BAUER TAMÁS

Teljes szövegű keresés

BAUER TAMÁS
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném előre bocsátani, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége támogatja a benyújtott országgyűlési határozati javaslat elfogadását. Lehetőleg mielőbb, lehetőleg minél kevésbé módosítva - már csak azért is, mert ez csak még későbbre vinné az elfogadást -, szívem szerint én inkább szűkítő, mint bővítő módosító indítványokat tennék, de ettől is tartózkodni fogok, hogy ne nehezítsük a határozati javaslat mielőbbi elfogadását.
Be is fejezhetném ezen a ponton, hogyha maga az expozé és különösen az azt követő első fölszólalás - Torgyán képviselőtársam fölszólalása - nem szélesítette volna ki elég nagy mértékben ennek a vitának a tárgyát. Ez azonban arra késztet, hogy megpróbáljam világossá tenni az önök számára, hogy miről is szól ez az előterjesztés. Úgy tűnt ugyanis - Torgyán képviselőtársunk fölszólalásából -, hogy nem tudja hogy miről szól az előterjesztés. Sajnos nem is fogja megtudni, mert én itt hiába magyarázom el, ő közben eltávozott és nem fogja tudni, hogy miről beszélt itt megelőzően húsz percen keresztül.
Ez az előterjesztés ugyanis a következőről szól. Az egy évvel ezelőtt elfogadott privatizációs törvény tartalmaz egy olyan rendelkezést, ami azt mondja ki - 8. § (2) bekezdés -, hogy "A nemzetgazdaság működőképessége szempontjából jelentős társaságról, privatizációs koncepciójáról a kormány dönt, amit jóváhagyásra az Országgyűlés elé terjeszthet."
(11.40)
Nem "köteles az Országgyűlés elé terjeszteni" - figyelem! - "terjeszthet". Majd hozzáteszi ez a rendelkezés: "A nemzetgazdaság működésképessége szempontjából jelentős társaságok körét az Országgyűlés határozza meg." Ezt a meghatározást végezzük jelenleg. Miről van tehát szó, tisztelt képviselőtársaim? Egyfajta belső munkamegosztásnak a szabályozásáról, hogy miközben - mint ezt Raskó képviselőtársunk helyesen hangsúlyozta - maga a privatizáció egy kormányzati feladat, ennek a feladatnak a végrehajtása során melyek azok az esetek - nagyon ritka eset -, amikor nem magát a privatizációs döntést, hanem a privatizációs koncepciót beviszik a kormány ülésére. Pusztán erről szól ez a határozati javaslat, és nem többről.
Annak tehát, hogy ne 10-15, hanem mondjuk 150 társaság szerepeljen ezen a listán - ami tulajdonképpen Torgyán képviselőtársunk megjegyzéséből következnék -, mert hiszen ő azt mondta, hogy "miért nincs benne minden gyógyszergyár, amikor emelkednek a gyógyszerárak is?". Folytatta a sort. Ennek az lenne a következménye, hogy a kormánynak minden héten két-három ilyen privatizációs koncepciót kellene tárgyalnia és érdemi végiggondolás nélkül jóváhagynia, mert hiszen a kormánynak nyilván nem volna módja rá, hogy minden társaság privatizációs koncepciójával foglalkozzék. De nemcsak módja nem volna rá, hanem ez nem is lenne kívánatos, hiszen ez nem egyebet jelentene, mint azt, hogy a privatizációs döntések politikai döntésekké válnának és mi annak idején a privatizációs törvény vitájában is sokszor elmondtuk, hogy a privatizációt minél távolabb kívánjuk tartani a politikától. Most már be kell vallanom, hogy azért kényszerül most arra az Országgyűlés, hogy ezt a bizonyos listát tárgyalja, mert mi ezzel a listával szerettük volna a privatizációs törvény megalkotáskor korlátozni azt a nyomást, ami a privatizációra nehezedik, hogy mindent vigyenek be a kormány ülésére. Nem. Mi azt szeretnénk, hogyha nem vinnék be a kormány ülésére sem a privatizációs döntéseket, sem a privatizációs koncepcióra vonatkozó döntéseket. A kormány kinevezte az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Részvénytársaság vezetőit, igazgatóságát, az igazgatóság elnökét, a társaság vezérigazgatóját és ezzel a döntéssel rájuk ruházta a teljes felelősséget azokért az üzleti döntésekért, amelyeket a privatizáció során meghoztak. Ha elégedetlen velük, akkor váltsa le őket. A politikai felelősség a kormányon és azon belül az itt ülő tárca nélküli miniszter úrra nehezedik, politikailag ő a felelős, szakmailag az ÁPV Rt. vezetői a felelősek - és nem a kormány, és különösen nem az Országgyűlés. Tehát erről szól pusztán ez a határozati javaslat, hogy melyek azok a nagyon ritka kivételes esetek, amikor a kormány mégiscsak rátekint - ahogy ezt Raskó képviselőtársam fogalmazta - mégiscsak rátekint magára a koncepcióra. Nem arról van szó, hogy a többi társaság privatizációja ne lenne fontos. Fontos és végezzék el jól azok, akik ezért felelősek.
Mindazok az észrevételek tehát, amelyek azt gondolják, hogyha valamely társaságok nem szerepelnek ezen a listán, ezzel megkerülnek valamit, ezek egyszerűen értelmetlenek. Akik ilyen észrevételeket tesznek, mint ezt az imént Torgyán Józseftől hallottuk, azok egyszerűen nem olvasták el a privatizációs törvényt és nem tudják, hogy miről szól ez a határozati javaslat.
Még valamit szeretnék ehhez hozzátenni, tisztelt képviselőtársaim. Valóban sajnálatos, hogy mi most nem az előírt időpontban, háromnegyed évvel ezelőtt, hanem csak most tárgyaljuk azt a határozati javaslatot. Ez azonban nem jelenti azt, hogy bármilyen olyan társaság privatizációs koncepciója, amelynek akár az itt előttünk lévő előterjesztés szerint be kell kerülnie a kormányhoz, akár bármilyen más felfogásban, például Raskó képviselőtársunk javaslatai szerint, be kellene kerülnie a kormányhoz, az ne került volna oda. Én nem vagyok tagja a kormánynak, nem ismerem a kormány napirendjeit, de mint újságolvasó tudom, hogy mondjuk az energetikai társaságok privatizációs koncepcióját - amiről Torgyán József beszélt - többször is tárgyalta a kormány. A Matáv privatizációs koncepcióját többször tárgyalta a kormány. A kereskedelmi bankok privatizációs koncepcióját tárgyalta a kormány.
Igaz, hogy nem hoztuk meg ezt a határozati javaslatot, de a kormány végrehajtotta ezt a határozati javaslatot már azt megelőzően, hogy mi meghoznánk. Nem ez az ideális megoldás, tudom, de érdemben, tartalmilag nem sérült a privatizációs törvény, amivel nem bagatellizálni kívánom a mulasztást, csak rá szeretnék mutatni arra, hogy olyasmire, amit Torgyán képviselőtársunk itt feltételezett, nem került sor, nem bújt ki a kormány a törvény hatálya alól. Ezt azért is tartom fontosnak megemlíteni, mert az elmúlt háromnegyed évben, amióta a privatizációs törvény hatályban van, nem egy alkalommal hallottunk napirend előtt meg interpellációban olyasmit, hogy állítólag a kormány törvényt sért azzal, hogy nem hozta a parlament elé ezt vagy azt a privatizációs koncepciót. Kérem szépen, ismétlem, a törvényben az szerepel: az "Országgyűlés elé terjesztheti", de nem köteles rá. Tehát azzal, hogy az Országgyűlés nem tárgyalta ezt, meg azt, meg amazt a privatizációs koncepciót, nem történt törvénysértés.
Ugyanis az Országgyűlésnek nem az a feladata, hogy maga hozzon döntéseket privatizációs koncepciókról, egyes társaságok privatizációs koncepcióiról, hanem az lenne a feladata, miként ezt a kormányprogramban is előirányoztuk, hogy valósítsa meg a privatizáció parlamenti ellenőrzését. Éppen ennek a parlamenti ellenőrzésnek a megvalósítására javasolta több mint egy évvel ezelőtt egy képviselőtársunk, Kristóf István, és támogatta ebben őt valamennyi frakció, hogy jöjjön létre egy eseti bizottság a privatizációs folyamatok ellenőrzésére. Az Országgyűlés - éppen egy éve lesz, azt hiszem holnapután - tavaly június 13-án fogadta el azt az országgyűlési határozatot, amely szerint ezt az eseti bizottságot a privatizáció ellenőrzésére létre kellett volna hozni.
A házbizottság sietett előterjesztést tenni - talán még emlékeznek rá képviselőtársaim az Országgyűlésnek ennek a bizottságnak a személyi összetételére. Mi, szabaddemokraták - én személy szerint - még azt is javasoltam itt az Országgyűlés plénumán, hogy engedjük át az ellenzéknek ennek a bizottságnak az elnöki pozícióját. Szeptember 12-én szavaztunk is itt, ennek az eseti bizottságnak a személyi összetételéről, és - sajnos - a Független Kisgazdapárt megakadályozta ennek a bizottságnak a létrejöttét, ugyanis a Független Kisgazdapárt az egyik, pontosabban nem is egy, hanem két előterjesztett nevet - miután név szerinti szavazást kértek - házszabályellenesen kiszavazott ebből a bizottságból. Az ellenzéki pártok azóta sem tudtak megegyezésre jutni abban a kérdésben, hogy milyen legyen ennek a bizottságnak a személyi összetétele, és ennek következtében egy éve nem valósulhat meg ebben az Országgyűlésben a privatizáció parlamenti ellenőrzése.
Szeretném leszögezni, hogy ezért a teljes felelősség mindenekelőtt a Független Kisgazdapártot és ezen kívül a parlamenti ellenzék pártjait terheli, a kormánypártok készek lettek volna bármilyen személyi összetételt elfogadni, csakhogy a bizottság elkezdhesse munkáját, sajnos, ez az egyetértés nem született meg. Kétségtelenül segítségünkre sietett három ellenzéki frakcióvezető - Isépy Tamás, Szabó Tamás és Szájer József képviselőtársaink -, benyújtottak egy új javaslatot, hogy jöjjön létre akkor egy másik bizottság, ha már ebben nem sikerült megegyezni. A házelnök úr levélben kérte a frakcióvezetőktől, hogy valamiben állapodjanak meg, hogy ez a bizottság létrejöhessen, sajnos, ez a megállapodás azóta sincs meg. Ismétlem tehát, a privatizáció parlamenti ellenőrzése az ellenzéki pártok hibájából nem tud megvalósulni. A parlament, és ezen belül az ellenzék nagyon fontos jogosítványa - amit a Házszabályunk biztosít - nem tud érvényesülni.
Végül még egy megjegyzés, csakhogy világos legyen valamennyiünk számára: ez a határozati javaslat nem tesz mást, mint körülhatárolja azt a kört, hogy hol szól bele a kormány a privatizációs koncepciókba közvetlenül. Mást nem tesz, az, hogy tiszta a privatizáció, gyors-e a privatizáció, átlátható-e a privatizáció, azt ez a javaslat nem tudja befolyásolni.
(11.50)
Minél inkább bővítik képviselőtársaim módosító javaslataikkal az itt szereplő társaságok körét, annál inkább megterhelik a kormányt olyan döntésekkel, amelyek nem a kormány feladatai, annál inkább megerősítik azt a veszélyt, hogy politikai szempontok fognak üzleti szempontok helyére kerülni a privatizációban, és ezzel nehezítenék a privatizáció megvalósítását. Én azt gondolom, hogy aki gyors, tisztességes, nyílt privatizációt akar, annak nem ebben az irányba kell mennie, hanem a privatizáció bonyolításának feltételeit kell szigorítania. Erre nézve a Szabad Demokraták Szövetsége benyújtott egy indítványt a privatizációs törvény módosítására. Jelenthetem, hogy a gazdasági bizottság ezt az indítványt támogatja, miniszter úr is támogatta a napirendre tűzését. Én remélem, hogy a nyári szünet után hamarosan visszatérhetünk ennek a tárgyalására, és akkor azokon a problémákon is valamelyest segíteni tudunk, amelyekről itt olyanok beszéltek ennek a határozati javaslatnak a kapcsán, akik nem vették észre, hogy ez a határozati javaslat nem arról szól, amiről itt hosszasan beszéltem. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a bal oldalról.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem