DR. SZABAD GYÖRGY
DR. SZABAD GYÖRGY
DR. SZABAD GYÖRGY (MDNP): Tisztelt Elnöknő! Tisztelt Országgyűlés! (Különböző zajok a teremben.) Kedves Barátaim! A teremben a szobrokat is számításba véve alig két és fél tucatnyian lehetünk. Külön köszöntöm államtitkár urat, akire ismét az a nem könnyű feladat hárult, hogy a kormányt egyedül képviselje. Magam a Magyar Demokrata Néppárt képviselőjeként azok közé tartozom, akik a vita folytatása tekintetében úgy foglaltunk állást, hogy indokolt az előterjesztett törvényjavaslat fontos témájához megfelelő feltételeket biztosítani, és úgy gondoltam, hogy ezek a feltételek a ma délutáni vagy esti vitában sem ennek a törvényjavaslatnak, sem a felsőoktatásinak, most a nyugdíj ügyről nem is szólva, aligha biztosítottak. Mégis amellett foglaltam állást, hogyha a vita az ismert döntés következtében folytatódik, akkor feltétlenül hozzá szeretnék szólni két oknál fogva, mert van olyan mondanivalóm még, ami az általános vita keretébe tartozik, másfelől nagyon is hangsúlyozni szeretném, amit a Magyar Demokrata Néppárt általában is hangsúlyoz, hogy mi nem "csakazértis" vagyunk ellenzékiek, hanem ezért is vagyunk ellenzékiek, hogy megpróbáljunk elfogadtatni az ország és népe felemelkedését ténylegesen szolgáló érveket és javaslatokat. A vita korábbi - valaki aposztrofálta -, ebédidő alatti szakaszában már volt alkalmam felszólalni és ott az általános kérdések közül többet érinteni. Ezek közül nagyon kiemelendő fogadtatása volt annak, hogy a tankötelezettség 18 évig való kiterjesztése mellett foglaltam állást, utalva, visszautalva arra, hogy számomra különösen örvendetes volt, hogy ezt az általam szorgalmazott gondolatot nagyon rokonszenvező módon viszontláthattam a művelődési miniszter úrnak abban a levelében, amit mellékelt a törvényjavaslat közreadásakor. Legyen szabad most arra hivatkoznom, hogy amikor ennek a szövegét megismertem a törvényjavaslat szövegével együtt, akkor egy olyan érzés fogott el, hogy most tényleg a magyar törvényhozásnak alkalma van jelentős kérdésben vizsgázni, és hogy az előrebocsátott szöveg nem egyszerűen kiegészítése vagy módosítása - ha azt szükségesnek tartották - az 1993. évi törvénynek, hanem valóban egy olyan törvényhozási kezdeményezés, aminek jelentősége van, jelentősége lehet összfejlődésünkben. Nem akarok hosszasan élni a példálózás lehetőségével, de körülbelül úgy jártam - a hasonlatot már idéztem egy XIX. századi politikusunk, kritikusunk hagyatékából -, mint az, akit lakomára hívnak és már készülődik, hogy helyet foglaljon az ebédlőasztalnál, de akkor kiderül, hogy ki kell menni a konyhába, mert a lakoma még nincsen készen, ott még csak folyik egy mindenki számára ígéretes alkalomnak az előkészítése. Én úgy gondolom, hogyha a törvényjavaslat egészéről kell szólni, ez a hasonlat nem erőltetett, talán nem is szemtelen, nem annak szánom, hanem körülbelül az állapotot mutatja be.
Ígéretes mozzanatok találhatók meg benne, magát ezt a miniszteri utalást az általános tankötelezettség kiterjesztésére ilyennek tekintem, de részletekben is látok ilyeneket, azonban az egész összességében nem alkalmas arra, hogy érdemlegesen, néhány pont kivételével, megemelje az 1993-as törvényt, noha annak javítása, kiegészítése nyilvánvalóan időről időre szükséges, és látszik az előkészületekben, hogy különböző kezek, különböző fejek dolgoztak, de sem harmónia nincs az egészben, hanem megvolt ellentmondások kiélezésére került sor, nincs benne olyan koncepció, amely a részeket egységgé rendezné, nem akarom magamat ismételni.
Egyetlen dologgal szeretnék foglalkozni végső soron, ezzel a bizonyos kiterjesztésével a tankötelezettségnek. A magyar sajtóban kivételes helyzetet elfoglaló, sokak által legkedveltebbnek, másoknak inkább legkegyeltebbnek tűnő napilap érdemesítette ezt a gondolatot, hogy címoldalán álomnak minősítse, majd álom voltát a belső lapokon alátámasztani törekedjék. Legyen szabad, hogy ezzel foglalkozzam.
Mindenekelőtt el szeretném mondani, s ez módosító - már benyújtott, természetesen, mert fél öt elmúlt és az óvatos képviselő gondoskodik arról, hogy bármi történjék az ülésteremben, azt a bizonyos határidőt ne késse le -, tehát már benyújtott, egyébként már tegnap beérkezett módosító javaslatomban három konkrétummal igyekeztem alátámasztani, mint a törvénybe iktatandó elemként azt, hogy mit is értek, amit fokozatos kiterjesztésének a tankötelezettségnek neveztem. Ezt a három pontot legyen szabad lényegileg idéznem. Azt javasoltam, hogy a módosítandó '93-as törvény megfelelő paragrafusa a következők beiktatásával bővüljön: a tankötelezettség az 1990. június 15-e után születettek esetében annak a tanévnek a befejezéséig tart, tartson, amelyben 18. életévüket betöltötték.
Másodszor: a tankötelezettségnek gimnáziumban, szakközépiskolában, szakmunkásképző iskolában, illetve - a korábbi törvény fogalomhasználatával éltem - iskolai rendszerű szakképzés keretében lehet, lehessen eleget tenni.
Harmadszor: a művelődési és közoktatási miniszternek a tankötelezettség fokozatos kiterjesztése, pedagógiai, jogi, pénzügyi és technikai feltételeit a szaktárcák közreműködésével olyan ütemezéssel kell, kelljen biztosítania, hogy 2006. szeptember 1-jén a tankötelezettség kiterjesztése megtörténhessék.
Nem rohamításról van tehát szó, hanem egy, tulajdonképpen a szaktárcának és mindennek, ami alá van rendelve, de végső soron, úgy gondolom, a magyar társadalom legnagyobb méretű vállalkozásai egyikén tíz év alatt legyen módja a fokozatos áttérést előkészíteni és megvalósítani.
(17.30)
Ez nem hebehurgyaság, ez nem hűbelebalázs-módra tervezés és nem álom, amire rálegyinteni és aztán a patópálság keretei közé visszasüppedni lehet. Hadd mondjam el, hogy milyen indoklás húzódik meg ezen elgondolás mögött. Én úgy gondolom, nem túlzás törvényhozásunk nemzeti és demokratikus kötelezettségeként ajánlani e program felvállalását, hiszen a demográfiai adatok tanúsága szerint, és ezt valamennyien sokoldalúan ismerjük és sokszor ismételjük, egyre csökkenő létszámú tanulóévjárataink felkészültségét, életesélyeit s nem utolsósorban nemzetközi versenyképességét, egyszóval a minőségét mindenekelőtt ezzel tudjuk fokozni. Én úgy érzem - kérem, akik élcelődni szeretnek, bátran élcelődjenek -, nincs mentsége az ezredvég kormányzatának és törvényhozásának, ha belenyugszik, hogy álomnak minősüljön a tankötelezettségnek az a kiterjesztése, amelyik tőlünk nyugatra már megkezdődött - ez tény -, és ami az általunk javasolt egy évtizednyi fokozatos előkészítést biztosító periódus idején okkal feltételezhetően megkezdődik régiónkban is.
Én úgy gondolom - és itt nagyon keményen mondok ellent az álomról szólóknak -, ha nem teszünk meg mindent ennek az álomnak a realizálásáért, akkor alighanem a lemaradás rémálmával kell majd megküzdenünk. Örömmel venném, ha ezt nemcsak a szobrokkal együtt háromtucatnyi jelenlévő hallaná, hanem ha az önök révén el tudna jutni minden képviselőhöz. Mert álommá minősíteni valamit, ami realizálható, az az országra valóban a lemaradás rémálmát idézi. És mit tehetnénk még rosszabbat ezzel az országgal, minthogy anyagi, erkölcsi és politikai helyzetének romlásához a kulturális lemaradás rémét társítjuk? A szobrokkal együtt háromtucatnyian hallják.
Módosító javaslatunkat indokolja továbbá a közvetlenül érintett korosztály jelentős részének veszélyeztetettsége. Próbatevő, objektív és züllesztő szubjektív tényezők által és életutaikat meghatározó súlyos következményekkel. Vajon nem indokolja ez az előbbiek mellett azt, hogy a tankötelezettség tartást adó keretei a pedagógusok figyelő tekintetétől kísérten alakuljanak ezek az életutak? Rá lehet ezzel donquijotizmussal és álommal szólva legyintéssel elhárítani a jövőbe vetendő pillantást?
Kérem kormánypárti képviselőinket, hogy fontolják meg. Történelmi a felelősségük, nem frázisként mondom, és remélem, ellenzéki képviselőink nem fognak velük együtt beleesni a hibába, hogy ezt a javaslatot ilyen határozottan a Néppárt sorából való képviselő terjeszti elő, hogy még újabb ostorcsapásokkal jelezzék ilyen vagy olyan indítékúnak érzett elkülönülésüket különböző stációikon. Nem fogjuk feladni! Sem ezt, sem többi realizálható, de nem a pillanatnak szóló javaslatainkat.
Hadd tegyem hozzá még, hogy a módosító javaslatunkat indokolja az is, hogy a csökkenő évjáratokra hivatkozva - mint az előbb éppen a Fidesz tisztelt képviselője mondotta, de mondották mások is - országos és helyi kezdeményezések irányulnak a tankötelezettség kiterjesztésének alkalmas keretet biztosító iskolák, tantermek kiiktatására, más célú hasznosítására.
Tervezik a pedagógusok számának csökkentését, elbocsátások, idő előtti nyugdíjazások révén. Ez a folyamat pedig végkielégítési kompenzációs kötelezettséggel, munkanélküli-támogatás nyújtásával, átképzési költséggel járul együtt, a költségvetés szempontjait figyelve, jelenlegi és eljövendő költségnövelő tényezőként.
Mindezt a foglalkoztatási igényt növelve, messzemenően és sokrétűen ellensúlyozhatná a tankötelezettség önmagában kiemelkedő fontosságú kiterjesztésének mintegy a mellékhatása.
Tisztelt Képviselőtársaim! Nem okvetetlenkedésből, nem az idő kihasználásának okából, hanem egy, a társadalom felemelkedését, öröklött értékeinket, értékgyarapítással bővíteni akaró politikai erő koncepciójaként adtam elő, és szeretném képviselni a vita további fázisaiban is. Köszönöm a figyelmüket. (Általános taps.)
