TÓTH PÁL

Teljes szövegű keresés

TÓTH PÁL
TÓTH PÁL (MSZP): Elnézést kérek, köszönöm szépen a szót. Nagy érdeklődéssel figyeltem Pusztai Erzsébet felszólalását és a következők jutottak erről a felszólalásról eszembe. A politika praktikusan nem más, mint értékválasztás a hatalom dimenziójában, ez a kötőjeles politikák esetében ugyanezt jelenti, a tárgyra vonatkoztatva. Most mindezt tudva, jogos a kérdés, milyen családpolitikák léteznek, milyen értékek mentén alakítják ki a különböző kormányok, országok a maguk családpolitikáját.
Az én tudomásom szerint esztelen diktatúrákban leginkább az a családpolitika dívott, amelyik a termékenységre helyezte a főhangsúlyt, a népszaporulat ösztönzésére helyezte a családpolitika hangsúlyát. Kultúrállamokban, a XX. század végén a családpolitikák alapja s a családpolitikák legfőbb értéke az, hogy a családokat erősítse meg abban a legfontosabb funkciójában, amit úgy hívunk, hogy a család szocializációs funkciója. Vagyis legyenek képesek a családok olyan gyermekeket felnevelni, akik felnőve a társadalomba beilleszkedve, konfliktusmentesen, normális ember módjára képesek életüket, életpályájukat lefutni.
Ez a két családpolitikai modell létezik. És én úgy gondolom, a következő nagyon fontos mozzanat ehhez az, hogy a családpolitika, mint minden kötőjeles politika, nem önmagában való és nem szakítható el más kötőjeles politikák kontextusából. Igenis, a családpolitika része, (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) méghozzá nagyon fontos része annak, amit szociálpolitikának nevezünk. A kettő együtt kezelendő, és a kettő együtt adja... (Az elnök kikapcsolja a felszólaló mikrofonját.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem