DEUTSCH TAMÁS
DEUTSCH TAMÁS
DEUTSCH TAMÁS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A tavalyi év, tehát 1995 december vége az az 1994-98. között mandátumát töltő parlament tagjai életében mindenféleképpen egy meghatározó időpont. Meghatározó időpont, mert két, egymástól jól elkülöníthető részre oszthatók voltak az elmúlt hónapokban, de az elmúlt években is a parlamenti képviselők.
A parlamenti képviselők többsége - érthető okból - nem volt aktív részese az évek óta tartó médiatörvény előkészületeinek. Ők csak elszenvedői, elviselői voltak frakcióüléseken, bizottsági üléseken, a parlament plenáris ülésén a számukra oly sokszor érthetetlen médiavitáknak. S megvolt persze a parlamenti képviselőknek az a kisebbsége, amely - persze nem túl nagy örömére - , éveken keresztül kénytelen volt részt venni ezekben a törvény-előkészítő munkákban. S a parlamenti képviselők mindkét köre azt gondolta, hogy végre nagy nap a december 21-e, hiszen elfogadtuk a médiatörvényt, a szónak jó értelmében megszabadul a parlament, a nagypolitika ettől a nyűgtől, önjáróvá válik végre ez a rendszer, megszületett ez a nagyon fontos törvény, és nem tölti el mindennapjainkat, nem vesz el más, valóban fontosabbnak gondolható kérdésektől időt a médiavita vagy a médiaügyekkel kapcsolatos előterjesztések megtárgyalása.
Azt hiszem, mindenki: a törvény előkészületeiben aktívan résztvevők és az arra figyelők, a közvélemény is tévedett, amikor ezt gondolta. Hiszen a törvény elfogadásával a parlament, az országos politika nem tudta le egyszer s mindenkorra azokat a feladatokat, amelyeket teljesítenie kell azért, hogy immár a törvényben meghatározott struktúra minél zökkenőmentesebben és gyorsabban jöhessen létre, s ez a struktúra minél zavartalanabbul működhessen.
Nagyon sok dolga van a parlamentnek, és nagyon sok dolga lesz a parlamentnek mindaddig, amíg ez a törvény van hatályban. Nagyon sok dolga van most, a következő hónapokban, félévben, amíg az átalakulás, az átmenet időszakát éljük, és sok dolga lesz a jövőben is, amikor a már létrejött, működő struktúra mindennapjait élhetjük.
Sok dolga van most, hiszen - államtitkár úr is, az előttem szóló képviselőtársam is jelezte - most tárgyaljuk a három közalapítvány alapító okiratáról szóló országgyűlési határozati javaslatot, feltehetőleg jövő héten hozza meg a parlament azokat a nagyon fontos személyi döntéseket, amelyek következtében létrejön az Országos Rádió és Televízió Testület, megalakulnak a közalapítványi kuratóriumok elnökségei, ugyancsak létrejönnek, megszületnek a közalapítványok tevékenységét ellenőrző testületek.
Ezt követően, tehát az átalakulás időszakát követően is sokszor kell foglalkoznia majd médiaügyekkel a parlamentnek, az Országos Rádió és Televízió Testület költségvetését minden évben a költségvetési törvénytől elkülönülten, külön törvényben kell a parlamentnek meghatároznia. Ugyancsak van egy határidős feladata - még ha az nem is a következő félévre vonatkozik: 1997 február közepéig kell a Házszabály mellékleteként megalkotnunk az országgyűlési közvetítések rendjéről szóló döntésünket.
Annak érdekében, hogy kifejthessük véleményünket az Országgyűlés asztalán fekvő alapítóokirat-tervezetekről, arról a folyamatról kell beszélnünk, amely az átmenet, az átalakulás folyamata. Ennek a folyamatnak négy szereplője van. Szereplője ennek az átalakulásnak az Országgyűlés, szereplője a kormány, szereplői a parlamenti pártok, a parlamenti képviselőcsoporttal bíró pártok, és nyilvánvalóan szereplői ennek az átalakulásnak a már működő közszolgálati intézmények, tehát a Magyar Rádió, a Magyar Televízió és a Duna Televízió.
Nem képzelhető el a - remélem mindannyiunk által várt és remélt - zökkenőmentes átalakulás és átmenet akkor, ha mind a négy szereplő nem teljesíti azokat a feladatokat, amelyeket a törvény rá ró, és mind a négy szereplő nem úgy teljesíti ezeket a feladatokat, hogy ugyanakkor nem terjeszkedik túl hatáskörén, nem avatkozik be ennek a folyamatnak más szereplői által teljesítendő feladatok végrehajtásába.
Azt hiszem - és ebben is csatlakozni tudok Zsigmond Attila képviselőtársamhoz -, a médiatörvény kihirdetése, illetve hatálybalépése óta eltelt alig több mint három hét, egy hónap vegyes képet mutat ebből a szempontból.
Nézzük talán röviden az általam előbb utalás formájában jelzett szereplőket!
Megítélésem szerint nagyon-nagyon fontos jelenség az, hogy a törvény elfogadása után is megmaradt az oly sokat emlegetett hatpárti légkör, a kompromisszumkereső, konszenzuskereső légkör, amely 1995 szeptember végétől a törvény előkészítését jellemezte. Január hónapban, február hónapban is többször ülésezett a parlament kulturális bizottságának hatpárti média-albizottsága, és ezeken a bizottsági üléseken a törvény előkészítésének időszakához hasonlóan a megegyezést, a hatpárti megegyezést, a minden parlamenti tényező által elfogadható megoldásokat kerestük, s úgy ítélem meg, hogy sikerült is megtalálnunk.
Fontos dolog, hogy ez a konszenzuskereső, megegyezést kereső légkör nemcsak a hat parlamenti párt, hanem a négy ellenzéki párt között is jellemző maradt az elmúlt időszakban, hiszen a törvény az ellenzék és a kormánypártok esetében is nagyon komoly konszenzuskényszert teremt meg, és nagyon sok olyan személyi javaslat van, amelyeket az ellenzéki pártok, illetve a kormánypártok kizárólag csak egymással egyetértésben tehetnek meg. Azt gondolom, megelégedéssel jelenthetem ki: a parlament négy ellenzéki pártja valamennyi, az ellenzék által betölthető médiatisztséget illetően megegyezésre tudott egymással jutni.
Fontos szereplője az átmenet, az átalakulás folyamatának a kormány. A kormány működésével kapcsolatban nem a természetesnek tekinthető ellenzéki kritikai igény kielégítése okán kell nekem is megemlítenem azt, amiről már képviselőtársam szólt, hogy rendkívül fontos, az átalakulás szempontjából az egyik kulcsmomentum, hogy a kormány mennyiben tud eleget tenni annak a törvényben és a saját maga által - tehát egy kormányhatározatban - megfogalmazott kötelezettségnek, hogy a Magyar Rádió és a Magyar Televízió költségvetési intézmények részvénytársasággá történő átalakulásáig a kormánynak el kell végeztetnie ezen nagy vagyontömeggel rendelkező közszolgálati intézmények vagyonleltárának az elkészítését. Hiszen e nélkül - egy pontos és hiteles, a törvény-előkészítés során oly sokat emlegetett műszóval: auditált vagyonleltár nélkül - nem képzelhető el az, hogy kifogástalanul, tisztán és áttekinthetően kezdhessék meg működésüket mind a közalapítványok, mind pedig az átalakult intézmények, a részvénytársaság formában működő Magyar Rádió, illetve Magyar Televízió.
Fontos döntési helyzetben van a kormány a Duna Televíziót illetően. Azért kell kiemelni a Duna Televízió anyagi helyzetét, mert a Duna Televízió korábbi, a törvényt megelőző időszakáról kialakított esetleg meglevő véleménykülönbségek ellenére is, azt nyugodtan kijelenthetem, egyetértenek abban a parlamenti pártok médiaügyekkel foglalkozó politikusai, hogy a működőképesség veszélyeztetettsége az átalakulás időszakában anyagi szempontból legnagyobb mértékben a Duna Televízió esetében van meg.
A Duna Televízió működik jelen körülmények között úgy, hogy amennyiben a következő napokban nem születnek meg nagyon fontos kormányzati döntések - ezeknek van olyan része, amely nem közvetlen anyagi vonatkozású, hiszen csak eljárási szabály -, a kincstár január 1-jei hatálybalépése következtében oly módon kapja kiporciózottan a Duna Televízió a neki megszavazott rendkívül kis költségvetésű támogatását, amely mód néhány héten belül működésképtelenné teheti ezt az intézményt, tehát úgynevezett keretelőrehozási engedélyre van szüksége a Duna Televíziónak. Megítélésem szerint - és remélem, ebben talán nem nagy a véleménykülönbség kormánypárt és ellenzéki politikusok között - a Duna Televízió esetében plusz költségvetési támogatásra is szükség van. A Duna Televízió életben maradásához - a kifejezés talán nem túlzó - legalább 4-4,5 milliárd forintos költségvetésre van szükség. Zárójelben jegyzem meg, hogy az oly sokszor ezzel az intézménnyel összehasonlítás formájában emlegetett Magyar Televízió költségvetése bőven meghaladja a 20 milliárd forintot is. Tehát 4 milliárdos költségvetésre van szüksége a Duna Televíziónak, és a jelenleg hatályos, megszavazott költségvetés szerint az állami támogatás 1996-ra csupán 2 milliárd 350 millió forint. Amennyiben az előfizetési díjakból részeltetik a Duna Televízió az év közepétől, ez maximum 700-800 millió forint plusztámogatást jelent, tehát itt a kormány hatáskörében meghozandó plusz támogatási döntésére van szükség.
(17.50)
Harmadrészt nagyon fontos szereplője ennek az átalakulási, átmeneti folyamatnak az Országgyűlés. Nem akarom hosszan ismételni azokat a döntéseket, amelyeket meg kell hoznunk az elkövetkezendő napokban, hetekben, de van még egy nagyon fontos döntési lehetősége a parlamentnek, ez pedig az, hogy a két költségvetési intézmény formájában működő intézmény: a Magyar Televízió és a Magyar Rádió esetében az ügyvivői jogkörben működő vezetők gazdasági ügyekben tett nyilatkozatainak ellenőrzése végett országgyűlési biztost nevezhet ki a parlament.
A Fidesz-Magyar Polgári Párt parlamenti képviselőcsoportjának az a határozott álláspontja, hogy mind a Magyar Televízió, mind a Magyar Rádió esetében - az átmenet zökkenőmentes lebonyolítása érdekében - szükség van arra, hogy a parlament a költségvetési bizottság tagjai négyötödének javaslata alapján a Rádióba és a Magyar Televízióba is nevezzen ki országgyűlési biztost. Nem hiszem, hogy - akár csak a politikai szimbolikáját tekintve - helyes döntés lenne, ha csak a Magyar Televízió esetében nevezne ki a parlament országgyűlési biztost. Nem büntetőintézkedés, ha ezt a döntést meghozza a parlament, hanem az átmenet során a gazdálkodás esetleg meglévő zavarait lehet így minimalizálni, ha van még egy olyan személy, működik egy olyan intézmény, amely biztosíthatja a jogszabályoknak megfelelő gazdálkodást.
Végül, de nem utolsósorban az átmenet fontos szereplői maguk az intézmények, és bizonyos intézmények átmenet során eddig tapasztalt működése mutatja talán a legvegyesebb képet. Anélkül, hogy részese szeretnék lenni annak a közkedvelt - elsősorban politikusi, értelmiségi körökben közkedvelt -, divatos vélekedésnek, amely vélekedés szerint az embernek elismerő módon kell nyilatkoznia a Magyar Rádióról, semmiképpen sem szabad bántania a Duna Televíziót, de mindenféleképpen kritizálnia kell a Magyar Televíziót - már csak azért is, mert a televízióban általában rosszak a műsorok, különösen a műholdas csatornák izgalmas szappanoperáihoz és filmjeihez képest -, tehát mondom még egyszer: nem szeretnék ebbe a sorba beállni, de való igaz, hogy sajnos, különbség van az átmenetben eddig tapasztalt magatartás vagy a leszűrhető tapasztalatok alapján a különböző intézmények között.
Valóban tartalmi az együttműködési szándék a Magyar Rádió és a Duna Televízió vezetése részéről ebben a kérdésben. Akár a kormány illetékes hivatalnokairól van szó, akár a parlament kulturális bizottsága média-albizottságáról van szó, tartalmi az együttműködési szándék, éppen azért, hogy - oly sokat emlegetett módon - zavarmentes legyen ez az átmenet és az átalakulás. A szavak szintjén megvan az együttműködési szándék a Magyar Televízió vezetői részéről, ugyanakkor egyelőre nem látszanak azok a konkrét, megfogalmazott, leírt elképzelések, amelyek garanciát jelenthetnek arra, hogy valóban zavarmentes és valóban zökkenőmentes lesz az átalakulás a Magyar Televízió esetében is.
Sajnos, mint az elmúlt időszakban is a legtöbb zavar - hol szakmai, hol személyi, hol politikai konfliktus és botrány -, a Magyar Televízió háza táján robbant ki, úgy az elmúlt néhány hétben, az elmúlt másfél hónapban is ott robbantak ki a botrányok, a zavarok, az ügyek. Most anélkül, hogy itt utalni szeretnék erre - és ezáltal esetleg hosszú, a parlament falain kívüli vitába bocsátkoznék -, sajnos, azt hiszem, nem véletlen, hogy a Magyar Televízió háza táján bizony továbbra is ügyek, botrányok, zavarok tapasztalhatók.
Éppen ezért azt gondolom, nem szabad arról a kérdésről elfeledkeznünk, hogy ameddig költségvetési intézményként működik a Magyar Rádió és a Magyar Televízió - tehát az átmenet időszakában -, addig a még hatályban lévő kinevezési törvény vonatkozik a Magyar Rádió és a Magyar Televízió vezetőire. Bizony, a politikai felelősség a kormányfőt terheli abban a tekintetben, hogy amennyiben olyan súlyos működési zavarokat tapasztal az átmenet időszakában akár a Magyar Televízió, akár a Magyar Rádió vezetésében, akkor éljen a számára rendelkezésre álló alkotmányos eszközzel: adott esetben kezdeményezze a hivatalban lévő vezetők felmentését, vagy - amennyiben persze erre van vállalkozó -, kezdeményezze az átmenet időszakára még új vezetők kinevezését a Magyar Televízióba vagy a Magyar Rádióba.
Végül, de nem utolsósorban valóban csak néhány mondatot hadd ejtsek a három előttünk fekvő dokumentumról.
Valóban megfelel a valóságnak, hogy mielőtt a kormány meghozta volna döntését a Magyar Televízió Közalapítvány alapító okiratának előterjesztéséről, a Magyar Rádió Közalapítvány alapító okiratának előterjesztéséről és a Hungária Televízió Közalapítvány alapító okiratának módosítását célul kitűző előterjesztésről, azelőtt a tervezeteket megküldte az adott intézményeknek, a tervezeteket megtárgyalhatta a parlament kulturális bizottságának hatpárti média-albizottsága, és az ott megfogalmazott módosító javaslatokat, kritikai észrevételeket a kormány a döntés során bedolgozta ezekbe az indítványokba.
Így tehát a Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőcsoportja nevében valamennyi képviselőtársam számára azt indítványozom, hogy a parlament fogadja el, szavazza meg az asztalunkon fekvő három országgyűlési határozati javaslatot és annak mellékleteit.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
