DR. SALAMON LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. SALAMON LÁSZLÓ
DR. SALAMON LÁSZLÓ (független): Köszönöm, elnök úr, a szót. Hegyi Gyula képviselőtársam mondandójára szeretnék röviden reagálni. Félreértése lenne az általam elmondottaknak, hogyha úgy értelmeznék a szavaimat, hogy én valami formalitás elmulasztása miatt sajnálkoztam fönn. Igaz, hogy úgy fogalmaztam, hogy egy szabályszerű hétpárti egyeztetés hiányát érzem, de ezt azért hangsúlyoztam így, mert a sajtóbéli nyilatkozatok mintegy tárgyaláshelyettesítő hatásával szemben akartam a szabályszerűségre és a szokásos és a hagyományos hétpárti tárgyalás formájára hivatkozni.
A lényeg azonban, tisztelt képviselőtársaim, a tartalmon van. Nem tetszenek érezni, hogy milyen hiba ennél a törvényjavaslatnál a konszenzus megtalálásának az elmulasztása? Én megértem Lamperth Mónika észrevételét, bizonyára voltak a Szekeres frakcióvezető úr levelén kívül más próbálkozások is, de el lett ebben az ügyben követve minden a konszenzus megteremtéséért? Kérem, itt nem a mikroelektronikai félvezetőkről hozunk törvényt, ami 53%-kal is olyan elegáns, mint 85%-kal, ha elfogadjuk, hanem itt az hatja át a hozzászólókat, hogy egy nagyon komoly ügyről van szó. És én igenis azt mondom, hogy le lehetett volna ülni, végig lehetett volna gondolni, hogy még kikről lehet szó. Én mondtam Mindszenty bíboros nevét, lehetne még mondani másokat is, és igenis ide lehetett volna kapcsolni annak a törvénynek a kérdését, ami a magyar szabadság visszanyerését örökíti meg, és hogyha ezek szándéknyilatkozatokban, gesztusokban, napirend alakításában kifejezésre jutottak volna, talán lett volna esélyünk egy konszenzus megteremtésére. Én legalábbis semmiképpen sem, de úgy érzem, nem az ellenzéki oldal tehet arról, hogy ez elmaradt.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem