SOÓS KÁROLY ATTILA

Teljes szövegű keresés

SOÓS KÁROLY ATTILA
SOÓS KÁROLY ATTILA ipari és kereskedelmi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! Ön némiképp megváltoztatta a kérdését ahhoz képest, ami írásban be volt adva. Ez engem nem zavar, csak a tényt szeretném jelezni, egyébként a Házszabály nem kifejezetten engedi meg ezt a gyakorlatot.
Ami a szerződéses gyakorlatot illeti, a kormánynak általános piacszabályozó szerepe van, nem maga köt sem cukorrépa-termelőkkel, sem cukortermelőkkel, sem általában más piaci szereplőkkel szerződéseket. Erre ezt válaszolom.
Eredeti kérdése magára a cukorimportra vonatkozott. Az a cég - amelyet itt megnevezni nem kívánok, ön megnevezte az eredeti kérdésében, nem beszélek róla, mert nem folytathatok reklámtevékenységet - nem három, hanem négy cukorgyárral rendelkezik. Igaz ugyan, hogy ez három részvénytársaság keretébe van szervezve. Ez a cég rengeteg cukrot termel Magyarországon, és elég furcsa lenne, ha az ön eredeti állításának és a részben itt is elhangzott állításának megfelelően a saját árait törné le azzal, hogy külföldről cukrot importál. Sem ez, sem más magyar cukorgyár ezt nem teszi, ez az állítás egyszerűen alaptalan. A magyar cukorfelhasználás körülbelül évi 420-450 ezer tonna, ennek igen csekély hányada, általában 2-3-4 százaléka, tavaly 0,6 százaléka az import. Ennek mindig tizedrészét vagy annál is kisebb hányadát hozza be az összes cukorgyár együttvéve, ilyen mennyiségű cukor teljesen alkalmatlan bármi fajta árbefolyásolásra. Azt javaslom képviselő úrnak, egyszer menjünk el együtt akár magyar, akár külföldi tulajdonú cukorgyárba, és nézzük meg, hogy hogyan gyártják ott a magyar cukrot. Igenis ott gyártják és nem importálják. Köszönöm. (Taps. - Dr. K. Csontos Miklós szólásra jelentkezik.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem