DR. SEPSEY TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DR. SEPSEY TAMÁS
DR. SEPSEY TAMÁS (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Egy mondat erejéig szeretnék eltérni a tárgytól. Köszönöm a Háznak, hogy nem fogadta el az agrobankos interpellációra adott választ, és lehetőséget teremtett arra, hogy fény derüljön a visszaélésekre.
Tisztelt Miniszter Úr! A régebbi honvédelmi törvényünk azt tartalmazta, hogy minden állampolgár szent kötelessége a haza védelme. Ennek alapján az állam elvárta az állampolgáraitól, hogy hadba vonuljanak és ott életüket vagy egészségüket adják a hazáért. Értelemszerűen ennek a kötelezettségnek a másik oldala volt az, amit együttes szóval hadigondozásként lehetne megfogalmazni; vagyis az állam vállalta, hogy a háborúban elesett hősök hozzátartozóiról gondoskodik, s úgyszintén vállalta, hogy a megrokkantakról életük végéig gondoskodni fog.
1994 tavaszán a korábbi Országgyűlés megalkotta a hadigondozásról szóló törvényt, és ezzel egy sok évtizedes mulasztást pótolt. Már a törvény megalkotásakor is köztudott volt, hogy a törvény bizonyos fogyatékosságokban szenved. A tisztelt miniszter úr és az államtitkár úr is többször ígéretet tett arra, hogy a törvény alkalmazása során felmerült fogyatékosságokra a kormány fogékonyan fog reagálni, és a Ház elé fog kerülni a hadigondozás módosításáról szóló törvényjavaslat. Ez a mai napig nem történt meg.
Ezért kérdezem miniszter urat - figyelemmel arra, hogy az érintettek nagyon idős korúak, nagyon rossz egészségi állapotúak és nem tudnak már sokat várni -, mikor kívánja a kormány beterjeszteni ezt a néhány ezer vagy tízezer embert érintő módosítási javaslatát.
Előre is köszönöm szépen a válaszát. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem