DR. SUCHMAN TAMÁS
DR. SUCHMAN TAMÁS
DR. SUCHMAN TAMÁS tárca nélküli miniszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A privatizációról szóló '95. évi 39-es törvény 8. §-ának (2) bekezdése a nemzetgazdaság működése szempontjából jelentős társaságok privatizációs koncepciójáról, a kormány döntési kompetenciáját határozta meg és felszólítja a kormányt, hogy ezt az Országgyűlés elé terjesztheti.
A nemzetgazdaság működése szempontjából jelentős társaságok körét a privatizációért felelős tárca nélküli miniszter és a pénzügyminiszter által a törvény hatálybalépését követő 60 napon belül benyújtott előterjesztés alapján az Országgyűlés határozza meg. Mielőtt tisztelt ellenzéki képviselőtársaim figyelmeztetnének arra, hogy a törvény hatálybalépése óta a 60 nap többszörösen eltelt, szeretném elmondani, hogy az ÁPV Rt., illetve a tárca nélküli miniszter hivatala 1995. július 4-én nyújtotta be az első tárcaegyeztetésre ezt a mostani listát, majd szeptember 20-án a másodikat, majd '95. december elsejétől a társtárcákkal elindult egy egyeztetés, amely 89 cégből történő folyamatos kiválasztás, ezzel kapcsolatos szakmai viták és egyeztetések jellemezték.
1996. március 22-én került teljes mértékben kiválasztásra a mostani lista, és '96. március 27-én a végleges tárcavélemények is beérkeztek. A kormány 1996. április 11-én 2091/96. IV. hónap 11. szám alatt döntött az előterjesztésről, a parlamenthez való benyújtásnak az időpontja 1996. április 16. Tehát a kronológia és a történetnek ismertetése ellenére természetesen elismerem, hogy a törvényben előírt kötelezettségnél lényegesen később került benyújtásra és parlamenti elfogadtatásra, ugyanakkor szeretném kijelenteni, hogy mindazok a vállalatok, mindazok a nemzetgazdaság szempontjából jelentős állami tulajdonok, amelyeknek köréről most itt az előterjesztés szól, vagy amelyek nincsenek benne az előterjesztésben, a törvény szerint, a kormányzati kompetenciába, a társtárcákkal történt és szakmai egyeztetések alapján kerültek eddig is privatizálásra.
És szeretném elmondani, ami többször előjött a mai napig, hogy a kormány 1994 novemberében nagyon jelentős privatizációs stratégiai kérdésekben határozott, és ezeknek a vállalatoknak, melyek elsősorban közszolgáltató vállalatok voltak, privatizációjának a folyamatát, a törvény betűjével nem ellentétesen, de nem lehetett megakasztani. Tekintettel arra, hogy ahhoz a privatizációs tárgyalások előrehaladottak voltak, ugyanakkor az a koncepció megfelelt az akkor hatályban lévő privatizációs törvénynek.
(10.50)
Azt gondolom, hogy kétfajta szempontot lehet - vagy lehetett volna - érvényesíteni ezen előterjesztés előkészítésekor. Az egyik szempont az, hogy a továbbiakban miként illeszkednek be a privatizált vállalatok a magyar gazdaság rendszerébe, miként tudnak a már privatizált vagy eleve magánkezdeményezésre megalakult vagyontárgyakkal gazdasággal vagy annak alkotóelemeivel együttműködni. Ez az egyik szempont. A másik szempont: hogyan tudja az állam hosszú távra meghatározni a nemzetgazdaság adott érdekeit a gazdaság modernizációja, a gazdaság strukturális átalakulásának folyamatában.
Azt hiszem, hogy azok a stratégiák, amelyek eddig elfogadásra kerültek és azok a tenderek, amelyek alapján a privatizáció eddig Magyarországon folyt, ezeknek a feltételeknek eleget tettek. Tekintettel arra, hogy a privatizáció vagy - szeretnék úgy fogalmazni, hogy - az államtalanítás folyamata egy 1989-90-es politikai döntésen alapul, melynek lényege, hogy az a tulajdonos, amely nem képes tulajdoni tárgyainak kellő mértékben történő fenntartására, helyesebb, ha azt a privát szféra rendelkezésére bízza, nyilván egyfajta árverés, egy privatizáció keretében. Ez a döntés visszafordíthatatlan. Annak örülök, hogy a privatizáció egyes technikája, a privatizációs stratégiák egyes iránya tekintetében mindig is vita volt és vita lesz - amíg privatizáció lesz - a tisztelt Házban. Azonban azon a tényen a tisztelt ellenzék pártjai sem vitatkoznak már, hogy ezt a folyamatot az elfogadott törvények szellemében záros határidőn belül további állami eszközök felhasználása nélkül, további csőd, bezárás, vállalatbezárás, tehát munkaelvesztés nélkül, ugyanakkor a legjobb áron, de beleilleszkedve a gazdaság rendszerébe folytatni kell, magyarul ezt a folyamatot be kell fejezni.
Azért sem lehet ezen különösképpen vita, hisz a korábbi kormányzati ciklusban a jelenlegi ellenzék tisztelt pártjai ugyancsak a privatizáció záros határidőn belül történő lezárása mellett döntöttek és valójában ezt a folyamatot folytatták. Ebben a folyamatban 1994-ben vagy '95-ben a törvény megalkotását követően minőségi váltás következett-e be vagy sem, azt majd a gazdaságtörténészek bizonyítani fogják, ezen dolgozni fognak és elemzések születnek. Egy azonban biztos, hogy a privatizációt sikerült eredményesebben folytatni ebben a kormányzati ciklusban, melynek számadatairól nem kívánok külön felsorolást tartani.
Csupán csak annyit, hogy az államot megillető készpénzbevétel közel kétszerese annak a 13 százalék értékesítés után mind ami az 57 százalék értékesítése után az államkasszába befolyt, és ez a pénz a nemzetgazdaságra az államadósság terheinek csökkentésére és egyéb kézzelfogható feladatokra lett, illetve lesz a jövőben felhasználva.
A privatizációs törvény hatálybalépése után az e tárgyban készült előterjesztések - ahogy fölsoroltam - július 4-től egészen, mondjuk napjainkig, gyakorlatilag azzal foglalkoztak, hogy a tavaly júniusban rendelkezésre álló vagyontárgyak körében melyek azok a vagyontárgyak, amelyek privatizációs stratégiáját célszerű jóváhagyásra beterjeszteni az Országgyűlés elé. Szeretném itt elmondani, hogy a kollektív ellenőrzésnek és a kollektív bölcsességnek feltétlen híve vagyok, de azért szeretném arról meggyőzni tisztelt képviselőtársaimat - és a tisztelt ellenzék képviselői ezt nagyon jól tudják -, hogy kollektíven egy 390 fős testület egy cég privatizációs stratégiájáról nemhogy rövid idő alatt nem tud határozatot hozni vagy egységesen állást foglalni, hanem azt gondolom, hogy sohasem.
Ennek ellenére természetesen a törvény szellemét és a mostani elfogadandó határozat szellemét is figyelembe véve nyilvánvaló, hogy a legjelentősebb kérdésekről, a stratégia legjelentősebb elemeiről számot fogunk adni a tisztelt parlamentnek, nemcsak a listának a bemutatásával. Szeretném még egyszer hangsúlyozni, hogy bizonyos szakmai, üzletpolitikai kérdések - az ármegállapítás és egyebek - nem tartozhatnak a stratégia olyan elemei közé, amelyekről parlamenti vitát lehet folytatni. Azaz hogy lehet ilyen vitát folytatni, csak akkor a privatizációt nem lehet befejezni.
Kérem a tisztelt Házat, hogy véletlenül se egyfajta ellentmondásnak tekintse a törvénynek ezt a rendelkezését és az általam elmondottakat. Azonban a gyakorlat azt bizonyítja, hogy privatizálni akkor lehet, ha megfelelő kereslet jelentkezik a magyar tulajdon - vagyontárgyak - irányába. Ugyanakkor azt is el kell mondani, hogy számtalan állami vállalatnak a további állami tulajdonban tartása azzal a veszéllyel jár, hogy egyrészt a meglévő likviditási gondokat senki nem tudja és nem fogja kezelni, mert elegendő anyagi eszköz a költségvetésben nem áll rendelkezésre; másrészről pedig fenyeget az a veszély, hogy ez a vagyon elfogy, és ezek a munkahelyek egész egyszerűen megszűnnek. Amit legfontosabbnak tartok - és ez majd a felsorolásból is kitűnik -, hogy számtalan vállalat esetében nem képződik meg az a szükséges forrás, amelyekből a vállalatnak a továbbfejlesztését, egyáltalán a fejlesztését és fejlődését biztosítani lehetne.
Talán erre szeretném rendkívüli mértékben felhívni a tisztelt Háznak a figyelmét, hogy a visszajövő vállalati kör privatizációjának akár lehetne egyetlen indoka is. Az, hogy ezek a tulajdoni tárgyak, ezek a vállalatok és ezeknek eszközei jelentős mértékben elöregedtek, elhasználódtak, és ahhoz, hogy a szükséges modernizációt a gazdaságban végrehajtsuk, vagy a gazdaságban végbemenő modernizációba illeszkedjék az állami szektor ezen tulajdoni tárgyhalmaza, ahhoz bizony a fejlesztéseket nem lehet elfelejteni és nem lehet semmivel helyettesíteni.
A törvény hatálybalépése után tehát volt egy nagyon széles merítési kör, amelyből az országgyűlési határozattervezetben foglaltak maradtak állva vagy maradtak fenn. Szeretném elmondani, hogy akár fogalmazhattam volna úgy is, hogy ez a kör mintegy kétezer vállalatnak vagy társaságnak a szűkítéséből indult lefelé. Idetartozott az egyszerűsített privatizációs körnek a kivonása, illetve idetartoztak természetesen azon vállalatok, amelyek menet közben privatizálásra kerültek, tekintettel arra, hogy a privatizáció első lépcsője vagy már '90-94-ig, vagy '94-től a törvény hatálybalépéséig megtörtént.
Alapvető rendelkezésnek és rendező elvnek tekintettük, hogy az országgyűlési határozati javaslatnak a listájában csak olyan társaságok szerepeljenek, amelyek az állam valódi vállalkozói vagyoni körébe tartoznak és amelyeknek privatizációja a jelenlegi hatályos jogszabályok szerint lehetséges.
Ennek megfelelően nem tartottuk indokoltnak - bár a nemzetgazdaság működési képessége szempontjából jelentős - egyéb cégeknek a szerepeltetését; azon cégekét, amelyet a törvény melléklete 100 százalékos, illetve 75 százalékos tartós állami tulajdonban tartás mellett határozta meg. Tekintettel arra, hogy a 100 százalékos állami tulajdonú tárgyaknál nem történik privatizáció, a 75 százalékos tartós állami tulajdonú tárgyaknál pedig a privatizáció oly mértékben bekorlátozódott, hogy stratégiáról igazán nem lehet beszélni. Egyetlen stratégia van: ezeknek a cégeknek a likviditási helyzetének a rendezése és a tőkeellátottságának a rendezése.
Zárójelben szeretném megjegyezni, hogy fontosnak és helyesnek tartottam magam is azt a döntést, amely a tartós állami tulajdonú kört ily mértékben szabta meg, de nem kevés vagy nem könnyű feladatot fog a privatizációs szervezetre és a kormányra hárítani az a tény, hogy kicsi a mozgásterület, ugyanakkor a tőkeellátottság kérdésében szinte 60-70 százalékában rendezésre szorulnak, hiszen enélkül értelmetlen az állami tulajdonban tartás és szükségessé válhatna a privatizációnak az elrendelése, illetve továbbfolytatása. Az csak technikai probléma, hogy egy tőkeemeléses privatizációnál egy 75 százalékos állami tulajdonban tartás mellett milyen technikákkal lehet az állam többségi tulajdonát megőrizni. Technikai probléma, de a gyakorlatban és a következő fél évben nagyon sokat fogunk ezzel foglalkozni.
(11.00)
Ha önök elolvassák az előterjesztést, illetve annak a felsorolását, akkor nyilván nem kevés hiányérzettel, de megállapíthatták, hogy azok a tulajdoni tárgyak valóban jelentősek, amelyeknek felsorolását, illetve elfogadását szükségesnek tartottuk. Én szeretném kérni a tisztelt Házat, az országgyűlési határozatot ennek alapján és ennek szellemében fogadja el. Természetesnek tartom azt, hogy számtalan módosító indítvány fog érkezni ennek a listának a kibővítésére - az meglepetésként hatna, hogyha ennek a listának a szűkítésére érkeznének javaslatok. Én magam egyébként személy szerint nyitott vagyok, és azt gondolom, a kormányfrakció, az MSZP-frakció, a koalíciós frakciók is nyitottak a bármilyen módosító indítványokról ésszerű egyeztetéseket folytatni.
Néhány dolgot szeretnék befejezésül kiemelni. Nagyon fontosnak tartom a Magyar Befektetési és Beruházási Bank mint a befektetéseket és fejlesztéseket elősegítő pénzintézet szerepét, azért tartottuk megfelelő súllyal, szinte első helyen a felsorolásban; nagyon fontosnak tartom, hogy az energiaszektor társaságainak további privatizációjára legyen egy szélesebb körű rátekintési lehetőség. Ugyanilyen jelentős, azt gondolom, nemcsak a médiatörvény végrehajtása, hanem az egész magyar közszolgáltatás, műsorszórás szerkezeti, szervezeti feltételeinek megteremtése mellett az Antenna Hungária Részvénytársaságnak a privatizációja, amelyben a kormány ellenőrzése, azt hiszem, a folyamatban végig elkerülhetetlen; és nem kevés gondunk lesz talán együtt sem - főként az egyéni képviselőkre is gondolok - a helyi közlekedési és megyei közlekedési, regionális közlekedési vállalatok ismertetett privatizációs stratégiájának elfogadásakor és főként ennek gyakorlati végrehajtásakor, nemcsak a szám sok - a 29 -, hanem a problémák is nagyon szerteágazók.
Én azt hiszem, hogy a listán szereplő agrártársaságok esetében a tartós állami tulajdoni hányadon felüli üzletrészek tulajdonosi struktúrájának és a társaságok működésének távlati stabilizálása szükséges a jelenlegi kormányzati privatizációs stratégia mellett is, de szükséges az is, hogy erre egyébként kollektíven is rátekintsünk.
És legalább ugyanilyen fontosnak tartom a Távközlési Kutatóintézet Innovációs Részvénytársaság kormányzati ellenőrzés és nemzetbiztonság szempontjából is szükséges feltételeinek az áttekintését, és ennek egyfajta meghatározását.
(Az elnöki széket G. Nagyné dr. Maczó Ágnes, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Az elmondottak alapján kérem a tisztelt Házat, hogy tárgyalja meg és határozza meg országgyűlési határozatban a nemzetgazdaság működése szempontjából jelentős állami tulajdonú társaságok körének rendjét és tekintettel arra, hogy ez a napirend egy bővített interpellációsorozatra is lehetőséget ad, természetesen tudomásul veszem, hogy a privatizációval kapcsolatos minden egyes eddig kialakult véleményt önök el fognak mondani, meg fognak ismételni, részint újból meg fognak határozni, de azt gondolom, hogy ez így van rendjén, ezért én azzal a könnyű szívvel és elhatározással tartottam meg rövidre szánt expozémat, hogy gyakorlatilag önök segítségünkre lesznek abban, hogy a privatizációs törvény hatálybalépésének évfordulóján együtt próbáljuk áttekinteni annak hatását, annak gyakorlati végrehajtását, annak hatását a nemzetgazdaságra, politikai hatását a politikai közvéleménynek az alakulására és - remélem -, hogy e vitának az eredményét megfelelő korrektséggel a sajtó a politikai közvélemény és a társadalom tudomására is hozza, és talán sikerül változtatni abból a politikailag színezett, egyébként negatív társadalmi képből, amely a privatizációt 1990 óta követi, mert a társadalmi negatív értékítélet szempontjából nagyon kevés változás volt, változást gyakorlatilag csak az hozhat, ha az előző kormányzati ciklusban, illetve ebben a kormányzati ciklusban végrehajtott privatizációknak a pozitív eredményét is érzékelni fogja a társadalom széles köre és a politikai közvélemény is. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok soraiban.)
