DR. KÖKÉNY MIHÁLY
DR. KÖKÉNY MIHÁLY
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Kicsit szomorú vagyok, hogy a Ház falai között "Isten, haza, család!" jelszó alatt olykor bűnbakkeresés is folyik, de azt gondolom, kár lenne időt fecsérelni ezekre a hozzászólásokra.
Más ellenzéki hozzászólásokkal viszont olykor az a bajom, hogy megengedhetetlenül összemosnak kategóriákat: összemossák a "kell" és a "van" kategóriáit. Mert kellene, tisztelt képviselőtársaim, családi típusú jövedelemadózás - ahogy ezt Surján László képviselő úr is megfogalmazta -, csakhogy ezzel éppen az a gond, hogy az ezzel járó kedvezményrendszer most nem engedhető meg, mert a bevételi oldalon mintegy 50 milliárd kiesést jelentene.
Sokan utaltak képviselőtársaim a családpolitikát formáló tényezőkre, azonban legnagyobb hangsúllyal - súlyos és reális érvek szólnak e mellett - az állam szerepe jelent meg. Nincs ebben semmi meglepő, hiszen Kiss Gábor beszélt arról: valamennyiünk tudatában élnek a Kádár-rendszer hagyományai abban a tekintetben, miszerint az állam gondoskodik szinte kizárólag az elesettekről és persze a családokról.
(13.50)
Ez a túladagolt gondoskodás mélyen beivódott a magyar társadalomba, és ellenállást szül az átalakulás még oly óvatos formáival szemben is. Pedig nyomós indokok szólnak amellett, hogy az állami felelősség s ezzel együtt a kiadások visszafogása elkerülhetetlen, hiszen nem lehet fokozni az elvonásokat, nem lehet tovább növelni az adókat, mert ez végső soron az elvonható jövedelmet termelő szektornak és a benne dolgozóknak a terheit növeli. Felelős politikának nem lehet az a célja, hogy ezen az úton a szociális ellátásra vagy jövedelempótlásra szorulók számát gyarapítsa.
Tisztelt Országgyűlés! Minden családtámogatási előirányzat egy szorzatként áll elő: az ellátottak száma, szorozva az átlagos ellátási mértékkel. Ha valaki csökkenteni akarja a kiadásokat, akkor valamelyik szorzótényezőt kell csökkenteni. Az ellátási összegek, tudjuk jól, roppant szerények, s mi nem követhetjük, mondjuk, a finn példát, hogy 20 százalékkal visszalépünk a mértékekben. Marad a jogosulti létszám, a támogatások körültekintőbb célzása, a sokat szidott rászorultsági elv alkalmazása.
De kérdezem én Szilágyiné Császár Terézia képviselőtársamtól is, hogy vajon nem természetes kívánalom-e a jómódúak kiszűrése egy ilyen helyzetben a közpénzből támogatottak köréből, legalábbis az anyagi segítségnyújtás területén? S ha az igenlő válasz nem harsány, a döntés egyáltalán nem fájdalommentes, mégis egyebek között azért kell ebbe az irányba elmozdulni, hogy az erőforrásokat azokra a feladatokra koncentráljuk, amelyek megoldása elől az állam nem térhet ki. S ide sorolom a családi pótlék értékvesztésének a megállítását is.
Én szeretném fölhívni a figyelmet arra, a miniszter úr beszélt erről, hogy erről a szándékról a kormány nem mondott le. S hosszú távon is számolunk az állam domináns szerepével a megélhetés alapjául szolgáló szociális transzferekben, noha ezek egységesítése, a hozzájutás feltételeinek az egyértelműsítése is sürgős.
Az egészségügyi szolgáltatások körében egyebek között állami feladat a védőnői hálózat működtetése, és a családvédelmi szolgálatban éppen most tesszük elérhetővé az optimális családtervezési szolgáltatásokat. Pusztai Erzsébet képviselő asszony, egyebek között erre fordítjuk azt a bizonyos 40 millió forintot, amit kérdezni tetszett, de állami támogatással hoztuk létre és segítjük és működtetjük a mentálhigiénés mozgalmat is. Ez akkor is prioritás, tisztelt képviselőtársaim, ha, mondjuk, nincs külön úgynevezett humánpolitikai kabinet. Mert ha lenne, lehet, hogy éppen a családokról történő gondolkodást könnyen elháríthatják magukról egyes szervezetek és egyes államigazgatási tényezők, jóllehet ez a kötelességük lenne.
Tisztelt Képviselőtársaim! Röviden szólnom kellene Giczy képviselő úrnak arról a törvényjavaslatáról is, amelyet itt többen érintettek és amelyben a családi pótlék nemrég elfogadott konstrukcióját kívánja alapjaiban megváltoztatni. Mert mi is a lényege ennek a törvényjavaslatnak? Alanyi jogúvá kívánja tenni a családi pótlékot, illetőleg az aktuális nyugdíjminimumot javasolja a családi pótlék megállapításához. Képviselő úr javaslata szerint a családi pótlék előirányzata jövőre közel 80 milliárd forinttal növekedne. Nem a szándékot vitatom, a jó szándékot, tisztelt Országgyűlés, amely a családok helyzetének a jobbítására irányul, de azt gondolom, az nem fogadható el, hogy a támogatások rendszeréből kiszakítva, a szükséges források nélkül fogalmazódnak meg ilyen javaslatok. Én azt hiszem, hogy a képviselő úr által javasoltak akkor lennének helyénvalóak, ha egy rendkívül alacsony, differenciálatlan jövedelemszerkezet mellett kizárólag a jövedelemmel nem rendelkező gyermekek okozta, egy főre jutó jövedelemcsökkenést kellene mérsékelni.
(Az elnöki széket dr. Gál Zoltán, az Országgyűlés elnöke foglalja el.)
Ugyanakkor sajnos, a javaslat nem kezeli, nem is tudja kezelni a családok jövedelem-szerkezetében egyre erősödő, hét-tízszeres különbségeket, és ennek a megvalósítása lényegében a megcélzott rétegektől történő többletelvonásra adna módot.
Tisztelt Országgyűlés! Végül engedjék meg, hogy arra utaljak, hogy az államon kívüli szereplők, egyebek között az egyházak és más civil szervezetek szerepét azért is kell erősítenünk, mert a civil szervezetek, egyházak által nyújtott bármilyen jóléti szolgáltatáshoz adott közpénz megsokszorozódik. És nem etikátlan az államtól, úgy gondolom, hogy a feladatok megoldásához igényli a társadalmi szféra közreműködését, ideértve az anyagi vonzatokat is.
Teszi ezt olyan időben, mondják sokan, amikor a társadalom saját erőforrásai is kimerülőben vannak, erodálódik a szolidaritás. Nos, azt kell mondanom, hogy a tények ezt nem támasztják alá. Nem támasztják alá, mert csak szeretném megemlíteni, hogy több mint 14 ezer bejegyzett alapítvány működik az országban, és ezek közül több mint 10 ezer kifejezetten a családokat közvetlenül érintő humán célra jött létre. Ehhez kapcsolódik sok száz egyesület is. 1993-ból származik az az adat, miszerint több mint 5 millió polgártársunk adott pénzben vagy természetben valamilyen adományt. Számomra ezek a tények sokkal inkább azt jelképezik, hogy a társadalom önszerveződése, önsegítése erősödik, és erre mint szilárd talajra építhetünk. Én azt hiszem, hogy az államnak abban is van nagyon fontos és múlhatatlan szerepe, hogy ezt a folyamatot erősítse, és persze, ez a tevékenység nem merülhet ki az anyagi támogatások biztosításában. Köszönöm. (Szórványos taps a bal oldalon.)
