G. NAGYNÉ DR. MACZÓ ÁGNES
G. NAGYNÉ DR. MACZÓ ÁGNES
G. NAGYNÉ DR. MACZÓ ÁGNES (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! A koncepcióban a következő áll: Az új alkotmány preambuluma utaljon a népszuverenitás tiszteletben tartására. Véleményem szerint azonban nem a preambulumban kellene erre utalni, hanem külön fejezetben. S a kérdés jelentőségét tekintve ez az alkotmány első fejezete kellene, hogy legyen, amelynek címe: "A szuverenitásról".
Az elmúlt évtizedekben ugyanis az állam szuverenitása jelentős mértékben korlátozott volt. Az internacionalizmus elve nem tette lehetővé a szocialista államok szuverenitásáról történő alkotmányos garanciák rögzítését. Az ország függetlenné válása után az új alkotmánynak e szuverenitást - jelentőségét jelezve is - külön fejezetben célszerű szabályozni. Ide tartoznának az állam felségjeleiről szóló részletes szabályozások, valamint a külső és belső szuverenitás pontos megfogalmazása is. Ezen koncepcióban az általános rendelkezések második pontja a szuverenitásról szól. A szuverenitás az állam hatalmát megalapozó elv.
A francia felvilágosodás gondolkodói a centralizált központi hatalommal, az abszolutizmussal szemben új szuverenitáselméleteket dolgoztak ki, ezek közül mindenki által ismert a Rousseau-i, Montesquieu-i szuverenitáselmélet. A Rousseau-i népszuverenitás elmélete azt jelenti, hogy a szuverenitás egyetlen és kizárólagos megtestesítője maga a nép, s ezért ő a hatalom megoszthatóságának gondolatát elvetette. A "Társadalmi szerződés" című munkájában a népszuverenitás alapjait fektette le. Ezzel szemben Montesquieu azonban a szuverenitás megosztását javasolta az állami szervek között. 1748-ban "A törvények szelleméről" című munkájában a nemzeti szuverenitás alapgondolatát fogalmazta meg. Ezen alkotmányozás alapja a nemzeti szuverenitás kellene, hogy legyen. Ez a nemzet önrendelkezési jogának megfogalmazásában jeleníthető meg.
A hatalommegosztás klasszikus elvét kellene adaptálni, természetesen a mai viszonyokra. Korábban ugyanis tudjuk, hogy a népi demokrácia címszava alatt népellenes intézkedések sorozatát vezették be, s a népre történő folyamatos hivatkozás az elmúlt évtizedekben nem volt más, mint a hatalmi visszaélés elfedésére alkalmas népszuverenitás elméletének hatalmi adaptálása. Ezzel szemben a nemzeti szuverenitás lényege az, hogy a hatalom forrása az egész nemzet. Egyetlen csoportnak, pártnak, szervezetnek, polgárnak, senkinek a tevékenysége sem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére, amelyet ugyan tartalmaz ez a koncepció is, de egyáltalán nem logikus azzal, hogy a fogalom meghatározásában nem a nemzeti, hanem a népszuverenitás elméletét és történelmi hagyományait akarja adaptálni.
(10.10)
A korábbi alkotmány külön fejezetben szabályozta a Magyar Köztársaság fővárosát, nemzeti jelképeit, címerét, zászlaját, himnuszát, nagyon helyesen ez a koncepció már az első fejezetben az alapvető rendelkezések közé teszi ezt. A szuverenitás megtestesítői tehát itt, az első fejezetben kerülnek szabályozásra, sokkal kifejezőbbnek tartanám azonban, ha a szuverenitás címszó alatt és pontosan megfogalmazva, mint a szuverenitás megtestesítői kerülnének az alkotmányba. Mind a korábbi szocialista, mind az átmeneti alkotmányból is, a jelenlegi koncepcióból is hiányzik a korona említése. A szuverenitás teljességét - véleményem szerint - a magyar történelemben a magyar korona testesítette meg. A magyar közjog az állami főhatalmat szimbolizáló szent koronának közjogi funkciókat tulajdonított. A koronát nem egyedül a királyi méltóság világi, egyházi megjelenítésének tekintette, hanem olyan közjogi fogalommá vált, mely a szuverenitás teljességének a kifejezője lett. A korona önálló, s a király személyétől független szerepe már a XIII. században megjelent. Ezt követően a XIV. századtól kifejezte a rendek hatalmát. Még azzal a lehetőséggel is élt, hogy a király személyével szemben jelenítse meg a rendeket. Werbőczi Hármaskönyve már a korona részének tekinti a köznemeseket is. Organikus egységet alkotott a nemesség s a megkoronázott király, amely egységet a szent korona fejezte ki, s egyben ez volt minden jog forrása.
A magyar korona szuverenitás teljességeként történő megjelenítése, tehát ezen alkotmányban történelmi hagyományainkra alapozva újra a régi szerepéhez juttathatná a magyar közjogban a koronát. Állandó jelleggel lehetne elhelyezni az Országházban, s jelképes funkciókat kaphatna. Természetesen ezzel nem szüntetnénk meg a korona láthatóságát, hisz az Országházban ki lehetne alakítani ehhez a megfelelő körülményeket. Nemcsak történelmi emlék maradna így, hanem a magyar közjog élő részévé válhatna. A köztársaság elnöke, a kormány s az országgyűlési képviselők esküjüket a magyar korona előtt tennék le. Ezen alkalmakkor, nagyon szép külsőségek között, a koronát az Országgyűlés üléstermébe vihetnék át, ahol igazán ünnepélyes keretek között lehetne a magyar történelem jogfolytonosságát jelképezni.
Ugyanezen fejezetben, a szuverenitásnál az állam felségjogainak átruházhatóságáról szóló szabályozást feltétlenül szigorítani kellene. Mindenképp szükségesnek tartom, hogy e kérdésben népszavazás döntsön. Részletesebben azért nem indokolom, mert a korábbi viták folyamán Bihari Mihály erről hosszú indoklást tartott itt a parlamentben, maximálisan egyetértek ezzel és semmiképp nem támogatnám azt, amit a Szabad Demokraták Szövetsége javasol, hogy még a jelenlegi koncepcióban lévő szabálynál is könnyebben lehessen az ország szuverenitásáról dönteni, például egy esetleges unióba történő csatlakozás esetén.
A koncepció harmadik részében a jogrendszerrel és a jogalkotással foglalkozik. Ismerve a jelenlegi jogalkotási problémákat, én megfontolásra ajánlok önöknek egy teljesen új jogalkotási rendszert. Elgondolkodtatónak tartom azt, hogy a jelenlegi törvényhozás menete - bármennyire is igyekszik a parlament - nem megfelelő ütemű. Rengeteg jogszabályt alkot és mégsem tudja utolérni önmagát. Valami változtatás mindenképp szükséges ezen a töméntelen mennyiségű törvényalkotáson, erre egy javaslatot mondok önöknek, megfontolás gyanánt. Ez az új jogalkotási rendszer tehát a következő: a kétharmados törvények, amely véleményem szerint egy tökéletlen alkotmány-biztosíték, ráadásul nem is tekinthető önálló jogforrásnak, csak a törvényhozási eljárás egy sajátos módjának, teljes mértékben megszüntethető. A jogalkotás rendjéről szóló törvényben egyébként említésre sem kerül a kétharmados törvény kategóriája, csak a törvény megalkotásának rendjében volt jelentős változás, amikor a rendszerváltozás idején úgy gondolták, hogy valahogyan biztosítani kell a parlamentben a különleges törvények elfogadási rendjét.
Én mindenképp azt javaslom, hogy ez szűnjön meg és 50 százalék + 1 fő fogadhasson el bármilyen törvényt. Az általános törvényalkotó hatáskör megfogalmazása csupán irányt ad a későbbiekben a törvényhozás tárgyára vonatkozóan. Az alkotmányban a törvény materiális értelméből indulunk ki, vagyis meghatározzuk, melyek azok a normák, amelyeket kötelezően törvényben kell szabályozni. Szükséges az Országgyűlés hatáskörének alkotmányos rögzítése, s az Országgyűlés dönt annak meghatározásáról, hogy mely kérdésben alkot törvényt, s mely kérdésben ruházza át ezt a jogot a kormányra. A kormány azonban törvényt nem alkothatna, csak átruházott hatáskörben hozhatna rendeletet. Természetesen van különbség a saját hatáskörben hozott rendelet, s az átruházott hatáskörben hozott rendelet között, ilyen formai különbség például az, hogy az átruházott hatáskörben hozott rendeletet a köztársaság elnöke hirdethetné ki. Az Országgyűlés kizárólagos törvényalkotó jogába tartozik az alkotmányos alapjogokról szóló törvények meghozatala, illetve a korábban kétharmados törvények szabályozási köre. Teljes mértékben megszűnik a jelenlegi alkotmány kétharmados szabályozási rendszere, és ez a kiemelt jelentőség, amely a kétharmadban került ez idáig megfogalmazásra, most a kizárólagos törvényalkotási jogkörébe kerül át.
Természetesen ezt a kört bővíteni kell néhány olyan törvénnyel, amelyek kiemelkedő jelentőségűek és jelenleg nincsenek a kétharmados törvények körében, ez megállapodás kérdése. Az Országgyűlés által alkotott törvények második fő csoportja tehát az a kör, amelyben az Országgyűlés átruházhatja a törvényalkotási jogot a kormányra. Ennek elsődleges magyarázata az, hogy nemcsak nálunk, hanem az európai joggyakorlatban is igazán nehezen tudnak megfelelni annak a törvényhozási munkának a parlamentek, amelyet a felgyorsult törvénykezés igényelne. Nálunk ez még fokozottabb jelentőségű, hiszen nézzük meg, hogy hány törvényt alkotott a magyar parlament az elmúlt években, s vajon szükséges volt minddel ennek a plenáris ülésnek foglalkozni, s vajon történt-e változás ezekben e jogszabályokban az előterjesztésekhez képest? Természetesen elsősorban a szakmai törvényekre gondolok.
Azokban az esetekben, melyekben az Országgyűlés elegendőnek tartja tehát a rendelet alkotását, átruházhatja a törvényalkotó hatáskörét a kormányra. Ezzel gyorsabbá válik a szabályozás, és feltételezve a parlamenti demokráciát, a kormány rendeletalkotó hatáskörének bővítése nem fog visszaélést eredményezni. Azért is érdekes ez, mert én ezt ellenzéki képviselőként terjesztem elő, nem kormánypárti képviselőként, tehát azzal sem vagyok vádolható, hogy a kormány túlsúlyát szeretném a parlamenttel szemben. Ez mindenképp egy racionálási lehetőség a törvényalkotási munkában. Tehát a törvényalkotás jogát az Országgyűlés fenntartja önmagának, törvényt a kormány sem alkothat, és a törvényalkotás jogának átengedése természetesen tilos, de az egyes hatáskörök így az alkotmány keretei között átruházhatóvá válnának. Ez egy nagyon jelentős jogalkotási rendben történő változás lenne, és azt hiszem, hogy a következménye nemcsak az, hogy meggyorsul a parlament munkája, hanem az, hogy ha politikai jellegű döntések születnének elsősorban a parlamentben és a szakmai döntések a kormány kezébe kerülnének. Célszerűségét indokolja az is, hogy az Országgyűlésben részletes vitákat tudnánk folytatni alapvető koncepcionális kérdésekben, amelyekre jelenleg, illetőleg az elmúlt években idő hiányában szinte soha nem kerülhetett sor.
(10.20)
Nagyon fontos előny az is, hogy az Országgyűlés így nemcsak a törvényhozói funkcióját tudná teljesíteni, hanem e jelentős változás eredményeként a végrehajtó hatalom ellenőrzésére is maradna idő és energia. Természetesen ezt a törvényhozói hatáskör átruházását az Országgyűlés külön törvényben határozná meg és ki kellene térni az átruházás feltételeire, időtartamára, a szabályozás elveire és irányára is.
A harmadik részben a jogrendszerben kerül szabályozásra a nemzetközi jog és a belső jog kapcsolata. Mind ez idáig alkotmányban erről részletesen nem olvashattunk és érdekes része ez az alkotmánynak, mert a nemzetközi jog és belső jog viszonyában uralkodó két nézet között - véleménye szerint is - mindenképpen állást kell foglalni. A monista felfogás szerint ugyanis a nemzetközi jog kötelező normái közvetlenül számítanak a magyar jog szabályának, vagyis más jogforrás közbejötte nélkül, így jogalkotó szerv döntése hiányában lépnek életbe pusztán azáltal, annál a minőségüknél fogva, hogy a nemzetközi jog alapján a magyar államot kötelező nemzetközi jogi normák ezek.
A nemzetközi jog normái ezen álláspont szerint csak a hazai, a belső jog közbejöttével lehetnek a jogrendszer érvényes szabályai. Ennek meg természetesen az a következménye, hogy a nemzetközi jog szabálya hiába kötelezi a magyar államot, ez csak akkor lesz érvényes és kötelező, ha egy magyar jogforrás, egy jogalkotó szerv döntése egy más magyar jogszabállyá alakítja át. Ez az átalakítás, ez a transzformáció jogszabályi szinten kell hogy megtörténjen.
Tehát az először említett monista felfogás szerint, a kifejtettek alapján látható, hogy logikusan végig sem vihető ez a folyamat, és tulajdonképpen már elméletben is elismerték, hogy a monista elmélet a gyakorlatban teljesen tisztán megvalósíthatatlan. A nemzetközi jog normáit úgyis ki kell hirdetni, nyilvánosságra kell hozni ugyanúgy, mint a többi belső, hazai jogforrást.
A két álláspont között az is jelentős eltérés, hogy a monista elmélet szerint a nemzetközi jog sui generis jogforrás, ráadásul igen kimagasló rangú, a rendes törvényeknél tehát magasabb szinten áll. Ezen alkotmányban nem lehet kétséget hagyni afelől, hogy melyik elmélet, melyik irányzat mellett foglal állást a jogalkotó, jelen esetben a parlament, és alapvető alkotmányos jogok érvényesülése és a nemzetközi jog és belső jog kapcsolatát illetően sem mindegy, hogy hogyan döntünk.
A dualista felfogás szerint a nemzetközi jog szabályai csak belső jog közbejöttével lesznek a jogrendszer érvényes szabályai. Véleményem szerint a koncepció ezen rendelkezései megfelelően vannak kifejtve és a koncepció szerinti alkotmányos rendelkezések az én elképzelésemmel is tulajdonképpen leglényegesebb pontjaiban megegyeznek.
Mindenképp javaslom azonban e fejezetben kiemelni a nemzetközi szerződések és egyezmények megkötési rendjéből az államhatárokra, védelmi szövetségekre vonatkozó egyezményeket, valamint az állam pénzügyi megterhelését és törvények megváltoztatását maguk után vonó szerződéseket. Ezekben az esetekben ugyanis az Országgyűlés előzetes felhatalmazása szükséges a tárgyalások folytatásához. Garanciális szabályként azt is tartalmaznia kellene az alkotmánynak, hogy ezeket a nemzetközi egyezményeket, szerződéseket csak abban az esetben kell alkalmaznunk, ha a másik fél is alkalmazza.
Néhány lényeges kérdésről szólnék még, amelyet véleményem szerint ebben a koncepcióban, illetőleg az új alkotmányban feltétlenül meg kellene jeleníteni, alkotmányba kellene foglalni. Ilyen, teljesen új rendelkezés és sajátosan a magyar alkotmány jellemzője lenne, ha alkotmányba foglalnánk, hogy a termőföld idegen állam, vagy annak polgára kezébe nem kerülhet. Ez azért alkotmányos rendelkezés, és azzal tudom indokolni az alkotmányba történő foglalását, hogy ez egy olyan alkotmányos garancia, amely az ország szuverenitásának a biztosítására megfelelő lehet. Részletes indoklását a vezérszónoki beszédemben elmondtam.
Ugyanilyen lényegesnek tartom, hogy nem az alapvető elveknél kellene rendelkezni a határon túli magyarságról, hanem ez mindenképp a preambulumba foglalandó. Olyan lényeges kérdés, amely az egész alkotmányt, minden egyes paragrafusát átszövi és a preambulumban utalnunk kell rá azért, hogy bárki előveszi, a világ bármely országának alkotmányjogásza, érdeklődője, diákja, a világ bármely területén, a preambulumból rögtön tudja, hogy milyen történelmi helyzetben született, hogy milyen helyzetben vagyunk, és hogy ezek a határon túli magyarok milyen okból kerültek a határon túlra.
Néhány mondatban, két-három mondatban, erre feltétlen utalni kell és nem a külpolitikai célok között, mert ez véleményem szerint már bizonyos leszűkítése a problémának.
Az alkotmányban nagyon fontosnak tartom, hogy bizonyos időpontokat, lényeges kérdéseket pontosan meg kell határozni. Emlékezzünk csak arra, hogy az országgyűlési választások időpontjának kitűzésénél milyen vita bontakozott ki, hogy mikorra írják ki a választások első fordulóját, második fordulóját, és bizony a hatalmon lévők politikai érdekeit szolgálhatja egy esetleges nyáron kiírt népszavazás, vagy ősszel kiírt népszavazás. Mindannyian tudjuk, hogy ez választás, népszavazás, illetőleg ezeknek az egész rendszerében az a legfontosabb, hogy stabilitás legyen az alkotmányban. Én azt javaslom tehát, hogy pontosan rögzítsük. Nem egyedülálló, például az amerikai alkotmányban is nagyon pontos időpontokat rögzítenek.
Ilyen lehetne például, csak egyetlen példát mondok, ha kimondaná az alkotmány, hogy az országgyűlési választások időpontja: április első vasárnapja az első forduló, második forduló április harmadik vasárnapja és az Országgyűlés megbízatása április 30-án déli 12 órakor, az alakuló üléssel kezdődik és a megválasztást követő negyedik év április 30-án déli 12 óráig tart.
Ez olyan alkotmányos garancia lenne, amellyel soha egyetlen hatalmon lévő párt, vagy koalíció sem élhetne vissza, kötelező lenne betartani. Természetesen az esetleges időközi választások kiírásáról is rendelkezni kell. Ezt csak példaként említettem.
Ugyanígy kellene a köztársasági elnökválasztás időpontját rögzíteni, amelyet szintén határozottan napra, órára pontosan, mettől-meddig tart a megbízatása. Lényegesnek tartom, hogy az új alkotmányos koncepcióban szerepeljen az országgyűlési képviselők visszahívhatósága. Természetesen nem fogom kifejteni az indokaimat, többször elmondtam, csak annyit, hogy ennek az alapja mindenképp az a kossuthi visszahívhatósági koncepció, amely egyáltalán nem azonos a régi állampárt visszahívhatóságával, és erre csak azért hívom fel a figyelmüket, hogy az esetleges reagálásokban megelőzzem ezeket az indoklásokat. Korábban részletesen kifejtettem itt is az indokaimat, most erről nem beszélnék.
A hatalmi ágak elválasztásának intézményi garanciája fogalmazódik meg az Országgyűlés, kormány és a bírói hatalom elválasztásában, valamint a köztársaság elnöke mindegyikőjükkel kapcsolatos jogainak pontos tisztázásában. A perszonális garanciák az összeférhetetlenségi szabályokban kell, hogy megfogalmazódjanak. Itt mindenképpen alkotmányban kellene rögzíteni - véleményem szerint -, hogy képviselő nem lehet miniszter, nem lehet államtitkár sem, és - a jelenlegi szabályozással ellentétben - például polgármester sem. A gyakorlati garancia mindezek megvalósulására, az államhatalmi ágak elválasztására az, hogy - egyetlen példa - külön épületben kell elhelyezni az Országgyűlést, a kormányt, a köztársasági elnököt, erről is beszéltem korábban részletesen. Mindenképp fontosnak tartom azt, hogy az ország pontosan el tudja különíteni, hogy ki, milyen hatáskörrel, hol, mit dolgozik és semmiképp nem jó az a pártállami módszer, amely összemossa az államhatalmi ágakat és elkülöníthetetlenné teszi azt, hogy mi a kormány, mi a parlament feladata és ezt formálisan is szemlélteti, formálisan is megjeleníti azáltal, hogy egy épületben helyezkednek el.
(10.30)
Feltétlenül fontos az államhatalmi ágak elválasztásában, hogy az Országgyűlés elnöke gyakorolja a parlamentben a rendfenntartó hatalmat, ő legyen az Országház őrségének parancsnoka. Nem egyedülálló alkotmányos rendelkezés lenne ez, hiszen például a lengyel alkotmányban most is pontosan meghatározzák, hogy az országgyűlési őrség parancsnoka a parlament elnöke, milyen hatáskörrel rendelkezik, s ők is elképzelhetetlennek tartanák azt, hogy a kormány egyik minisztere, történetesen a belügyminiszter rendelkezzen a másik államhatalmi ág, az Országgyűlés védelmében, és ugyanígy természetesen a közjogi méltóságok védelmét sem ők látnák el. A végrehajtó hatalom képviselői a parlamentben semmilyen körülmények között nem kaphatnának többletjogokat. Ez is alkotmányos garancia az államhatalmi ágak elválasztására, és ez természetesen vonatkozna az előterjesztésekre, a felszólalások rendjére, az Országház használatára és az Országgyűlés munkájával kapcsolatos bármilyen teendőkre, csak egyetlen példát említek, hogy érthetővé váljon, miről beszélek: a parlamentben például az interpellációk, kérdések, azonnali kérdések esetében mindig a képviselőt illeti az utolsó szó joga. Hiszen a parlamentben a képviselő, az Országgyűlés ellenőrzi a kormányt, s ez esetben teljesen logikátlan az, hogy egy esetleges képviselői azonnali kérdés esetén miért a kormányé lenne az utolsó szó joga? Ez csak egy példa volt azért, hogy szemléltessem, hogy mire gondoltam.
A "Bírósági szervezet" című fejezettel kapcsolatosan nagyon röviden: nem véletlen, hogy a hatalmi ágak megosztásánál én bírói hatalomról beszélek mindig, nem pedig igazságszolgáltatásról, bírósági szervezetről. A bírói hatalom függetlensége és önállósága értelmezhető. Az ügyész, a közvádló a kormány politikáját képviseli, az ügyész szervezetileg egyértelműen a kormányhoz kötődik, a végrehajtó hatalom része kell hogy legyen, és egyidejűleg egyébként sem létezhet független bíróság és független ügyészség, ez jogi nonszensz, hiszen a független bíróság egyik egyensúlya, mintegy garanciája a végrehajtói hatalom részéről az, hogy az ügyész kormány alá rendelve működik. Egyébként a magyar jogtörténetben 1871-ben az akkori ügyészi szervezetet a mai modern polgári ügyészi szervezethez tudnám hasonlítani, hiszen mondhatnánk azt is, hogy ez az 1871. évi XXXIII. törvény az ügyészi szervezetről, a mai polgári ügyészségek jogi mintája volt.
A szocialista alkotmányok jelentősen kibővítették az ügyész funkcióját és az államszervezetben elfoglalt helyét teljesen megváltoztatták, önálló fejezetben szabályozták a szocialista alkotmányok a független ügyészi intézményt, a bírói hatalommal együtt, széles funkcióval ruházták fel az ügyészségeket, de a kezükbe korlátozott jogi eszközöket adtak, semmiképpen nem javaslom azt, hogy a bírói szervezetről szóljon ez a fejezet, mindenképp megfontolásra ajánlom azt, hogy a bírói hatalom, mint az államhatalmi ágak elválasztásában a klasszikus hármas - törvényhozó, végrehajtó, bírói hatalomról beszélünk - úgy e fejezetnek a címe is mindenképp a "Bírói hatalom" legyen.
Az államháztartással kapcsolatosan a törvényben megelégedésemre külön fejezet foglalkozik a közpénzügyekkel. Bár ezt a címet, hogy "A közpénzügyek" rendkívül rossznak tartom, nyelvtanilag és fogalmilag - véleményem szerint - helytelen és a magyar nyelv szabályai szerint számomra érthetetlen, tehát én sokkal jobbnak tartanám, azt, hogy "Államháztartás", vagy megfontolni a költségvetéssel kapcsolatosan olyan fogalmat, amely nem közpénzügyekre vonatkozik, nekem ez nagyon rossz a fülemnek. A hatalmi ágak megosztására garancia a pénzügyi szabályok alkotmányos rendszere, melyek alátámasztják és leképezik a hatalom megosztását, s nem akadályozzák. Nem tartozik természetesen ide a gazdaságpolitika alkotmányos szabályozása, hiszen ez változtatható, s az alkotmány stabilitásra törekszik. De mindenképpen javaslom e fejezetben szabályozni az állami hitelek felvételét. Az állami költségvetés évek óta ellenőrizhetetlenül duzzad fel a hitelek felvételével, a hitelállomány nagyarányú növekedésével. A modern társadalmak egyik legnagyobb gondja az állam eladósodása, amely tulajdonképpen egy új gyarmatosítással ér fel. Az ország szuverenitását súlyosan sérti, s ezért lehet alkotmányban szabályozni, ezért alkotmányos kérdés, hogy az állami költségvetés eladósodása oly mérvűvé válik, hogy az ország önállóan alkalmatlan költségvetési intézmények fenntartására, az állam szervezésére is hitelek nélkül már nem tudja folytatni munkáját. Ezért kellene szabályozni az állami költségvetés keretében történő hitelfelvételt alkotmányban, s egyenrangú a következő költségvetési évre áthúzódó kezesség-garanciával is ez a szabályozás.
Határozott vagy meghatározható legmagasabb összeget tartalmazó, törvénybe foglalt felhatalmazás szükséges mindehhez. S még egy nagyon lényeges garanciális szabályt szükséges még megfogalmaznunk a hitelfelvételeknél, miszerint a hitelekből származó bevételek nem haladhatják meg a költségvetésben beruházási kiadásra fordított összeget. E garanciák az államháztartás működőképességének biztosításához szükségesek, s végső soron az ország szuverenitásának megőrzését biztosítják, nem egyedülálló, van példa rá a nemzetközi alkotmányozásban. Nagyon röviden a megyékről szólnék, mert időm letelt, mindenképpen tisztázni kell az alkotmányban a megyék szerepét. Véleményem szerint nem összeegyeztethetetlen az európai régiófogalom s a történelmi magyar megyék fogalma, de a jelenlegi megyerendszer és az európai régió fogalmát én is összeegyeztethetetlennek tartom. Ebből logikusan következik, hogy mindenképpen gondolkodni kellene a hatalmon lévőknek azon, hogy a régi kis megyék, a történelmi megyék - természetesen vállalva ezzel azt is, hogy a csonka megyék is megmaradnának - hogyan illeszthetők be az európai régió fogalmába. Van erre több tanulmány is készen, az államigazgatási szakértők, az egyetem tanszékeit végig kell nézni, a Tudományos Akadémiánál, pontosan beilleszthető kismegyerendszer az európai régióba, tehát ha ezen gondolkodnánk, akkor mindenképpen modern európai közigazgatási rendszerünk lenne úgy, hogy a magyar történelmi hagyományokat is figyelembe tudnánk venni.
Végül néhány szót az alkotmány elfogadásáról. A jelenlegi alkotmányozás rendjében talán el kellene gondolkodni azon, hogy - nem egyedülálló példát fogok mondani - a jelenlegi parlament megszavazza ezt az alkotmányt, s ezt követően a következő újonnan választott parlament újra megtárgyalja, s a következő Országgyűlés fogadja el, az ezen parlament pártjai által elkészített és már a parlament által egyszer elfogadott alkotmányt, és a köztársasági elnök által kezdeményezett népszavazás erősíti meg. Így mindenképpen egy sokkal stabilabb alkotmányt kapnánk, nem az éppen hatalmon lévők szűk érdekének szolgálatában lenne, hanem sokkal szélesebb körű megismerésre adna lehetőséget, és egy új, két év múlva hatalomra kerülő párt, illetőleg koalíció szintén beleszólna abba az ő parlamentjük szintén megtárgyalná és elfogadná. Azt hiszem nincs alkotmányozási kényszer, nem szükséges az alkotmányozás gyorsítása.
(10.40)
Semmiképp nem helyeslem azt, hogyha az alkotmányt könnyen lehet módosítani, ebben az alkotmányelfogadási rendben, amit az imént ismertettem, benne foglaltatik az is, hogy ez egy nagyon stabil alkotmány lenne, nehezen módosítható, és itt utalok - részletesen már nincs időm kifejteni - Svájc, illetőleg USA alkotmányára, amelynek a módosítása is rendkívül nehéz, nemcsak a meghozatalának a szabályzata körülményes. Én mindenképp ezt támogatom.
S egyetlen szóban szólnék arról a Boross Péter által felvetett kezdeményezésről, hogy mindenképpen szükség lenne egy előzetes népszavazásra a halálbüntetést illetően, ezt később részletezte Bihari Mihály, aki szintén elmondta, hogy néhány kérdésben az előzetes népszavazás eldönthetné ezeket a fontos problémákat, amelyeket az alkotmányban - mindannyian tudjuk -, ha nem szabályozzuk, kikerüljük a problémát, ha szabályozzuk, akkor pedig az alkotmány elfogadását sodorja veszélybe a Ház.
Megfontolásra ajánlom tehát ezeket, azzal, hogy emlékeztetem önöket, hogy az alkotmányozási folyamat kezdetén, amikor még csak arról volt szó, hogy hogyan hozzunk, hogyan alkossunk új alkotmányt, egy sajtótájékoztatón a Független Kisgazdapárt ismertette azt az álláspontját, amelynek lényege a következő volt: előzetes népszavazáson kell a legjelentősebb koncepcionális kérdésekről dönteni, s ezt követően kidolgozni ezt a koncepciót, amely már kötelezi a kidolgozókat arra, hogy az alkotmányba belefoglalja, a koncepciójába azokat a kérdéseket, amelyek a népszavazáson eldőltek. Ilyen kérdés egyébként a köztársasági elnök választása is, és mindenképpen erre felhívom a figyelmüket, hogy mi a kezdet kezdetétől fogva ezt szeretnénk, most is ragaszkodunk hozzá, és az alkotmány elfogadását, az ország által történő jobb megismertetését és az egész alkotmány stabilitását szolgálhatja az, hogyha megfontoltan, előzetesen, lényeges kérdésekről előzetesen döntve hozunk új alkotmányt, nem pedig kockáztatjuk a koncepció elfogadását is azzal, hogy véleményem szerint felelőtlenül egy előkészítetlen alkotmányt bocsát esetleg népszavazásra a Ház. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzék részéről.)
