BOGÁRDI ZOLTÁN
BOGÁRDI ZOLTÁN
BOGÁRDI ZOLTÁN (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ez azért két percnél hosszabb lesz, de ígérem, hogy rövidre fogom - végül is ahányan vagyunk, gondolom azért maradtunk itt, mert ráérünk, kivéve a Kisgazdapártot. Ők nyilván nem érnek rá. (Derültség.)
Megmondom őszintén, szomorúbb vagyok, mint két héttel ezelőtt, mert azt hittem, a törvény vitájának kezdete lelkesítette fel annyira a társaságot, hogy tulajdonképpen a két oldal, a kormánypárti és az ellenzék majdhogynem egymásnak ment a szövetkezeti törvény ürügyén, és nem azon gondolkodtunk vagy gondolkodtak, hogy a mezőgazdaság helyzete milyen és mit lehetne csinálni.
Nekem az volt az érzésem akkor is, de sajnos ma is, hogy nem ugyanabban az országban élünk, illetve nem ugyanazt a törvénytervezetet olvastuk. Ez rettenetesen nagy baj, mert így sokkal könnyebben kijátszanak bennünket egymás ellen, mint enélkül tennék azok, akiknek végül is nem biztos, hogy érdekük, hogy minket kijátsszanak egymás ellen, csak egyszerűen arra a pénzre van szükség, amit mi kaphatnánk más esetben. Ez, amint látjuk, szépen meg is történik, függetlenül attól, hogy milyen kormány van.
Pásztohy képviselő úr egészen sajátos mondatot mondott. Azt mondta: stabilizálódott a mezőgazdaság helyzete 1995-ben. Megmondom őszintén, nem tudom, lehet, hogy én értelmezem rosszul a "stabilizáció" szót, de ha az úgy van, akkor át kell írni a szótárt. Én nem találom a stabilizáció nyomát, de úgy látom, hogy nemcsak én vagyok ilyen helyzetben, hanem a MOSZ egyik vezetője is hasonló gondokkal küszködik, mert a következőt írja éppen egy mai újságban. "Az idei költségvetésnek az az egyértelmű üzenete, hogy Magyarországnak nincs szüksége a jelenlegi mértékű agrártermelésre". Ugyanebben a cikkben: "A mostani feszültség kezdete 1995. november 30-ára datálódik, amikor a Pénzügyminisztérium zárolta az agrártámogatások kifizetését." Az illető szerint "Ez a lépés a mezőgazdaság oly mértékű lebecsülése, amelyre még nem volt példa." - Eddig az idézet.
És még egy, hogy meggyőzzem önöket: egy tsz-elnök mondja, hogy legfeljebb másfél évük van vissza a teljes vagyonfelélésig. Kilátástalan helyzetbe került az a két tucat ember is, aki mindig becsülettel dolgozott.
Az én szomorúságom azért oly mértékű, mert én emlékszem azokra a vitákra, amelyek '90 és '94 között a szövetkezeti törvény módosításakor - pontosabban az új szövetkezeti törvény elkészítésekor - voltak.
(20.00)
Akkor ez a bizonyos két tucat ember a jelenlegi kormánypárt oldaláról igen kemény biztatást kapott arra, hogy maradjon csak szövetkezetben, mert a majd jövő új kormány igenis szövetkezetbarát és a szövetkezetnek jövője van. Azt hiszem, a jelenlegi kép nem ezt mutatja.
Egyébként - azt hiszem - Bernáth Varga Balázs képviselőtársam említette, hogy ugyanannyi szövetkezet van, mint volt. Nem kérem! Majdnem kétszer annyi szövetkezet van Magyarországon, mint volt 1992 előtt. Tehát az a bizonyos szétverés, amiről szó esett, mégsem lehetett olyan hatékony, ha kétszer annyi van, mint annak előtte volt. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Hú, de hamis!)
Bernáth Varga Balázs képviselőtársam ugyan elment és nem illenék hozzászólni, de a kiigazítás mindenképpen szükséges. Ő említette, hogy az üzletrészek kiadása hibás volt az előző kormány részéről. A külső üzletrészek mindenképpen, azt messzemenően elleneztem, csak az volt a probléma, hogy a Független Kisgazdapárt ragaszkodott hozzá mint koalíciós partner, ebből adódóan a koalíciós kormány kénytelen volt megcsinálni. Ezt csak azért említettem, mert annak a szájából, aki ezt követelte, elég furcsán hangzik, hogy ezt most elítéli.
Sajnálom továbbá azt, hogy teljesen tévesen értelmezzük - természetesen én azt mondom, hogy a kormánypárt oldalán, önök pedig azt mondják, az ellenzék oldalán értelmezik tévesen -, tehát tévesen értelmezzük azt a kérdést, hogyan jutottunk idáig, illetve az előző kormány szétverte-e a mezőgazdasági termelőszövetkezeteket. Nem akarok belemenni ebbe a vitába, mert már megtárgyaltuk néhányszor. De túl kellene lépni ezen a dolgon, mert most már nem az a kérdés, hogy hogyan jutottunk idáig, hanem az, hogy miként tudunk továbbmenni. Ezt a jövőt nem látom sem ebben a törvénytervezetben, sem ezekben a megnyilvánulásokban.
Én úgy ítélem meg, hogy történelmi szükségszerűség volt a szövetkezetek jogi helyzetéhez is hozzányúlni, ugyanis amikor ez megtörtént, mindenki számára világos volt, hogy a mezőgazdasági termelőszövetkezetek olyan formában, ahogy annak előtte működtek, sem szocialista, sem jobboldali keresztény ihletésű kormány idején nem működhetnek. És nem ideológiai problémák miatt, hanem kizárólag gazdasági problémák miatt. Ha esetleg önök előveszik a hetvenes évek végétől a mezőgazdasági termelőszövetkezetek zárszámadását, akkor könnyen kideríthetik, hogy a legtöbb termelőszövetkezetben az alaptevékenység vagy ráfizetéses volt, vagy közel ráfizetéses volt. Egy különbség azonban mégiscsak volt, hogy a budapesti takarító melléküzemág, a vasipari melléküzemág megtermelte azokat a ráfizetéseket, amiket az alaptevékenységben a szövetkezetek produkáltak. Természetesen ehhez egy állami támogatás is hozzájárult. 1990-re viszont ezekre a melléküzemágakra nem volt szükség. Egyszerűen vagy azért nem, mert azokat a rakétákat, amikbe a mütyürt gyártották a szövetkezetben, már nem vette meg senki, nem kellett senkinek sem, vagy azért, mert nem volt szükség egy szövetkezet fedőnevére ahhoz, hogy Budapesten egy takarító melléküzemág működhessen.
Egy kedves barátom, akivel évekig nem tárgyaltunk, mert ő is abban volt, hogy nekem jelentős részem volt a szövetkezetek - úgymond - szétverésében, egyszer bevallotta egy gyenge pillanatában: "amikor láttam, hogy nem mehet tovább ez a bizonyos melléküzemág és ráfizetéses lesz a szövetkezet, kiálltam a közgyűlésen a szövetkezeti tagok elé és azt mondtam: nincs képem önöknek minden évben mínuszokat jelenteni, én azt ajánlom, hogy a szövetkezet váljék szét működőképes egységekre, és külön-külön a törvényadta lehetőségekkel élve próbáljanak megélhetést biztosítani maguknak". Azt tudnunk kell, hogy egészen mások a pénzügyi viszonyok egy magánszervezetben, mint egy szövetkezetben. Ez történt, és én ezért nem akarok ebbe a vitába belemenni.
Azonban mindenképpen kell gondolkodnunk azon, hogy milyen is legyen a szövetkezeti mozgalom Magyarországon. Milyen lesz az a szövetkezeti mozgalom, amelyet Orosz képviselő úr oly helyesen és kellemes módon előadott erről a konferenciáról. Csak egy óriási különbség van, ami ebben a beszédben nem volt benne, hogy a nyugat-európai szövetkezeti mozgalomnak nem kellett elszenvednie azt a mérhetetlen szakadékot és zsákutcát, amibe a kelet-európai szövetkezeti mozgalom belefutott. Belefutott, és azt kell mondanom, kimondottan politikai okok miatt futott bele. Sajnos a szövetkezeti mozgalom - most már világosan kell látnunk - ennek a levét hosszú évekig fogja inni.
Azt is megmondom, hogy miért. Ez nem kizárólag anyagi probléma, és szeretném, ha ezt megértenék. Nem kizárólag anyagi problémáról van szó, amikor a szövetkezet tönkremegy vagy nem tud tovább dolgozni. Ez sokkal inkább erkölcsi probléma! Annak idején azért mondtam és azért hangoztattam mindig, hogy próbáljunk meg egy olyan utat találni, ha lehet közösen, a szocialista szövetkezetektől egy magán érdekszövetkezetek felé, amit egy - úgymond - tisztítótűznek tekinthetünk, és utána sérelmek, fájdalmak, sebek nélkül mehetnek tovább az érintettek. Ezt nem sikerült megtalálni! Nem sikerült megtalálni! Tessék elmenni akárhova! Az emberek benn maradtak a szövetkezetekben, nem váltak ki belőlük, és ma a szövetkezeti vagyon jelentős része - tessék megnézni - eltűnt. Én nem azt mondom, hogy ellopták; nehogy félreértsenek! Olyan is történt. Eltűnt, felélték, és ebben igenis jelentős politikai felelőssége van a jelenlegi kormánypártoknak.
Arra biztatták ezeket az embereket, hogy ne keressenek új utat, a régi út jó. Ez a régi út ma már nem jó! Attól félek, hogy minél tovább vajúdunk ebben a helyzetben, minél tovább cipeljük magunkkal ezeket a sebeket, annál kisebb lesz a lehetősége annak, hogy Magyarországon egy valódi szövetkezeti mozgalom kialakul. Rosszul cseng a szó, képviselőtársaim! Nagyon rosszul cseng a szó azoknak a fülében, akiknek ma benn van, vagy részben benn van a vagyonuk a szövetkezetben, és kívül próbálnak megélhetést biztosítani a családjuknak, sokkal rosszabb anyagi kondíciókkal, mintha annak idején - mondjuk '92-'93-ban - valami vagyont megkaphattak volna és kivihettek volna. Próbálnak pénzhez jutni bankoktól, de nem tudnak. Tessék megnézni, az elmúlt évben milyen bankhiteleket kaptak a magántermelők. Ha kapnak is, rendkívül drágán.
Nem először mondom és nyilván még sokszor el fogom mondani, hogy a mezőgazdaság nem lehet meg szövetkezetek nélkül. Én nem szövetkezet ellen, hanem szövetkezetért mondom azt, amit mondok. Ha ezeket a sebeket nem tudjuk begyógyítani, nem lesz ember, aki szövetkezetbe hajlandó belépni. Egy árva vasat nem hajlandó beruházni, mondván, hogy ezt énvelem egyszer már eljátszották kedves uraim, ezt nekem ne tessék javasolni.
Hogy mennyire komolyan beszélek és mennyire komolyan veszem a szövetkezetet - bár nem tudom, hány teljesen új szövetkezet alakult Magyarországon, minden előzmény nélkül, saját pénzből -, én felbiztattam egy társaságot és alakítottam egy szövetkezetet. Csak azért, hogy bebizonyítsam, a szövetkezetnek van jövője Magyarországon! De ehhez az embereknek el kell hinniük azt, hogy ez a jövő. Azonban akit egyszer becsaptak, az ezt nem fogja elhinni önöknek sem, de nekem sem. Ezért vagyok nagyon szomorú és ezért említettem azt, hogy ez a ma este még szomorúbbá tett, mint annak előtte voltam.
Néhány szót a törvényről, bár nem akarok hosszan beszélni róla, mert mindent elmondtak. Csupán az egyetértést vagy egyet nem értést kívánom megemlíteni. Nem az a fontos e törvény kapcsán, hogy mi van benne. Sokkal fontosabb az, hogy mi nincs benne. Ezeregy tennivalónk lenne, meg kellene oldani a földkiadás problémáját, ami mind ez ideig megoldatlan, a szövetkezeteink jelentős része nem tud földjáradékot fizetni a benthagyott föld, a tagok földje után, teljesen rendezetlen ez a kérdés. A benn maradt vagyon után nem fizetnek osztalékot! Sorolhatnám tovább.
(20.10)
Ezekkel a kérdésekkel, plusz a támogatást hozzávéve, kellene ahelyett foglalkoznunk, hogy ezekkel a részben teljesen fölösleges, részben pedig úgymond, ráérő témákkal foglalkozik ez a törvénytervezet.
Három olyan kérdés van, amit meg kell említenem. Ez a bizonyos tisztán jogi személyek által alakítható szövetkezet. Nem látom értelmét. Több a veszélye. Több a veszélye, mint a pozitívuma. Semmi értelmét nem látom, mert nincs arra szükség, hogy tisztán jogi személyek alakítsanak szövetkezetet. Ilyenformán eddig is alakíthattak. Ha viszont úgy gondoljuk, hogy szükség van másodlagos szövetkezetekre, és szükség van rájuk, akkor egyértelműen ki kell mondani, hogy mezőgazdasági szövetkezetek alakíthatnak másodlagos, s énszerintem akár harmadlagos szövetkezeteket is. Ezekre szükség van, de arra, hogy bankok vagy sanda szándékú jogi személyek, vagy akárcsak a lehetőségekkel élni akaró jogi személyek is mezőgazdasági szövetkezeteket alakítsanak, semmi szükség ebben az országban. Ugyanis csak azt a nagyon kevéske pénzt csökkentik ezzel, ami amúgy sem elegendő a mezőgazdasági szövetkezés támogatására. Nem tartom fontosnak.
A fel nem osztható vagyon szintén a fölösleges kategóriába tartozik. Ugyanis a fel nem osztható vagyont, itt egyik képviselőtársam említette, hogy ki lehet játszani. Nem kell azt kijátszani, kérem. Tartozással szemben a fel nem osztható vagyon egyenlő elbírálás alá esik a felosztható vagyonnal, ebből adódóan semmi értelme nincs ennek a kitételnek így.
Ebből adódóan el kell döntenünk azt, hogy akarjuk-e támogatni a mezőgazdasági tevékenységet, és akkor szövetkezeteknek igenis lehet adni plusz támogatást olyan formában, hogy valamilyen célra adjuk ezt a pénzt, s nem kell ilyen teljesen fölösleges kikötéseket tenni, mert ezzel nem oldunk meg semmit.
Van abszolút fölösleges része is a törvénytervezetnek. Ezzel nem akarok foglalkozni. Én azt hittem, hogyha a szövetkezeti törvényhez egyáltalán hozzányúl a parlament, akkor azokat a kérdéseket próbálja kezelni, amik a legégetőbbek.
Az 1994. évi szövetkezeti törvény módosítása, emlékeznek rá, kiiktatta teljes egészében a XI. fejezetet. Ez a bizonyos XI. fejezet tartalmazta azt a kitételt, miszerint falvankénti szétválás lehetséges az össztagság többségének beleegyezése nélkül is. Az volt az érv akkor, hogy erre nincsen szükség. Azóta már úgy önök, mint bárki rájött arra, hogy igenis erre szükség lett volna, mert mára a szövetkezetekben olyan bizalmatlan légkör keletkezett a tagok és a vezetők, illetve tagok és tagok között, hogy egyszerűen a nagy szövetkezetek nem tudnak összehozni egyetlen szavazóképes, határozatképes közgyűlést sem. Tehát abban az esetben sem tudnak szétválni a szövetkezetek, ha úgy a vezetőség, mint a tagság is akarja azt. Egyszerűen azért, mert 50 százaléka a tagságnak nem megy el a közgyűlésre.
Erre megoldást kell találnunk, mert úgy érzi meg a tagság, teljes joggal, hogy a törvény csapdájában vergődve élik föl a szövetkezet vagyonát. Ez pedig, visszatérve az eredeti gondolatomra, nem erre a szövetkezetre, hanem az egész szövetkezeti mozgalomra hullik vissza és rendkívül negatív hatása van. Én akkor tiltakoztam az ellen, hogy ez a passzus bekerüljön, illetve kikerüljön a szövetkezeti törvényből, nem hallgatták meg. Most viszont immár tapasztalattal, mégpedig kormányzati tapasztalattal célszerű lett volna ezt belehozni. Belevenni a szövetkezeti törvénybe, hogy tudják megoldani a problémájukat azok, akik szeretnék.
Amikor továbbmegyünk, és nyilván önök meg fogják szavazni ezt a szövetkezeti törvényt, akkor én is csak azt tudom mondani, amiről nem beszéltem, de képviselőtársaim már elmondták, hogyha néhány lényegtelennek tartott, de mégis, ha szavazunk róla, elfogadható módosítása a parlament elé kerül, a Magyar Demokrata Fórum meg fogja szavazni, tehát nem kerékkötés a fölszólalás, illetve az ellenkezés tárgya, hanem egyszerűen a jobbítás szándéka. Meg fogjuk szavazni azokat, amik elfogadhatók, és ha meghallgatásra kerül az a fölvetés, amit most elmondtam, akkor nagy örömmel vesszük tudomásul, hogy a kormánypárti képviselőtársak rájöttek arra, hogy azok a módosítások, amiket ők fontosnak tartottak, nem fontosak, s ezeket elhagyják. Köszönöm, hogy meghallgattak.
