DR. KIS GYULA JÓZSEF
DR. KIS GYULA JÓZSEF
DR. KIS GYULA JÓZSEF (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Története van ennek az országgyűlési javaslatnak, egyrészt a parlamenten kívüli hosszabb története, másrészt a parlament munkája során tapasztaltak története.
A hosszabb történet az, hogy a valamilyen szempontból fogyatékos emberek sorsközössége elég korán felismerte - a vakok, a gyengénlátók, a siketek, a halláskárosultak, illetve a mozgáskorlátozottak harmadjára -, hogy érdekeiket együtt hatásosabban tudják képviselni, mintha erre külön-külön tesznek kísérletet, akár kisebb-nagyobb csoportokban.
Az Értelmi Fogyatékosok Országos Szövetsége alakult utoljára, talán azért, mert különböző súlyú esetekről van szó, talán azért, mert itt tulajdonképpen nem az érintettek maguk, hanem hozzátartozóik, családjuk képviseli az érdekeiket. Tehát kevésbé érezvén át ezt a sorsközösséget vagy egyszerűen azért, mert mindig kevés volt a fóka és sok volt az eszkimó, és miután már túl nehezen éltek - hiszen a leghátrányosabb helyzetben az értelmi fogyatékosokkal együtt élő családok vannak, többségük szegény, az egyik házastárs, általában az anya otthon kell hogy maradjon gondját viselni az értelmi fogyatékos gyermekének, ezért az egykeresős családokra jellemző általános szegénység a meghatározó -, a nehéz helyzetben lévők és a fóka fogytán az eszkimók inkább egymást kezdték szigonyozni, mint a fókát.
Az eredeti Értelmi Fogyatékosok Országos Szövetségéből kiváltak különböző helyi szervezetek, mert úgy érezték, hogy nem kellő mértékben, módon, nem igazán az ő helyi érdekeiknek, céljaiknak megfelelően működik az országos szövetség. Ez lehet akár személyes ellentét, de lehet a célok különböző megközelítése, lehetnek különböző feladatok. Van, aki inkább táborozni vitte volna együtt a gyerekét, van olyan csoport, akik arra törekednek, hogy az úgymond normális, tehát az átlagszintű - inkább használjuk ezt a szót - családokkal és gyerekekkel együtt nevelkedjenek; és ezek bizony olyan viták, amelyek megosztották a társaságot.
Ez a megosztottság vezetett oda, hogy az egymás elleni hadakozásban a parlamentre hárult az a feladat, hogy döntőbíró legyen. Soha nehezebb helyzetben nem voltam még a parlamentben, mint amikor dönteni kellett, hogy most az egyik nyomorulttól vegyek-e el a másik javára vagy fordítva történjék.
Ráadásul ez az összeg az évek során nem is emelkedett érdemben, de a kiadások jelentősen nőttek, éppen a közlekedési, fűtési és egyéb kiadások, amelyek egy olyan családban, ahol nincsenek egész nap otthon, talán könnyebbek és kisebb terhet jelentenek. Tehát a helyzet elmérgesedett.
Ezért döntött úgy a szociális bizottság, hogy megpróbálja együvé terelni az együvé tartozókat. Tulajdonképpen ez a mostani országgyűlési határozat ennek a szándéknak a jelzése lenne. Jelzése annak, hogy az egy sorsközösséghez tartozók próbáljanak összefogni, mert az ő érdekeik igazán ezt kívánják. Ugyanakkor ez komoly dilemmát jelentett mindannyiunknak, mert itt két elv ütközött egymással. A másik elv ugyanis azt mondta, hogyha valaki civil szerveződésként létre kíván hozni egy önálló egyesületet szűkebb-nagyobb csoport számára, akkor ezt kell támogatni, mert ez a kívánatos.
Nos, tisztelt ház, igen nehéz a döntés. Most azért ilyen kissé nyitott országgyűlési határozat került ide, mert ez nyitva tartja a kaput az együttes munkára; akár az egyesülésre, akár a közös megegyezésre az egyes rivalizáló csoportok között. Remélem, hogy ez lesz az eredmény. Ha nem ez következik be, hanem 14-én vagy bármikor, egy asztal körül ülve nem születik megegyezés, hanem talán még el is mérgesedik a viszony a vita során, akkor viszont mégiscsak vissza kell hozni az Országgyűlés, illetve először a bizottság elé, és vállalni kell ezt az áldatlan szerepet, amit viszont valakinek vállalni kell. És ha ők maguk nem tudják megoldani, akkor ez bizony a költségvetésért felelős Országgyűlés feladata lesz a jövőben is. Remélem, hogy erre nem kerül sor.
Köszönöm. (Taps.)
