TÓTH PÁL

Teljes szövegű keresés

TÓTH PÁL
TÓTH PÁL (MSZP): Elnézést. Tehát egy mondatot mondanék, most már felszólalásként. Ha a dolog így ment volna végbe Magyarországon, a szerint a forgatókönyv szerint, ahogy például megtörtént ez Németország esetében, akkor meg lehetett volna csinálni azt, hogy a nép vagy akárki kiszórja az egész III-as ügyosztály összes iratát az utcára és ki lehetett volna tapétázni a spiclikkel a nagykörutat. De nem így történt Magyarországon a rendszerváltás. És ezért megint csak Eörsi Istvánnal értek egyet, hogy zsákutca vagy nagyon nehéz, vagy szinte alig lehet jó jogi megoldást találni a dologra. És erre kontrázott az utóbbi napokban vagy talán a mai nap egy másik szerző, aki azt mondta, hogy az erkölcsi megfontolásokon alapuló megoldás is zsákutca. Tényleg nehéz a kérdés. Kár indulatokat és politikai manifesztációkat küldözni egymás felé. A dolog így ment végbe, és én úgy gondolom és nem szégyellem, hogy ennek a kormánynak csak becsületére válik, hogy egy ilyen lehetetlen szituációban, Tímár mondta, az időfaktor figyelembevétele mellett is megkísérel egy tisztességes megoldást.
(19.20)
Megítélésem szerint ennek a törvénynek a megalkotása során egyetlen szempont lehet irányadó és mérvadó, nevezetesen az Alkotmánybíróságnak a 60/1994. számú határozata és semmi más. A kormány - én úgy ítélem meg - ezt a törvényjavaslatot úgy terjesztette be, hogy ennek a szellemiségében, ennek a határozatnak a koncepciója mentén próbálja rendezni ezt a kérdést. És megint Eörsi Istvánt idézném - remélem, megbocsátja nekem -, aki fél, hogy e koncepció szellemében fog megszületni ez a törvény. Én nem félek, remélem, hogyha az Alkotmánybíróság eme határozatának precíz és rigorózus betartása mellett születik meg a törvény, akkor ez egy jó és megvalósítható, végrehajtható törvény lesz, és belátható időn belül lezárja az ügyet.
Még egy-két megjegyzés elnök úr, és még egyszer elnézést kérek, hogy ilyen fesztelen voltam, de...
Nevezetesen: én ezzel szemben nem mondom azt, hogy a törvénymódosító javaslatban nincsenek olyan passzusok, olyan tételek, amelyek ne szorulnának korrekcióra. Pontosabb megfogalmazást igénylő dolgok is vannak, hiszen a vitában számos szempont felmerül. Én egyre hívnám fel a figyelmet, ha már felszólalok. Nem most terveztem, de előre hoztam, mert a körülmények úgy alakultak. Nevezetesen nem a szűkítéssel vagy a bővítéssel van gond. Az Alkotmánybíróság egyértelműen fogalmaz: politikai döntés kérdése, így is lehet, úgy is lehet. Ez a kormány úgy ítélte meg, hogy így húzza meg a kontúrokat, a szerint az egységes elbírálás szerint, amit az Alkotmánybíróság döntése megkíván. De ha így húzta meg a kontúrokat, felhívnám a figyelmet arra, hogy megszabta, hogy a kijelölt esküt tevő, a közhatalom gyakorlásában részt vevő személyeket lehet átvilágítani, és utána tette hozzá a taxációt. A problémám ebből az, hogy tudniillik az Országgyűlés hozhat létre új tisztségeket, amelyek beleesnek a körbe. Ez egy olyan apró technikai ellentmondás, amely nem érinti a törvény koncepcionális kereteit. De oda kell figyelni.
Megítélésem szerint ugyanilyen precízebb megfogalmazásokat kíván a törvény azokban a passzusokban, amelyik az adatvédelemmel, az információs önrendelkezési joggal vagy azokkal a dilemmákkal kapcsolatos, amelyek több felszólalásban elhangzottak. De ez, úgy gondolom, már a részletes vita tárgyát képezi. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem