BÜKY DOROTTYA
BÜKY DOROTTYA
BÜKY DOROTTYA (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon sok mindenben ismételnem kellene Surján Lászlót, hiszen az ok, amiért ezt az indítványt megfogalmaztuk és benyújtottuk, ugyanaz, csak egy másféle technikai megoldás, amit mi javasolunk.
Annyit mindenképpen szeretnék elmondani, hogy az indítvány benyújtása előtt a kulturális bizottság tagjai összejöttek azokkal a kulturális életben működő és magukat kamarának nevező civil szervezetekkel, amelyek tulajdonképpen megfogalmazták azt az igényt, és miután ismertették velünk az előzményeket, kénytelenek voltunk akceptálni azt az igényt, hogy itt a kamarai elnevezéssel, illetve saját maguk kamarai szerveződésével kapcsolatban valamilyen lépéseket tegyen az Országgyűlés.
Itt ugyanis a Ptk. 1993-as módosítása és a gazdasági kamarákról szóló törvény megszületése idején elmaradt egy nagyon fontos vita, részben azért, mert a gazdasági kamarákról szóló törvényt egyéb okokból szükséges volt elfogadni. Ezért nem tudott az ezeket az érintett szervezeteket bevonó részletes vita kialakulni. Ezek a szervezetek a mai napig úgy érzik, hogy nem tudták az érdekeiket megfelelően érvényesíteni.
Hogy miért lenne fontos ezt a vitát lefolytatni, ezt szeretném néhány szóval megindokolni. Az az értelme indítványunknak is, hogy ezt a határidőt toljuk ki egy évvel. Természetesen tudjuk, hogy maga ez a határidő-kitolás nem oldja meg a problémát, de azt gondoljuk, hogy ezalatt az egy év alatt meg lehet találni azokat a megoldásokat, amelyek viszont megoldják a problémát.
Mi ez a probléma valójában? Röviden fogalmazva: a nehézkesen szerveződő civil társadalom és az erőforrásokat erősen koncentráló állam viszonya az a probléma, amire nekünk a közeljövőben sürgősen megoldást kell találnunk. Nem mondhatjuk, hogy ez a probléma pusztán a gazdasági szervezetek nyilvántartásának és önellenőrzésének a problémája. Márpedig a gazdasági kamarákról szóló törvény vitája lényegében erről szólt. A gazdasági válság miatt azonban a civil szervezetek még nehezebb helyzetbe kerültek, az állam pedig még komolyabb forráskoncentrációra kényszerül. Az elmulasztott vita mára bizonyos ágazatokban - és így elsősorban a kultúra területén - komoly válsággal fenyeget.
Ebbe a szélesebb problémakörbe azonban például olyan kérdések is beletartoznak, mint az egyház, a szakszervezetek, a kisebbségi szervezetek feladatai, finanszírozásuk. A szintén önkormányzati elven működő egészség- és nyugdíjbiztosítási rendszerekről, azok problémáiról ne is beszéljünk!
Józan logikával belátható, hogy itt sokkal, de sokkal többről van szó, mint a gazdasági szervezetek öntevékenységének problémájáról. A kamarák feladatainak és a kamarák által végzendő közfeladatok forrásainak megjelölése ugyanis feltételezi az állami feladatok és a hozzájuk rendelhető források egyértelmű meghatározását, hiszen a kamarák állami feladatok átvállalása érdekében jönnek létre.
Az állami feladatok meghatározása és az állami források feladatkörök alapján való újrafelosztása azonban igazán nehéz feladat. Ezen a téren komoly munkát csak a jelenlegi kormányzat kezdett meg, és ennek a munkának a neve: az államháztartási reform. Az államháztartási reform azonban már első lépéseiben is nagyon komoly szakmai vitákat és társadalmi feszültségeket váltott ki. Ez egy természetes és üdvözlendő jelenség, hiszen az állam szerepének meghatározása az egész társadalomra hatással van, ezért ebben a kérdésben az egész társadalom illetékes. Ennek a vitának sem az egészét, sem a részeit nem lehet megspórolni.
Van itt egy másik vitatott kérdés is, amely közvetlenebbül kapcsolódik a kamarák problémájához, mint az államháztartási reform szélesen vett kérdésköre. Ez a vitakérdés az úgynevezett nonprofit szervezetek szerepe, működése és gazdálkodása. A törvényhozásban a nonprofit törvény tárgyalása előttünk álló feladat. Ezt a kérdéskört a korábbi kormányzatnak erősen féloldalasra sikerült megoldania, mert a gazdálkodás és finanszírozás kérdéseit egyáltalán nem érintő, '93-as Ptk.-módosítással kísérelte meg rendezni.
(20.50)
Pedig ez a problémakör is mindannyiunkat érint, hiszen alapvető jogaink gyakorlásának kellene hogy megteremtse anyagi és gazdálkodási feltételeit. A nonprofit törvény bizonyos értelemben az államháztartási reform ikertestvére, hiszen ha az állam nem csinál meg valamit, amire szükségünk lenne, akkor azt magunknak kell megcsinálnunk. Ehhez pedig szervezeti és eljárási keretekre, valamint anyagi és gazdálkodási feltételekre van szükségünk. A kamarák feladatainak és forrásainak meghatározása tehát részben az államháztartási reform, részben pedig a nonprofit törvény függvénye.
Az államháztartási reform alapvető hatással lesz a nem állami és nem haszonérdekelt nonprofit szervezetek jövőbeni szerepére és anyagi erejére. A nonprofit szervezetek ereje pedig meghatározó lesz az állami feladatvállalásra és vagyonkoncentrációra nézve. Különösen igaz ez az állam és a társadalom között közvetítő, önkormányzati elven működő, de állami feladatokat vállaló szervezetek, kamarák és más köztestületek esetében. Ami persze nem azt jelenti, hogy ilyen vagy olyan kamarák nagy számban kell hogy a jövőben létrejöjjenek.
Éppen ez a valódi vita tárgya. Kellenek-e, és ha igen, milyen feladatokra és mekkora időszakra ezek a szervezetek? Ha pedig kellenek, akkor milyen területen, milyen hatáskörökkel és milyen, illetve mekkora állami támogatással. Ezt a vitát igazi mélységében nem folytattuk le. Ehhez a vitához idő kell, igazság szerint nagyon sok idő. Nagyon sok időnk nincs, de némi időnk azért, hála istennek, van.
Ennek az időnek a megteremtését célozza az előttünk fekvő módosító indítvány. Már most látszik, hogy ez az idő kevés lesz, de a kevés is több, mintha megspóroljuk a vitát. Az idő megspórolása ellen harcolni egyébként szerintem az őszinteség és nyíltság a legjobb eszköz. Semmiképpen sem a problémák szőnyeg alá söprése és elhallgatása a megoldás.
Köszönöm figyelmüket. (Taps.)
