DR. VARGA ISTVÁN
DR. VARGA ISTVÁN
DR. VARGA ISTVÁN (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! E késői órában megpróbálok csak a száraz tényekkel és ezzel a törvényjavaslattal foglalkozni, ami itt fekszik előttünk. Én nem tudok sem jogelméleti, sem egyéb szempontból olyan kozmikus magasságokba jutni, mint az előttem szóló képviselőtársam.
A Szocialista Párt frakcióvezetője a kormány által előterjesztett törvényjavaslat vitáját követő sajtótájékoztatóján kijelentette: Azt tapasztalják, hogy az ellenzéki pártok és az SZDSZ bizonyos körei politikai vitát kívánnak kelteni az ügynöktörvény ügyében. A frakcióvezető úr ezt követően kinyilatkoztatta: nem vagyunk hajlandók részt venni ebben a politikai kampányban, ezért javasolja a szocialista frakciónak, hogy a képviselők ne vegyenek részt a további vitában és a szavazáson. Az előterjesztő miniszter úr ezzel kapcsolatosan szellemesen megjegyezte, hogy a hallgatás túl beszédes lenne.
Álláspontom szerint nem vitás, hogy politikai kérdésről van szó, de Szekeres frakcióvezető úr megközelítése sem áll távol az igazságtól, hisz, képviselőtársaim, beszélhetünk itt szakmai törvényről is, mert e logika mentén - mármint Szekeres úr logikája mentén - az ügynök, a pufajkás, a nyilaskeresztes párt tagja is tulajdonképpen szakmát képvisel. És elmondhatjuk, hogy az elmúlt 40 esztendőben a felsoroltak - és itt a taxációt mellőzöm -, ahogy egyik ügyfelem mondta: szerették a szakmájukat és azt kíméletlenül gyakorolták. (Derültség, nevetés.)
A további viták, csúsztatások, félreértések megakadályozása végett szeretném leszögezni azt a tényt, képviselőtársaim, melyet a Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága több határozatában is deklarált. Gondolok itt az 1992-es 80. és 81. határozatra: "A rendszerváltozás politikai szempontból forradalmi változás volt, és 1990 előtt Magyarország nem volt jogállam." Feltételezem, hogy képviselőtársaim között - pártállástól függetlenül - nincs vita a tekintetben, hogy a Rákosi- és a Kádár-korszak alatti sorozatos törvénytelenségek, internálások, padláslesöprések, társadalmi csoportok megszégyenítése, a nemzet érdekeinek elárulása, az ország kiárusítása - hogy egészen finoman fejezzem ki magam - nem tartoztak a jogállamiság fogalmi elemei közé.
A törvénytervezet kapcsán feltétlenül szólnunk kell arról, hogy a körülöttünk fekvő volt szocialista országokban - elsősorban Németország keleti felére, most már tehát Kelet-Németországra, Bulgáriára, Csehországra gondolok -, ezt a kérdést évekkel ezelőtt radikálisan megoldották. Az átvilágítási törvénynek nagyobb része összeférhetetlenségi szabályokat állapított meg. Azok, akik a volt szocialista rendszerben meghatározott állami vagy párttisztségeket viseltek, továbbá a politikai rendőrség hivatásos állományához vagy titkos informátorai közé tartoztak, nem tölthetnek be bizonyos állami pozíciókat a rendszerváltozás során.
Sajnos, Magyarországon ilyen típusú törvény megalkotására már nincs lehetőség, ezért a korábbi kormány által elfogadott 1994. évi XXIII. törvény és a jelenlegi törvényjavaslat sem mond ki sem személyi összeférhetetlenséget múltbeli és jelen állások között, és nem fedi fel a politikai besúgási rendszert sem. Ez a törvénytervezet a politikai és közéleti szereplők és ezen keresztül - s azt hiszem, ez az egésznek a lényege - az államélet áttetszőségét szolgálja. Ebben találkozik a rendszerváltásból tovább élő morális követelmény - melyet egyébként már képviselőtársam is idézett -: a hazugság leleplezése, a büntetés helyett a megnevezés, a normális jogállami értékrend.
A korábbi és a jelen törvényben az államélet áttetszősége maga a cél, s ha valaki az állásával járó nyilvánosságot nem vállalja, ez elől logikusan a pozíció elhagyásával térhet ki.
Nem vitás, hogy az 1994. december 24-én meghozott alkotmánybírósági határozat óta több mint egy év eltelt, a kormánykoalíció azonban csak azt követően terjesztette be a jelenlegi törvényjavaslatot, miután kényszerlépésbe került, dr. Balsai István benyújtott törvényjavaslatát követően.
Nem kívánok hosszan reagálni arra a példátlan és megengedhetetlen eljárásra, mely a Magyar Demokrata Fórum képviselőjének törvényjavaslatát kísérte, de szabadjon annyit megjegyeznem, hogy a most tárgyalandó törvényjavaslat sem szakmailag, sem politikailag nem éri el a Balsai-féle javaslat minőségét. (Derültség.)
Mi a legdöntőbb kifogás a kormányjavaslattal szemben? Elsődlegesen az, hogy nem veszi figyelembe az Alkotmánybíróság 60/1994-es határozatának azt a követelményét, hogy egységes mércét kell meghatározni, és következetesen érvényesíteni az átvilágítások során. Az Alkotmánybíróság világosan és egyértelműen rámutat, hogy a törvényhozó a jelenlegi diszkriminációt megszüntetheti az ellenőrzés kiterjesztésével, de az ellenőrzendők körének egységes ismereten nyugvó szűkebb meghatározásával is.
(19.00)
Kétségtelen - és azt hiszem, itt most jöhet a zaj -, hogy ezzel összefüggésben, amire egyébként az előterjesztő is hivatkozik, választható a szűkebb értelmezés is, de nem akként, hogy a törvény eredeti célja meghiúsuljon. Álláspontom szerint pontosan erről van szó. Hisz hogyan rekeszthető ki, tisztelt Országgyűlés, a bírói és az ügyészi kar, a fontos köztisztviselők, az önkormányzatok, a tábornoki kar - és nem akarom tovább sorolni. Meggyőződésem, hogy az Alkotmánybíróság által megkívánt egységes mércét a korábban leszavazott javaslat tartalmazza, hisz az a társadalom által kizárólag áttételeken keresztül befolyásolható intézményesült közhatalmi és közszolgálati szervezetek kategóriarendszereként kívánja meghúzni a határvonalat.
Nem kell ahhoz nagy jóstehetség, képviselőtársaim, hogy ez a törvényjavaslat az alkotmánybírósági szűrőn fennakad, és újabb évekre meg fog hiúsulni az átvilágítás.
És itt engedjenek meg egy lírai kitérőt, nevezetesen: miért kényelmetlen ez a törvényjavaslat s egyáltalán ez az egész átvilágítás a kormány és a kormánykoalíció számára? Az biztos, és azt hiszem, nincs vita közöttünk, hogy nem szerencsés helyzet - s erre jó néhány közíró is utalt -, ha a Magyar Köztársaság miniszterelnöke is érintve van ezzel a törvénnyel. Mert ugye, a törvényjavaslatnak sem a törvényszövege, sem az indoklása nem beszél arról, és nem magyarázat, hogy valaki bevallotta-e, hogy karhatalmista múltja volt vagy sem. Ez mindenképpen egy kellemetlen helyzetet teremt, és ezen túlmenően is kellemetlen szituációk adódhatnak ezekből a különböző cikkekből, közírók által megjelentetett tanulmányokból, amelyek tulajdonképpen az ország egyik legmagasabb közjogi méltóságát érintik.
Ezen túlmenően az eddig történtekből, nevezetesen abból, hogy a kormány nem volt hajlandó az Alkotmánybíróság döntése után hosszú hónapokon keresztül sem benyújtani a törvényjavaslatot, mi képviselők - s nemcsak ellenzéki képviselők - és az ország közvéleménye is azt a következtetést tudja levonni, hogy a kormánykoalíció szeretné, ha ez a törvényjavaslat minél később vagy esetleg majd a 2000. év után kerüljön elfogadásra. Az elmúlt ülésen a Magyar Szocialista Párt vezérszónoka, Tóth Károly kijelentette, hogy 1990, tehát a törvény megalkotásának gondolata óta alapvetően más társadalmi környezet van hazánkban, s ez a probléma az emberek jelentős részét már nem foglalkoztatja. Abban igazat adok Tóth Károlynak, hogy az 1994-es választások óta eltelt közel másfél évben olyan változások következtek be a magyar társadalomban, amely miatt az emberek döntő többsége pillanatnyi megélhetési gondjaival van elfoglalva - döntően a kormánykoalíció jóvoltából -, ez azonban nem lehet érv arra, hogy a rendszerváltozás után öt évvel ilyen alapvető törvény ne szülessen meg. (Közbeszólás a bal oldalról: Miért nem csináltátok meg?!) A társadalom igazságérzete feltétlenül indokolttá teszi, hogy olyan személyek ne tölthessenek be fontos tisztséget, vagy legalábbis a nyilvánosság segítségével mondjanak le, akik az elmúlt rendszerben besározódtak. Vagy, hogy egészen vulgárisan fogalmazzak: a gótikus Ház küszöbét azok ne léphessék át, akik a törvény hatálya alá tartoznak.
Tisztelt Képviselőtársaim! Nemcsak a magyar társadalom igazságérzete, hanem a kormány érdeke is azt kívánná - és erről Halda Aliz képviselőtársam beszélt -, hogy megszabaduljon a posztkommunista jelzőtől, melyet ma is előszeretettel emlegetnek a külföldi sajtóban. Ezzel kapcsolatban hivatkozom a Neue Züricher Zeitung című tekintélyes svájci lap pénteki számára, amelynek címe: "Magyarország bajlódása a múlttal". A cikkíró szerint "a mai Magyarországon még mindig kérdés, hogyan bánjanak az 1989-ben összeroppant kommunista egypárti államnak az ügynökeivel és spiclijeivel, s a korábbi törvény alkalmazása esetén 5 ezer személynek kellett volna alávetni magát az átvilágítási eljárásnak, míg a jelenlegi szociálliberális koalíció módosító indítványában ez a szám 500-ra csökkent." A széles körű átvilágítás igényét megfogalmazta a Budapesten járt Gáti professzor úr is.
Meggyőződésem tehát, hogy Magyarország elemi érdeke olyan törvény elfogadása, amely lezárja a múltat s valóban az államélet áttetszőségét szolgálja. Ez a törvényjavaslat, ami itt fekszik a Ház előtt, a Magyar Demokrata Fórum szerint e kritériumoknak messzemenően nem felel meg. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MDF és a Fidesz soraiból. - Közbeszólás az MSZP soraiból: Ezt '91-ben kellett volna elmondani.)
