RUSZNÁK MIKLÓS
RUSZNÁK MIKLÓS
RUSZNÁK MIKLÓS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Nagy figyelemmel hallgattam Orosz Sándor képviselő úr hozzászólását, és azt kívánom, hogy az elvek úgy legyenek. Az 1929-ből idézett szövetkezetekről pedig az a gondolat jut az eszembe, hogy ma azzal a ténnyel kellene ma szembenézni az országban, ami van, és ehhez kellene fazont alakítani. Nacsa képviselőtársam a szemembe néz: azt az idézetét vitatom, amit az előző vitában elmondott, hogy mindig hozzáigazítjuk valamihez az átmenet időszakában a törvényt. Vajon - és ezt idézőjelben vagy kérdésként teszem fel - hányszor fogjuk igazítani '90-től '94-ig, '94-től '98-ig, '98-tól 2002-ig? Ha kormányok jönnek, kormányok mennek, mindig igazítjuk valamihez, valakikhez?
Úgy gondolom, azzal a koncepcióval kapcsolatban, amelyik a szövetkezés alapelveit itt olyan szépen idézve vázolta, nekünk is a bizottságban, kisebb körökben le kell ülni, és azt, ami ma jól működik, nem kell szétverni. Hiszen a kereszténydemokraták a programjukban soha nem akarták szétverni a termelőszövetkezeteket - vissza lehet keresni -, sőt azt mondtuk, hogy a jól működőket továbbra is fenn kell tartani. De azt hiszem, van egy helyzet, amikor a tulajdonviszonyok, a részaránytulajdon már olyan helyzetet teremtett, hogy akik ott vannak, már saját maguk sem tudják, hogy fiúk-e vagy lányok.
Ezekre kellene, kell nekünk itt, a parlamentben megoldást találni, koncepcionálisan pedig eldönteni, hogy mit akarunk a jövő évezred mezőgazdaságában, de még ennek az évezrednek az utolsó éveiben is.
Amikor ezt a bevezetőmben elmondtam, csak azért mondtam el, mert valójában ma három- vagy négyféle típusú falu, szövetkezés vagy mezőgazdaság van az országban. Vannak jól működő szövetkezetek, amelyekről azt lehet mondani, hogy nincsenek anyagi gondjaik, megoldják termelésüket, értékesítésüket és az egész vertikális rendszerüket. De vannak olyan szövetkezetek a falvakban, amelyek napról napra élnek, és bizony, nehéz körülmények között. Számomra az a legsúlyosabb gond, hogy voltak olyan termelőszövetkezetek, amelyeket felszámoltak, és még a tengelyvégszöget is eladták a felszámolók a huszadik községbe. Vajon mi lesz ezeknek a községeknek a sorsa? A Bodrogközben harmincegynéhány termelőszövetkezet volt, most három működik, a többi pedig felszámolás alatt, illetve megszűnőben van.
Bár nem hiszem, hogy csak egyedül az FM feladata ezen térségek gondjainak felvállalása, de ha Orosz Sándor képviselőtársam idézett a manchesteri alapelvekből, én az Európa Charta egy-egy mondatát próbálom idevetíteni, nevezetesen azt, hogy a mezőgazdaság a vidékfejlesztés alapeleme. Nem lehet ettől eltekinteni, hiszen a falu, a föld egy és ugyanaz, az ott dolgozó nép nem választható szét a föld tulajdonlásától. Azt hiszem, ha ezek a gondolatok, a szövetkezés alapelvei, a vidék fejlesztése itt mindnyájunk gondolatában egyként jelenik meg, akkor a kereszténydemokratáknak sohasem a kolhoz jutott az eszébe a szövetkezetekről, hanem az, hogy közös gondolkodással hová tudnak eljutni, és hogyan tudják felemelni azt az elesett vidéket, amelyik oly sokszor és oly sok időben mindig szembenállt a változásokkal, és a döntő nehézséget a falvak vitték el.
Talán ez a törvénymódosítási javaslat a magyar társadalomnak ezekre az alapvető problémáira várna megoldást a törvényhozástól és a kormányzástól. Ezekre azonban a törvényjavaslat - hogy úgy mondjam - nem ad gyógyírt, a tényleges és valóságos problémák megoldása érdekében talán nem vagyunk hajlandók belenyúlni abba az érdekütközésbe, és ennek oldását felvállalni. A probléma gyökere persze nem az, hogy a törvényjavaslat csupán langyosvizes borogatást és helyi érzéstelenítést ajánl, hanem az, hogy sem ebből, sem pedig az egyéb megnyilatkozásokból - például a mezőgazdasági támogatási rendszerből vagy az adópolitika részét képező intézkedésekből - nem rajzolódnak ki a kormány egységes szövetkezeti politikai, esetleg családi, magánvállalkozási, mezőgazdasági elképzelései.
Nem tudjuk - és sokan nem tudják -, hogy ez a kormányzat hosszú távon milyen szerepet szán a szövetkezeteknek: erősíteni vagy éppen ellenkezőleg, felszámolni kívánja-e azokat, vagy éppen a családi farmgazdaságok felé akar-e majd munkát kifejteni.
Talán néhány példát említenék a jelenlegi problémákra - amit már itt képviselőtársaim is felsoroltak -, amelyekről az idő előrehaladottságára tekintettel csak röviden kívánok szólni.
A kívülálló üzletrész-tulajdonosokból létrejött egy döntési kompetenciával nem rendelkező új tulajdonosi kör, amelynek érdekei jelentősen eltérnek a tagsági joggal is rendelkező többi tulajdonostól. Mind a mai napig nem alakult ki a szövetkezetek - és tegyük hozzá, valamennyi mezőgazdasági vállalkozó - körül egy olyan kiszámítható, stabil gazdasági környezet, támogatási rendszer, valamint az ágazat sajátosságaihoz igazodó hitelrendszer, amely ha nem is hosszabb távra, de legalább három-négy évre előre tervezhetővé tenné a mezőgazdasági tevékenységet. Sem a növény-, sem a gyümölcstermesztés, de az állattenyésztés sem nélkülözheti az előrelátást.
Képzeljük el, hogy az elmúlt évben tenyészüszőre adtunk több százezer, több millió forint támogatást, és két év múlva talán azt fogja megérni a termelő - aki vette -, hogy a tejre nincs szükség ebben az országban. Azt hiszem, nem lehet ilyen kiszámíthatatlan beruházásokba beleverni - hogy úgy mondjam - a mezőgazdasági vállalkozókat. Még annak árán is meg kell ezt hozni, bele kell nyúlni, mert a kiszámíthatóság örök érték, és fontos mindnyájunk számára.
(19.20)
A szövetkezeti átalakulási folyamat következtében erősödött a már korábban is tapasztalható tőkekivonási folyamat a mezőgazdaságból, melynek üteme talán már valamelyest lassult, de még mindig tart. Ennek következményeként évek óta tart a szövetkezeti vagyon úgymond akarva-akaratlanul való felélése, ami hamarosan befejeződik, és ezzel végérvényesen elfogy a termelés fenntartása érdekében mozgósítható tőketartalék azokban a szövetkezetekben, ahol egyik napról a másikra élnek. Ezek után már csak a drága hitelek és netalán az összeomlás következik.
A termőföldek vonatkozásában rendkívül hosszúra nyúlt és még ma is tart az átmeneti állapot, nem alakultak ki stabil birtokviszonyok, nem megfelelő a birtokstruktúra, ennél pedig a nagyüzemi működés ellehetetlenül. Talán itt említem meg, ami oly sok vitát kiváltott az elmúlt ülésen, hogy a szövetkezeteknek állattartó telepeikhez jogosan földtulajdon szükséges. Én csak kérdésként teszem föl és hangosan, mert hangosan szól a mikrofon: ha jogi személyek tagjai lesznek ennek a szövetkezetnek, vajon hogyan tudjuk majd követni a földtulajdon sorsát? Ez kérdés számomra.
Francz Rezső képviselőtársam, gondolom, nem sértődik meg. Ő fölvetette a földtulajdonnal kapcsolatban: "Na, tessék már tudomásul venni, hogy most már 1996 van!" Én ezzel egyetértek. De ha valahol van egy helyzet, és tisztelet minden mezőgazdasági értelmiségi dolgozónak, szövetkezeti vezetőnek, akkor tessék már tudomásul venni, hogy a földrészarány-tulajdont segítsenek szétosztani, segítsenek megteremteni, és ne kelljen még egy törvénymódosítási javaslatot benyújtani, mert kinek használ ez, tessenek mondani, hogy éveken keresztül ennyire elhúzódik? Nem azt mondom, hogy egyszerű dolog. De ha már ebben vagyunk, akkor abban kell gondolkodni, hogy ezt kell megoldani.
Valamennyi égető és megoldásra váró problémát felsorolhattam volna, de ebből talán ennyi is elég. Ebből is látható és megítélhető, milyen feszítő problémákkal küzdenek ma a szövetkezetek, melyek azok a kérdések, amelyekre a törvényhozásnak kellene feleletet adnia. Ez akkor is tény, ha emellett belátható, hogy az okok és ellentmondások egy része az előző időszakra, vagy még talán korábbra is datálható. Ez a tény a mostani törvényhozás és a kormányzat cselekvésének szükségességét, valamint az ennek elmulasztásából eredő felelősséget nem csökkentheti.
És ha már említettem '54-'59-et: nem szívesen szeretek visszaemlékezni, de aki a múltját nem ismeri - és ezt ne vegye senki magára, egy amerikai pszichológustól hallottam -, az képes arra, hogy megismételje azt. Ezt csak azért említem, mert az akkori parasztság akkor nem azt kérdezte, hogy miért kell vetni meg szántani '59-'60-ban, amikor elvettek tőle mindent, hanem könnyezve vetettek és sírva arattak, mert bíztak abban, hogy a gyermekeik és unokáik valamilyen formában jobb létet fognak majd kapni ebben az országban.
Ma a társadalom ötven százaléka pesszimista, és abban sem hisz, hogy holnap felébred. Nekünk itt kötelességünk jövőképet adni annak a szellemnek a tekintetében, ahogyan azt Orosz Sándor képviselőtársunk a szövetkezeti törvény alapján fölvázolta. A kereszténydemokraták mindig partnerek lesznek az ilyen szövetkezeti törvény meghozatalában, és minél előbb kérjük ennek a parlamenthez való terjesztését.
A törvényjavaslat rendelkezései tartalmilag három téma köré oszthatók, amelyekről röviden a következőt szeretném elmondani:
Az egyik, hogy megengedi a jogi személy tag megjelenését, illetve csak jogi személy tagokból álló szövetkezet létrehozását engedi. Megítélésem szerint ma már csupán két olyan körülmény van, amely a szövetkezeteket tartalmilag elhatárolhatóvá teszi a gazdasági társaságoktól. Az egyik a szövetkezeti szolidaritás elve, a másik pedig az egy tag, egy szavazat elve. Miután a szövetkezeteknek már régóta nincs pénzük arra, hogy különböző szociális célú alapokat képezzenek, vagy a szövetkezeti szolidaritás és a szövetkezeti mozgalom elveit más módon érvényre juttassák, az első feltételként rögzített különbözőséget nyugodtan leírhatjuk. Marad az egy tag, egy szavazat elve, ami ugyan kétségtelenül létezik, de többen ezt is megkérdőjelezik.
Gondoljuk végig a helyzetet! A szövetkezetek, különösen a termelő típusú mezőgazdasági szövetkezetek, a többéves folyamatos tőkekivonás eredményeként végnapjaikat élték vagy élik. Ingatlanba fektetett tőketartalékaikat többnyire felélték és legtöbb energiájukat az APEH-, a tb- és a banki tartozások, valamint ezek kamatainak átütemezése, az adóskonszolidáció és annak megfizetése köti le.
Alacsony a mezőgazdasági termelés jövedelmezősége, és ahhoz, hogy számottevő profitra tehessenek szert, igen nagy összegű beruházásokra van szükség. Magtárak kellenek, hogy ne kelljen rögtön az aratás után fillérekért leadni a terményt, modern technológia, fejőgép és hűtőrendszer kell a tejtermelésben előírt magas értékű szabványok teljesítéséért. Mindez csak gyors és nagy összegű tőkebevonás útján lehetséges, ráadásul nem is akárhogyan. A befektető rögtön problémával szembesül. A befektetés, az alacsony jövedelmezőség és a korszerűtlen struktúra miatt csak az átlagosan elvárhatónál lassabban térül meg.
A másik pedig a kiszámíthatóság hiánya. Nem hiszem, hogy létezik ma olyan ember, aki ilyen feltételek mellett hajlandó jelentős összegeket befektetni a szövetkezeti mozgalomban. Enélkül viszont hogyan és főként miből fogjuk a magyar mezőgazdaságot, s ezen belül a mezőgazdasági szövetkezeteket, hogy úgy mondjam, talpra állítani? Ebből az alaphelyzetből kiindulva nem értem igazán, miért van olyan nagy szükség a jogi személyek tagsági viszonyának és tagi jogállásának erősítésére.
A szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény eddig is lehetővé tette, hogy a jogi személyiséggel rendelkező szervezetek tagjai legyenek szövetkezeteknek. Feltéve, ha az alapszabály is így rendelkezett. Korlátot jelentett ugyanakkor, hogy a jogi személy tag nem viselhetett tisztséget és nem illette meg a személyes közreműködés joga. A javaslat most el akarja törölni a jogi személyekkel szemben felállított valamennyi korlátot, ebből viszont az is következik, hogy a jövőben öt jogi személy természetes személy közreműködése nélkül is alakíthat szövetkezetet.
Vajon miért jó egy kft.-nek vagy rt.-nek, hogy az üzleti kockázathoz jobban igazodó, tőkearányos szavazást a befektetési és kockázati különbséget eltüntető testvéri egyenlőségre cserélik?
Miért jó nekik, hogy az eddig teljes egészében rendelkezésükre álló vagyonukat, illetőleg annak egy részét az úgynevezett fel nem osztható szövetkezeti alapba helyezik? Hogyan működik az ilyen, tisztán vagy többségében jogi személyekből alakult szövetkezetben a szövetkezeti szolidaritás elve? Csak ismételni tudom azt a gondolatot, amit Szakál Ferenc képviselőtársam mondott az elmúlt vitában, hogy messzemenően támogatni tudjuk azokat a szövetkezéseket, amelyek például sertéstartó, tejtermelő, baromfi ágazatban vagy búzatermelő szövetkezésként alakulnak és ezek a vertikális rendszerben a termelés, feldolgozás és értékesítés problémáját is felölelik.
A második törvény szerint az úgynevezett szövetkezeti átmeneti törvény elrendelte a mezőgazdasági és ipari szövetkezetek teljes vagyonának felosztását, a fel nem osztható alapot csak ezt követően, a szövetkezeti törvény alapján fakultatív módon lehetett létrehozni. Nem tudom, végül is hány szövetkezet élt ezzel a lehetőséggel, de gyanítom, nem sok. Ehhez nem csupán a pénz, hanem sok esetben az elvi azonosulás is hiányzott. A jelenlegi kormányzat nyílt törekvése - a javaslat is ezt tükrözi -: visszaállítani a fel nem osztható szövetkezeti alapokat. Ezt a javaslat nem direkt jogszabályi rendelkezéssel, hanem közvetett módon kívánja elérni azzal, hogy kimondja: a jövőben az állami támogatás igénybevételének feltételeként jogszabály előírhatja, hogy a támogatással létrehozott értéket a fel nem osztható vagyon részeként kell kezelni, s azt a szövetkezet megszűnése vagy gazdasági társasággá történő átalakulása esetén a külön törvényben meghatározott szövetkezeti célra kell fordítani. Tehát a szövetkezeteknek nem kötelező fel nem osztható szövetkezeti alapot létrehozni, csak ajánlatos, mert anélkül nem kapnak állami támogatást.
Ez irányban képviselőtársammal, Szakál Ferenccel módosító indítványt adtunk be. A 3. §-ban az áll: "Ha a szövetkezet fel nem osztható vagyont létesít, azt a szövetkezet megszűnése vagy gazdasági társasággá történő átalakulása esetén az alapszabályban meghatározott szövetkezeti célra kell felhasználni." Ez így majdnem hogy elfogadhatatlan, sőt talán még alkotmányellenes is. Hiszen ha ez a vagyon a tagok befizetéséből vagy a szövetkezet saját felhalmozott eredményéből származik, akkor az a tagoké, saját magántulajdonuk.
(19.30)
Szövetkezeti célra való felhasználása - ha az nem ugyanazon tagok által létrehozott szövetkezetre vonatkozik - tulajdonképpen a kisajátítás egy formája.
Képzeljük el, hogy egy szövetkezet feloszlik vagy felszámolják, de vagyonának bizonyos százaléka fel nem osztható formában van. A törvényjavaslat szerint ezt elvesszük tőlük és más szövetkezetnek adjuk, még ha közvetett formában is, például egy szövetkezeti alapon keresztül. Azt hiszem, ez tökéletes nonszensz.
De nemcsak a tagokkal szemben járunk el helytelenül, hanem - felszámolás esetén - például a hitelezőkkel is, hiszen nem elégíthetik ki követelésüket a szövetkezet maradék vagyonából.
Továbbá: trükköt is lehet csinálni ezekből. Ha például egy szövetkezet eladósodik, egy gyors közgyűlési döntéssel az egész vagyonukat fel nem osztható vagyonná nyilvánítják, majd kimondják a szövetkezet feloszlatását. A törvény szövege csak annyit mond, hogy az ilyen vagyont szövetkezeti célra kell felhasználni. Vagyis ha ugyanazok a személyek másnap létrehoznak egy új szövetkezetet, és birtokba veszik a vagyont, akkor teljesítették a követelményt, hogy szövetkezeti célra került felhasználásra az adóssággal terhelt vagyonuk. A hitelezők és egyéb követeléssel rendelkezők - például az APEH, tb - pedig hoppon maradnak.
Ez a szabály tehát nem hogy használna a szövetkezeteknek, hanem kifejezetten árt, hiszen így a szövetkezetek abszolút megbízhatatlan partnerek lesznek majd.
A 3. § második mondata tartalmilag helyes, mert az állam saját vagyonából juttatott támogatásra köthet ki feltételeket. Nem engedhető meg ugyanis, hogy az adófizetők pénzéből adott vagyont - melynek célja társadalmi célokat és az emberek szolidáris magatartását szolgáló vagyon - egyszerű döntéssel személyes vagyonná lehessen alakítani, vagy felelőtlen hitelfelvétellel, vagy kötelezettségvállalással el lehessen pazarolni. Vagyis ez esetben helyes, hogy ez a vagyon szövetkezeti célt szolgáljon.
A második mondatban azonban az a módosítás szükséges, hogy az ilyen támogatást nem a fel nem osztható vagyon részeként kell kezelni, mert ez a megfogalmazás implicite arra utal, hogy van ilyen vagyona a szövetkezetnek már a támogatásnyújtást megelőzően is. Vagyis az ilyen vagyon megléte mintegy feltétele a támogatásnak. Helyes kifejezés tehát: fel nem osztható vagyonként kell kezelni. A KDNP csak ilyen módosítással tudja a törvényjavaslat ezen paragrafusát támogatni.
Hivatkozik a törvény arra, hogy külön törvény, amely majd meghatározza a preferált szövetkezeti célokat - remélem -, a vagyonelvonás e módjának technikájáról is fog majd valamit mondani. Ugyanis ha az állami támogatással érintett vagyonrész fel nem osztható alapba kerül, álláspontom szerint ezzel magántulajdonná válik, és a szövetkezet tulajdonosainak - tagok és kívülálló üzletrész-tulajdonosok - vagyonává lesz. Megjelenik az üzletrészek értékében is. Ha ezután ez a szövetkezet kft.-vé alakul, akkor ezt a vagyonrészt a társasági vagyonból ki kell vonni, és az üzletrészek értékét is ezen összeggel csökkenteni kell. Az így elvont vagyon vajon kinek, mely szövetkezeti magántulajdonosi közösségnek a vagyonát gyarapítja, és ki fog erről dönteni?
Végezetül, harmadikként a kialakult jogviták megoldását célzó korrekciós rendelkezések közül a javaslat 5. §-ában foglalt rendelkezést emelném ki, amely a szövetkezeti törvény 65. §-át egészíti ki. Eszerint a törvény hatálybalépését megelőzően a szövetkezet és a tag között létrejött munkamegállapodás időtartamát a szövetkezeti tag részére a munkaviszony jellegű jogviszony alapján járó juttatások szempontjából figyelembe kell venni. Ez valóban neuralgikus pont volt a hatályos szabályozásban. A Legfelsőbb Bíróság eseti döntése szerint a termelőszövetkezeti tag munkaviszony jellegű jogviszonyának felmondása esetén e jogviszony a felmondási idő mértéke és a végkielégítés szempontjából csak 1992. január 20-tól, a szövetkezeti törvény és az átmeneti törvény hatálybalépésétől volt figyelembe vehető. Ebből viszont az következett, hogy valaki hiába töltött el évtizedeket munkaviszonyban egy szövetkezetnél, ha 1993-ban vagy 1994-ben a munkaviszonyát felmondták, nem kapott végkielégítést.
Befejezésül a kereszténydemokraták által sokszor kifogásolt törvényhozási munkáról szeretnék néhány mondatot mondani. A kodifikációs munka színvonala - hogy úgy mondjam - egy ilyen rövid törvénynél szinte alacsonynak mondható. Ez egy kis terjedelmű, szerkezetében is nagyon egyszerű törvényjavaslat, amely egy hatályban lévő törvényt néhány ponton módosít. Ennek logikai rendszere azt kívánja, hogy a javaslat paragrafusai a törvény paragrafusait emelkedő számsorrendben kövessék, az alacsonyabbtól kiindulva a magasabb számozás felé. Ezzel szemben a javaslat 6. §-a a törvény 88. §-át egészíti ki, a 7. § pedig a törvény 89. §-át módosítja. Eddig még jó. Ezután a javaslat 8. §-a visszanyúl a törvény 83. §-ához, a 9. § pedig a 85. §-hoz. Röviden szólva, azt hiszem, ez káosz. Ezt még biztosan át kell dolgozni, amit a törvényszerkesztők figyelmébe ajánlok.
Végezetül, ami a kodifikációs munka színvonalát is mutatja: a 11. § (3) bekezdés b) pontja kimondja, hogy a 36. § (1) bekezdés f) pontja hatályát veszti. Én nem tudom, milyen törvényt kaptam, de f) pont nincs is az eredeti törvényben. Azt hiszem, ezt is át kell nézni, és majd ebben is valamilyen módosító javaslatot kell benyújtani.
Összességében úgy gondolom, ha az itt elhangzottakat és azokat a módosító javaslatokat, amiket kereszténydemokrata részről beadtunk, a bizottság tudja támogatni, abban az esetben a kereszténydemokraták is tudják támogatni a törvényjavaslatot.
Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.)
