SELMECZI GABRIELLA

Teljes szövegű keresés

SELMECZI GABRIELLA
SELMECZI GABRIELLA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mi, magyar állampolgárok a nagy bevásárlóközpontok előnyeit már jól ismerjük. Jó néhány évvel ezelőtt csak vágyakozva emlegettük az egyik szomszéd ország shopping centerét, azt, hogy minden egy helyen van, és hogy milyen kényelmes a vásárlás. Eljött az az idő, amikor már Magyarországon is épülnek ilyen típusú nagy bevásárlóközpontok. De vajon felkészültünk-e rá és tisztában vagyunk-e a káros hatásokkal is. Tisztelt Miniszter Úr! E kérdés aktualitását, időszerűségét az adja, hogy nemrégiben Budaörsön - ahol jómagam is lakom - két lakossági fórum is volt ebben a témában. Budaörs már évek óta tervezi, szervezi a saját maga bevásárló központját - shopping cityjét - és talán most áll a legközelebb ahhoz, hogy megvalósítsa azt. A lakosság talán most döbbent rá először arra, hogy hátrányai is lehetnek a nagyberuházásnak, olyan káros hatásai, amelyek a kertváros lakóinak mindennapi életét alapvetően befolyásolják. Néhány adatot engedjen meg tisztelt miniszter úr! Erre a területre naponta 15 ezer gépjárművet várnak, mely körülbelül 8-10 ezer liter benzint fog elpufogtatni. Vajon milyen károsodást okoz ez a környezetben az emberek egészségében? A napi 15 ezer gépjármű hogyan befolyásolja a közlekedést? Elbírja-e a már így is szűk, alulfejlett úthálózat ezt a hatalmas túlterhelést?
Nagy az aggodalom, hogy a káros hatások miatt csökken a lakások értéke. A helyi kisvállalkozók, kisiparosok és kereskedők pedig félnek, hogy tönkremennek a nagy konkurencia megjelenése miatt. Ez csupán pár felvetés volt a budaörsi lakosok kételyeit illetően. Olyan országokban, ahol már bőven van tapasztalat, ott szigorították az előírásokat. Például Franciaországban már maximálták a bevásárlóközpontok nagyságát, pontosan az előbb említett problémák miatt.
Tisztelt Miniszter Úr! Két kérdésem van önhöz. Szándékozik-e ön szigorítani a környezetvédelmi és közlekedési jogszabályokon, előírásokon annak érdekében, hogy a helyi lakosok fokozottabb védelemben részesüljenek? Másik kérdésem pedig, hogy mi az oka annak, hogy a meglévő jogszabályokon - ha jól tudom akkor a másik minisztérium puhított -, konkrétan felmentést kapott Budaörs egy olyan ágazati szabály alól - illetve a beruházás egy olyan ágazati szabálya alól -, amely a csomópont kialakításánál a minimális távolságot írja elő? Várom a válaszát, tisztelt miniszter úr. (Általános taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem