DR. OROSZ SÁNDOR
DR. OROSZ SÁNDOR
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Három témához szeretnék hozzászólni az általános vita adta keretek között, és a végén egy kéréssel szeretném zárni.
A három téma, amiről szólnék: egyrészt a mostani törvénymódosítás céljáról beszélnék, másrészt szeretnék szólni a kormány-előterjesztés születésének történetéről - elsősorban azért, hogy szóba hozhassam a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetségének manchesteri kongresszusát -, harmadikként pedig ahhoz a vitához szeretnék hozzászólni, ami a szövetkezeti jövőképet illeti.
Szeretném mindenekelőtt rögzíteni azt, hogy bármely törvénymódosítás célja javítani a helyzeten. Ha nem ilyen törvénymódosítás készül, akkor úgy gondolom, az Országgyűlés csak árt a viszonyoknak, nem hogy használna. Éppen ezért a szövetkezeti törvény módosításának csak az lehet a célja, hogy egyrészt a létező szövetkezetek létező gondjainak orvoslásához járuljon hozzá, másrészt pedig lehetővé váljék, vagy maradjon meg a lehetőség, vagy javuljon annak a lehetősége, hogy mindazon emberek számára, akik a szövetkezetben valamikor a jövőben gondolkodni akarnak, használható jogi eszköz legyen céljaik megvalósítására.
Úgy gondolom, hogy ez a cél motiválta a törvény előkészítésének munkásait is. Ugyanakkor meg kell mondanom őszintén: én is úgy érzem, nem minden problémára sikerült megtalálni a választ. Ez, úgy gondolom, természetes olyan körülmények között, amilyen körülmények általában a szövetkezeti ügyeket körbelengik itt az Országgyűlésben is. A megelőző vitanapok hangulatából is következik, hogy nem egyszerű dolog ma tisztességesen szövetkezeti törvényt módosítani. Különösen nem, amikor az alaptételekkel is gondjaink vannak.
S rögtön egy ilyen alaptétel: én személyesen Bernáth Varga Balázzsal tökéletesen egyetértek, miszerint az általános indokolás első mondata úgy hibás, ahogy van. Alapvető tévedés azt gondolni, hogy a magyar mezőgazdaság társadalmi és gazdasági átalakulása 1992-től vette kezdetét. Nem, éppen ennek az ellenkezője az igaz. A rendszerváltozás időszakára, tehát '89-90-91-re a magyar mezőgazdaság, annak is leginkább a szövetkezeti szektora volt az, amelyik leginkább megfelelt valamilyen piaci követelményrendszernek. Itt, ebben a szektorban alakultak ki azok az érdekelőképek és érdekstruktúrák, amelyek a lehető legegyszerűbben lehetővé tették volna a piacgazdaságba való átmenetet, '92-ben azonban drasztikusan közbeszólt a politika és a csírákat eltaposta, valami egészen más útra terelte a magyar mezőgazdaság, de más szövetkezetek fejlődését is. És való igaz - ebben a vonatkozásban is egyetértek sok előttem szólóval -, hogy az egyik legtragikusabb tévedése ennek a politikailag motivált szövetkezeti átalakításnak az üzletrész olyan formában és olyan tartalommal való törvénybe iktatása és gyakorlata lett, amiről egyébként Bernáth Varga Balázs éppen az előbb itt szólt. Sajnálatos, de tény, hogy ennek alapján olyan folyamatok indultak el Magyarországon, amik ma már azt is megnehezítik, hogy az üzletrész dolgában parlamenti vitát követően fölvállaljunk vagy fölvállalhassunk most, ebben a szent pillanatban jó döntést. Vélhetőleg emiatt is maradt ki az előterjesztésből.
(19.00)
Bernáth Varga Balázs számokat is mondott. Én csak csendben szeretném megjegyezni, ezek vélhetőleg még a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének 1993-94-es adatain alapulnak. A szövetkezetek száma minden politikai ellennyomás ellenére növekedett az elmúlt időszakban. Az is való igaz persze, hogy ma a gazdasági társaságok száma messze meghaladja a szövetkezetek számát.
Az a vagyoni struktúra, amelyet az akkori időszakra vonatkozóan magam is ugyanúgy ismertem, ma már jelentősen átalakult, és erre vonatkozó pontos felmérés nincsen. Talán éppen ez nehezíti a vagyoni kárpótlás okozta károk részleges lezárásának ügyét is. Ennyit tehát a törvénymódosítás céljáról.
Úgy gondolom, mindaddig, amíg az üzletrész-kérdést ezt a szövetkezeti jogi, jogelméleti szempontból szövetkezetidegen intézményt nem fogja tudni a helyén kezelni, ha úgy tetszik, ezt az időzített bombát hatástalanítani az Országgyűlés, addig még sokat és több alkalommal fogunk szövetkezeti törvénymódosításról beszélni.
A kormány-előterjesztés születéséről. Nyilván az ország minden területén érzékelhető gondok vezettek oda, hogy 1995-ben a kormány ismételten jogalkotási programjába vette a szövetkezeti törvény módosítását. Akkortájt a szövetkezeti érdekképviseletek kérték, hogy döntését a kormány és az Országgyűlés halassza el, várja meg a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetségének manchesteri kongresszusát.
Abban a megtisztelő helyzetben volt részem, hogy ott lehettem és több rendezvényen is részt vehettem. Kezemben van a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetségének állásfoglalása a szövetkezeti identitásról. Ezt szeretném szó szerint itt ismertetni. Nem túl hosszú, de rendkívül tanulságos. Ezen ismertetés közben néhány, az aktuális törvénymódosítással való összefüggésre is felhívnám tisztelt figyelmüket.
Az állásfoglalás meghatározza a szövetkezet fogalmát, rögzíti a szövetkezeti értékeket és meghatároz számszerűsítve hét szövetkezeti elvet.
Meghatározás. A szövetkezet olyan személyek autonóm társulása, akik önkéntesen egyesültek abból a célból, hogy közös gazdasági, társadalmi és kulturális szükségleteiket és törekvéseiket kielégítsék egy közös tulajdonú és demokratikusan irányított vállalaton keresztül.
Értékek. A szövetkezetek az önsegély, az egyéni felelősség, a demokrácia, az egyenlőség, az igazságosság és a szolidaritás értékein alapulnak. Alapítóik hagyományát követve a szövetkezeti tagok hisznek a becsületesség, a nyíltság és a társadalmi felelősség etikai értékeiben és a másokért való törődésben.
Elvek. A szövetkezeti elvek irányelvek, amelyek segítségével a szövetkezetek értékeiket a gyakorlatban megvalósítják.
Első elv: önkéntes és nyílt tagság. A szövetkezetek önkéntes szervezetek, amelyek nyitva állnak nemi, társadalmi, faji, politikai vagy vallási megkülönböztetés nélkül mindenki számára, akinek hasznára lehetnek szolgáltatásai és aki elfogadja a tagsággal járó felelősséget.
Második elv: demokratikus tagi ellenőrzés. A szövetkezetek demokratikus szervezetek, amelyeket tagjaik ellenőriznek, akik aktívan részt vesznek a politika kialakításában és a döntéshozatalban. Férfiak és nők választott képviselőként a tagságnak felelősek. Az elsődleges szövetkezetekben a tagok egyenlő szavazati jogokat élveznek, egy tag - egy szavazat, s a más szinten működő szövetkezetek is demokratikusan szerveződnek.
Itt kipillantva az elvek sorából szeretném ráirányítani a figyelmet arra, hogy itt a beterjesztett javaslat lehetővé teszi úgynevezett másodlagos szövetkezetek létrejöttét. Számtalan indítványt, módosító javaslatot nyújtottak be képviselőtársaim azokhoz a passzusokhoz, amelyek az előterjesztésben ezt lehetővé teszik.
Szeretném felhívni a figyelmet, hogy ugyanakkor óvjuk magunkat attól, hogy bármilyen magunk által kiválónak gondolt formát egyedül tekintsünk olyannak, mintha az testesítené meg a másodlagos szövetkezést, a másodlagos szövetkezeteket. Azt hiszem, e tekintetben is eligazításul szolgálhat az a megfogalmazás, amely itt le lett írva, amiből mindössze annyit szeretnék felidézni, hogy a más szinten működő szövetkezetek is demokratikusan szerveződnek. Magyarán: azoknak a tagoknak és azoknak a szövetkezeteknek, amelyeknek ebben szerepük van, meghatározó tulajdoni és döntési hányada kell hogy legyen abban a bizonyos szervezetben, amelyet majdan valamikor a jogelmélet másodlagos szövetkezetnek tekint.
Visszatérve az elvek ismertetésére, a harmadiknál folytatom. Ez nem más, mint a tagok gazdasági részvétele. A tagok méltányosan járulnak hozzá a szövetkezetük vagyonához, és azt demokratikusan ellenőrzik. Rendszerint a szövetkezet vagyonának legalább egy része a szövetkezet közös tulajdonát képezi. A tagság feltételeként előírt jegyzett tőke után a tagok, ha egyáltalán részesülnek ellenszolgáltatásban, az rendszerint korlátozott mértékű. A tagok a többletet az alábbi célok bármelyikére fordítják. Szövetkezetük fejlesztésére, lehetőség szerint tartalékalapok képzésével, amelyeknek legalább egy része oszthatatlan, a tagok javára a szövetkezettel bonyolított üzleteik arányában és más, a tagok által jóváhagyott tevékenységekre.
Ezen elv ismételten lehetőséget ad arra, hogy konkrét kapcsolatot létesítsek ezen elvek, illetve a mostani törvénymódosítás között. Előttem szólóan többen megjegyezték, hogy a fel nem osztható vagyon megerősítésére vonatkozó törekvéssel egyetértenek. Úgy gondolom, a nemzetközi elvekkel is egyező ez a törekvés.
Ugyanakkor itt szeretném megjegyezni azt, hogy van egy olyan indítvány az Országgyűlés előtt, Sümeghy és Tokár képviselőtársaim indítványa, amelyről ugyanitt kell szólnom, hasonlóképpen, mint ugyanezen indítványnak, már ezen jelen előterjesztésnek a részleges átalakulásra vonatkozó javaslatával. Ezzel leginkább azért kell foglalkozni, mert Magyarországon eluralkodott az a nézet, hogy a szövetkezetek számára legjobb jövőkép az, ha átalakulnak társasággá. Én feltétlenül károsnak ítélem ezt a megközelítést. Nyilván nem ez lebeg az előterjesztő szemei előtt sem. De ha figyelembe vesszük, hogy olyan világot él ma Magyarországon sok-sok szövetkezeti tag, amikor kicsinyke kis tőkéje bizony nem elegendő ahhoz, hogy abból megéljen, akkor komoly veszélyre kell hogy felhívjuk a figyelmét azoknak, akik kizárólag csak a szövetkezetek társasággá alakulásában látják a jövő útját.
Negyedik elv: autonómia és függetlenség. A szövetkezetek a tagok által ellenőrzött autonóm önsegélyszervezetek. Amennyiben megállapodást kötnek más szervezetekkel, beleértve a kormányokat is, vagy külső forrásból tőkét gyűjtenek, ezt olyan feltételek mellett teszik, hogy egyidejűleg biztosítják a demokratikus tagi ellenőrzést és a szövetkezeti autonómia fenntartását.
Ötödik elv: oktatás, képzés és információ. A szövetkezetek oktatást és képzést nyújtanak tagjaiknak, választott képviselőiknek, vezetőiknek és alkalmazottaiknak, s így azok hatékonyan hozzájárulhatnak szövetkezetük fejlesztéséhez. A szövetkezetek tájékoztatják a nyilvánosságot, különösképpen a fiatalokat és a közvélemény-alakítókat - ilyenek vagyunk mi is - a szövetkezés jellegéről és előnyeiről.
Hatodik elv: a szövetkezetek közötti együttműködés. A szövetkezetek úgy szolgálják leghatékonyabban tagjaikat, és erősítik a szövetkezeti mozgalmat, hogy együttműködnek helyi, országos, regionális és nemzetközi struktúrákon keresztül.
Hetedik elv: közösségi felelősség. A szövetkezetek közösségük folyamatos és tartós fejlődéséért dolgoznak, a tagjaik által jóváhagyott irányelvek alkalmazásával. Manchester, Egyesült Királyság, 1995. szeptember 23.
Úgy gondolom, helyénvaló volt megvárni a kormánynak ezt a döntést, hiszen így én itt most ismertethettem önök előtt és önök, amikor felelősen szövetkezetekről döntenek, most már nem mondhatják, hogy nem ismerik, hogy a nemzetközi gyakorlatban hogy s mint néznek ki ezek a szövetkezetek.
A harmadik téma, amelyre szeretnék kitérni, a jövőkép. S itt engedjék meg, hogy először ahhoz a vitához szóljak, milyen is legyen a szövetkezet. Mert ha egy szocialista szól erről a helyről, akkor rögtön az egyik oldalon felvetődhet: ezek kolhozt akarnak szervezni. Ugyanakkor lassan eljutunk odáig, ha valaki szövetkezetet említ az ellenzéki oldalon, az meg kizárólag csak arra gondol, hogy értékesítő, beszerző és egyéb szövetkezet. Ennek eklatáns példáit nyújtották itt a viták.
(19.10)
Engedjék meg, hogy egy felsorolást ismertessek egy 1929-ben kiadott könyvből. Ez nem más, mint a Hangya-boltkezelők kézikönyve - merthogy akkor is oktatták. A gyakorlatban is lehetett alkalmazni a szövetkezeti elveket, ezért oktatták ezeket.
"Hivatásuk szerint a következő nagyobb szövetkezeti csoportokat különböztetjük meg" - írják tehát 1929-ben, majd '34-ben és '41-ben, azt hiszem, ez a '41-es kiadás, ami a kezemben van -: "hitelszövetkezetek, fogyasztási szövetkezetek, értékesítő szövetkezetek, termelőszövetkezetek - két csoportra oszthatók: mezőgazdasági és ipari termelőszövetkezetekre -, biztosító szövetkezetek, vállalkozó szövetkezetek." Formájuk szerint valamely központhoz tagként nem kapcsolódó vagy valamely központ kötelékébe tagként tartozó autonóm szövetkezetekről, és a tagok társadalmi jellege szerint: agrár-, iparos-, munkás-, tisztviselő szövetkezetekről beszéltek.
"Magyarországon" - írják - "a szövetkezetek minden fajtája elterjedt, de a legerősebben a fogyasztási, értékesítő és a hitelszövetkezeti mozgalom fejlődött ki. A magyar szövetkezeti mozgalomnak főleg agrárjellege van, mert a legtöbb szövetkezetet a falu népe alakította."
Úgy gondolom, hogy ezek mint ténymegállapítások, a későbbi korokban is megmaradtak - nyilván más jellegű szövetkezetekkel. És hogy hogyan gondolkodtak akkor a szövetkezetekről, engedjenek meg szintén ugyanebből a könyvből egy rövid idézetet:
"A gazdasági liberalizmus a kereskedelmi életben a szabad verseny formájában nyilvánul meg. Ha a szabad verseny a gazdasági életben tényleg érvényesülhetne, a fogyasztó a kihasználás, az uzsora ellen a gazdasági tényezők egymás közötti versenye folytán védve volna. A kereskedelem a szövetkezetek ellen ezzel az érvvel agitál, itt azonban csak féligazságról van szó.
Nagyon sok esetben előfordul, hogy a gazdasági tényezők - például a kereskedők - az egymás közötti versenyt kartellszerű érdekszövetségek létrehozásával kiküszöbölik és a kisembereket kihasználják. Az ilyen kartellszerű érdekszövetségek ellen csak ellenkartellel, a kisemberek tömörülésével, szövetkezéssel lehet védekezni. A szövetkezeteket tehát a kisemberek önvédelmi intézményeinek kell tekinteni."
Ha pedig így van, márpedig eleink is pontosan látták ezt, akkor úgy gondolom - és engedjék meg, hogy ezzel a kéréssel fejezzem be hozzászólásomat -, hogy ebben a Házban a szövetkezetekről csak úgy essék szó, hogy abban a kisemberek önvédelmi eszközét nézzük, azaz politikai indulatok nélkül döntsön a tisztelt Ház, mert a politikai indulatok legfeljebb oda vezetnek, hogy ezen eszközétől is elesik a kisember. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)
