BÜKY DOROTTYA
BÜKY DOROTTYA
BÜKY DOROTTYA (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Dobos Krisztina az imént elmondta, hogy mi a tragédiája ennek a mai vitanapnak. Én azt gondolom, hogy nincs tragédiája. Ez egy olyan vitanap, ahol valamennyi pártnak módja volt és módja van elmondani - szerencsére, hál' istennek - a felvetett kérdésekkel kapcsolatos elképzeléseit, és azt gondolom, hogy el is mondja mindegyik párt, amit itt el lehet mondani.
Hogy mennyi féle módon közelítették meg az előző időben a képviselőtársak ezt a kérdést, abból látszik, hogy ez egy igen-igen összetett dolog, és hogy van ennek szociálpolitikai, gazdaságpolitikai, oktatási és minden egyéb aspektusa. Én egy picit új szempontból, eddig el nem hangzott szempontból szeretnék erről a kérdésről beszélni.
Hogyha előadást tartanék, akkor azt a címet adnám az előadásomnak, hogy "A Családi körtől az Internetig." Bizonyára, gondolom nem is kérdéses, hogy mindannyian ismerjük Arany János gyönyörű versét, amiben a XIX. századi magyar családot írja le, egy olyan közösséget, amiben a benne élők harmonikusan, mindenféle társadalompolitikai és gazdasági kihívásra adekvát módon választ tudnak adni.
Nagyon érdekes lenne végiggondolni, és azt gondolom, hogy többek közt ez is az egyik feladatunk, ha családpolitikáról beszélünk, hogy az a fajta család, amit ott Arany János lerajzol, megrajzol nekünk, az idők során hogyan alakult át és hogyan próbált átalakulva újra válaszokat adni a kihívásokra.
Talán egy picit át kellene gondolnunk azt, hogy egyáltalán mi a család szerepe. Én azt gondolom, hogy a család egy olyan közösség, amely a benne élőknek biztonságot, hátteret, bázist nyújt, és ennek a közösségnek az a legfőbb feladata, hogy egyrészt az utódoknak átadja azt a tudást, amit magával hozott nemzedékeken keresztül, másrészt, hogy ezeket az utódokat, a gyerekeinket felkészítse a jövő kihívásaira, tehát nemcsak a jelenkor kihívásaira, hanem a jövő kihívásaira.
Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon nagy utat tettek meg a magyar családok az Arany János megrajzolta időktől mostanáig, és nem elég, hogy ma valami egészen új kihívásokkal kell szembenéznünk, hanem ráadásul itt napjainkban kialakul körülöttünk egy olyan új világ, amit tulajdonképpen még mi magunk sem ismerünk. Tehát borzasztó nehéz az a feladat, hogy valami olyasmiről tudást adjunk át a gyerekeinknek, amit talán mi még ma sem tudunk.
A XIX. századi Arany János-i család eszménye azt gondolom, hogy nagyon sokunkban él. De tudomásul kell vennünk, hogy egy olyan új világban élünk, ahol - mondjuk - az én nyolcéves kisfiam néhány gomb megnyomása után kapcsolatba lép egy másik földrészen élő nyolcéves kisfiúval és az Interneten és az E-mailen egy olyan nyelven beszélget, amit egyáltalán nem biztos, hogy én, az anyja megértek. De nem tehetem meg, hogy a gyerekemet nem készítem fel ennek az új világnak a kihívásaira, mert hiszen ez a feladatom, és azt gondolom, hogy minden családnak valahol azért ez a feladata.
Ezt az új tudást, ezt az új szemléletet, ezeket az új információkat át kell adnunk a jövő nemzedékének és hogy ez nem könnyű, hogy egy nemzeti alaptantervben néhány mondatban ezt a feladatot nem lehet megfogalmazni, azt gondolom, hogy ezzel mindannyian egyetértünk. Itt rengeteg feladata van mindenkinek.
Nagyon fontos feladata van az államnak, a kormánynak abban, hogy azokat az "apró, kicsi lépéseket" megtegye, ami az európai csatlakozáshoz, a jogharmonizációhoz kell. Direkt idézőjelben mondom az "apró, kicsi lépéseket", mert ez egy igen nagy dolog, amiről szó van. Ebben egy lépés az, hogy gazdasági stabilizáció, hogy szociális stabilizáció. Ezek mind-mind lépések ahhoz, hogy valameddig eljussunk. Nagyon fontos természetesen, hogy a kultúra, a kulturális igazgatás megfelelő válaszokat tudjon adni a kérdésre, és soha eddig nem látott óriási szerepük van maguknak az állampolgároknak és a civil szervezeteknek, maguknak az embereknek, a személyeknek, az individuumoknak, hogy megfelelő válaszokat tudjunk adni.
Át kell alakítani a szemléletünket egy csomó olyan kérdésben, ahol eddig sztereotípiákban gondolkodtunk. Hogy csak egy közhelyet mondjak: a gyerek állandóan ül a tévé előtt, nézi a tévét, a szülő pedig nem mesél neki, micsoda szörnyű dolog. Igen ám, de most már interaktív kommunikáció van, a gyerek nemcsak ül és nézi a tévét, hanem beszélget a tévével, kommunikál vele és akár tetszik nekünk, akár nem, ez a jövő útja, erre kell felkészítenünk a gyerekeinket úgy, hogy neurózisok, komplexusok nélkül, magabiztosan tudjanak majd a felnőtt korba átlépni.
Azt gondolom, hogy mindegyikünknek nagyon fontos feladataink vannak ebben, át kell gondolnunk a családon belüli szereposztást, az anyák és apák szerepét egy olyan új típusú családban, amelyik fel tudja így készíteni a gyerekeket, és ha mindenki meg tudja tenni a dolgát, akkor a jövő évezred elején születik egy új Arany János, aki megírja a XXI. századi Családi kört, ami azt gondolom, hogy nyugodtan lehet egy ugyanolyan harmonikus és szép család, csak valószínűleg valami egészen más lesz, mint a XIX. század.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
(13.20)
