BOGÁRDI ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

BOGÁRDI ZOLTÁN
BOGÁRDI ZOLTÁN (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Újabb stációjához érkezett az agrárberuházók szenvedése. Mint ismeretes, a minisztérium az előző héten immáron másodszor módosította azt a rendeletet, amelyik szabályozza a mezőgazdasági beruházások támogatását 1996-ban.
Az első módosításra közvetlenül a rendelet megjelenése után került sor. Eközben bebizonyosodott, hogy teljesen alkalmatlan a téma kezelésére ez a rendelet. Ebből adódóan száz helyen kellett módosítani anélkül, hogy a végrehajtási utasítás, azaz a pályázat megjelent volna. Ennek ellenére ez a rendszer mintegy három hetet élt meg, utána összeomlott, be kellett fejezni a pályázatok fogadását, mert állítólag elfogyott a pénz.
Sajnos, a mostani helyzet tragikus. Tragikus, mert nem egy esetet jelez, hanem egy folyamatot, amiről a minisztériumnak - hogy finoman fogalmazzak - fogalma sincs, hogy mit kellene csinálni. Közben az Államkincstár is folyamatos rendeletsértésben van.
A rendelet ugyanis azt írta elő, hogy azok, akik megkapták a határozatot a pályázat elnyeréséről, két hónapon belül szerződést kötnek az Államkincstárral. Ezek a szerződések természetesen nem születtek meg - máig sem születtek meg -, ugyanis a legújabb hírek szerint most kezdik kiküldeni ezeket a szerződéseket a termelőknek. De tudnunk kell azt, hogy ez milyen hatással van magukra a termelőkre. A tavaszi ültetvénytelepítők, annak ellenére, hogy a rendeletben a telepítéskor meg kellett volna kapniuk az állami támogatást, azóta sem kaptak egy árva vasat sem. Azóta három hónap telt el.
Itt az aratás. Három hét múlva kezdődik az aratás, ezekből a pénzekből kellett volna építeni azokat a magtárakat, raktárakat, ahol a termelők tárolni tudnák a búzájukat. Ezek az épületek természetesen szintén nem épültek meg, várnak. Így teljesen természetes, hogy a tavalyi évet újrajátsszuk, a gazdák kénytelenek lesznek olcsó áron eladni a búzájukat, mert nem tudják tárolni. Persze, ehhez az olcsó árhoz a kormány maga is hozzájárult. Miniszter úr teljesen légből kapott, mondhatnám horni stílusban bejelentette, hogy exportadót fognak bevezetni, amiről ő is tudja természetesen, hogy nincs joga hozzá, és nem is lesz belőle semmi se.
Nem is ezt a célt szolgálja a miniszter úr bejelentése, hanem azt a célt, hogy aratáskor verjük le a búza árát. Azok, akik tavaly fölvásárolták, az idén is föl tudják vásárolni, és utána már nem lesz szociálpolitikai kérdés, hogy mennyi a kenyér ára, ugyanis idén januárban sem volt. A búza ára kizárólag aratáskor érdekes, amikor föl lehet vásárolni ezeket a terményeket.
Ugyanez a helyzet az exporttal. Miniszter úr, önök megjelentettek egy pályázatot az export elnyerése céljából. Száz hektár gabonát kellett igazolni annak, aki erre a pályázatra jelentkezhetett, s - jelzem - hét napja volt a termelőknek, hogy a pályázatot elkészítsék és megszervezzék magukat. Ugyanis nem mindenkinek van száz hektárja. Hét nap: önök ezzel tisztában voltak akkor is, amikor ezt a pályázatot kiírták. Tudták nagyon jól, hogy nem tudják a gazdák ennyi idő alatt megszervezni magukat, a pályázatot beadni, tehát nem is nekik írták ki, hanem másoknak.
Tavasszal a termelők a csirkéket fojtották le, mondván, nem érdemes tartani őket. Most a sertést nem tudják eladni, a hízott bikákat nem tudják eladni. Egyes megyékben már jelezték, hogy a tejet nem kívánják átvenni a magántermelőktől.
De önök tavaly ősszel felelőtlenül egy állatlétszám-növekedést és állatférőhely-bővítést szolgáló pályázatot írtak ki. Természetesen ennek a pénzügyi részét máig nem rendezték, tehát a gazdák nem kapták meg. Ma ott tartunk, hogy azokat az állatokat, amiket akkor drága pénzen megvettek tenyészállatként és szaporítottak, máma nem tudják eladni, fél éven belül.
Sokáig lehetne sorolni. Nyilván képviselőtársaim sorolják is a gondokat. Az emberben fölvetődik a kérdés: Véletlenek-e ezek vagy szándékosak? Vagy egyszerűen a régi receptet tetszettek volt elővenni, miszerint (Elnök pohara megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő lejártát.) el kell szegényíteni a parasztot, és akkor könnyebben belép a tsz-be. Köszönöm. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem