DR. VASTAGH PÁL

Teljes szövegű keresés

DR. VASTAGH PÁL
DR. VASTAGH PÁL igazságügy-miniszter: Tisztelt Képviselő Asszony! A nyíregyházi igazságügyi szervek helyzetét, elhelyezési körülményeit ismerem, és amit ön elmond, ez teljes mértékben megfelel a valóságnak, a helyzet ilyen Nyíregyházán, a helyzet az ország más részeiben természetesen van, ahol jobb, de nagyon sok helyütt rosszabb is.
Az elmúlt évek folyamán több kormányzati intézkedés történt, hogy javuljon a helyzet Nyíregyházán, ennek során került megvásárlásra a Toldi utcai épület a megyei bíróság számára, több korszerűsítés is történt, fűtés-, csatornakorszerűsítés, '95-ben legutoljára biztonsági berendezéseket szereltettünk föl, mintegy 12 millió forint értékben, és jelenleg folyik a tárgyalás a polgármesteri hivatal, a bíróság és az Igazságügy-minisztérium között a büntetés-végrehajtási intézet bővítéséről.
Azt tudom mondani önnek, hogy a tárca rövid távú terveiben a nyíregyházi helyzet javítására szolgáló konkrét intézkedések nem szerepelnek, hiszen az országban 8-10 olyan frekventált, rossz állapotban működő bírósági épület van, amelynek a korszerűsítéséhez, felújításához mintegy 3 és fél milliárd forintra lenne szükség a következő másfél-két esztendő során.
(16.00)
Erre vonatkozóan a tárca kidolgozta az előterjesztését a kormány számára és bízom abban, hogy a '97-es költségvetésben erre megfelelő forrásokat tudunk biztosítani. Hasonlóképpen a nyíregyházi börtönfejlesztés is szerepel terveink között, egy új intézet létrehozását kívánja a tárca Nyíregyházán megvalósítani. Mindezek azonban - hangsúlyozom - rövid távon nem képzelhetők el. Középtávon - tehát körülbelül 2 esztendő az a távlat, ami után oda jutunk, hogy a Nyíregyházánál rosszabb helyzetben lévő épületek felújítása után - tudunk érdemben evvel a problémával foglalkozni.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem