DR. CSIZMADIA LÁSZLÓ
DR. CSIZMADIA LÁSZLÓ
DR. CSIZMADIA LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoport részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk fekvő törvényjavaslat, annak megvitatása és elfogadása része annak a feladatnak, amely a polgári törvénykönyv folyamatos módosítását, korszerűsítését tűzte maga elé.
Most a polgári törvénykönyv zálogjogi alcímét, a zálogjogra vonatkozó normaanyagot kívánja az előterjesztő módosítani, mégpedig akként, hogy a hatályos törvényi rendelkezések teljes körben felülvizsgálatra kerülnek, és gyakorlatilag a zálogjog intézményrendszere újszerű módon kerül megfogalmazásra.
A korszerűsítésre törekvéseket motiválja elsősorban a magyar társadalomban bekövetkezett gyökeres átalakulási folyamat, és ennek alapján az a felismerés, hogy a gazdasági intézményrendszer eredményes működése csak az alapul fekvő törvényi rendelkezések módosításával, illetőleg újraszabályozásával együtt valósítható meg.
A zálogjogra vonatkozó rendelkezések a gazdasági élet alapját, a hitelrendszert érintik. Minden modern társadalomban szükség van a szerződést biztosító mellékkötelezettségek átfogó rendszerére, amelyek elsősorban a hitelfelvételt segítik elő, és ezzel együtt a gazdasági élet elengedhetetlen alapját teremtik meg.
Meg kell mondani, hogy természetesen ez a felismerés nem új. Ez a gondolat és ez az igény már a múlt század polgárosodó Magyarországában is felvetődött, hiszen gróf Széchenyi István volt az, aki felismerve ezeket a dolgokat úgy fogalmazott, hogy a gazdasági élet alapja a hitel.
Valamennyien tisztában vagyunk azzal, hogy a polgári törvénykönyv jelenlegi módosítása - melyet jelentőségét és terjedelmét illetően nyugodtan nevezhetek novellának is -, csak az egyik összetevőjét jelenti az ezzel kapcsolatos céljainknak. Mindezek csak a tulajdonviszonyok megnyugtató rendezése után válhatnak még eredményesebb módon a magyar jogrendszer lényegévé.
Anélkül, hogy e törvénytervezet rendelkezéseinek részletes ismertetésébe bocsátkoznék, szeretném kiemelni a mostani reform lényegét, azt, hogy az eddig ismert kézi zálogjog mellett a tervezet lehetővé teszi ingók esetében is jelzálogjog alapítását.
(11.30)
A törvénytervezet tehát nem a zálogtárgyak dologi természete szerint különböztet a zálogtípusok között, hanem kizárólag aszerint, hogy a zálogjogosult birtokában tartja-e a zálogtárgyat avagy sem. Ennek a szempontnak van meghatározott jelentősége, és ez adja meg a lehetőséget arra, hogy ingók tekintetében is bevezetésre kerülhessen a jelzálogjog intézménye, mely a hatályos jog szerint eddig csak ingatlanok esetében volt lehetséges.
A szabályozási rendszer legfőbb célkitűzése abban jelenik meg, hogy olyan biztosítéki rendszer épüljön ki, melynek alapján a hitelezők lényegesen nagyobb biztonsággal számíthatnak a kihelyezett hitelek visszatérülésére. Mindannyiunk előtt ismert, hogy a hatályos magyar kézi zálogjog szabályai mindezideig nem nyújtottak kellő garanciát a hitelezőknek, bonyolult, évekig húzódó és sokszor eredménytelen eljárás követte az adósok kötelezettségeinek elmaradását. A tervezet szándéka szerint lényegesen gyorsabbá és biztonságosabbá válik a megtérülési rendszer, ugyanakkor az ingó dolgokra bevezetendő jelzálogjog intézménye nem fosztja meg a tulajdonost a zálogtárgy használatától, így azt továbbra is birtokában tarthatja a tulajdonos, termelőeszközként működtetheti mintegy lehetőséget teremtve arra, hogy a zálogtárgy immár jelzálogjoggal terhelten egyben a hitel visszafizetésének forrásaként is működjön.
A törvényjavaslat másik jelentős újdonsága, hogy megteremti a vagyont terhelő jelzálogjog intézményét, mely tulajdonképpen a jelzálogjognak egy sajátos alfaja. Ez az intézmény, az angolszász rendszerben ismert úgynevezett lebegő zálogjog intézményének a meghonosítása, tulajdonképpen teljesen új a magyar jogrendszerben. A javaslat az új rendszer működtetése érdekében megteremti az ingókra vonatkozó zálogjog keletkezésének és nyilvántartásának rendszerét is. Nem vitatkozhatunk azzal a megoldással, hogy az ingó vagyont terhelő jelzálogjog nyilvántartásra szorul, sőt a tervezet szerint a jog létrejöttének konstitutív feltétele a nyilvántartásba történő bejegyzés is. Nem vitás, hogy ez olyan garanciális megoldás, amely nélkül az egész intézményrendszer működésképtelen lenne.
Elfogadjuk azt a megoldási módot, mely szerint a nyilvántartásba vétel állami feladatként jelenik meg, és bár önként kínálkozó megoldás lenne, hogy ezt a nyilvántartást a cégbíróságok végezzék, nem teszünk kifogást az ellen, hogy ez mégis közjegyzői hatáskörbe kerüljön. Ugyanakkor természetesnek tartjuk, miután a gazdasági életre rendkívül nagy hatást gyakorló és jellegéből adódóan az eddigi szabályozást megváltoztató újszerű megoldásról van szó, hogy a javaslatot illetően éles szakmai vita fog kibontakozni. Nem kérdőjelezhető meg ugyanis a javaslat előterjesztőjének a hitelélet élénkítésére és biztonságosabbá tevésére irányuló szándéka, de felfokozott szakmai várakozás fűződik ahhoz, hogy a törvény által javasolt megoldások alkalmasak-e ezen célok elérésére.
Természetesen a teljesség igénye nélkül csak néhány problémára szeretném felhívni a figyelmet, ami a törvény elfogadása, illetőleg későbbi alkalmazása során fokozott gondosságú kezelést igényel. Álláspontom szerint további szakmai bizottsági vitát igényel a törvényjavaslat szerkesztőinek azon szándéka, amely szerint a nem vitatottan keretnek szánt jogszabály tartalommal való megtöltését a felek és a bíróság jogfejlesztő gyakorlatára hagyja. Mivel a javaslatban szabályozott jogintézmény a gazdasági életben a jövőben a szerződést biztosító mellékkötelezettségek közül a leggyakrabban kerül alkalmazásra, a hatásait tekintve 10-15 éves távlatokban mérhető jogalkalmazási gyakorlat kikristályosodásáig feltehetően bizonyos kérdésekben jogbizonytalansággal kell számolni. A gazdasági élet szereplői nem tarthatók bizonytalanságban biztosított követeléseik érvényesítésének módja tekintetében. Az egyértelmű és világos szabályozás hiánya károsan hathat vissza a szerződéses kapcsolatok szélesedésére, a hiteléletre és általában a pénzmozgásra a gazdasági életben.
Utalnék arra, hogy szakmai körökben várhatóan az egyik legnagyobb vita a benyújtott javaslattal kapcsolatosan az ingóságok jelzálogjoga körében fog kialakulni. A javaslat megtartotta az ingatlan jelzálogjog alapításához a zálogszerződés írásba foglalásának és az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzésének feltételét. Ingóságok tekintetében azonban a javaslat a vagyont terhelő jelzálogjog alapításához szükségesnek tartja a zálogszerződés közjegyzői okiratba foglalását és a jelzálogjognak az Országos Közjegyzői Kamaránál vezetett nyilvántartásba vételét. Az köztudott, hogy a magyar polgári jogban az ingóságok jelzálogi lekötését - egy speciális esetet, a bankhitel biztosító jelzálogjog esetét, kivéve - ez ideig a jogi szabályozás nem ismerte. Jellemzően a vita már 1927-ben is hasonló tartalommal merült fel, így az 1927. évi magánjogi törvényjavaslattal kapcsolatosan Szladics Károlynak az álláspontja abban összegezhető, hogy a jelzálogjoggal lekötött ingóságok nyilvántartásának technikai nehézségei főleg akkor merülnek fel, amikor abban kell állást foglalni, hogy miképpen lehet a zálogtárgyaknak a lajstromozás céljából szükséges egyediesítését biztosítani.
A javaslat a fenti jogirodalmi álláspont megszületése óta végbement technikai fejlődésre, a számítógépes nyilvántartás pontosságára alapozva kínál megoldást. Kétségtelen, hogy az egész országra kiterjedő számítógépes hálózat igénybevétele nagyban elősegíti a jelzálogjoggal lekötött ingóságok naprakész nyilvántartását. Ugyanakkor a bírói gyakorlat oldaláról már érkezett jelzés, miszerint önmagában a nyilvántartás pontossága nem mindenható csodaszer a kötelezetti oldalról várható visszaélések elkerülése érdekében. Az nem lehet kétséges, hogy egyes ingóságok, így például a személy- vagy tehergépjárművek nyilvántartása, különös tekintettel azok forgalmi engedélyére, a jelzálogjoggal történő lekötés esetén aggálytalanul elvégezhető. Ugyanakkor most még nem teljesen érzékelhető, hogy hogyan fog történni az egyedi jellegzetességet nem mutató gépek, gépi berendezések, eszközök, felszerelési tárgyak esetleges vita során történő azonosítása.
Úgyszintén szakmai vita várható az ingatlanokra alapítandó kézi zálogjog intézményével kapcsolatosan is. E tekintetben a jogalkotó elméleti konstrukciója világos, de ha figyelembe vesszük a napi negatív jogalkalmazói tapasztalatokat, amelyek szerint a jelen gazdasági helyzetben az ingatlanok kiürítésére, illetőleg birtokba adására vonatkozó perek végrehajtása rendkívül vontatott, időigényes és nagyon sok esetben reménytelen, így az is nyilvánvaló, hogy ezen jogintézmény életre keltése nem jelent egyszerű feladatot.
De ugyancsak a gyakorló jogászok köréből érkezett jelzés, hogy a bírói gyakorlat tükrében aggályos a tervezetnek azon rendelkezése is, mely szerint a kézi zálogjog alapítását ingatlanra nem kell az ingatlan-nyilvántartásba bejegyeztetni. Ez a rendelkezés adott esetben gyengítheti a forgalom, illetőleg a jelzálogjog hitelezőinek biztonságához fűződő érdeket. Ezen érdek ugyanis határozottan azt követeli, hogy az ingatlanra vonatkozó jogok és kötelezettségek ténye és terjedelme az ingatlan-nyilvántartásból kitűnjék. A kézi zálogjog ingatlan-nyilvántartási feltüntetésének elmaradása a fentieken kívül azt is eredményezheti, hogy az ingatlan tulajdonosa egyazon időpontban kétszeresen is, kézi zálogjoggal és jelzálogjoggal is, terhelheti az ingatlanát.
Összegzésként elmondani kívánom, hogy a javaslat a fentiekben vázolt pontosítási javaslatok megvitatását követően alkalmas arra, hogy élénkítse a hiteléletet, a gazdasági élet szereplői számára a hitelfelvételi lehetőségeket egyszerűbbé és gyorsabbá tegye. Nem hagyható figyelmen kívül azon támogatandó jogalkotói szándék sem, hogy a megalkotandó jogszabály biztosítsa a nemzetközi pénzügyi lehetőségekhez való csatlakozásunkat is. Ezen indoklásra figyelemmel a törvényjavaslatot bizottsági megvitatást követően a Magyar Szocialista Párt frakciója képviseletében elfogadásra javaslom. Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiból.)
