DR. JÁNOSI GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

DR. JÁNOSI GYÖRGY
DR. JÁNOSI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Takács képviselő úr valóban súlyos problémát feszeget, de hadd hívjam fel mindannyiunk figyelmét arra, hogy a megoldás irányába próbál elmozdulni a benyújtott törvénymódosítási javaslat ezen a téren is. Hiszen végre a fogyatékos gyermekek mellett kiemelt kategóriaként kezeli a tanulási zavarral, beilleszkedési zavarral küszködő gyermekeket is. Jórészt azáltal, hogy a finanszírozásban is kedvezőbb feltételeket próbál adni számukra, és azáltal is, hogy megerősíti azokat az oktatási intézményeket - természetesen a költségvetési, pénzügyi lehetőségekhez mérten -, amelyek ezekkel a gyerekekkel foglalkoznak. Mert végül is ez az a kör, amelyből kikerülnek sajnos azok a gyerekek, akik a tanköteles kor végéig jelen pillanatban sem tudják a nyolc általános iskolát befejezni. Én azt hiszem, az ilyen irányú pozitív elmozdulásokat is érdemes kiemelni a törvényjavaslatból, amikor ezekről beszélünk, és őszintén remélem, hogyha ez nem derül ki világosan, akkor további pontosító, módosító indítványokkal még határozottabban lehet erre a problémára felhívni a figyelmet.
Köszönöm a szót, elnök úr. (Gyér taps a teremben mindenfelől.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem