BOROS LÁSZLÓ
BOROS LÁSZLÓ
BOROS LÁSZLÓ (MSZP): Elnök úr! Tisztelt Ház! Szeretném előrebocsátani, hogy a szolgálati törvény vitájában fellángoló indulatokat az érintettek meglehetősen értetlenül fogadják. Nem értik, hogy a számukra a szakmát, a hivatást jelentő ügyekből miért kell indulatokkal, olykor gyűlölködéssel terhelt politikai vitát korbácsolni. Nem értik, hogy a szónokok közötti törésvonal olykor nem ellenzék és kormánypárt között húzódik, és nem értik azt sem, hogy az elhangzottak nagy részének miért nincs köze a törvénytervezethez. Azt értik, hogy valakiben zsigeri utálat van az egyenruhával szemben, azt már kevésbé, hogy miért kell ezt egy ország színe előtt vitaköntösbe bújtatva megvallania. Azt is értik, hogy valaki alapos okkal nem szívleli a rendőrséget, de azt már aligha, miért szükséges ezt úton-útfélen pártvéleményként megjelenítve hangoztatni. Úgy vélekednek az érintettek, hogy ha az indulatokat a ruhatárban hagynánk, mindenki jobban járna. Mi is, ők is, talán a törvény is.
Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk fekvő szolgálati törvény kapcsán előzetesen hadd tegyek két megállapítást. A törvénytervezet jelenlegi formájában az abban érintettek egybehangzó véleménye szerint jó, kiérlelt. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem lehet vagy nem kell módosító javaslatokkal tovább alakítani. Mindez természetesen sok-sok egyeztetést igényel, az érintettek és a Honvédelmi Minisztérium illetékesei részéről rendkívül korrekt együttműködést tapasztaltam. A korábbi szövegtervezetek kapcsán felmerült legnagyobb kifogás immár a múlté, nevezetesen sikerült megtalálni az általános és a különös részek arányát, az általános részben foglaltakat úgy megfogalmazni, hogy minden érintett testületnél értelmezés nélkül lehessen alkalmazni, ugyanakkor a különös részek többé-kevésbé kezelik az egyes szakmai területek gondjait, problémáit.
Felszólalásomban elsősorban azokról a témákról szeretnék szólni, melyek törvényi elképzeléseivel sem az érintettek, sem én magam nem tudok teljes mértékben egyetérteni.
Az első ilyen kérdés a hivatásos szolgálat felső határának tervezett emelése. Emlékezetem szerint a korábbi időszakban az 55 éves nyugdíjkorhatár csak egyik eleme volt annak a kedvezménysornak, mellyel a társadalom, vagy ha egyeseknek jobban tetszik, a hatalom elismerte a fegyveres testületek munkájának, tagjainak fontosságát.
(19.40)
Ebbe a sorba tartozott az átlag feletti javadalmazás, a szolgálati lakás szinte azonnali igénybevehetősége, a százszázalékos táppénz, a kedvezményezett nyugdíjkorhatár. Sokan sokszor vitatták a kedvezmények jogosságát. Erre mint megrögzött civil azt felelem: tessék a szolgálatot utánuk csinálni, aztán lehet kritizálni! Nos, e kedvezmények közül mára - az okokat ne itt és most firtassuk - alig maradt valami, márpedig e szolgálatok ellátására az országnak szüksége van.
Ha javaslatom szerint fenntartjuk a jelenleg is érvényes, az 55. életévhez kötött mértéket, a járulékfizetési oldalon vesztünk ugyan, de a kedvezmény adta motiváció megtartó erő lehet az egyébként is csökkenő állományi létszámnál.
Tisztelt Ház! A szolgálatteljesítési idő felső határának megállapítása célszerű, ám nem hagyható figyelmen kívül, hogy a heti 54 óra a háromváltásos rendszer alkalmazásakor nem tartható. Ez a helyzet például a tűzoltóknál, ahol a háromváltásos rendszernél az egyik héten az óraszám 72. Mivel a létszám növelése a szükséges mértékig aligha lehetséges, nem látok más megoldást, mint szoros kivételként megadni az eltérés lehetőségét.
E témakörben szeretném a túlszolgálattal kapcsolatos aggályaimat megosztani önökkel. Az ügyben az alapkérdés a működőképesség fenntartása, a szolgálat minden körülmények közötti biztosítása. Ebből a megközelítésből elfogadható a túlszolgálat éves mértéke, azzal a megkötéssel, hogy ebbe nem számít bele az elemi csapással vagy a katasztrófaelhárítással kapcsolatban felmerült túlszolgálat. Ha pedig a működőképességet elemi feltételnek tekintem, akkor - tekintettel a szükségesnél messze kevesebb létszámra - a túlszolgálat első 150 órájára a szabadidő kiadása képtelenségnek tűnik, ugyanis nem áll rendelkezésre a szükséges létszám. Ezért talán indokolt lenne fordítani a túlszolgálat megváltásának eredeti elképzelésein, és az első 150 órára biztosítani a díjazást.
Ugyan nem tartozik szorosan ide, de mégis itt említem meg a 101. § (4) bekezdését, melynek elhagyását szorgalmazom. Ez biztosítaná az állományilletékes parancsnok számára a besorolástól való plusz-mínusz 20 százalékos eltérést. Nos, az a hivatkozás, hogy csak átemelnénk a közszolgálati törvény vonatkozó részét, önmagában kevés. E döntési jog biztosítása e törvényben rendszeridegen, szubjektív döntésekre ad lehetőséget, hogy a többlet megoldása mások rovására történne.
Gondoljanak bele, tisztelt képviselőtársaim: a parancsnok rendelkezésére áll a dicséret és a fenyítés lehetősége, melynek következtében egy fokozattal vagy egy kategóriával való átsorolással büntethető vagy jutalmazható az érintett, ami praktikusan cirka 1500 forintot jelenthet havonta. A törvénytervezet javasolt megoldása azonban a 8-10 ezer forintos havi mértéket is elérheti. Azért javaslom az elhagyását, mert sem a mérték, sem a kontroll nélküli lehetőség nem indokolható, alkalmazása felesleges feszültségeket szülne.
Tisztelt Országgyűlés! Az általános rész néhány fontos elemének taglalása után a különös részekkel kapcsolatos észrevételekre térek rá. A 260. § a rendőri szolgálati jogviszony létesítésével kapcsolatos feltételeket szabályozza, részben úgy, hogy a rendőrségi törvény meghatározását emeli át.
Azzal természetesen nemcsak én, hanem az érintettek is egyetértenek, hogy a jelentkező és a vele egy háztartásban élők életvitele kifogástalan kell hogy legyen. Az azonban már túlzás, hogy e körbe a közeli hozzátartozók is beleszámíttassanak, különös tekintettel arra, hogy e törvény kiket ért bele e kategóriába. Egy kiterjedtebb családnál egy kisebb falut kitehet az érintettek köre azzal a lehetőséggel, hogy a hozzátartozók az ország különböző részein élnek. Ami pedig a jó hírnévvel való rendelkezést illeti, ez talán a gumiszabályok csúcsa - szerintem meghatározhatatlan kategória. A feddhetetlenséget pedig mint elvárást, el kellene felejteni, nem pedig álnéven visszacsempészni.
A következőkben az egyik szervezet napjáról, mármint nem létező napjáról szeretnék szólni, azzal, hogy ezen változtatni kellene. A büntetés-végrehajtási szervezetnek ugyanis nincs saját napja, ezért közösen törtük a fejünket a szóba jöhető dátumokon. A javasolt dátum az igazságügyi tárcával egyetértésben szeptember 8-a, Adorján napja. A névadóról annyit kell tudni, hogy keresztény hite miatt szenvedett vértanúságot, és benne a Genf-közeli Grandvaux-ban és Lisszabonban a katonák, a börtönőrök, a hóhérok, a kovácsok és a követek védőszentjét tisztelik, ezért esett a választás az ő névnapjára.
Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslat az illetményrendszerre való áttérés határidejéül 1999. január 1-jét jelöli meg. Teszi ezt azért, mert a nemzetgazdaság jelenlegi helyzete, a teherbíró képesség várható alakulása csak a háromlépcsős bevezetést tudja garantálni. Lehet persze az azonnali vagy az 1997. január 1-jei bevezetést követelni, de ennek irrealitásával azok is tisztában vannak, akik követelik. Azt azonban örök optimistaként javaslom, hogy a kormány évente, a költségvetés tárgyalásakor legyen köteles vizsgálni a korábbi áttérés gazdasági lehetőségeit.
A 343. § megfogalmazza azokat a jogosítványokat, melyek a minisztert illetik meg a részletszabályozások tekintetében. A (2) bekezdés alpontja az egyenruha, a rendfokozati jel viselésének, módjának szabályozásáról intézkedik. Ugyanakkor nem esik szó mindezek védelméről, a velük való visszaélések megakadályozásáról. Márpedig a védelem a hamisítás, a forgalmazás, a tiltott viselés elleni jogszabályok harmóniájának hiányában megoldatlan, tehát javasolom miniszteri feladattá tenni a védelem szabályozását.
Az egyeztetés során fölvetődött, hogy ez öt miniszter szabályozási kötelezettségét, egyeztetési kényszerét is jelenti. Vélhetően így van, de még mindig jobb, mint a szabályozatlanság. Egyébként megoldási lehetőségként felvetődött, hogy mindezt a szabálysértési kódex módosításában kellene felsorolni és keményen büntetni. Ezt a megoldást én is el tudom fogadni.
Végezetül olyan gondokat szeretnék felvetni, melyek megoldására egzakt módosító javaslataim nincsenek, de úgy vélem, beszélnünk kell róluk, a megoldást közösen keresve.
A törvény számos pótlék bevezetéséről intézkedik, de ezek a munkavégzés körülményeit ismerik el, a teljesítményt nem. Márpedig a rendőrségi alapfeladatokat ellátó bűnügyi és közbiztonsági állomány teljesítménye mérhető, viszonyítható és ezért talán honorálható.
A másik ügy érinti a rendőrséget, a vám- és pénzügyőrséget, a határőrséget és a büntetés-végrehajtási szerveket. Ők ugyanis munkájuk során állandó kapcsolatban állnak az állampolgárokkal, és nem ritkán előfordul, hogy feljelentik őket. Ezért fontosnak tartanám, hogy a munkáltató saját költségén biztosítson képviseletet munkavállalója részére. Természetesen a költségvetési teher a jogerős bírósági ítélet függvénye lenne.
Tisztelt Országgyűlés! Mondandómat befejezve kérem önöket a szolgálati törvény mielőbbi elfogadására. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)
