DR. SZABÓ LAJOS MÁTYÁS
DR. SZABÓ LAJOS MÁTYÁS
DR. SZABÓ LAJOS MÁTYÁS (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Nagy Erzsébet! Vitányi és Donáth képviselőtársaim, akik szintén előterjesztők, és Donáth úr is itt van közöttünk. Én azon a jogon kértem szót, még amikor jelentkezni lehetett, hogy hétéves sem voltam teljesen, amikor a forradalom és szabadságharc előszele lengedezett, majd kitört, s úgy ért véget, ahogy akkor éppen kényszerült véget érni. Azért teszem ezt, mert úgy gondolom, hogy ebben az országban ilyen 15-től 50-ig hál' istennek még mindig nagyon sokan vagyunk, akik Nagy Imréről inkább olvasmány és egyéb más módon szerezhették meg vagy nagyon nehezen szerezhették meg ismereteiket, s ilyen módon kellett összeállítani egy képet.
Most egy dátum dobog a fejemben: 1896. június 6. Valahol a Somogyban egy anya talán már éppen vajúdásra kényszerül. Egy gyermeket fog szülni 6-án, holnapután száz éve. Ez számomra, a száz év, önmagában olyan apropó, amely, ha semmi más nem adódna, egy élő, majd holt, s egész panteonjában, sajátjában nagy ember megítélése szempontjából jogos s elfogadható apropó.
A gyermek Nagy Imre névre kereszteltetett. Nem tudta akkor sem ő, sem édesanyja, hogy mit hoz neki a történelmi jövő, és mily kegyetlen sorsot, és e kegyetlenségben mily felemelő szerepet is.
Ki is Nagy Imre? Ha nem másnak, hát nekem. Mindenekelőtt ember. EMBER, csupa nagybetűvel. Aki tudott, ha kellett, Nemecsek is lenni. Nekem az az ember, aki vállalta tévedéseit, soha nem állította magáról, hogy tévedhetetlen. És akkor, amikor a legnagyobb történelmi súly nehezedett rá, mártíromságot vállalt. Mártíromságot sokakért, a nemzetért. Azt hiszem, hogy a második döngő tény számomra az, hogy Nagy Imre ÁLLAMFÉRFI, mindenekelőtt, megint csupa nagybetűvel.
(19.30)
Különbözött az átlagpolitikustól. Politológiai értelemben véve is államférfi. Mert képes volt arra, hogy az őt körülvevő történelmi feltételrendszeren megpróbáljon változtatni. Sokan idézték már ezeket a pillanatokat. De továbbmegyek: számomra világjelentőségű politikai személyiség, akinek nevétől - mint általában az ilyen személyiségek nevétől - hangos volt a világ. S akire ma is sokan, az Egyesült Államoktól Ausztráliáig emlékeznek, már nem is magyarok. Számomra a nemzetközi vonatkozása is e személyiség megítélésének fontos, és miért lehetett ilyen, azért, mert egyértelműen e térségben nőtt ki a jövő hírnökévé. S ez a jövő hírnöke rang, azt hiszem, hogy számomra a legfontosabb. Hiszen a XX. századi magyar fejlődés oly irányát vállalta, sőt vállalt érte mártíromságot, amely számunkra '89-ben és ma is, sőt, biztosan állíthatom, mert ez az átmenet még további terhekkel teli iránytű lett.
Természetesen vetődik föl a kérdés számomra is, hogy akkor, ha ilyen értékeket tudok felsorolni Nagy Imre személyisége mellett, megtettünk-e mindent, hogy ez mind szélesebb körökben tudatosodjék. Helyesen utalt erre Vitányi Iván reggeli felszólalásában. Azt hiszem, hogy természetesen e téren adósságaink vannak. Ezek az adósságok természetesen törlesztendők. De mindnyájunk közös felelőssége, hogy ezt az adósságot e méltó élethez megfelelő módon kezdjük el, folytassuk és állandóan törlesszük, mert lesz belőle törleszteni való, hosszú időn keresztül.
Ezért lepett meg a tegnap délutáni, ma délelőtti és az előttem nagyívűn szóló társam stílusa, vitajegye. És egyértelműen fel kell tegyem azt a kérdést, segíti-e ez a vita e adósságtörlesztést: Az a válaszom, hogy nem. Sőt tovább kell menjek, az az érzésem támadt, hogy ez a vita itt közel sem Nagy Imréről szól. És ez a legfájóbb számomra. Mert azok, akik esetleg formális előkészítési hibákra hivatkoznak - de Lamperth Mónika elmondta ennek cáfolatát - vagy azok, akik a Nagy Imre-törvény kapcsán kardos jelzőket kihúzkodva, azt gondosan sorba állítva a Magyar Szocialista Párttól, szimpatizánsaitól, és továbbmegyek, a magyar demokratikus baloldaltól próbálják meg elvenni azt a jogot, hogy Nagy Imrére kellőn méltó tisztelettel nézzenek föl, s hogy fölvállalják Nagy Imrét, mártírtársait, a forradalmat és a szabadságharcot.
Azt kell tehát mondjam, hogy akik ily módon próbálják meg kihasználni ezt a vitát, nagyon kérem, ne tegyék! Ne tegyék, mert attól tartok, hogy szándékuk ellenére is egy újabb kirekesztést is szeretnének megtenni, még ha erről gondosan nem is szólnak. Pedig ez a nemzet - azt hiszem - akkor és csak akkor lehet valamennyire is egységes, ha legalább politikai elitje, akit ilyen vagy olyan arányban, de ide ebbe a parlamentbe delegált, az legalább Nagy Imre személyiségének születésének 100. évfordulóján képes arra, hogy a múlt, a közelmúlt vélt vagy jogos és elítélendő sérelmein is felülemelkedve segítse azt az adósságtörlesztést, amelyről az előbb szóltam.
Én azt hiszem, hogy amikor készülve e gondolatok elmondására, bennem is felmerült a kétely, hogy vajon helyesen cselekedtek-e az előterjesztők akkor, amikor itt és most e törvényjavaslatot e Ház asztalára letették, Mécs Imre ma reggeli hozzászólása meggyőzött arról - s e vita alakulása is -, hogy Nagy Imre ismét segít nekünk. Mert ebből az apropóból megint, aki figyel, nagyon pontosan láthatja, miről van szó, és hogy igenis kimondom, szükségünk van Nagy Imrére, mert e tisztázás nem megspórolható, mert e tisztázás jelentheti számomra azt, hogy a XXI. századba végre úgy lépjünk, hogy e nemzet legalább politikai elitjét ne a megosztottság, hanem a sors ránk rótt feladatainak megoldása egyesítse, hogy egyszer végre - s mondom ezt mint a Megbékélés Emlékmű Alapítvány kuratóriumának alelnöke - meg is épüljön ez az emlékmű.
Demény Pál, Nagy Attila jut az eszembe. És Pali bácsit, Attilát ismerve tudom, hogy szellemük itt van e Ház falai között. És tudom, hogy helyeselnék, hogy Nagy Imre örök érvényű történelmi méltatása e kegyes törvény keretei között megtörténik.
Én azt hiszem, hogy ez a javaslat, amely szintén vajúdás közepette éri el születésének - merem remélni, valódi születésének - lehetőségét, nem valaminek a lezárása, hanem valaminek a kezdete. Nevezetesen annak a kezdete, hogy Nagy Imre második száz évét végre békésen és szellemében úgy lepillantva e országra érhesse meg, hogy valóban mindnyájan felül tudunk emelkedni a múlt kártételein, bűnein, és végre egymásnak feszülve képesek leszünk az oly sok égető feladat megoldására.
Ezért én személy szerint támogatom e törvény elfogadását, természetesen az előterjesztők joga az, hogy miféle módosításokat fognak majd befogadni. Köszönöm a figyelmet. (Erős taps a kormánypártok padsoraiban.)
