SEBŐK JÁNOS

Teljes szövegű keresés

SEBŐK JÁNOS
SEBŐK JÁNOS (MSZP): Nem, természetesen a helyemről is el tudom mondani.
Tisztelt Országgyűlés! A decemberi felszólalásomban érthető okból - mert a házbizottság 15 percet határozott meg a vezérszónokok számára - nem tudtam részletesebben foglalkozni azzal, amiről úgy fogalmaztam a felszólalásom befejező részében, hogy a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló törvényjavaslatnak két alapvető hibája van. Azt mondottam, hogy az egyik abból következhetett be, hogy a törvényszöveg végső ellenőrzése elmaradt, és emiatt nagyon sok helyen megsértették a magyar nyelv szabályait.
Sajnos, meg kell mondanom, annak ellenére, hogy több képviselőtársam már jelentős számú módosító javaslatot nyújtott be, ez még mindig fennáll, de mivel részletesebben nem kívánok foglalkozni ezzel, csak azt kérem a kormány részéről benyújtó Honvédelmi Minisztériumtól, hogy a szöveget még egyszer ellenőriztessék le, és ahol ez a szöveg módosítást, pontosítást kíván - mivel gondolom, a mai napon lezárásra kerül az általános vita -, adják át az illetékes bizottságnak, és a bizottság mint bizottsági módosító javaslatot nyújtsa be.
(20.50)
A másik hiba - úgy fogalmaztam - abból adódhatott, hogy öt minisztérium készítette az anyagot, és az öt minisztérium közötti alapos egyeztetés elmaradt. Ezzel kívánok egy kissé részletesebben foglalkozni, mégpedig három területtel.
Az első terület a rendfokozatok megállapítása. Véleményem szerint e törvénynek nemcsak a személyt kell védeni, hanem védenie kell a rendfokozat tekintélyét is. Ugyanis e törvény hatálya alá tartozó személyek döntő többsége rendfokozattal fog rendelkezni. Miért kell nekem ezt így mondani, és miért kell ezt így megállapítani? Azért, mert ez a törvényjavaslat csak a Magyar Honvédségnél, valamint a vám- és pénzügyőrségnél szabályozza a beosztásokhoz adható rendfokozatokat. A többi területnél a miniszterekre bízza ezt. Ez pedig azt jelentheti, hogy a szükségesnél több magasabb rendfokozatú lesz, ami pedig nem megengedhető. Ha valaki alaposan áttanulmányozta a törvénytervezetet, tud következtetni arra, hogy az egyes beosztásokhoz milyen rendfokozatok lesznek, és különösen arra, hogy mennyi lesz a magasabb rendfokozatok száma.
Érdekes, hogy a törvényjavaslat minden fegyveres szervnél szabályozza a parancsnoki vagy vezetői pótszabadságokat. Nagyon konkrétan! Most elsősorban a tábornoki rendfokozatokra térek ki. Ugyanis a Magyar Honvédségnél 13 napnál kezdődik a dandártábornoki rendfokozatok esetében a pótszabadságok száma. Ha ezt veszem alapul, mert a vám- és pénzügyőrségnél ugyanúgy 13 napban van szabályozva a dandártábornoki rendfokozatnál, akkor aszerint, ahogy kiírtam, így kell számolnom a tábornoki rendfokozatokat. A Belügyminisztérium alárendeltségébe tartozó fegyveres szerveknél legalább dandártábornoki rendfokozat illeti meg az országos parancsnokság osztályvezetőjét, a megyei, budapesti parancsnokság, főkapitányság főosztályvezetőjét és parancsnokhelyettesét, a határőrség igazgatóhelyettesét, a városi, budapesti kerületi rendőrkapitányt, tűzoltóparancsnokot vagy az előzőekkel azonos besorolású vezetőt, vagy a polgári, nemzetbiztonsági szolgálatoknál a főosztályvezetőt és helyettest, vagy a büntetés-végrehajtásnál a főosztályvezetőt, parancsnokot - nem tudom, hogy itt milyen parancsnokról lehet szó.
A törvény azonban a 8. §-ában kötelezően írja elő, hogy akit ilyen beosztásba kineveztek, kötelező a rendfokozat megadása is. Tehát véleményem szerint a törvény hatálybalépése után a tábornokok száma jelentősen megnövekszik, és vetekszik majd a nagy hadsereggel rendelkező országok tábornokainak számával. Csak egy példát hadd mondjak erre:
Biztos emlékeznek arra - ha más nem is, de Póda képviselőtársam igen -, hogy tavaly augusztusban kifogásolta a tábornokok számát. Nos, én akkor utánanéztem! Nemcsak a Magyar Honvédségnél, hanem az összes fegyveres szervnél lévő tábornokok számát megnéztem. Mindenki hasonlítsa össze és mondjon véleményt, ugyanis az összlétszám jelentősen megközelítette az Egyesült Államok szárazföldi minisztériumának alárendeltségébe tartozó csapatoknál rendszeresített tábornoki beosztások számát. Nos, annak alapján, amit felolvastam, tessék utánaszámolni, hogy mennyi lesz a tábornokok száma!
Természetesen van benn egy módosító javaslatom arra, hogy a Magyar Honvédségnél, pontosabban a magyar fegyveres erőknél a tábornokok számát az Országgyűlés határozza meg, amikor megállapítja a fegyveres erők békelétszámát. Nehogy azt gondolja valaki, hogy ez egyedi eset lesz például Európában! Németországban ugyanis nemcsak a tábornokok, hanem az ezredesek számát is a Bundestag határozza meg. Én csak azt tudom javasolni a többi illetékes bizottságnak, hogy még a részletes vita alatt követeljék be a többi minisztériumtól is ezt a törvényileg elmaradt rendfokozati besorolást, és nyújtsák be azt bizottsági módosító javaslatként.
A második terület az illetménypótlékok rendszere. Nem azzal folytatom most, mint amivel Kónya képviselőtársam kezdte, amikor elmondta, hogy mik maradtak ki. Én inkább úgy vetem fel, hogy a pótlékok rendszerét is egyedileg állapították meg az egyes minisztériumok, és ezért van olyan nagy szórás az egyes hasonló munkaterületen, hasonló veszélyesség mellett végezhető munkáknál. Most csak néhány példát említenék. A tűzszerészpótlék a hadseregnél óránként 2,9-9,2 százalék. A Belügyminisztériumnál 9 százalék. Csak tájékoztatásképpen mondom önöknek, hogy a pótlékok az illetményalaphoz kapcsolódnak, tehát amikor százalékot mondok, ott az adott köztisztviselői illetményalap százalékáról van szó. A búvárpótlék a hadseregnél óránként 2,6-tól 3,5 százalékig, a BM-nél 5 százalék.
Mondja meg nekem valaki, hogy az a búvár - legyen az a hadsereg kötelékében, legyen a BM kötelékében - mennyivel van rosszabb vagy jobb körülmények között, vagy mennyivel veszélyesebb az egyiknél, mint a másiknál, amikor a Dunában dolgozik. Miért kell ilyen szórást alkalmazni? Vagy mondják meg nekem, hogyan adódhat a tűzszerészeknél is az, hogy ilyen szórás van a két testület között. A gépkocsivezetői pótlék a hadseregnél például havonta 5,3-18,8 százalék. A BM-nél, a nemzetbiztonsági szolgálatoknál, a büntetés-végrehajtásnál ez csak 13 százalék, míg a vám- és pénzügyőrségnél csak 10 százalék. Vagy az orvosügyeleti díj esetében is szórás van ügyeletenként, és hozzátenném, hogy a BM-nél például kimaradt, pedig nem hiszem, hogy ott ne lenne orvosügyeleti szolgálat. Nem folytatom hosszasan, mert van még elég sok, de például külön érdekesség az, hogy a 293. §-ban a nemzetbiztonsági pótlékra külön törvényt akarnak alkotni. Vajon miért? Miért kell emiatt külön törvényt hozni a parlament elé, amikor ez végeredményben az összes fegyveres szerv hivatásos állományának pótlékrendszerét tartalmazza? Mi szükség van erre? Ki tud erre választ adni?
A harmadik terület szintén a pontatlanságokból ered. Ez nem más, mint az egyes fejezetekből szakaszok átemelése a másik fejezetekbe. Érthetetlen számomra, hogy a 257. §-ba miért emelték át a 206-208. §-okat.
(21.00)
A 206-208-ig terjedő szakaszok az általános részben vannak, és nem másról, mint a szociális és a kegyeleti gondoskodásról szólnak.
És miért hagyták ki a 209. és a 210. §-t? Hiszen az általános rész minden hivatásosra és szerződésesre vonatkozik. Ezt átemelték, de kihagyták, amint mondtam, a 209. és a 210. §-t. Úgy hiszem, ez a határőrségnél van. Nem hiszem, hogy ott például a hősi halált haltat ne temetnék el katonai tiszteletadással.
Érthetetlen számomra, hogy a 258. § (2) bekezdésébe miért nem emelték be a 213. § rendelkezését és miért a 214.-nél kezdték. Mert például, csak egy bekezdést idézek a 213.-ból: "A hivatásos katona a személyazonosságát a szolgálati igazolványával igazolja." Miért? Ez a BM-nél nem így van? Dehogyisnem! Csak pontatlan.
Vagy éppen az, hogy átvették, átemelték a különös rész honvédségi részéből a 237. §-t, ami végeredményben a vezetői, parancsnoki pótszabadságokról rendelkezik, akkor, amikor a BM alárendeltjei részére a vezetői pótszabadságot a 255. § teljes egészében, a szakaszparancsnoktól kezdve rendezi. Ez egyébként a törvényeknek vagy az egész törvényjavaslatnak, bizonyos szakaszok duplázása. Nincs rá semmi szükség, ezt ki lehet emelni. Itt is azt kérem az illetékes bizottságoktól, hogy nézzék meg ezeket, és módosító javaslatokkal tessék kivenni belőle őket!
Tisztelt Képviselőtársaim! Én végeredményben be is fejeztem. Ezzel kívántam kiegészíteni a decemberben elmondott felszólalásomat.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem