DR. KUTRUCZ KATALIN

Teljes szövegű keresés

DR. KUTRUCZ KATALIN
DR. KUTRUCZ KATALIN (MDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az első megjegyzésem az lenne, hogy ezt a Házszabályt konszenzussal hoztuk létre. Nagyon illene ott és azokon a pontokon módosítani csak, ahol ez a konszenzus megvan, és számos ponton megvan ez a konszenzus. Nagyon sajnálatos, hogy a kormánypártok más ponton is hozzányúlnak. A fontos és nem fontos kérdésekről. Én azt hiszem, hogy ez nem egyéni megítélésen múlik, hogy melyik kérdés fontos és melyik nem fontos. Az egyéni megítélés lehet nagyon sokféle.
Ugyanakkor mindenféle közvélemény-kutatások szerint a parlamenti közvetítések e részének magasan a legnagyobb a nézettsége. Ezek szerint az emberek szerint, a magyar állampolgárok szerint ezek a felszólalások mégiscsak fontosak.
Elhangzott az, hogy kormánypártokat és ellenzéket egyaránt érint ez a korlátozás és itt tulajdonképpen a kormánypártok önkorlátozásáról is szó van. Itt csak csatlakoznék ahhoz, amit Szájer képviselő úr elmondott: az ellenzéknek lényegesen korlátozottabbak a megnyilvánulási lehetőségei, hogyha ez nem így lenne, hanem úgy lenne, mint az előző ciklusban, akkor valószínűleg most kevesebb lenne a napirend előtti felszólalások száma, kevesebb mint, még amennyi az előző ciklusban volt.
A negyedik megjegyzésem. Azt mondják, hogy a fő célja ennek az időmegtakarítás. Ha csak az időmegtakarítás lenne a célja, akkor bőségesen elég lett volna elvenni az úgynevezett kétperces hozzászólások lehetőségét, mert ez több mint felével csökkentené az időt. Itt nemcsak arról van szó, itt az egyik napot is elvették, pontosabban minden napot elvettek. Egyetlenegy napot hagytak meg egy ülés alatt: itt - ezért kifejezetten az ellenzék visszanyomásáról van szó és nem időmegtakarításról, mert az időmegtakarításhoz erre egyáltalán nem lett volna szükség.
Most sem mondhat egy napirend előttinél többet egy frakció - ezt csak jelzem Bauer képviselő úrnak. És akkor - elnézést, letelt a két perc és be is fejezem. (Gyér taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem