DR. SUCHMAN TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DR. SUCHMAN TAMÁS
DR. SUCHMAN TAMÁS tárca nélküli miniszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Bőségzavarom van, már a másikat is magamra akartam csatolni, privatizáltam sztereóban.
Szeretnék itt a kormány nevében egy javaslatot tenni. A lehető legsürgősebben a frakcióvezetőkhöz fordulok, hogy folytassunk le egy gyors egyeztetést a privatizációt ellenőrző bizottság felállítása ügyében. Tekintettel arra, hogy 1991 októberében javasoltam először, hogy legyen ilyen bizottság, emlékeztetve akkor is arra, hogy korábban a gazdasági bizottság albizottságaként Kardos úr vezetésével működött a privatizációt ellenőrző albizottság. Én magam is egyetértek - és bár nem egyeztettünk még róla - hogy akár legyen ellenzéki vezetője a privatizációt ellenőrző bizottságnak. Számomra ez jobb, az átláthatóbb, ellenőrizhetőbb, nyilvánosabb privatizációt segíti. Szeretném elmondani, hogy az egyébként a 6 párt által és még mások által delegált felügyelőbizottság munkájával az elmúlt egy év alatt soha semmiféle érdekösszeütközés nem volt, nem nehezítette a munkát. Nem ódzkodtam attól, hogy a 6 párt jelöltjei kihordják a papírokat és beavatkoznak folyamatban lévő ügyekbe, rontják az üzleti esélyeinket. Nemrégiben is találkoztam a felügyelőbizottsággal, és egy nagyon értékes beszélgetés volt, a munkát segíti. Tehát, ehelyütt akkor szeretném ismét javaslatomat megtenni a távollevő frakcióvezetők és a jelenlevő frakcióvezető-helyettesek számára, hogy a lehető legsürgősebben, mondjuk a jövő héten, folytassunk le egy egyeztetést, és álljon fel végre a bizottság. Ha lehetséges egy gyors szavazással még a nyári szünet előtt ezt meg kellene oldani. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem