BOGÁRDI ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

BOGÁRDI ZOLTÁN
BOGÁRDI ZOLTÁN (MDF): Tisztelt Ház! Nagy öröm, hogy ennyi képviselőtárs szólt hozzá hozzászólásom után. Kisebb öröm az, amit mondtak. Sokkal kisebb öröm. Ugyanis uraim, tévedésben vannak. Nem arról van szó, hogy valaki biztatni akarná a szövetkezeteket a szétválásra. Én arról beszéltem, ha szét akarnak válni, mert már egyszerűen nincs együtt előre út, azok sem tudnak az önök elmúlt évi, illetve az 1994. évi módosítása miatt szétválni. Erről beszéltem. Pedig szeretnének szétválni, de nem tudnak, mert a jog nem teszi lehetővé, ők pedig nem tudnak produkálni egy határozatképes közgyűlést.
Nacsa képviselőtársamnak javasolom, hogy memóriáját egy kicsit tisztítsa le, és nézze át mondjuk az 1990-es kampányban elhangzott beszédeimet, amikor egyedül, teljesen egyedül mondtam azt, hogy egyik oldalon ezekre a szövetkezetekre nincs szükség, mert nem tartom őket életképeseknek, az akkori szocialista szövetkezeteket. Ebben egyetértés is volt.
(20.30)
De azt is ki mertem mondani, hogy márpedig a szövetkezetekre a mezőgazdaságban szükség van. Tessék elővenni azt a vitaanyagot - gondolom, megvan videón több helyen is -, amikor a '90-es választásokkor az agrárvita volt. Tessék elővenni a kisgazda képviselőjelölt és Bogárdi Zoltán vitáját. Így van... (A mosolygó dr. Kertész Zoltánra tekintve:).., úgy látom, Kertész képviselőtársam emlékszik rá. Tehát azokat a vádakat, miszerint én megváltoztattam volna a véleményemet, egyszerűen nem én, hanem - ha belegondolnak - önök fogják visszautasítani. Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem