POKORNI ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

POKORNI ZOLTÁN
POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Remélem, hogy nem sértem meg, de amit elmondott itt nekem, az olyan, mint egy lírai vers: sejtelmes utalások, homályos feltételezések. Talán így lesz, talán követik az állami vállalatok példáját a privát szférában is.
Abban talán meg tudunk állapodni, hogy az nem jó, ha egy törvényt többféleképpen értelmezhetnek. Nem jó, ha feltételezések alapján jósoljuk meg azt, hogy mi lesz két hét múlva.
A törvényt nem értelmezni, magyarázni, hanem - meggyőződésünk szerint - módosítania kellett volna a kormánynak. Az állami vállalatokban gyakorolt tulajdonosi funkció nem orvosolhatja a kormánynak a törvény előkészítése során elkövetett felületességét vagy hibáját, még akkor sem, hogy ha ezért a miniszterelnök úr - amúgy helyesen - bocsánatot kért.
Egyetlenegy példát hadd mondjak el. A Pest megyei Tákisz 40 ezer munkavállaló bérét számfejti. Kizárt dolognak tartom, hogy arra a differenciált megoldásra tudna törekedni - annak ellenére, hogy ezek közintézmények -, amit ön itt vázolt.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem