DR. SZÁJER JÓZSEF
DR. SZÁJER JÓZSEF
DR. SZÁJER JÓZSEF, a Fidesz képviselőcsoport részéről: Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Isépy Tamás azzal kezdte, hogy a zálogjogról szóló törvényjavaslat nem fogja izgalomba hozni a Házat, de azt hiszem, hogy minden képviselőtársunk sajnálhatja, hogy nem volt itt az elmúlt 15 percben és nem hallgathatta ezt az élvezetes előadást, amely az ókortól napjainkig tartott.
Mielőtt belekezdenék a konkrét zálogjogról szóló szabályok értékelésébe a Fidesz-Magyar Polgári Párt részéről, néhány gondolatot engedjenek meg előzetesen arról, hogy tulajdonképpen nem pusztán a zálogjogot, egy intézményt módosítunk, hanem magát a Magyar Köztársaság polgári törvénykönyvét.
A polgári törvénykönyv a vagyoni viszonyok alaptörvénye, és az elmúlt időszakban többször sor került a módosítására. Ezeknek a módosításoknak a szükségességét, azt gondolom, mindenki számára indokolta az, hogy a rendszerváltozással lényegében a vagyoni viszonyok visszanyerték eredeti piaci helyzetüket, és ebből következően a vagyoni viszonyoknak az alaptörvényeként helyreállhatott a piac szabadsága és a mellérendelt polgárok egymással való vagyoni viszonyainak a rendezettsége. Alapvető szükségletek voltak a polgári törvénykönyvnek a különböző novellái. Azt gondolom, hogy a lehetőségekhez képest helyesen oldották meg ezeket az alapvető kérdéseket, és sikerrel alakították át a polgári törvénykönyvet - amely nyilvánvalóan még az előző rendszerben született nem piaci viszonyok között - egy olyan törvénnyé, amely a piaci viszonyokat is segíteni képes.
Azonban azt gondolom, hogy az előző kormánynak az az álláspontja, hogy a holland módszert követi a polgári törvénykönyv módosításánál, nyilvánvalóan egy olyan dolog, amelyet úgy látszik a mostani kormány is követni kíván. Nincs is olyan helyzet, amelyben teljes mértékben újra kellene kodifikálni magát a polgári törvénykönyvet. Ugyanakkor a holland módszernek, vagyis annak, hogy szakaszonként, részenként vizsgáljuk át a polgári törvénykönyvet, és ennek következtében a különböző részekre időben elhúzva kerül sor - ez akár több évtized is lehet a holland példára utalva -, mindenképpen kell hogy legyen valami zsinórmértéke.
Azt gondolom, hogy most már a törvényhozásnak egy olyan időszakába, egy olyan helyzetébe, vagy hogy az előző vezérszónok hasonlatát használjam, egy olyan révébe értünk, amikor már viszonylag nyugodtabb körülmények között végig lehet gondolni, hogy a feltétlenül sürgős és mindenképpen módosítandó helyzet után most már alapvetően előre lehet gondolkodni. Ebből a szempontból, azt hiszem, az lenne a helyes és a kormány részéről mindenképpen követendő magatartás, hogy valamifajta koncepciót és menetrendet dolgoz ki arra nézve, hogy a polgári törvénykönyvnek a további novellái milyen módon, milyen logikában követik egymást, nem pusztán a törvényhozás számára, hanem egyáltalán a törvény előkészítése, a polgári törvénykönyvvel kapcsolatos viszonyok újraszabályozása tárgyában.
Erre azért is óriási szükség van, mert a polgári törvénykönyv, illetőleg a polgári viszonyok, a piaci viszonyok jogi szabályozása egy meglehetősen stabil és lassan mozgó, nehezen mozduló jogágazat. A bíróságok tevékenységében nehéz elmozdulást eredményezni, és egy-egy új intézmény bevezetése mindenképpen okozhat különböző gondokat és lelassíthatja magának a gyakorlatnak a befogadását, az új intézmények szervesülését.
Amikor polgári törvénykönyvet módosítunk, akkor nyilvánvalóan egy klasszikus feladatot végzünk, éppen ezért egy hosszú távú feladatot. Annak idején, a múlt században, amikor alapvető jogintézményeket szabályoztak, egy-egy ilyen törvénynek a tárgyalása hosszú hónapokon keresztül tartott. Hogyha valaki Mikszáthot olvassa, láthatja, illetve hallhatja, hogy éppen Jókai Mór az x törvény melyik módosító indítványához szól hozzá, és ahhoz a módosító indítványhoz még hányan fognak hozzászólni. Ez egy lassú, a törvényhozás szintjén is alapos kiérlelést szükségessé tevő folyamat.
Természetesen a mai felgyorsult tempóban ez nem lehetséges, és azt gondolom, hogyha azt a feladatot, amit a rendszerváltás a törvényhozás szintjén ez elé az Országgyűlés elé állított, a múlt század előbb említett tempójában valósítanánk meg, akkor körülbelül a jövő század végére lenne vége és lenne igazán meghozva az a sok szükséges törvény, amelyet az új idők megkövetelnek. Ez persze nem az elmúlt század törvényhozásának a lebecsülése. Azt gondolom, hogy akkor születtek meg azok az alapvető törvények, amelyeknek egy része még ma is hatályban van.
A polgári törvénykönyv módosításának a hatása nem azonnal érvényesül. Esetleg a közvetítést néző polgárok gondolhatják, hogy itt a képviselők már megint olyan dologról vitatkoznak, amihez őnekik semmi közük nincs, nem az ország gazdaságának előremozdítását segíti, illetőleg semmiféle közvetlen hatása nincs. Nyilván nincs olyan hatása, mint egy nyugdíjemelésnek, de azt gondolom, hogy abban, hogy az ország gazdasága közép- vagy hosszabb távon kilábaljon abból a nehéz helyzetből, amelybe az elmúlt negyven év rossz gazdálkodása és torz politikai rendszere vitte, ahhoz mindenképpen fontos ilyen típusú törvényeket is megfelelően tárgyalni.
Ebből a szempontból mindig "olcsóbb" megoldás a törvények módosítása, vagyis nem feltétlenül a hitelnek, pénznek a gazdaságba való átcsoportosítása, külföldi hiteleknek a felvétele, hanem a jelen viszonyaink között olyan forrásoknak a megteremtése, amelyek egyszerűen a szabályozás torzulásaiból, a nem megfelelő, a nem elég rugalmas szabályokból fakadnak.
Ebből a szempontból azt hiszem, hogy jobban oda kell figyelni az ilyen típusú törvényekre. Több ilyen típusú törvényre volna szükség, amely megoldhat bizonyos kérdéseket. Ugyanakkor nem hiszem, hogy ezzel kapcsolatban a voluntarizmus bűnébe vagy hibájába kellene hogy essünk. Nem szabad azt hinnünk törvényhozóként, törvény-előkészítőként sem, hogy a törvényeknek az ilyen típusú előkészítése egyben csodát is tesz.
Nagyon sokan beszéltek az előző vitában arról, hogy a hitel problémáját meg fogja oldani ez a törvény. Én nem gondolom, hogy meg fogja oldani a hitel problémáját ez a törvény. A hitel problémáját a magyar gazdaság átalakulása, a kilábalása, a gazdasági növekedés megindulása, a megfelelő gazdálkodás és a megfelelő gazdaságpolitika fogja megoldani. Ez egy olyan eszköz, amely formát adhat arra, hogy bizonyos vagyoni viszonyok rugalmasabban mozduljanak, és elősegíthessék ezt az ügyet. Tehát az infláció az, ami a hitel alapvető problémája, és előbb a kisgazda vezérszónok utalt arra, hogy hiába van biztosíték és hiába keletkeznek e törvény következtében új biztosítékok a gazdaságban, hogyha az infláció, a magas kamatlábak miatt valaki eladósodik, abban az esetben nyilvánvalóan annál gyorsabban adósodik el, minél több kamattal és hasonló dologgal tartozik.
(12.50)
Ebből következően ezt a problémát a polgári jog szintjén nem lehet megoldani.
A másik ilyen terület, aminek a szabályozása nyilván valamit segíthet, de nem oldja meg a kérdést, a bankrendszer kérdése. Hiszen a zálogjog új intézménye is akkor fog érvényesülni, ha a bankok, elsősorban a hitelintézetek élni fognak ezekkel a lehetőségekkel. Kérdés, hogy mennyire használják ki, mennyire tartják majd megbízhatónak ezeket a megoldásokat.
A másik ilyen terület, amely szintén ehhez kapcsolódik, és amiről a korábbi vitákban már volt szó, az ingatlan-nyilvántartás szabályozásának kérdése. Bevezethetünk új intézményeket az ingók nyilvántartására - és ezek nagyon fontos és hasznos intézmények lesznek -, de ha az ingatlan-nyilvántartás alapvető problémáiban - mert a legfőbb hitelbiztosíték nyilvánvalóan az ingatlan lehet - nem sikerül megoldást találni, abban az esetben hogy úgy mondjam, egyszerűen felesleges a törvény, illetőleg ennél fontosabb dolgokkal is lehetne foglalkozni.
A törvényjavaslattal kapcsolatban többen elmondták, hogy vadonatúj intézményekről van szó, mások pedig elmondták, hogy ősi intézményekről van szó. Amikor ilyen típusú hosszú távú törvényhozással foglalkozik az Országgyűlés, abban az esetben azt gondolom, hogy mind a múltból, mind pedig a jelen összehasonlító adataiból meríteni kell. Néhány olyan intézmény, amelyről többen azt mondták, hogy vadonatúj, valójában már a római jogban vagy az egyiptomi jogban is szerepet játszott, és ennek megfelelően azt is lehetne mondani, hogy a jogban igazából új megoldások nem léteznek, az adott jogrendszernek kell gazdálkodnia ebből a nagyon gazdag hagyatékból. Itt római jogi értekezésbe nem megyek bele, mert a kenyeremet ebben a tekintetben Isépy Tamás már elvette.
A jelen összehasonlító viszonyai pedig arra adhatnak választ, hogy milyen módon használhatók esetleg más hasonló helyzetben lévő országoknak az intézményei a mi helyzetünkre adaptálva.
Én is kicsit öntömjénezőnek, fennhéjázónak tartom a törvényjavaslat indoklásában azt a megjegyzést, amely arról beszél, hogy a törvényjavaslat majd például szolgál a nyugat-európai országok törvényhozásához is. Legyen így, de azt hiszem, ezt inkább utólag az utókor állapítsa meg, semmint maguk a törvényhozók.
Említettem azt, hogy a polgárok maguktól távolinak érezhetik ezeket a kérdéseket, holott az élet számos olyan területére kihatással lesz maga a törvény, amely a polgárok mindennapjaiban fog jelentkezni. A hitelezésről, a vállalkozók számára való fontosságáról már sokan beszéltek. De azt hiszem, és bízom benne, hogy a lakáspiacon is valamifajta változást eredményezhet, illetve a lakásmobilitás tekintetében is egyfajta új jogi szabályozást jelenthet. Ilyen terület a mezőgazdaság is, amely számára, azt hiszem, hogy mindenképpen nagyon fontos lehet.
Az intézmény használata, vagyis az, hogy mennyire fog meggyökeresedni ez a jogintézmény a polgári jogéletben, az mindenképpen több mindentől függ. A polgári jog alapvetően diszpozitív, tehát lehetőséget teremt a polgárok számára ahhoz, hogy a különböző formákat a saját lehetőségeik és kívánságuk szerint töltsék ki. A hitelbiztosítékoknak is számos variációja létezik a jelenlegi polgári jogban, az azonban, hogy mennyire használnak, mennyire hasznosítanak egyfajta hitelbiztosítékot, azon múlik, hogy mennyire lehet megbízni ezekben a jogintézményekben. Ebből a szempontból megfelelőnek tartom a kormány javaslatának azt a részét, amelyet több kritika ért, vagyis azt, hogy ennek megfelelően közhitelesnek kell lennie. Nem szabad megteremtenünk azt a helyzetet, hogy az ingatlan-nyilvántartáshoz hasonló káosz keletkezzék az ingók területén. Pontosabban ez a káosz nem is fog keletkezni, hiszen egyszerűen nem fognak élni ezzel a jogintézménnyel abban az esetben, ha a közhitelesség nem lesz biztosítva ehhez az adott törvényben. Tehát újabb bizonytalanságok teremtése nem lehet célja ennek a törvénynek, ezért azt gondolom, hogy a jelenlegi megoldások, lehetőségek közül egy vitatott, de azt gondolom, elfogadható változatot javasol a törvény.
Ugyanis az ingó jelzálogjog létesítése csak központi és egységes nyilvántartással lehetséges. Egyedül ez adhatja a hitelezőnek azt a biztonságot, hogy hozzájuthassanak a kihelyezett tőkéhez és a kikötött járulékokhoz. Azt gondolom, hogy a törvényjavaslat által javasolt jelenlegi intézményrendszer erre megfelelő biztosítékot ad. A túlzott formakényszer azonban, amely közokirathoz köti ennek a létesítését, elriasztó is lehet. Azt gondolom, hogy itt meg kell találni azt az egyensúlyt a kettő között, amely világosan és a polgárok számára hozzáférhetően biztosítja ezt a lehetőséget. Én azt hiszem, hogy a jelenlegi szabályok ezt mindenképpen biztosítják.
Én magam nem vagyok sem ügyvéd, sem közjegyző, ugyanakkor úgy érzékeltem, hogy itt e Házban - jórészt azért, mert bírák és közjegyzők nem lehetnek képviselők - az ügyvédek szava, hogy úgy mondjam, hangosabban érvényesül. Az előbb elhangzott kritikákban is nem annyira a különböző pártok közötti eltéréseket - mondjuk a Kisgazdapárt és a Szocialista Párt közötti különbséget - lehetett érzékelni, hanem bizonyos szakmai megosztás szerinti különbséget. Azt gondolom, hogy a törvényhozás helyén ezeken a szempontokon legalábbis részben felül kellene tudni emelkedni, és a polgárok számára világosan és legnyilvánvalóbban hasznos megoldásokat kellene megtalálni. Ebből a szempontból biztatónak tartom azt a hangnemet, ahogyan ennek a törvényjavaslatnak a parlamenti vitája, tárgyalása folyt. A Fidesz részéről szeretném világosan rögzíteni, hogy a Fidesz támogatja ezt a törvényjavaslatot.
A dicséret után én is tennék néhány megjegyzést arra vonatkozóan, hogy természetesen több területen javítani is lehet, és nyilvánvalóan e jogalkotási kísérlet sikerét majd az fogja igazolni, hogy a polgárok szabadon igénybe veszik-e vagy pedig nem ezeket a lehetőségeket. Csak néhány megjegyzés:
Az egyetemlegességet a dolgokra használja ez a törvény. Azt gondolom, hogy ez csak kötelezettségekre lehetséges.
Arról szól a törvény, hogy az alkotórészre is kiterjed a zálogjog. Én azt gondolom, hogy a polgári jog szabályai önmagukban kiterjesztik erre, tehát ez egy teljesen felesleges, önismétlő szabály, sőt ebből következően dogmatikai problémákat is okozhat.
A vagyont terhelő zálogjognál pedig felmerül az a probléma, hogy míg a zálogjogot a vagyon egy részére, egy bizonyos hányadára is lehet létesíteni, az utána megszerzett vagyonra viszont teljes mértékben kiterjed ez a zálogjog, azt hiszem, hogy az ebből következő bizonyos dogmatikai problémák, ellentmondások kiküszöbölésére még lesz lehetőség.
Ezeknek az előrebocsátásával ajánlom a Fidesz nevében azt, hogy az Országgyűlés fogadja el ezt a törvényjavaslatot, természetesen a megfelelő módosítások után. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)
