DR. HOMOKI JÁNOS
DR. HOMOKI JÁNOS
DR. HOMOKI JÁNOS (FKGP): Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Tisztelt Ház! Szerencsés az az állam és nyugodtak lehetnek állampolgárai, ahol a főügyész teljes szakmai tudását és tekintélyét latba vetve őrködik a jogállamiság és demokrácia teljes körű érvényesülése felett. Így kiemelten fontos céljának tekinti a jogbiztonságot, a törvények érvényesítését, és kérlelhetetlenül fellép a bűnözők ellen.
Ilyen főügyész volt Gideon Hausner, akinek emberi nagyságát mutatja, hogy Izrael állam főügyészeként felkutatta a Dél-Amerika őserdeiben bujkáló fasiszta tömeggyilkost, Rudolf (sic!) Eichmannt, akit háborús bűntettek miatt 1961-ben Jeruzsálemben bíróság elé állítottak és halálra ítéltek. Ítélet Jeruzsálemben című könyvében így vélekedett a bűnről és a bűnbocsánatról - idézem -: "A háborús bűnök oly visszataszítóak, hogy nem alkalmazható rájuk az emberi megbocsátás. A világ újból és újból szembesülni kényszerül a maga tegnapjával. Az emberi természetnek nehezére esik, hogy határozottan szembenézzen a múlt borzalmaival. Inkább gyors elfelejtésükre hajlamos.
(15.20)
Elképesztő, hogy az emberek mily könnyedén siklanak el életük legnyilvánvalóbb tanulságai fölött, a hibák megismétlésére ítélvén ezzel önmagukat."
A felejtés, a hamis könyörület ellen érvel Simon Wiesenthal, a náci bűnök kérlelhetetlen üldözője is, aki A gyilkosok közöttünk járnak című könyvében írja: "Kötelességünk nem felejteni. Ha valamennyien mindent elfelejtenénk, ezek a dolgok megismétlődhetnének húsz vagy száz év múlva."
Wiesenthal Magyarországon kijelentette: "Nincs minőségi különbség a nácik által elkövetett, illetve az 1956-os forradalom során és utána elkövetett tömeggyilkosságok között, üldözendők azok is, ezek is. (Szórványos taps a kisgazdák soraiban.)
Boszniában tömegesen megbecstelenített, majd meggyilkolt muzulmán nők és a srebrenicai tömegsírokba géppuskázott többezer fiatal férfi esete bizonyítja, hogy a Hausnereknek, a Wiesenthaloknak van igazuk.
1990 őszén, amikor legfőbb ügyész úr feltehetően még nem ismerte a genfi és new york-i egyezményeket, illetve az alkotmány 7. §-át, nyilatkozta: "Kaptam egy interpellációt, hogy az '56-os sortüzek felelőseit az ügyészség miért nem állítja bíróság elé. Az volt a válaszom, hogy a jog szerint a bűncselekmények büntethetősége elévült. Ha ezen az Országgyűlés változtatni kíván, kell alkotni egy olyan törvényt, amely lehetővé teszi a megbüntetést az elévülés ellenére." Kívánsága közben teljesült, a parlament megalkotta az igazságtételi törvényt. A keserves kínok között megszületett törvényt a legfőbb ügyész most meg akarja semmisíttetni az Alkotmánybírósággal, annak ellenére, hogy 1992. február 29-én a Magyar Nemzetben nyilatkozta: "Az egész alkotmányos berendezkedés megkérdőjelezését jelentené, ha valaki az Alkotmánybíróság döntésének kötelező erejét kívánná kétségbe vonni."
Kérdezem legfőbb ügyész úrtól: A büntetőjogi értelemben vett "tényállásszerűség" tekintetében megkülönbözteti-e a náci ideológia által motivált bűnöket a kommunista ideológia által motivált bűnöktől?
Figyelembe véve a sajtóban tett nyilatkozatait, majd azzal szöges ellentétben álló cselekedeteit, miért akarja megsemmisíttetni a magyar szabadsághősök gyilkosai felelősségre vonásáról rendelkező törvényt?
Nagy érdeklődéssel várom legfőbb ügyész úr válaszát. (Taps a kisgazdák padsoraiban.)
