DR. SEPSEY TAMÁS
DR. SEPSEY TAMÁS
DR. SEPSEY TAMÁS, az MDF képviselőcsoport részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A múlt héten elhangzott államtitkári expozéban ezt a törvényt úgy minősítette a kormányzat, mint a friss szemléletű jogalkotási törekvések nyitányát, a gazdasági modernizáció intézményrendszere fejlesztésére irányuló kormányzati elképzelések megalapozását. Nem is vitatom ezeket a megállapításokat, mert valóban a magyar polgári jog képviselőinek egy nagy jelentőségű alkotása fekszik előttünk. Azonban figyelemmel arra, hogy 1994 őszén még a korábbi kormány törekvéseinek eredményeképpen ez a törvényjavaslat gyakorlatilag készen volt, óhatatlanul fel kell tenni a kérdést, hogy miért nem került már korábban a Ház elé.
(11.40)
A közvélemény számára Szekeres Imre úr elmondta, hogy a korábbi kormányzat semmiféle kidolgozott törvényjavaslatot nem hagyott hátra. Jól tudjuk, hogy ez nem igaz, mert hosszú hónapokon keresztül csak azokat a törvényjavaslatokat tárgyaltuk. De most föl kell tennünk a kérdést: kinek volt érdekében, hogy ez a törvényjavaslat, amely valóban az első lépést jelenti a feketegazdaság elleni küzdelemben, ilyen késéssel került elénk? Erről talán Kecskés László úr, az IM elbocsátott államtitkára tudna szólni, aki ezt a törvényjavaslatot gondozta, s aki azóta azért pert nyert az Igazságügyi Minisztérium ellen.
Föl kell tennünk a kérdést, tisztelt képviselőtársaim, miért kellett másfél évet várni, hogy a Ház megtárgyalhassa ezt a törvényjavaslatot, amely valóban le fogja törni az uzsorásoknak a hatalmát; s hogy véget vessünk annak az áldatlan állapotnak, hogy Magyarországon a hitelbiztosítékok kielégítetlen volta miatt a vállalkozók nagyon nehezen juthattak hitelhez.
Fölmerül a kérdés tisztelt képviselőtársaimban, ugyan mi köze a zálogjog szabályozásának a feketekereskedelem, a feketegazdaság elleni küzdelemhez, az uzsorások ellen hogyan lehet harcolni a zálogjogi szabályozással. Úgy, igen tisztelt képviselőtársaim, hogy ha a vállalkozó szorult helyzetben van, és egy hitel révén meg tudja a vállalkozását menteni, de hitelt nem kap, mert a hatályos jogszabályok alapján fel kell egy nagyértékű ingatlant ajánlania, az pedig nincsen neki, akkor mit tud csinálni? Megpróbál kölcsönhöz jutni más módon. Uzsorakölcsönhöz fog jutni, irreálisan magas kamatokkal, amelyeket viszont úgy tud visszafizetni, igen tisztelt képviselőtársaim, hogy csalni fog: nem fizeti meg az adót, becsapja a vevőket, hogy az irreálisan magas uzsorakamatokat mindenképpen vissza tudja fizetni. Ennek lesz most vége, igen tisztelt képviselőtársaim, azokkal az "új jogintézmények"-kel, amelyeket ez a törvényjavaslat bevezetni kíván a magyar polgári jog hatályos intézményei közé.
Itt óhatatlanul még egy gondolatot ki kell fejtenem mint a Magyar Demokrata Fórum vezérszónokának, egy olyan párt vezérszónokának, amelyet konzervatív pártnak neveznek. Ez a jelző nem azt jelenti, hogy e párt maradi lenne, hanem azt jelenti, hogy a múlt eredményeit meg akarja őrizni, ami hasznos ezekből a jogintézményekből meg akarja tartani, de a modern kor követelményéhez kívánja azokat igazítani.
Azért kell ezt elmondanom tisztelt képviselőtársaim, mert egy 1927-ben elfogadott törvénynek, az 1927. évi XXXV. törvénycikknek néhány jogintézményét hozzuk vissza a magyar polgári jogba, öt évtizedes hányattatott távollét után. S nem azért hozzuk vissza, mert restaurálni akarnánk a '45 előtti időszakot - mint ahogy ezt korábban nagyon sokszor elmondták, amikor a korábbi kormányzat a polgári jogintézményeknek a felújításával próbálta meg a magyar gazdasági intézményrendszert kiépíteni -, hanem azért újítjuk föl, mert ezek olyan, évszázadok alatt kialakult jogintézmények, amelyek nélkülözhetetlenek egy piacgazdaságban, nélkülözhetetlenek egy olyan gazdaságban, amelynek nagyon nagy szüksége van hitelekre.
Igen tisztelt képviselőtársaim, amikor az Országgyűlésben vitázunk, akkor ennek a vitának két vonulata van. Van egy politikai tartalma - nevezhetjük így is -, ahol a különféle pártok a saját politikai elképzeléseikről kívánják meggyőzni a választópolgárokat. De van egy, véleményem szerint nagyon fontos része: amikor az országgyűlési vita során föl kell vállalnunk, hogy bizonyos, bevezetésre kerülő jogintézmények tartalmának a megismertetésével egy felvilágosító munkát végezzünk, hívjuk föl az állampolgárok figyelmét, hogy a bevezetésre kerülő jogintézmények által miképpen fog könnyebbedni az ő életük.
Az előttünk fekvő törvényjavaslat nagyon is hangsúlyozottan ebbe a második kategóriába tartozik, ahol a képviselői felelősség megköveteli, hogy próbáljuk megértetni az állampolgárokkal: ezeknek az új jogintézményeknek a mindennapi életben való gyakorlása során milyen kihatásuk van az életükre.
A jog az életből táplálkozik: a jogalkotó mindig fölismeri a problémákat, és azokra megpróbál választ adni. A válasz adásával maga is valamiképpen formálja a társadalmi viszonyokat. Ezért nagyon nagy a jogalkotó felelőssége akkor, amikor egy jogszabályt formába önt: felismerte-e a kritikus csomópontjait a jogi szabályozásnak, és arra megfelelő választ ad-e?
Ebben a vitában, igen tisztelt képviselőtársaim, már Csizmadia képviselőtársam is nagyon jól rámutatott ennek a törvényjavaslatnak az előremutató voltára, a jelentőségére, de nem hallgatta el azokat a problémás részeket sem, amelyekről azt hiszem, még sokszor fogunk ebben a Házban vitatkozni.
Ennek a javaslatnak az előremutató volta kétségtelen. Egy nagyon nagy tudású magyar professzor, akadémikus, Harmathy Attila úr vett részt nemzetközi felkérésre annak a modellértékű törvénymintának a kidolgozásában, amelynek a szabályait végül is a magyar jogalkotás is megpróbálja adaptálni. Sosem szabad azonban elfelejteni, hogy az elméletben kidolgozott elvek a gyakorlatba átültetésük során nem mindig az elképzelések szerint valósulnak meg. Ezért mindig szükséges, hogy gyakorló jogászok is véleményezzék a törvényjavaslatokat, mert a gyakorlatnak az ismeretanyaga, szembesülvén az elméleti tudással, egy jó kompromisszumra fog vezetni.
E törvényjavaslat megalkotásának alapvető indoka a magyar hiteléletnek a problémája. A magyar hitelbiztosítékok rendszere nem működik megfelelően. Ebben az esetben nyilvánvalóan egy felelős Országgyűlésnek módosítania kell a szabályokat, meg kell próbálnia olyan jogi környezetet teremteni, amely megfelelőképpen visszahat a gazdasági viszonyokra.
A hitelezési rendszernek a problematikája két körben tapintható ki. Egyrészt az infrastrukturális problémák miatt az ingatlan-jelzálogjog bejegyzése, nyomon követése, az ingatlan-nyilvántartás kaotikus állapotai miatt igen nehézkes. Másrészt pedig a kézizálogjog esetében a kézizálogjog tárgyaként átadott dolgoknak az értékesítése is nehézkes. Ha az adós olyan helyzetben van, hogy sem ingatlannal nem rendelkezik, sem olyan tárgya nincs, amelyet kézizálogba átadhat, mert az átadással az kikerül a birtokából, és adott esetben ez a termelőeszközét is jelenti, s ezáltal nem tud hasznot produkálni, amiből vissza tudja fizetni a kölcsönt, akkor el kell gondolkozni azon, milyen megoldásokat lehet kitalálni.
Szerencsére a XX. századi civilisztikai jogfejlődés megmutatja a kivezető utat. Ennek a jogfejlődésnek az egyik irányát az indukálja, hogy a hitelezői oldalon nagyobbrészt pénzintézetek vannak, s ezek a pénzintézetek nemzetközi szinten is tartják egymással a kapcsolatot, aminek következtében viszont kialakulnak olyan nemzetközi jogintézmények, amelyek iránymutatóak lehetnek a magyar jogalkotás számára.
(11.50)
Ennek a nemzetközi jogintézménynek - amelynek volt magyar előzménye -, nevezetesen az ingókra bejegyezhető zálogjognak a bevezetésével megoldhatóvá válik számos probléma. Megoldhatóvá válik az, hogy a termelőeszközök továbbra is az adós birtokában maradjanak, azokat tudja működtetni az adós. Viszont a bejegyzett jelzálogjog a hitelező számára megfelelőképpen védelmet nyújt, hogy tudniillik más személy ezekre - a már egy másik adósság fejében lekötött - termelőeszközökre újabb hitelt nem fog nyújtani, és ezáltal az első hitelező kielégítési alapját nem veszélyezteti. E tekintetben a törvényjavaslat jó.
Jó a törvényjavaslatnak az elméleti rendszere is néminemű finomítással. Mert valóban elfogadható a korábbi elméletnek az áttörése, hogy jelzálogjogot lehessen ingókra is alapítani, de azt hiszem, a gyakorlati élettől teljesen elrugaszkodik az a jogalkotó, aki úgy gondolja, hogy ingatlanra is lehessen kézi zálogjogot alapítani. Felesleges. Ez a gyakorlatban nem fog előfordulni. Elméletben nagyon szépen hangzik, és kristálytiszta elméleti megalapozását teremti meg az egész zálogjog egységes rendszerének. De ha a gyakorlat ezt nem igazolja, azt hiszem, ezzel felesleges itt foglalkozni.
Amivel sokkal nagyobb probléma van, az az úgynevezett lebegő zálogjognak a kérdése. Ez a magyar jogban teljesen ismeretlen jogintézmény. Ennek a bevezetése körültekintést igényel. S abban az esetben, ha egy új jogintézmény bevezetésekor a jogalkotó azt mondja, hogy majd a bírói gyakorlat, majd a feleknek a megállapodása fogja ezt az új jogintézményt, előzményektől mentes jogintézményt tartalommal megtölteni, akkor nagyon nagy hibát követ el. Akkor nagyon nagy hibát követ el, igen tisztelt képviselőtársaim, mert míg kialakul egy joggyakorlat, míg a felek megtanulják, hogy körülbelül milyen jogosítványokkal élhetnek, amelyek később a bíróságok előtt is érvényesíthetőek, addigra ezt a jogintézményt megutálják.
Ez a jogintézmény értelmét fogja veszteni, ha bevezetéskor a jogalkotó a fő irányokat nem jelöli ki. A legfontosabb olyan szabályokat, amelyektől a polgári jog általános elve alapján a felek egyébként eltérhetnek egyező akarattal. De ha nem teszik a szerződés részévé oly módon az eltérést, hogy kinyilvánítják, akkor legyen a szerződés tartalma. Úgy gondolom, ezt meg kell tenni. Éppen az új jogintézmény miatt.
Másrészt - gondolom, a részletes vitában lesz majd időm kifejteni - ingatlanra nem tartom helyesnek lebegő zálogjognak a bevezetését. Az ingatlan esetében a jelenlegi rendszer megfelelő, jó és hasznosítható. Egyébként magával a lebegő zálogjoggal az ingók esetében is elég komoly aggályaim vannak, de ez a részletes vita kapcsán majd kifejtésre kerül.
Amiről most még szólnom kell, igen tisztelt képviselőtársaim, ez az okirati kényszernek az a formája, ahol csak a közjegyzők részére akarjuk megengedni azt, hogy akár egy ilyen lebegő zálogjogra vonatkozó szerződést, akár ingó jelzálogjogra vonatkozó szerződést készíthessenek.
Elsősorban szeretném megkérdezni, ha egy perben a felek megegyeznek egymással, és abban alapítanak egy zálogjogot egy alapkövetelés biztosítására, és ezt az egyezséget a bíróság jóváhagyja, akkor miért kellene azt mondani, hogy még a közjegyzői jóváhagyásra is szükség van. Mert hiszen ezt a közjegyző okiratba foglalja, amikor a Magyar Köztársaság bírósága egyezséggel ezt már elbírálta. Ha a gazdálkodó szervezet jogtanácsosa egyéb, százmilliós jogügyleteket is megköthet, miért ne köthetne meg egy ilyen, a gazdálkodó szervezet érdekkörébe tartozó jelzálogjogi szerződést?
A magyar ügyvédi kar szakvizsgája ugyanolyan értékű, mint a közjegyzőké. Az ügyfelek számára - 380 közjegyző van jelenleg Magyarországon - rettenetesen szűk létszámot jelent ez akkor, amikor tömeges szerződésekkel kell számolni. E tekintetben ezt csak úgy tudom értékelni, hogy a minisztériumban talán erősebb volt egyfajta rétegnek a hangja, viszont a magyar jogásztársadalom és az ügyfelek érdekében azt mondom, hogy minél szélesebb körben lehessen ilyen szerződéseket kötni, amelyek biztosítják a polgárosodó Magyarország létalapjait, a jogvégzett jogászok, a szakképzett jogászok megköthessék ezeket a szerződéseket.
Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Asszony! Elnézést, hogy az időkeretet kicsit túlléptem. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)
