DR. BALSAI ISTVÁN
DR. BALSAI ISTVÁN
DR. BALSAI ISTVÁN, az MDF képviselőcsoport részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Egy elég sajátos helyzetnek vagyunk itt fültanúi. A miniszter úr megosztotta velünk dilemmáit, aki a törvény előterjesztője, aki nagyon sok ponton nem tartja még ezt egy kiérlelt törvényjavaslatnak. Itt hallottunk egy szocialista párti képviselőt, aki minden szempontból - gyors vitára számíthatóan - elfogadhatónak tartja a törvényt. Ilyen még nem fordult elő, de az előzmények ismeretében biztos voltam benne, hogy a Magyar Köztársaság kormányának az áll szándékában, hogy ennek a törvénynek a végrehajtása további, nagyon hosszú időre elodázódjék. Ez a kis közjáték ezt bizonyította.
Tisztelt Országgyűlés! A jelentős - és azt hiszem - indokolatlan időhúzásról, amely ennek a javaslatnak a beterjesztését megelőzte, volt már itt szó. Engedjék meg, hogy újólag ismételjem azt a 14 hónapot, amely az Alkotmánybíróság döntése óta teljesen fölöslegesnek és hiábavalónak bizonyult ahhoz - mint hallottuk itt a miniszter urat -, hogy egy valóban kiérlelt és alkotmányosan vállalható törvényjavaslatot terjesszen a parlament elé. Erre a 14 hónap kevés volt, holott az Alkotmánybíróság azt állapította meg 1994 decemberében, hogy '95. szeptember 30-ig nem előterjeszteni, hanem megalkotni kell a törvényt.
Tisztelt Országgyűlés! Az Alkotmánybíróság által végső határidőként megszabott szeptember 30-át követően újabb 5 hónapnak kellett ahhoz eltelnie, hogy ide beterjesszék, illetőleg a parlament megkezdhesse ezt a vitát a törvénnyel kapcsolatban. Lett volna módja a kormánynak álláspontját korábban kifejteni? Lett volna módja. Azt is hallottuk - rosszul emlékszik a miniszter úr -, volt részletes vita is annak a törvényjavaslatnak a kapcsán, amelyet én terjesztettem elő szeptember 30-át követően 12 nappal, ha jól emlékszem. Lett volna módja ott a kormánynak és a kormánypárti képviselőknek az alkotmányos érveiket kifejtve módosító indítványokkal a törvényes határidőt messze, de mégsem ennyire meghaladó időpontban a törvény végrehajtásának útját egyengetni, és nem egy beláthatatlan időtartamig tartó újabb eljárásba fogni, mint ahogy ezt hallottuk.
Azt is hallottuk itt - és megerősítette ma a miniszter úr korábbi nyilatkozatát és tisztviselőjének nyilatkozatát -, hogy a kormánynak esze ágában sincs a törvény elfogadása után annak hatályosulását elősegítve a végrehajtásról gondoskodni, hanem el fogja majd küldeni az Alkotmánybírósághoz.
Hogy is történt 1994 áprilisában? Elfogadta a kormány és a parlament a törvényt, majd az Alkotmánybíróság decemberben, tehát áprilishoz képest 8 hónappal később hozott döntést. Ebből a következőket lehet prognosztizálni:
Elvitatkozunk itt 2-3 hónapig a törvény elfogadását illetően, majd a végszavazás előtt, ahogy miniszter úr megígérte, elküldjük az Alkotmánybírósághoz. Eltelik 8 hónap, a korábbi analógia alapján, és valamikor 1997 márciusa körül, ha jól számítom az időpontot, mond valamit az Alkotmánybíróság. Tételezzük föl, hogy azt fogja mondani, hogy a törvény alkotmányos. Hozzá lehet látni a sokat kritizált történeti hivatal felállításához, 60 nap, újabb 60 nap és valamikor 1997 ősze körül valóban lesz már egy, ma még nem kalkulálható összeggel és költséggel, épülettel és egyéb feltételekkel ellátott hivatal ahhoz, hogy odakerüljenek azok az iratok, amelyekről még azt sem tudjuk, hogy melyek lesznek azok, ahogy azt elmondta a miniszter úr.
Ez van a jobbik eseten, ez a várható prognózis, ha az Alkotmánybíróság nem fogja egyetlenegy részében sem alkotmányellenesnek találni a törvényt, de erre semmi garancia nincs, hiszen hallottuk a miniszter urat: a kormánynak sincsen koherens álláspontja. Ő például nem ért egyet azzal, amit itt előadott. Ő, mint hallottuk a múlt héten és a sajtóban is olvashattuk, egy másikfajta javaslatot akart előterjeszteni. Gondolom, ezek alkotmányossági kérdések, hiszen az egész ügynek az a lényege, hogy azért kell a törvény módosítását előterjeszteni, mert az Alkotmánybíróság nem tartotta alkotmányosnak.
Tóth Károly képviselő úr az imént azt mondotta, hogy gondoskodott az előző parlament kormánya arról, hogy az 1990 és 94 közötti Országgyűlésre ne vonatkozzék. Nem ezt akarta az a kormány, megnyugtatom a képviselő urat, de ez a kormány biztos, hogy ezt fogja akarni, és ezt deklarálja is, hiszen a miniszter úr azt mondotta nekünk, hogy legjobb esetben, alkotmányossága esetén a törvényt jó egy év múlva lehet végrehajthatónak ítélni. Én gondolom, ebből a körülményből, abból, hogy a korábban előterjesztett és - képviselőként ugyan, de - komplett törvényjavaslathoz hozzá sem szólt a kormány, nem is óhajtotta megvitatni. A kormány különböző álláspontokat képviselve ide egy problematikát - ahogy szokták mondani az Alkotmánybíróságon - terjeszt elő, oldja meg az Országgyűlés, és utána majd az Alkotmánybíróság mondjon róla a-t vagy b-t, ezzel ékes bizonyítékát adja annak, hogy esze ágában sincsen a fontos tisztségeket betöltő személyek ellenőrzéséről szóló, 1994 áprilisában megalkotott és ma is hatályos törvény végrehajtására.
Hogy miért ez a szándéka, arra jó okunk van feltételezni, hogy nyomós okai vannak a kormánynak. Hiszen nagyon jól tudjuk a közelmúlt történetéből - erre utalt Füzessy képviselőtársam -, hogy nem az ügynökök és nem a fontos tisztségeket betöltők ellen, hanem az őket vizsgáló bírák ellen folyt eddig még csak eljárás. Ennek jogi eredményei még ma sem oszlattak el minden kételyt az Országgyűlés rendkívül rossz döntése tekintetében.
Úgy gondolom, hogy ennek a szándéknak ékes bizonyítékát véljük abban is felfedezni, hogy az átvilágítással foglalkozó testület immár kibővített tagjai, akik ezt a vitát jelenleg itt a teremben hallgatják, többségükben hónapok óta tétlenségre vannak kárhoztatva, ami nem hiszem, hogy bármelyiküket, és nem hiszem, hogy a törvényhozás bármelyik tagját megnyugtatná.
(11.50)
Hiszen egy testület, amely nem kis költséggel a munkáját e miatt a halogató magatartás miatt nem tudja végezni, nyilvánvalóan jogilag is, de azt mondhatom, morálisan is olyan helyzetbe kerül a törvény eredeti szándékával szemben, amely a közvélemény, a közönség előtt, azok előtt is, akiket a téma különben nem érdekel - Tóth Károly képviselőtársam szerint ugyan ezek vannak többen -, azt a látszatot kelti, hogy ez egy felesleges pénzt, költséget emésztő szervezet, aminek a tétlensége folytán az ügy egy centimétert sem mozdul előbbre. Ez is lehet egy taktika, tisztelt képviselőtársaim, ez is jellemezhet egy kormányzati politikát. Elismerem, hogy ügyesen taktikázik a kormány, hiszen úgy is lehet egy törvény végrehajtását meggátolni, hogy egy problematikusnak nevezhető törvényjavaslatot ide küldünk, és majd az Alkotmánybíróság vagy jónak vagy rossznak találja. Ez minden, de nem felelős kormányzati magatartás!
De ebben a kérdésben nemigen várható el a kormánytól felelős és sziklaszilárd elhatározás, hiszen tudjuk - és ezt a hét végén lezajlott Nyilvánosság Klubban folytatott vita egyik főszereplője, Eörsi István többedszer megfogalmazta -, hogy első számú érintettje ennek a törvénynek például a Magyar Köztársaság miniszterelnöke. A második számú érintettje lehet ennek a törvénynek a Magyar Országgyűlés elnöke is, és sorolhatnám tovább a neveket, de nem ez a célja ma az általános vitának, hanem az, hogy mégis e javaslat érdemi részével kapcsolatban elmondhassam, hogy a Magyar Demokrata Fórum miért nem tudja támogatni ennek a javaslatnak ilyen formájú elfogadását. Azért nem tudjuk támogatni, tisztelt képviselőtársaim, tisztelt miniszter úr, mert nem felel meg az Alkotmánybíróság előírásainak az a módszer, ahogyan önök az eredeti törvény 2. §-ában írtak szerint az Alkotmánybíróság előírásainak és elvárásainak eleget kívánnak tenni.
Valóban nem azt mondotta az Alkotmánybíróság, hogy számszerűleg bővíteni vagy szűkíteni kell az átvilágítandók körét, hanem azt mondta - nagyon helyesen, de csak részben idézte miniszter úr az Alkotmánybíróság döntését -, hogy egységes ismérv alapján kell megtalálni azokat a csoportokat, amelyek tagjainak a fontos tisztsége olyan, hogy azt a törvény hatálya alá tartozónak kell tekinteni. Nos hát mondhatták volna ennek az egységes érvnek a kutatása során azt is, hogy mondjuk a szemüveges férfi képviselőket kell csak átvilágítani, mert egységes és homogén, valóban leszűkítené a kört eléggé kis számra. Körülbelül ugyanannyira lenne alkotmányos ez az érv, mintha azt határozzuk meg - mint ahogy önök tették -, hogy azokat kell átvilágítani, akik ebben a házban tesznek esküt akár itt, akár a köztársasági elnök hivatalában.
Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Alkotmánybíróság egészen pontosan megmondta, hogy minek kell megfelelni ebben a törvényben. E törvényben annak kell megfelelni, hogy az egész államélet átlátható legyen, mert az egész államélet átláthatóságához fűződik az állampolgárok sokaságának, a társadalomnak, a közvéleménynek alkotmányos joga és érdeke. Hangsúlyoznám az "egész" szót, és nem szeretném szó szerint tovább idézni az Alkotmánybíróság vonatkozó határozatát. Az a határozat egyébként elutasította azt a nagy számú indítványt, amelyek az egész törvényt megkérdőjelezték és azt mondta nagyon világosan, hogy a törvényalkotónak elsődleges joga ezt a kérdést szabályozni a nem jogállami körülmények között végzett tevékenységnek, a későbbiek során a jogállam jóvoltából pozícióba emelkedő személyek tekintetében ennek meg kell történni. És az egész államról beszél, tisztelt képviselőtársaim. Hogyan lehet akkor alkotmányosnak elfogadni azt a szűkítést, amely az egész államéletből kirekeszti a bírói kart, az egész államéletből kirekeszti az ügyészi kart, az egész államélet fontos tisztségviselői közül kirekeszti az államtitkároknál lejjebb lévő igen fontos beosztású köztisztviselői kart, az egész államéletből kirekeszti a teljes önkormányzati szférát, amivel, mint hallottuk egy szabaddemokrata képviselőtársunktól, ő sem ért egyet. Ennek nagyon örülünk a Magyar Demokrata Fórum nevében. Hogyan lehet alkotmányos ez az ismérv, ha kirekeszti a tábornoki kart, a rendőrfőkapitányokat, a nagyköveteket? Hogyan lehet ezt az egész államélet áttetszhetőségének, átláthatóságának megfelelő törvényjavaslatnak hívni? Az ilyen megoldást, miniszter úr, nem lehet annak hívni és ebből - megkockáztatom a feltételezésemet kimondani - azt tudom következtetni, hogy önök belekódolták ebbe a törvényjavaslatba azt a biztonsággal előre jelezhető alkotmányellenességet, ami majd 10-12 hónap múlva oda fog vezetni, hogy azt mondja az Alkotmánybíróság, hogy ez sem egy jó megoldás.
Meg lehet ezt csinálni, miniszter úr! Meg lehet csinálni, csak azt nem lehet mondani ilyenkor ilyen hosszú miniszteri előadásban, hogy mi a problémát meg kívánjuk oldani és minél gyorsabban szeretnénk a törvényt végrehajtani. Ez nem azt jelenti. Mint ahogy nem azt jelenti a törvényjavaslat kapcsán a történeti hivatal és az információs önrendelkezési joggal kapcsolatos szabályozás sem. Nem én, hanem Halmai Gábor, akit igazán nem lehet a Magyar Demokrata Fórum álláspontjának unos-untalan való szajkózásával vádolni, és aki egyébként az Alkotmánybíróságnak nagy tekintélyű szakértője, és ilyen minőségében is nyilvánvalóan megfontolandó, amit mond - tehát ő mondotta azt igazat adva nekem, hogy szerencsétlen volt ebben a törvényben szabályozni az információs önrendelkezési jogot, mert az egy másik szabályozási tárgy.
Az Alkotmánybíróság nem azt mondotta, hogy az információs önrendelkezési jogot az egyes fontos tisztségeket stb. törvényben kell szabályozni. Nem is mondhatta, mert a címe sem felel meg. De, miniszter úr, ha már itt szabályozták legalább a címében utalnának arra a módosítás kapcsán, hogy ez nemcsak az egyes fontos tisztségeket betöltő személyek átvilágításáról szól, hanem ez szól az állampolgárokat megillető információs önrendelkezési jog gyakorlásának intézményéről is, ha már itt szabályozták - de mint mondom, nagyon szerencsétlen szabályozás -, de nem alkotmányellenes.
Nem ez az alkotmányellenes ennek a szabályozásnak a kapcsán, hanem az, amire miniszter úr is célzott, hogy tulajdonképpen nem ad megoldást arra, hogy valójában milyen irattömeg honnan és milyen időtartamot illetően megy automatikusan ebbe a hivatalba, és melyik az, amelyiket csepegtetve 2000-ig terjedő időpontban, ahogy a javaslat tartalmazza, átadhatnak a szolgálatok, és melyek azok, amelyeket soha nem fognak átadni, mert állambiztonsági és egyéb szolgálati érdek fűződik ahhoz, hogy ezeknek a szétválasztása ne történjen meg, vagy mert túlságosan költséges. Ki fogja ezeket eldönteni? Természetesen a szolgálatok. Mint ahogy a kormánytól független hivatalra vonatkozó javaslatuk, ha jól megnézzük, a következőket tartalmazza.
Miniszterelnöki javaslatra a köztársasági elnök kinevezi az elnököt. Igen ám, a munkáltatói jogokat a miniszterelnök gyakorolja. Ha nem megfelelően végzi a munkáját - hangsúlyozom, szó szerint ez áll a javaslatban, hogy "ha nem megfelelően végzi a munkáját" -, akkor a miniszterelnök előterjeszti a kinevező számára a felmentésére irányuló kérelmet. Tisztelt Országgyűlési Képviselőtársaim, a feudális jogalkotásban egy ilyen jogszabályt szerintem az akkori rendi parlament elé nem terjesztettek volna, ahol ilyen megfogalmazás van , hogy a kormánytól független hivatal vezetője felmentéséről nem megfelelő munkavégzés esetén a miniszterelnök gondoskodjék, aki - mint mondottam a törvény kapcsán - ügyfele is a törvénynek.
Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon sok gondolatot kell majd még elmondanunk, szemben Tóth Károly úr elvárásaival van még mondanivalónk, alapos vita lesz ennek a törvénynek kapcsán. A házbizottság döntése alapján ma ennyiben tudom összefoglalni a Magyar Demokrata Fórum elutasító álláspontját.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiból.)
