DR. KELEMEN ANDRÁS
DR. KELEMEN ANDRÁS
DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról beterjesztett T/2458. számú törvényjavaslat kapcsán a kisebbségek helyzetének változásával szeretnék foglalkozni. Azzal, hogy mi változhat meg, és mi még fontosabb, milyen irányban, a módosítások elfogadása esetén. Előttem szóló képviselőtársammal megegyezőleg én is a nil nocere elvét szeretném követni, vagyis azt, hogy ne ártsunk, hanem - ha lehet, akkor - javítsunk.
A törvényhozás menetében 1993-ban szinte egyszerre fogadta el az Országgyűlés a közoktatásról szóló LXXIX. és a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló LXXXVII. törvényt. Az eddig érvényben levő közoktatási törvényben megjelenik a kisebbségek kulturális önigazgatására vonatkozó jogi feltételek megalapozása.
Ez első lépésnek volt tekinthető a kisebbségi önigazgatás kialakításának hosszú és nem is problémamentes útján. Márcsak azért is, mert tekintetbe kell vennünk, hogy a kisebbségi önkormányzatok a közoktatási törvény elfogadásakor még nem is léteztek. Mindenesetre érthető, hogy a már nyolc gyermek számára létesíthető önálló osztály indítását olyan küszöbnek tekintjük, amely csak a finnországi svédekéhez fogható helyzet kialakításának őszinte jó szándékát jelezték és jelzik.
Az anyanyelvű tanítás és tanulás jogának jó értelmű együttesét jelenti az a tény, hogy az oktatásban előnyben részesült a kisebbséghez tartozó oktató még azzal a személlyel szemben is, aki a képesítési feltételeknek megfelelő szinten, de nem anyanyelvként használja az oktatás nyelvét. Ez az előnyszabály most a jelenlegi törvénymódosításból kimaradt. Az sem közömbös, hogy a közoktatási törvény az Országos Köznevelési Bizottság állandó bizottságaként hozta létre a nemzeti és etnikai kisebbségi bizottságot, ez pedig képviseltethette magát az OKT Tanterv, Tankönyv és Taneszköz Tanácsában is olyan nagyfokú önállósággal, amely lehetővé tette több szomszéd ország gyakorlatával szemben a külországból behozott tankönyvek elfogadását. Ez a bizottság foglalkozott a NAT, a nemzeti alaptanterv kisebbségekre vonatkozó részével is.
A sokszor, főleg kampányidőszakban nacionalistának bélyegzett kormányzat alakította ki a tankerületi oktatási központokkal együtt a kisebbségek térségi és országos szakmai hálózatát is. A hálózat szervesen illeszkedett a TOK szervezetébe, de kapcsolódott a kisebbségek országos szervezetéhez is, és így alapját képezte a kisebbségek önigazgatásához szükséges szakmai irányításnak.
A törvényt megelőzve már az 1012/1992. kormányhatározat alapján létrehozott önálló kisebbségi szervezeti egységek megteremtették a lehetőségét annak, hogy a kisebbségi oktatás területén is szétváljék az irányítás, a szolgáltatás, a tanácsadás és a kutatás. Mindezzel megindult egy demokratikus, önigazgatást megcélzó folyamat, amely - ahol csak létezik a világon - hosszú folyamatos munkával volt felépíthető.
A Magyar Demokrata Fórum azonban úgy látja, hogy ebbe a folyamatba nem illeszkedik be a jelenlegi közoktatási törvénynek a tervezett módosítása. Mint annyi más területen, itt is mintha másfelé indult volna el a szekér, és utasa hiába várja az előre jelzett úticélt. A jelen kormány a tankerületi oktatási központok megszüntetésével a szakmai irányító egységet szüntette meg, és ahelyett, hogy megpróbált volna újat teremteni, inkább összemosta a szolgáltatás és irányítás feladatait az Országos Közoktatási Szolgáltatási Iroda keretében. Világos hogy ez, mint a minisztérium háttérintézménye lehetővé teszi azt, hogy mindenbe központilag lehessen beleszólni. Ezt a lehetőséget valósággá teszi a feladatok említett összemosása, hiszen ugyanaz a szereplő jelenik meg a rendeletkiadáskor, végrehajtáskor és annak ellenőrzésekor.
Ez kicsit emlékeztet arra, amikor az egyik miniszterünk első helyettese által vezetett bizottság vizsgálja az illető miniszter alkotmánysértésének az ügyét.
A kisebbség számára idegcsillapítónak hathat, hogy a törvénymódosítás országos kisebbségi bizottságról beszél. Kérdés azonban, hogy hogyan lehet ezt a kisebbségi önkormányzatok működéséhez igazítani, mert a törvénymódosítás nem igazodik az előző törvény óta kialakult kisebbségi szervezeti formához.
Nem tudok örülni annak sem, hogy a törvény egyszerűen megerősíti a nemzeti alaptanterv kisebbségekre vonatkozó fejezeteit, holott tudvalevő, hogy eltérően a magyar tannyelvű oktatástól, az alapvető követelmények rögzítése nem történt meg. Ehelyett a kisebbségek nyelvén történő oktatásra vonatkozólag a NAT csupán célokat rögzített, amikor megfogalmazta a nemzeti és etnikai kisebbségek oktatásának sajátos elveit.
Ugyanakkor az a furcsa helyzet állt elő, hogy talán az agyelszívás különleges eseteként tarthatjuk számon azt, hogy a korábban hatályon kívül helyezett NAT-alapelvek visszaköszönnek címszavakként. A NAT követelményrendszere csak a magyar tannyelvű oktatásban részesülők számára ismert. Az a NAT-megerősítés, mely a törvénymódosításban és ebben a szövegben jelentkezik, a kisebbségekre vonatkozólag pusztán irányelvek megerősítését jelenti, no meg azt, hogy a NAT kisebbségekre vonatkozó részletes követelménye nem került sem a kormány, sem a parlament elé. Talán joggal feltételezhetem ennek alapján, hogy talán el se készült. Ha pedig nem készült el, akkor nem szabályozhat.
És itt térnék vissza az anyanyelven történő tanulás és az anyanyelvi tanítás viszonyára. Bővében vagyunk a szomszédsági példáknak, hogy a helyzetből fakadólag az államnyelvet beszélő tanár határozza meg a nemzetiségi osztály tannyelvét is. Mint jeleztem, a törvényjavaslatba nem került bele az az előnybiztosítás, ami a képesítés és nyelvismeret mellett a kisebbséghez tartozást jelent az oktató számára. Ugyanakkor antidemokratikus működést tesz lehetővé az a szabály, hogy a nemzetiségi iskola fogalmánál olyan egyharmados szabályt alkalmaz, amely az előző három évben kialakult helyzetet igyekszik befagyasztani. De a 25%-os kisebbségi arány küszöbe miatt - amit rögzít a törvénymódosítás - az oda is vezethet, hogy kisebbségi önkormányzat engedélyével kinevezett igazgató, az igazgató kinevezése tulajdonképpen a többség szándékának, véleményének, igényének tekintetbevétele nélkül történik. Miközben a törvény módosítása kitér az oktatók továbbképzésének részleteire, valamint bizonyos szociálisnak is értékelhető jogokra, például az ingyenes könyvtárhasználatra, nem említi a nemzetiségi pedagógusok továbbképzésének érzékeny kérdését. A törvénymódosításban az a megjelenő szemlélet, mint amilyen a szülők beleszólási jogának megnyírbálása, például iskolaszékek kötelező jellegének eltörlése, a szülők tájékoztatásának a kiskorúakra történő korlátozása, a szülői kamara megszüntetése, és mindenekfölött bizonyos centralizációnak érezhető törekvések, mint a tanügyi körzetek visszaállítása, megyei tanügyi igazgatás hatáskörének növelése, mely a kisiskolák összevonását vetíti előre, veszélyezteti véleményem szerint a nemzeti és etnikai kisebbségek önszerveződését is. Hiszen Magyarországon a nem magyar közösségek területi szétszórtságban vannak jelen, ellentétben a területi tömböket alkotó határon túli magyarsággal. A szórványok megmaradását pedig vitathatatlanul elősegíti a decentralizáció, a szubszidiaritás, vagy még egyszerűbben szólva, a helyi önszerveződés.
Még egy megjegyzést tennék. Még nemzetközi összehasonlításban is utalok német, dán, de akár román példára is. Hiányossága a törvénymódosításról szóló javaslatnak, hogy egyszerűen megfeledkezik a nem magyar állampolgárságú, de magyar nemzetiségű oktatókról és diákokról.
A kormányprogram szelleméből is következnék pedig, hogy a határainkon kívül élő magyar közösségek anyanyelvi oktatása megjelenjék mint felelősségvállalás a törvényszövegben.
Ha nem kíván a kormány szembekerülni azzal, amit úgy fogalmazott meg, hogy idézem: "A kormány a határon túli magyarságot kulturális értelemben a magyar nemzet részének tekinti" - idáig az idézett a kormányprogram 116. oldaláról, akkor nem érthető, hogyan maradhatott ki részvételük azokból a testületekből, amelyek a tantervre, taneszközökre, a közoktatás működtetésére vonatkozó döntéseket hozzák. Akár véletlen, akár szándékos ez a feledékenység, súlyos feledékenység. Alátámasztja azt az aggodalmunkat, amely talán nem alaptalan, hogy a kormánynak nemzetpolitikája legalábbis hiányos, ha egyáltalán létezik. Köszönöm. (Szórványos taps az ellenzék padsoraiban.)
(20.10)
