DR. OROSZ ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. OROSZ ISTVÁN
DR. OROSZ ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy vélem, erről az oldalról is meg kell szólalni valakinek abból a generációból, amelynek Katona Tamás is tagja. Mélységesen egyetértek vele is, Salamon Lászlóval is. Méltatlan és méltánytalan a vitának sok eleme, ami ma a parlamentben Nagy Imre ürügyén folyik. Szégyellem magam a fröcskölődő gyűlölet, a primitív múltidézés miatt. Bocsánatot kérek Nagy Imre lányától, aki kénytelen végighallgatni mindazt, ami itt folyik.
De meg kell kérdeznem: milyen alapon merészeli bárki felelősségre vonni Donáth Lászlót, Donáth Ferenc gyermekét? Kérdezem, ha élne, az '57-ben halálra ítélt Nagy Attilát is szégyenpadra vonnák a politikai percemberkék? Csak azért, mert a patkónak ezen az oldalán ül? Ki hatalmazott fel bárkit ebben a Házban, hogy az igaz bíró palástjában tetszelegjék? A magyar nép? Aligha. Szubjektív megjegyzés azok nevében, akik felnőttként élték meg '56-ot, s azok nevében, akik '56-nak a barikádnak azon az oldalán álltak, mint Nagy Imre, és most itt ülnek a Háznak ezen az oldalán. És azt hiszem, éppen ezért nem kell megigazulniuk.
Ha azok is úgy érzik, akik '56-ban lapítottak, vagy még meg sem születtek, hogy most az igazság bajnokainak tarthatják magukat csak azért, mert a patkó másik oldalán ülnek, tegyék ezt. Én keresztény emberként megbocsátok nekik. (Kitörő taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
(Az elnöki széket dr. Gál Zoltán, az Országgyűlés elnöke foglalja el.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem