MÁDAI PÉTER
MÁDAI PÉTER
MÁDAI PÉTER, az SZDSZ képviselőcsoport részéről: Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Kilenc perc 50 másodpercben mértem a felszólalásomat, de rövidebb lesz. Rövidebb lesz a következő okok miatt. Egyrészt nagyon világos, tiszta volt, ahogy belügyminiszter úr a törvényt elénk tárta. Tulajdonképpen minden felszólalás kapcsán valami furcsa jó érzés szállt meg, ritkán ebben a Házban, mintha Mozart zenéjét hallottam volna, mintha harmónia lenne ma ebben a témában. Némi kis csipkelődés természetesen volt az ellenzék részéről, de ha jól értettem, Tóth Tihamér képviselőtársam hiányosságokról beszélt. (Dr. Rott Nándor: Várj, én még most jövök!) Ő hiányosságokról beszélt. Thomas Mann szép mondata jutott eszembe, hogy a "tökéletlen varázserejében rejlik a szépség titka", úgyhogy ehhez csatlakozhatsz.
Azt gondolom, hogy természetesen ez a törvény sem hibátlan. Erre a törvényre is igaz az az angol mondás, hogy a puding próbája az, hogy megeszik, a törvényé az, hogy hogyan érvényesül. Nagyon hiszek abban és biztos vagyok benne, hogy a gyakorlat folyamán a felmerülő apró problémákat ki tudjuk szűrni. Sokan elmondták már előttem, hogy miért kell különválasztani, egyrészt miért a honvédelemé, másrészt miért a belügyminiszteré az ügy. Azt gondolom, ez a törvény végre alkalmat teremt arra, hogy ne arról szóljon a magyar polgárvédelem, hogy mi van akkor, ha az országot külső támadás éri, hanem arról szól, hogy mi a polgár kötelessége, mi az állam kötelessége, mi a joga, ha belső katasztrófa van, hogy a lehető legkevesebb fájdalommal, a legkisebb gonddal meg tudjuk oldani. Azt gondolom, ebből a szempontból ez a törvény kimondottan jó.
Számomra külön öröm, hogy ez a törvény egy kicsit szikár, nem szeretem a sok beszédet, és azt hiszem, ugyanakkor a tömörségében van az ereje is. Majdnem minden passzusa pontos, világosan értelmezhető. Egypár dolgot azonban mégiscsak szeretnék én is elmondani. Ne felejtsük el azt, hogy ebben a Házban nemigen van olyan képviselő, aki ne gondolkodna azon, hogy Európa felé megyünk, a felé az Európa felé, ahol a polgári védelemnek is van egy úgynevezett NATO-szabványa. Azt gondolom, az egyik erénye ennek a törvénytervezetnek, melyet - hangsúlyozni szeretném - a magam és pártom, az SZDSZ nevében is elfogadásra javaslok, tehát egyik erénye, hogy igyekszik harmonizálni, igyekszik közelíteni azokhoz az elvárásokhoz, amelyek a polgári demokráciákban már régóta megvalósultak. Nagyon fontos része a törvénynek az, hogy egy piacgazdaság keretein belül az esetleges felmerülő károkat, költségeket költségvetési oldalról is rendezni próbálja. Valamelyest én is osztom Tóth Tihamér képviselőtársam aggályát, hogy természetesen ez függ az ország teherbíróképességétől. De azért egy valamit tisztán kell látnunk: katasztrófaelhárításra tervezni kell, de katasztrófát ne tervezzünk. Ha eljön a katasztrófa, amit senki nem kíván, akkor majd találunk rá költségeket.
Bizonyos jogokat és bizonyos kötelezettségeket említettem. Természetesen egy kicsit a honvédelemhez hasonlóan kötelezettségeket ír elő a polgárokra, ugyanakkor - szeretném hangsúlyozni - nagyon körültekintően határozza meg azokat a felmentéseket, amelyeket elsősorban a magyar társadalom nőtagjaival szemben megfogalmaz, tehát bármilyen csapás éri az országot, megkülönböztetett figyelemmel van azokra, akik egyébként is a terhek nagyobb részét viselik.
Mit lehet még mondani a törvényről? Egy kicsit megkésett! Azt hiszem, késik, mint a parlament nagy órája is, de szerencsére megjött. Azt gondolom, visszajelzésekből arra következtetek, hogy nagyon várják, egy elfogadható törvényt, amely a honvédelem és a Belügyminisztérium közös működésén keresztül éppen a belügyminiszter felelősségén keresztül nem fog az önkormányzatokra nagyobb terheket róni, mint amelyet adott esetben el kell viselniük. Tulajdonképpen azt ígértem, hogy rövid leszek. Szeretném is befejezni, egy szép küllemű folyóiratot szeretnék önöknek mutatni. Ez a magyar Polgári Védelem tartalmában is jó. Ennek februári számában van egy körkérdés: mit tenne ön, ha az országot katasztrófa érné? Név nélkül, nehogy reklámozzak, egy 16 éves diák röviden a következőt nyilatkozza: "Házunknak nincs pincéje, sem boros, sem pedig búvópincéje, úgyhogy azután maximum egy fa- vagy betonoszlopra másznék "félelmemben" - a félelmemben idézőjelben. Majd az utolsó mondat: "Ha túlélném a bajt, első dolgom lenne a bajbajutottakon segíteni." Azt gondolom - és hadd legyek egy kicsit patetikus -, ha hazánk fiatalsága így gondolkodik, akkor van helyünk a Nap alatt. Köszönöm szépen. (Taps.)
