SÁNDORFFY OTTÓ

Teljes szövegű keresés

SÁNDORFFY OTTÓ
SÁNDORFFY OTTÓ (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Nagyon jól tudjuk, hogy a most napirenden lévő átvilágítási törvény, annak módosítása alapvetően politikai indíttatású törvény. Nevezhetjük olyan igazságtevő törvénynek, amely a történelem előtt mondott ítéletet egy diktatórikus rendszer módszerei, azok végrehajtói felett. Az Alkotmánybíróság ezt így fogalmazta meg - idézem -: "Ez a törvény a politikai és közéleti szereplők, s ezen keresztül az állami élet áttetszőségét szolgálja. Ebben találkozik a rendszerváltásból tovább élő morális követelmény, a hazugság leleplezése, büntetés helyett megnevezés, a normális jogállami értékrenddel" - eddig az idézet.
Ennek ellenére tanúi lehettünk annak, hogy az átvilágítási törvény iránt sokan averzióval viseltetnek, politikai érdekeit szakmai, kodifikációs kérdésként kívánják megjeleníteni. Melyek azok a szándékok, amelyek minden bizonnyal jelentkeznek a törvény módosítása és tárgyalása során? Vannak olyan politikai erők, melyek nem érdekeltek abban, hogy olyan átvilágítási törvény születhessen, amely rövid időn belül végrehajtható.
(18.10)
Ismerjük a mondást: "Aki időt nyer, életet nyer". A kormánykoalíció minden bizonnyal abban érdekelt, hogy egy újabb "gumicsont" törvényt dobjon a parlament és a közvélemény elé, hogy a szociális, társadalmi és gazdasági bajokról elterelje a figyelmet. Meglepetéssel hallhattuk, hogy a legnagyobb parlamenti párt frakcióvezetője az ellenzéket és koalíciós partnereinek bizonyos köreit politikai hisztériakeltéssel vádolja. Pedig Kőszeg Ferenc nagyon tisztességesen nyilatkozott. Sajnos nem először lehetünk tanúi annak, amikor Szekeres Imre képviselőtársunk, az MSZP frakcióvezetője maga reagál hisztérikusan az ellenség... (Derültség a bal oldalon.)..., az ellenzék jogos felvetésére. (Közbeszólás a bal oldalon: Nem véletlen elszólás!)
Talán nem ok nélküli az idegesség. Én megértem, hogy az MSZP-n belül és holdudvarában bizonyos személyeket érzékenyen érinthet az átvilágítási törvény. Szeretném megnyugtatni a közvéleményt és a miniszter urat is: az ellenzék nem akarja veszélyeztetni a Magyar Köztársaság biztonságát, és tisztában vagyunk azzal, hogy minden államnak szüksége van ügynökökre - így nekünk is. De közel sem mindegy, hogy milyen céllal. Ezért szeretném világossá tenni, hogy mi magunk is, akik elszenvedői voltunk az elmúlt rendszer önkényének, különbséget tudunk tenni ügynök és ügynök között.
Itt és most azokról az ügynökökről van szó, akiknek tevékenysége - és itt hangsúlyoznám: a tevékenysége - nem egyeztethető össze a jogállamisággal; akinek köszönhetően kialakult a politikai apály, apátia és passzivitás, amely még mindig hátráltatja a Magyar Köztársaság demokratikus átalakulását. Azokról az ügynökökről van szó, akik nemcsak beszerveztek, és csak a B-dossziék számát gyarapították, hanem azokról, akik szorgalmas hírforrásként az M-aktákat megtöltötték.
A hiteles ellenőrzés szempontjából nyilvánvaló összefüggés van az M-dossziék vastagsága és a kifizetett júdáspénzek nagysága között. Ezért is érthetetlen számomra az az aggályoskodás, amely a vizsgálandó személy ügynök voltának bizonyíthatóságát kérdőjelezi meg. Azokról a fizetett ügynökökről beszélünk, akik abból éltek, hogy polgártársaikat a gondolatrendőrségnek beárulják, és így ellehetetlenítsék azokat, de főként azokról, akik tevékenységüknek köszönhetően olyan politikai karriert futottak be, amelynek eredményeként még most is részesei a közhatalomnak, így minden bizonnyal gátjai a demokratikus átalakulás folyamatainak.
Ezeket a személyeket a Magyar Köztársaság demokratikus államrendjében senki sem bújtathatja el, nem kötheti be a választópolgárok szemét anélkül, hogy ne lenne a szemébe olvasva szándéka, nemtelensége. Semmiféle jogi csűrés-csavarással nem adható morális felmentés sem a volt ügynöknek, sem azoknak, akik az átvilágítási törvény végrehajthatóságát akadályozzák.
Sajnos ezeknek a személyeknek a közélettől való távol tartását nem garantálja a törvény, még időlegesen sem, amit feltétlenül pótolnunk kell. Nem azokat a megfélemlített, megfenyegetett embereket akarjuk eltávolítani a közéletből, akik bár aláírtak valamit, de valós cselekedeteikkel nem lettek kiszolgálói a politikai rendőrségnek. Ezeket a személyeket semmiképpen nem ítéljük el, főleg azért nem, mert volt bátorságuk ezt bevallani. De azokat, akik tetteikkel vagy jelentéseikkel embertársaik szabadságát korlátozták, vagy veszélyeztették életüket, testi épségüket, azokat igen. Szeretnénk, ha nem fertőznék formálódó demokráciánk amúgy is gyengülő morálját. Nem hiszem, hogy egyéniségük alapjaiban megváltozott volna, és reprezentálhatnák a mai magyar társadalmat.
Hiszem és vallom, hogy a politikai besúgók, a vamzerok, kollaboráns pufajkások voltak azok, akik alapjaiban veszélyeztették Magyarország demokratikus fejlődését. Idegen hatalom idegen érdekeit szolgálták.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az előterjesztő, vagyis az MSZP-SZDSZ-kormány a beadott módosítás szerint jelentősen leszűkítené az átvilágítandók körét, miközben erre vonatkozóan nincs Alkotmánybíróság által előírt kötelezettsége a parlamentnek.
Érdemes felsorolni azokat a testületeket, ahol homály fenntartásában érdekeltek egyes személyek: a főváros polgármestere, nagykövetek, helyettes államtitkárok és velük azonos jogállású állami vezetők, a Magyar Honvédség parancsnoka, vezérkari főnöke, a Határőrség parancsnoka, a tábornoki kar, a Magyar Honvédség parancsnokának, vezérkari főnökének, a Határőrség országos parancsnokának helyettesei; a minisztériumi főosztályvezetők és azonos jogállású állami vezetők; a megyei közgyűlések elnökei, a városi és fővárosi kerületek polgármesterei és a főváros polgármester-helyettesei; rendőrkapitányok, hivatásos bírák, ügyészek; a Magyar Rádió, a Magyar Televízió, a Magyar Távirati Iroda szerkesztői, a napi- és hetilapok szerkesztői.
A felsorolt tizenhárom, illetve ennél jóval több tevékenységi kör valójában lefedi az államigazgatás, a nemzetbiztonság, a belbiztonság, a jogbiztonság, a sajtószabadság és mindazok körét, amelyek meghatározói a Magyar Köztársaság belső társadalmi és politikai viszonyainak, vagyis mindazon intézmény beletartozik, amely a gazdasági és politikai folyamatokat, intézkedéseket meghatározza, avagy végrehajtani köteles.
Amennyiben a fentiekben felsorolt tevékenységeket folytató személyek kikerülnek az átvilágítandók köréből, akkor - az Alkotmánybíróságot idézve - nem tekinthetjük "politikai szempontból forradalmi változásnak", hanem a volt egypárti diktatúra szereplői átmentésének, társadalmi struktúraváltásnak lehetünk tanúi."
(18.20)
Amikor a vezető kormánypárt meghatározó személye azzal riogatja az ellenzéket, hogy nem vesznek részt az átvilágítási törvény megvitatásában, annak megszavazásában, akkor ez nem bizonyít mást, mint azt, hogy ebben a kérdésben valami nincs rendben az MSZP háza táján. Ha valóban egy tisztességes, végrehajtható törvényt akar a koalíció, akkor nem megsértődni kell, hanem a törvénytervezetet ért kritikákat meg kell fontolni és az ellenzék jobbító javaslatait támogatni kellene.
Tisztelt Képviselőtársaim! Bízom abban, hogy lesz egy tisztességes átvilágítási törvényünk. Ehhez kérem támogatásukat, és köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem