DR. HACK PÉTER
DR. HACK PÉTER
DR. HACK PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A mai vitafordulóban a szabályozás elveinek IV. részéből a 8. és a 9. fejezettel az igazságszolgáltatással, illetőleg az ügyészséggel foglalkozó fejezetekkel kívánok részletesebben foglalkozni. Már a bevezető beszédemben is utaltam rá, hogy nem tartjuk igazán szerencsésnek a 8. fejezet címét, amely a "Bírósági szervezet" cím alatt az igazságszolgáltatás alapelveit szabályozza, és az igazságszolgáltatás alapelvein túlmenően néhány rendelkezést tartalmaz a bírósági szervezetről. Lényegében azonban a fejezet címe nem tükrözi a fejezetnek a tartalmát.
Különböző szakmai vitákon felvetődött az a lehetőség, hogy ezt a fejezetet "Bírói hatalom" vagy "Igazságszolgáltatási hatalom" címmel lássuk el. Ezt annyiban tartanám kevéssé szerencsésnek, hogy a törvényhozó hatalomról vagy a végrehajtó hatalomról sem szól fejezetszerűen a szabályozási elvgyűjtemény. Ezért mi a magunk részéről olyan módosító indítványt szeretnénk benyújtani, amely a fejezet címét "Igazságszolgáltatás" címben jelölné meg. Ennek során azonban, úgy ítéljük meg - mint ahogy arról már Hankó Faragó Miklós képviselőtársam az elmúlt héten szólt -, hogy a fejezet intézményi garanciái tovább bővítendők. Egyetértünk azzal, hogy az Igazságügyi Minisztérium által elkészített tervezetben szereplő megoldásokat be kell iktatni a törvényjavaslatba, itt konkrétan az Országos Igazságszolgáltatási Tanács felállítását tartjuk rendkívül fontosnak. Ez a javaslat egyébként már 1989-ben, a rendszerváltás programjában, az SZDSZ akkori választási programjában szerepelt. A javaslatunkat 1991-ben, a bírósági szervezeti törvény módosításánál újra előterjesztettük, és szerepelt az SZDSZ 1994-es választási programjában.
Azt a körülményt, hogy az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsra nemcsak ellenzéki pártok, illetőleg nemcsak egyes pártok tesznek javaslatot, hanem maga a kormány is támogatja ennek a felállítását, én egy nagyon fontos elemnek tartom, és úgy gondolom, hogy a kormány, a mindenkori kormányzat részéről - és most konkrétan a jelenlegi kormány részéről - egy nagyfokú önkorlátozó gesztus az, hogy a kormány az igazságszolgáltatás élére - az igazságszolgáltatás függetlenségét biztosítandó - egy ilyen szervezet felállítását támogatja. Hozzá kell azonban tennem, hogy a minisztérium által elképzelt összetételtől eltérő összetételű igazságszolgáltatási tanácsot támogatnám. Tehát azt javasolnánk egybehangzóan - sok szakmai szervezet véleményével -, hogy az igazságszolgáltatási tanács elnöke a Legfelsőbb Bíróság elnöke legyen, tagjainak döntő többsége - általunk javasolt módon kétharmada - legyen a bírák által megválasztott bírók, egyharmaduk pedig a jogi szakma képviselőiből álljon össze.
Ennek a szervezetnek a felállítása lényeges fordulatot hozhat az igazságszolgáltatás reformja területén. Hiszen miközben az elmúlt hat esztendőben - mind a tulajdonviszonyok tekintetében, mind a közjogi struktúra tekintetében - rendkívül nagy változások következtek be, azt kell mondanunk, hogy az igazságszolgáltatás területén, a többi területhez képest, lényeges reformlépések a következő két évre várnak. Köztudott, hogy a bírósági szervezeti törvény 1991-es módosítása csak részlegesen tette meg azt a reformlépést, ami az igazságszolgáltatás megújításához szükséges. Az is ismert, hogy az igazságszolgáltatás belső reformja az 1996-97-es évek kormányzati célkitűzései között szerepel. Ebben az esztendőben folynak azok a munkálatok, amelyek az igazságszolgáltatás egészének megújítását célozzák, és ezekhez kapcsolódóan a büntetőeljárás, illetőleg a polgári perrendtartás átfogó reformját célozzák.
Kétségtelen, hogy történelmi léptékű feladata az 1994-ben megválasztott Országgyűlésnek ezeknek a lépéseknek a végrehajtása. Ahhoz azonban, hogy ezek a reformlépések ne növeljék a törvényhozó hatalom vagy a végrehajtó hatalom befolyását az igazságszolgáltatásra, az igazságszolgáltatás függetlenségét intézményesen garantáló szervezetre van szükség, és megítélésünk szerint az Országos Igazságszolgáltatási Tanács ilyen szervezet lehet. Ezért támogatjuk, hogy a módosító indítványok között bekerüljön a javaslatba ennek a szervezetnek a felállítása.
Hozzá kell azonban tennem, hogy arra az esetre, hogyha ez nem nyerné el a többi politikai párt támogatását, a magunk részéről megfontolandónak tartjuk, hogyha az alkotmányban nem is, de a bírósági szervezeti törvényben ez a garancia, ez az önmérséklő lépés megjelenjen, hangsúlyozva azonban, hogy az optimális megoldásnak az alkotmányban való megjelenítését tartanánk fontosnak, hiszen nemcsak a politikai pártok, hanem a szakmai szervezetek is az igazságszolgáltatás nélkülözhetetlen garanciális elemének tartják a tanács felállítását.
(Az elnöki széket dr. Kóródi Mária, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Tisztelt Ház! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ami a következő fejezetet - a 9. fejezetet, az ügyészségi fejezetet - illeti. Ebben a kérdéskörben a nyilvánosság is megismerhette már azt a tényt, hogy nagy viták voltak, és ez az az egyetlen pont - mint ahogy a nyilvánosság előtt is közölték -, ahol az alkotmány-előkészítésnek egy sajátos technikai eleme érvényesült. Nevezetesen az, hogy az előkészítés szabályai azt mondják ki, hogy öt párt egyetértése kell bármilyen megoldáshoz, de az öt párt között azt a szabályt is előírja a Házszabály, hogy az öt pártnak, a támogató öt pártnak legalább a szavazatok kétharmadával kell rendelkeznie a parlament plénumán. Magyarán ez az MSZP vétójogát jelenti.
Nos, az előkészítés rendkívül bonyolult folyamatában, nagyon-nagyon sok vitapont közül ez volt az egyetlen pont, ahol öt párt egyetértett a változtatással. Az MSZP nem értett egyet, és én ezt az MSZP javára szeretném megemlíteni, hiszen nagyfokú önmérsékletet mutat, hogy egyetlen ponton gyakorolta tulajdonképpen vétójogát. Ugyanakkor szeretném megragadni a mai alkalmat is arra, hogy az MSZP álláspontját vitassam, és az MSZP-t arra próbáljam rávenni, hogy álláspontját a vita későbbi részén még egyszer vizsgálja felül.
Tisztelt Ház! Az ügyészség státuszával kapcsolatban 1990 óta folytak viták. 1990 óta merült fel az az igény - és ebben a parlamenti pártok többsége egyébként akkor is egyetértett -, hogy a nyugat-európai gyakorlatnak megfelelően az ügyészséget a kormányzat szerveként rögzítse az alkotmány.
(10.50)
Elméletileg három modell képzelhető el az ügyészség alkotmányos helyzetét illetően. Az első modell Nyugat-Európa valamennyi országában - kivéve egyedül Portugáliát - a kormány alá rendelt ügyészség modellje. Ezekben az országokban, több-kevesebb megkötöttséggel az ügyészség a kormányzatnak a szerve, az ügyészség a kormányzat egyik intézménye, tipikusan az igazságügyi minisztérium szervezetében megjelenő intézmény, amelyen keresztül a kormányzat a büntetőpolitikáját próbálja mindenekelőtt érvényesíteni. Én a magam részéről egybecsengően a másik négy, összesen öt, mára már úgy tudom, hat politikai párt véleményével ezt a megoldást szeretném támogatni, és emellett a megoldás mellett kívánok a továbbiakban érveket felsorakoztatni.
A kormány alá rendelt ügyészség mellett a második lehetséges megoldás, amit több-kevesebb pontossággal a portugál modell követ, az úgynevezett független ügyészség státusza. Ez a független ügyészség mind a kormányzattól, mind a törvényhozástól elválasztott, tulajdonképpen a bíróságok státuszához hasonló ügyészi modell.
A harmadik modell az, amit a mostani javaslat tartalmaz, és amely modellt egyébként én a három lehetséges közül a legrosszabbnak tartok, ez a parlament alá rendelt ügyészség intézménye. Ezt a modellt azért tartom rossz modellnek, mert ez a modell semmifajta előnnyel nem jár, ugyanakkor a hátrányai számosak. Nem jár azzal az előnnyel, amellyel a független ügyészség modellje jár, hogy az ügyészi szervezetnek megteremt egy olyan státuszt, ami a bírói szervezethez hasonló státusz. Hiszen ebben a modellben nincs független ügyészség, ebben a modellben - és ezt éltük át a elmúlt hat esztendőben -, az ügyészség a parlament alárendeltségébe tartozik. Ebben a modellben az ügyészség intaktságának egyetlen garanciája van, nevezetesen az, hogy a legfőbb ügyész személye olyan, amilyen.
1990-től - és ez ugye a véletlen egybeesése, hogy ma jár le a legfőbb ügyész mandátuma -, 1990-től hat éven keresztül a Legfőbb Ügyészség egy működőképes modellt hozott létre. Itt is el kell mondanom azt a véleményemet, hogy nagyon-nagyon nagy részben Györgyi Kálmán legfőbb ügyész személyes integritásának és politikai függetlenségének és szakmai kiválóságának köszönhetően. Más garancia erre, hogy az ügyészség a pártoktól, a politikától, a mindenkori többségtől független akaratot képviseli, ilyen nincs a hatályos alkotmányban. 1990-ben is választhatott volna az akkori parlament kormánypárti képviselőt legfőbb ügyésznek, és ma is választhatna a mai parlament kormánypárti képviselőt, akinek van ügyészi szakvizsgája vagy ezzel egyenértékű kvalifikációja. Választhatna, nincs erre közjogi akadály. A legfőbb ügyészt a képviselők többségének szavazatával választja meg az Országgyűlés, és majd hat év múlva az akkori többség is választhat, ha változatlanul marad ez az alkotmányos berendezkedés. Esetleg vezető kormánypárti politikust, ügyészi szakvizsgával rendelkező vezető kormánypárti politikust legfőbb ügyésznek. Abban a pillanatban a kormánypárti képviselők bármikor ráerőltethetik akaratukat az ügyészi szervezetre, aminél szerintem jobb az, hogyha a kormány gyakorol felügyeletet, mégpedig azért, mert a kormány felelősséget is vállalhatna ezért a tevékenységért. Jelen pillanatban az ügyészség tevékenységéért nincs felelősség. Nincs felelőse annak, hogy az ügyészség vajon jól látja el feladatait, vagy nem látja el feladatait.
Tisztelt Képviselőtársaim! Nem véletlen az, hogy egész Európában - még egyszer mondom egyedül Portugáliát leszámítva - más modellt választottak. Miért választották a másik modellt? Azért, mert felismerték azt, hogy minden fejlett demokráciában, a gazdasági problémák leküzdése ellenére is az egyik súlyos, égető problémává válik a bűnözés alakulása. A bűnözés alakulása Magyarországnál sokkal jobb gazdasági helyzetben, sokkal stabilabb demokráciában élő országokban is alapvető probléma.
Azt látjuk, hogy a bűnözésre való reagálás a politika középpontjában van. A bűnözés visszaszorításának ígéretével indulnak el nyugat-európai politikusok kampányukra az Egyesült Államoktól kezdve Nyugat-Európa valamennyi országában, és a polgárok mindenhol joggal kérik számon a politikusoktól, hogy mit tudnak tenni a bűnözés megfékezésére, amit tudnak tenni adott esetben a gazdasági bűncselekmények visszaszorítására, a szervezett bűnözés felszámolására, az autólopások visszaszorítására, az utcai garázdaságok visszaszorítására és így tovább. Minden országban a kormányok megpróbálnak erőfeszítéseket tenni, de ezek az erőfeszítések nem érnek véget, tisztelt Ház, a rendőrségi munka lezárásával. Ezek az erőfeszítések folytatódnak a bírósági tárgyalási szakaszban is. Azok, akik azt mondják, hogy az ügyészségnek független státuszt lehet biztosítani, azok azt a képtelenséget is kell hogy állítsák, hogy a bírósági tárgyalások végkimenetele független az ügyészi munka színvonalától. Ha ez így lenne - tehát, hogy független attól, hogy az ügyész jól emel-e vádat, vagy nem jól emel vádat, hogy az ügyész színvonalasan képviseli-e a vádat a tárgyaláson, vagy nem képviseli színvonalasan, vagy adott esetben elejti-e a vádat -, tisztelt Ház, kevesen tudják, de tény, hogy Magyarországon is, mint ahogy más demokráciákban, az ügyésznek úgynevezett vádmonopóliuma van. Csak az ügyész döntheti el, hogy egy ügy eljut-e bíróságig vagy sem, csak az ügyész döntheti-e, hogy eljut-e bírói ítéletig az ügy vagy sem. Hiába nyomozott adott esetben a rendőrség, minden erejét megfeszítve, ha az ügyész úgy dönt, hogy nem emel vádat, akkor soha nem lesz abban az ügyben a bíróság olyan helyzetben, hogy igazságos ítéletet mondhasson ki. Ha az ügyész elejti a vádat, a hatályos magyar jog szerint is, akkor a bíróságnak nincs más lehetősége, mint az eljárás megszüntetése.
Rendkívüli hatalom ez az ügyészség kezében, szerintünk ehhez a rendkívüli hatalomhoz felelősségnek is kellene kapcsolódni. Annak a felelősségnek, hogy időről időre számon lehessen kérni az ügyészséget, hogy jól él-e a vádmonopóliummal, jól él-e vádképviseleti lehetőségeivel, helyesen, megfelelő szakmai ismeretekkel, rátermettséggel, odaszánással képviseli-e népet a bíróság előtt bűnelkövetőkkel szemben.
Nem véletlen, hogy azokban az országokban, ahol az ügyészségnek ez a felelőssége megformálódik, ott a tárgyalásokat úgy nevezik, hogy a nép kontra X.Y. gyanúsított vagy vádlott. Ezekben az ügyekben szerintünk a felelősség úgy érvényesülhet, hogyha úgy látja a lakosság és rajta keresztül választott képviselői, hogy bizonyos ügytípusokban további erőfeszítéseket kell tenni, akkor nem új kormányzati intézmények felállítására kell törekedni, hanem az ügyészségnek - az adott szervezeti rendszeren belül - az ügyészségnek lehet megfogalmazni büntetőpolitikai célkitűzéseket, amely ügyészség ezeket a célkitűzéseket tudja érvényesíteni, mind nyomozóhatóságként - mint ahogy jelenleg is bizonyos ügyekben a rendőrök által vagy a rendőrök sérelmére elkövetett ügyekben az ügyészség jár el nyomozóhatóságként- , mind a nyomozást felügyelő szervezetként, mind pedig a vádképviseleti gyakorlatában tudja ezt érvényesíteni.
Tisztelt Ház! Összefoglalva az elmondottakat, úgy ítéljük meg, hogy a három lehetséges modell közül, tehát a kormány alá rendelt, a független és az Országgyűlés alá rendelt modell közül a megfelelő alkotmányos, közjogi garanciákkal felruházott, kormány alá rendelt ügyészi szervezet az, amely a leghatékonyabban biztosítja, hogy a kormányzat büntetőpolitikai törekvéseinek ne csak a rendőri erőfeszítések szintjéig, hanem a bírósági tárgyalóteremig, a valóban független bíróság tárgyalóterméig tudja érvényesíteni a köz akaratát és a köz érdekét. Ne elvont szakmai klikk befolyásán múljon az, hogy milyenek lesznek a ítéletek, ne egy absztrakt, senkihez nem tartozó szervezet próbálja meg a valóban független bíróság előtt képviselni a közösség érdekeit, hanem egy olyan szervezet, amelytől számon kérhető a tevékenységének a milyensége. Nem egyedi ügyekben, nem egyedi ügyekben utasítható, nem konkrét ügyekben befolyásolható, hanem a tevékenységének az összirányát, a tevékenységének a köz érdekében kifejtett voltát kellene szabályozni.
(11.00)
Az a megoldás, amit az elvek, az elvgyűjtemény tartalmaz, nagyon rossz megoldás, mert megőrzi a legfőbb ügyész interpellálhatóságát, amely a felelősségét eredményezi, ugyanakkor a legfőbb ügyész semmilyen értelemben nem felelős a parlament előtt. Megőrzi a parlament alá rendeltséget, és azt az absztrakt megoldást kényszeríti ki az ügyészek képviselőiből is, hogy talán az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága lehetne az a szervezet, amely az ügyészség feletti parlamenti felügyeletet valahogy elláthatná, ami hát rémálmunkban ne jöjjön elő, amikor az alkotmányügyi bizottság előtt egzecíroztatják a legfőbb ügyészt, és kérik számon, hogy ebben az ügyben miért ejtett el vádat, abban az ügyben miért nem súlyosabb minősítéssel emelt vádat, amabban az ügyben miért nem szorgalmazza a sürgősebb tárgyalást. Ugyanakkor azonban fel kell hívnom a figyelmet, hogy amikor jogos ellenzéki vagy kormánypárti felvetésekre a belügyminiszter válaszol arra, hogy miért nem elég hatékony a rendőrség, akkor lépten-nyomon hallhatjuk itt a parlament plénumán, a nyilvános fórumokon is, hogy a belügyminiszter azt kénytelen mondani, hogy kérem, mi befejeztük a munkát, hónapokkal ezelőtt átadtuk az ügyet az ügyészségnek, és mi már nem gyakorlunk befolyást ezekre az ügyekre.
Ezért én, tisztelt Ház, azt javaslom, hogy fontoljuk meg újra, hogy nem feltétlenül kellene ebben az ügyben Európával szemben menetelnünk, nem feltétlenül kellene figyelmen kívül hagyni a működő európai gyakorlatot, és nem feltétlenül kellene egy olyan megoldást megőrizni, amiben közjogi garancia az intézmény pártatlanságára, elfogulatlanságára nincs. Nincs ilyen közjogi garancia, pusztán a mindenkori hatalom jóindulatán, a mindenkori többség önkorlátozó képességén és a mindenkori legfőbb ügyész személyes helytállásán múlik, hogy ez a szervezet hatékony lesz-e vagy sem. Hozzá kell tennem, hogy a mostani megoldás zavarokat okoz az ügyészség működésében, a mindennapos gyakorlatban is. Az ügyészség azzal a kínnal küszködik, hogy költségvetési igényeit nem tudja érvényesíteni. Akik részt vettek az elmúlt évi költségvetés vitájában, láthatták azt, hogy ahhoz, hogy a Legfőbb Ügyészségre vidéki, színvonalas munkát mutató legfőbb ügyészségi dolgozókat felvegyenek, ahhoz 20 millió forintra lett volna szükség, ezt a 20 millió forintot nem lehetett előteremteni a költségvetésből.
Miért? Azért, mert az ügyészség tulajdonképpen partra vetett halként vergődik a költségvetési érdekegyeztetésben, hiszen nincs ott azoknál a fórumoknál, ahol az ügyészség költségvetéséről döntenek. Az elmúlt évben a költségvetés vitájában ez a 20 millió forint lett volna elég arra, hogy az ügyészek szolgálati lakáshoz juthassanak, és ezt a megoldást nem lehetett támogatni. Ugyanígy más ügyekben is született az a megoldás, hogy talán az alkotmányügyi bizottságnak kellene a költségvetést előterjesztenie. Ennél szerintem jobb megoldás, ha a kormány terjeszti elő, és a kormánynak alárendelt szervként működik az ügyészség, olyan módon, ahogy ezt korábbi előterjesztések tartalmazták, illetőleg ahogy a francia modellben működik, ahol írásbeli utasításokat lehet csak politikustól kapni, és én el tudom azt képzelni, hogy ez az írásbeli utasítás az aktákban kötelezően meg kell hogy jelenjen.
Ha ez a megoldás nincsen meg, akkor marad minden a véletlenre, marad minden a bizonytalanra, marad minden az ad hoc megoldásokra, amiket hosszú távon közjogilag nem lehet támogatni. Hozzá kell tennünk, hogy az ügyészségnek a kormány alá rendelését 1993-ban azért nem támogattuk, mert két feltételt akkor az előterjesztés nem tudott garantálni. Az egyik feltétel az Országos Igazságszolgáltatási Tanács, a bíróságok intézményes függetlensége, ezt a mostani javaslatban talán meg lehet teremteni.
A másik feltétel az a büntetőeljárási törvény előterjesztése során már a tervek között szerepel, ez a nyomozásoknak a bírói kontrollja, az úgynevezett nyomozóbíró intézményével ez a kontroll megteremthető. Tehát azok az aggályok, amiket 1993-94-ben az akkori előterjesztéssel kapcsolatban elmondtunk, elhárultak, ezért megítélésünk szerint érdemes lenne ebben a modellben is az európai gyakorlatot követni.
Ha ez nem történik meg, akkor havonta, kéthavonta lesz a mindenkori kormánynak az a kényszere, hogy valamilyen új lépéseket tegyen a bűnözés elleni harcban, mert a számonkérés, a közvélemény nyomása mindenkor rá fog nehezedni, és ez olyan kényszermegoldásokhoz vezet, amelyek sehol nem váltak működőképessé, ehelyett szerintünk a működőképes modelleket kellene hasznosítanunk, mert érdemes tanulnunk ebben másoktól. Köszönöm szépen a figyelmet.
