DR. SURJÁN LÁSZLÓ
DR. SURJÁN LÁSZLÓ
DR. SURJÁN LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tulajdonképpen két percben szeretnék reagálni, de úgy vettem észre, hogy akár hozzászólás is lehetne. Győriványi képviselőtársamnak azon aggályai váltották ki belőlem a gombnyomás kényszerét, amelyek arról szóltak, mi is lesz itt akkor, ha orvosi indikációra mégiscsak befeküdhet valaki azokba a különszobákba.
Meg kell mondanom, én pont fordítva gondolom. Amikor először hallottam Szolnoki Andrea képviselő asszony ezen javaslatáról, akkor nagyon élesen azt mondtam, ebbe soha nem szabad beleegyezni, mert ha egy haldoklót vagy más szempontból nehezen kezelhető beteget nem lehet a nagyobb kórteremből kivinni, akkor annak az osztálynak az élete fölfordul. És ha ezért pénzt kérünk, akkor olyan valamit veszítünk el, ami teljes mértékben ellenkezik az orvosi hivatással.
Abban természetesen - az élet realitásainak ismeretében - Győriványi képviselőtársamnak igaza van, hogy mindennel vissza lehet élni. De ha mi a törvényeinket úgy hozzuk, hogy az összes visszaélést ki akarjuk zárni, akkor nem törvényeket fogunk hozni, hanem gúzsba kötjük a társadalmat, és működésképtelen lesz minden, amihez hozzányúlunk.
Én tehát azt gondolom, hogy akik meg akarják szavazni ezt a dolgot, azok ezzel a kiegészítéssel szavazzák meg. Azért fogalmazok ilyen talányosan, mert tulajdonképpen ezen kell még nekünk magunknak is egy kicsit elmélkedni, meg szabad-e ezt szavazni egyáltalán vagy nem.
A kórházigazgatók, ha akarnak, akkor jelenlegi rendelkezéseink szerint is szedhetnek különféle juttatásokat. Nagyon kevés kórházigazgató vállalta ezt, ők tudják, hogy miért. Egy olyan kényszerbe tehát, hogy a különszobába csak pénzért lehet bemenni, nem lenne szabad belemenni.
Kihasználom akkor még, hogy nemcsak kétpercesre van lehetőségem, és még egy gondolatot elmondok, s utána nem lopom a tisztelt Ház idejét. Ez a másik gondolat tulajdonképpen egy személyes élmény - ha már képviselőtársam is előjött az ismerősének a mankójával mint személyes tapasztalattal -: az enyém egy ilyen különszobában való fekvés orvostanhallgató koromban, amelyet lehet, hogy megirigyelhettek azok, akik nem különszobában feküdtek. Nekem azonban sajátos élmény volt az a svábbogárgyűjtemény, amely a cipőmben megjelent reggelente. Evvel azt akarom mondani - bár nagyjából ez a csótányirtás már bekövetkezett, legalábbis a budapesti kórházakban -, hogy önmagában véve az ágyszám nem jelent feltétlenül minőséget, technikai, kórházi infrastrukturális minőséget. Kórházaink némelyike olyan állapotban van, hogy bizony az egyágyas vagy a kétágyas szobában való fekvés is egyfajta büntetést jelent a környezetet tekintve; most nem beszélve a betegségről, mint önmagában kellemetlen dologról. Nagy körültekintéssel kell tehát dönteni.
Az azonban biztos, hogyha arra kényszerül a társadalombiztosítás, ha arra kényszerül a kormányzat, hogy az egészségügyre fordítható pénzeket valahogy növelje, akkor ilyen jellegű dolgokon lehet gondolkodni, hiszen viszonylag kevés érdeket sért. Azután az már külön kérdés, hogy az a körülbelül 7 milliárd - ha jól emlékszem -, amelyről azt vélik az előterjesztők, hogy be fog folyni, tényleg befolyik-e. E tekintetben azt gondolom, legyünk realisták, mert valóban, a fizetőképes kereslet erőteljesen elmozdul a magánklinikák irányába. Nehéz fölmérni, de tulajdonképpen ez egy többletpénz, amely nem kerül be a költségvetésbe, tehát egyfajta kísérletet is jelent; s azután kiderül, ha az adatszolgáltatás jó, hogy végül is ez a kísérlet mivel járt. De azt gondolom, a dolog emberségére még egyszer rá kell nézni, az érintettekkel és többekkel beszélni, és elemezni kell a helyzetet, mert ezek a kísérletek nagyon zavaró tényezők. Bizonyára emlékeznek tisztelt képviselőtársaim arra a régi viccre, hogy tessék mondani: Marx és Engels urak tudósok voltak vagy politikusok? Az volt a válasz, hogy: politikusok. Mindjárt gondoltam, mert akkor nem embereken kísérleteznek...
Mi se kísérletezzünk embereken, csak olyan mértékig, ameddig az érdekeiket és életviszonyaikat alapvetően nem sértjük. Azt hiszem, ez a javaslat a határon van, inkább a pozitív oldalán a határnak, mint a negatív oldalán. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
