DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR
DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Amikor a munkaügyi törvény módosításakor ezzel a kérdéssel foglalkoztunk, az ellenzék is és magam is, akkor messzemenően helyeseltem azokat az aktív eszközöket, amelyeket az összevont foglalkoztatási alapok terhére - tehát meglehetősen nagy összegű összevont alapból - kíván a minisztérium finanszírozni. De ugyanakkor valamennyien élesen kritizáltuk azt a megoldást, amely - tudjuk, hogy a mostani napokban - megszüntette a munkakezdők munkanélküli-támogatását, járadékát. Föltétlenül szükség van aktív eszközökre, hogy csökkentsük a munkanélküliséget, de föltétlenül szükség van azok számára, akik a legelesettebbek, akik a legnehezebb helyzetben vannak. Hadd hívjam föl a figyelmet - ahogy akkor már felhívtam - arra, hogy a '30-as években a Szociáldemokrata Párt kivívta azt a jogot, hogy nem lehet elbocsátani a frissen segédvizsgát tett - akkor még így hívták a szakmunkás vizsgákat -, de nem lehetett elbocsátani és az utcára tenni azokat, akik még nem rendelkeztek akkora munkagyakorlattal, és akik csak mint inasok szereztek extraprofitot a vállalatoknak. (Az elnök kopogtatással figyelmeztet az idő lejártára.)
Ezt a rendelkezést sikerült fenntartani később is, és megteremteni azt, hogy a pályakezdők számára legyen hely, legalábbis sokáig, tehát a '80-as évek közepéig.
Meg kell mondanom, hogy meg kellett volna teremteni ezt a lehetőséget, erre pénzügyi alapok az összevont foglalkozási alapokban rendelkezésre álltak. Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem