DEUTSCH TAMÁS
DEUTSCH TAMÁS
DEUTSCH TAMÁS, a Fidesz képviselőcsoport részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! A szokásos parlamenti megszólítás mellett azt gondolom, a most tárgyalandó törvény tárgya kapcsán a "Hajrá Magyarok!" megszólítást is nyugodtan használhattam volna. És nem véletlen, hogy ezzel a talán nem túlságosan jól sikerült tréfával próbálom indítani a hozzászólásomat, mert úgy ítélem meg, hogy az eddig elhangzott nagyon értékes képviselői hozzászólások jelzik azt a problémát, ami azt gondolom, hogy az egyik legfontosabb kérdés lehet, amikor a magyar sportszféráról, a magyar sport ügyeiről beszélünk.
Ez a probléma pedig az, hogy milyen az a megközelítés, amelyet választunk akkor, amikor a magyar társadalom egyik működési problémái szempontjából nagyon komoly gondban lévő szférájának a kérdéseiről beszélünk, a magyar sportszféra kérdéseiről beszélünk.
Nem véletlen, hogy ezt a kifejezést használom, mert megítélésem szerint, bár nyilvánvalóan elvitathatatlanok azok a megközelítési módok, amelyek az eddig előttem szólt képviselőtársaim hozzászólásaiból kiderültek, ugyanakkor én úgy ítélem meg, hogy ha nem is azokat sutba dobva, azokat figyelmen kívül hagyva, de amellett egy másik, legalább olyan hangsúlyos, ha nem hangsúlyosabb megközelítésre is szükség van.
Úgy ítélem meg, hogy természetes az a fajta - és talán elnézést a kifejezésért, szurkolói, sportbaráti, sportrajongói megközelítés, amelyik egy nagyon fontos társadalmi szférával kapcsolatban, egy komoly beleérző képességről tanúságot téve viszonyul ezekhez a kérdésekhez.
Ugyancsak nagyon fontos az a megközelítés, amelyik kulturális értékhordozónak tekinti a sportot, a magyar sportot, annak az örökségét, a magyar kulturális örökség szerves részének tekinti. A magyar sportot a magyar oktatásügy szerves részének tekinti mind történelmi hagyományait tekintve, mind a mai napok problémáit tekintve. Itt egyik legfontosabb kérdés az, hogy a közoktatásban és a felsőoktatásban milyen szerephez tud jutni a sport.
Ugyanakkor én úgy ítélem meg, hogy legalább olyan hangsúlyosnak kell lenni annak a megközelítésnek, amelyik abból indul ki, hogy a magyar sport, a sportszféra szerves részét képzi a nemzetgazdaságnak. A sportiparág az alapvetően a nemzetgazdaság részét képező iparág, amelynek a sajátosságai nem elsősorban az előbb említett két megközelítésből fakadnak, nem elsősorban abból a különbségből fakadnak, hogy itt kulturális értékhordozóról van szó, hanem a különbözőségek, a nemzetgazdaság más iparágaihoz képest abból az eltérésből fakadnak, amelyik a termék eltérése más termékekhez képest, és amelyik a sportpiac piaci körülményeinek az eltérését mutatja a nemzetgazdaság más részpiacaihoz képest.
Én azt gondolom, hogy ez a megközelítés azért rendkívül fontos, mert ebből a megközelítéséből derülhet ki, vagy adhatunk választ arra a kérdésre, hogy mi a feladata a döntéshozóknak, mi a feladata az Országgyűlésnek 1990-et követően - és nem tévesztettem most a dátummal kapcsolatban -, mi a feladata a kormányzati szintű döntéshozóknak 1990-et követően, s mi a feladata azoknak az önkormányzati vagy civil szférában dolgozó, tevékenykedő döntéshozóknak, akiknek a működése alapvetően befolyásolja a magyar sport mindennapjait.
Én azt gondolom, hogy a feladat - és most itt kizárólag a kormányzat és az Országgyűlés feladataira koncentrálva - az, hogy a magyar sport viszonyait, az 1990-es változásokhoz hozzáigazítva átalakítsuk. A magyar sport viszonyait mind szervezeti, mind irányítási, mind pedig finanszírozási, működési szempontból hozzáigazítsuk azokhoz a változásokhoz, amelyek egyrészt a magyar közjogi intézményrendszerben megtörténtek, s aminek következtében a magyar közjogi intézményrendszer egy alkotmányos polgári demokráciává alakult át, másrészt ahhoz a gazdasági változáshoz, annak az irányához, amely Magyarországon egy tervgazdasági rendszerből egy piacgazdasági modell viszonyait kívánja létrehozni.
Természetes - és itt nem akarok hosszú közgazdasági fejtegetésekbe, szakértelmem hiányában sem belemenni -, hogy Magyarország még nem egy kiépült piacgazdaság, Magyarországon a magyar piac rendkívül sok működési problémával küzd. Így nyilvánvaló, hogy nem egy kifogástalan piaci mechanizmusokhoz kell hozzáigazítani a magyar sportiparág, a magyar sportszféra működését, de azt gondolom, hogy elsőrendű feladatnak kell lenni - hogyha egy gazdasági megközelítésből vizsgáljuk a kérdést - annak, hogy a magyar sport piaci átalakítását kell végrehajtani.
Amikor ezt a szót valaki elmondja, akkor azt gondolom, hogy joggal kap a szívéhez a legnagyobb magyar sportegyesület vagy legnagyobb sportági szakszövetség vezetőitől kezdve a legkisebb falusi egyszakosztályos sportegyesület vezetője, elnöke vagy abban dolgozó, társadalmi pozícióban tevékenykedő edző: Atyaúristen!
A Magyar Országgyűlésben egy politikus a sport piaci átalakításának szükségességéről beszélt, amikor nem piaci körülmények vagy alapvetően nem piaci körülmények között működő magyar sport is alapvető finanszírozási problémákkal küzd. Folyamatos a lepusztulás, folyamatosak a gondok, hisz előbb is idézte képviselőtársam azt a 3 milliárd forintos adó- és tb-tartozást, amit felhalmoztak - az esetek többségében nem rossz szándékból - a különböző sportegyesületek.
Ezek között a körülmények között egy piaci átalakítás, amelyik nyilvánvalóan - ha nem most mondja ki az adott politikus vagy az adott képviselő, hogy az állami önkormányzati támogatásoknak a leépülését jelenti, és a piaci viszonyok a kereslet-kínálati viszonyoknak az érvényesülését jelenti -, az adott szférában még komolyabb gondot jelent.
Én azt gondolom, hogy azok a szakértők, akiknek a véleményét én osztom, sem állítják és nem is állíthatják, nem is állították soha, hogy Magyarországon a sport piaci átalakítása a piaci törvényszerűségek azonnali nyakába zúdítását jelenti, vagy jelentheti a magyar sportszférát tekintve.
Ennek egy olyan kormányzati, parlamenti célkitűzésnek kell lennie, amihez igazítani kell a lépéseinket, és amely kapcsán nyilvánvalóan meg kell határozni azokat az átmeneti feladatokat és átmeneti teendőket, amelyek azonban ennek a célnak az elérését szolgálják, amely lépések azonban nem a meglévő és nem jól működő, kimondottan nem jól működő viszonyok konzerválását jelenti, hanem a sport szükséges átalakításának a célját éri el. Azért kívántam egy viszonylag hosszúnak tűnő bevezetőt elmondani, mert én azt hiszem, hogy ebből a megközelítésből lehet választ adni arra a kérdésre is, hogy mi lehet a feladata a sporttárgyú törvényalkotásnak? Azt a kérdést már föl sem teszem, hogy szükség van-e sporttörvényre, bár az elmúlt időszakban sportszakmai körökében meglehetősen távolálló vélemények fogalmazódtak meg. Voltak olyan vélemények - és ezeknek is hangot szeretnék adni -, amelyek egyértelműen azt mondták, hogy nem elsősorban sporttörvény megalkotására van szükség, hanem a sport viszonyait szabályozó ágazati törvények olyan sportbarát átalakítására van szükség - az adótörvényektől kezdve a Pál képviselő úr által is joggal emlegetett nonprofittörvény megalkotásán keresztül a sportcélú ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezését szolgáló törvények megalkotásáig, amelyeknek a megalkotása adott esetben kiválthatja, vagy szükségtelenné teszi a sporttörvény megalkotását.
Ugyanakkor megalapozott érvek vannak a sporttörvény megalkotása mellett is, ugyanakkor még egyszer mondom, ha a sporttörvény megalkotását tűzi maga elé a kormánytöbbség, ha a sporttörvény megalkotásával kapcsolatban, ennek szükségességével kapcsolatban alapvető politikai vita a parlamentben képviselettel bíró pártok között nincs, akkor választ kell kapnunk arra a kérdésre, amit már említettem, milyen célt kell szolgálnia.
A válasz, azt gondolom a bevezető után egyszerű, megadható: a sporttörvény megalkotásának azt a célt kell szolgálnia, hogy megtörténjen a magyar sportszféra átalakítása. Így tehát a benyújtott sporttörvény- tervezetet is abból a szempontból kell vizsgálni, hogy mennyiben szolgálja a magyar sportszféra irányításának, szervezetének, finanszírozásának, a magyar sportszféra szereplői működési körülményeinek az átalakítását, az előbb jelzett célt.
Megítélésem szerint a sporttörvény ebből a szempontból rendkívül rossz törvénytervezet. Semmilyen szempontból nem szolgálja a szükséges és nélkülözhetetlen átalakítási célokat. Így ha megközelítésünk részben eltér kisgazda képviselőtársam megközelítésétől, én magam is csatlakozom ahhoz a véleményhez, amelyik azt mondja, hogy legalábbis szüneteltetni kéne az általános vita megkezdése után a benyújtott sporttörvény tervezetének a tárgyalását. Bár jobb megoldásnak tartanám a most az asztalunkon fekvő sporttörvénytervezet visszavonását, s egy olyan pártközi és szakmai konzultáció megkezdését, amiben az alapkérdésekben egyetértésre lehet jutni.
(9.10)
Rátérve a törvény néhány konkrétumára, amivel alá tudom támasztani vagy megpróbálom alátámasztani azt a megközelítésemet és azt a talán súlyosnak mondható véleményemet, amivel azt állítom, hogy a benyújtott sporttörvénytervezet nem szolgálja a sportszféra szükséges átalakítását, mi több, a meglévő nagyon komoly működési problémák konzerválásához vezet csakúgy - ráadásul -, hogy amennyiben adott esetben nincs meg a kellő politikai bátorság vagy kellő politikai elszánás a sportszféra szükséges átalakításához, akkor legalább a rosszul működő rendszerben a finanszírozási problémákat kéne megoldani - gondolhatná az ember, de ehhez képest még ezeket a finanszírozási problémákat sem oldja meg a törvénytervezet. Tehát, hogy mik azok a törvényben szereplő rendelkezések, a törvénytervezetben szereplő rendelkezések, amelyekkel alá tudom támasztani ezt a véleményt, amit a Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőcsoportja kialakított.
Két példát hadd hozzak csak. Nem akarom azt a szónoki fordulatot mondani, hogy tucatjával sorolhatnám a példákat, de valóban tucathoz közelít azoknak az alapvető problémáknak a száma, amelyek azt indokolják, hogy ezt a törvényjavaslatot vissza kéne vonni, vagy legalábbis a tárgyalását szüneteltetni kell. Megítélésünk szerint teljességgel elhibázott az a megközelítés, amely a törvényjavaslat 1. §-ában szerepel, és amelyik értelmező rendelkezések sorában próbálja definiálni, hogy mik azok a kategóriák, amely kategóriák meghatározása után szabályozni kívánja a jogalkotó a magyar sport ügyét. Azt gondolom, hogy teljességgel elhibázott az a megközelítés, amelyik egyrészről beszél versenysportról, másrészt beszél szabadidősportról, beszél amatőr sportolóról, hivatásos sportolóról és nem amatőr sportolóról. Logikailag is feltehető a kérdés, hogy a nem amatőr sportoló, az kicsoda, hogyha ő eleve nem hivatásos sportoló; de én nem akarok ilyen logikai bukfencek megoldására itt vállalkozni, mert hiszen itt nagyot lehet esni erről az igen magas pulpitusról.
Itt annak a megközelítésnek a hiánya érzékelhető, ami szakmai körökben elfogadott, hogy ne mondjam konszenzusosnak tekinthető megközelítés, hogy a sportszférában szereplő tevékenységeket alapvetően két részre lehet osztani. Egyrészt a professzionális, a hivatásos sport és a hivatásos sporttevékenységet végző sportolók, másrészt pedig a szabadidősport, a rekreációs sport, az úgynevezett résztvevő sporttevékenység. Ezek a kategóriák alapvetően szinonimák.
Az a meghatározás, amelyik uralja a magyar sportkommunikációt, ami a versenysport kategóriájából próbál kiindulni, oly módon mossa össze ezeket a kategóriákat, amely összemosás kapcsán a világos, egyértelmű, átlátható szabályozásra immár nincsen lehetőség. Mert azt gondolom, hogy a versenysport nem egy olyan definíció, amelyik alapján akár közjogi értelemben, akár közgazdasági értelemben szabályozni lehetne a sportszféra tevékenységét. Amit már egy korábbi sporttanácskozáson elmondtam, versenysportnak számít az is, amikor többszörös olimpiai bajnok úszónő versenyen indul, hisz akkor ő egy versenysportoló, és ugyanúgy versenysportnak számít az is, mikor néhány barátommal egy kerületi önkormányzat által szervezett, fél éven át tartó kispályás labdarúgó-bajnokságon indulunk saját magunk által alakított sportklub, csapat színeiben.
Mind a kettő versenysport, a versenysport kategóriája, erre az óriási különbségre a szabályozás során nem tud figyelemmel lenni, így tehát amikor a versenysport támogatásáról beszélünk, akkor egy eldöntendő kérdés, hogy a barátaimmal alakított Minarik Sportegyesület támogatásáról van szó, vagy pedig olyan többszörös olimpiai bajnok birkózók, vívók, öttusázók és úszók támogatásáról van szó, akik a saját felkészülésükhöz szükséges anyagi bázis jelentős részét - olimpia évében természetesen szükséges a Magyar Olimpiai Bizottság nagyon hasznos támogatása, de piaci körülmények között - egyéni szponzorációs szerződéssel vagy a sportegyesület sportági szakszövetséget támogató szponzorációval meg tudják oldani.
Azt gondolom tehát, hogy egyetértésre kéne jutnunk arra, hogy a magyar sportot is eszerint a klasszikus kategóriai rendszer szerint a professzionális és szabadidősport kategóriái szerint kéne szabályozni, nyilvánvaló, hogy a szabadidősporton belül van azonban egy különbség, ami a versenyszerű szabadidősportolást jelenti. Itt az alacsonyabb osztályokban szereplő sportolók, akik nem azért sportolnak, hogy ebből alapvetően jövedelmük többségét szerezzék, de valamifajta jövedelmet azért ebből mégis szereznek, azok versenyszerűen sportoló, sporttevékenységet folytató szabadidősportolók, és végül vannak azok, akik valóban csak az egészséges életmód megőrzése érdekében, a szabadidő hasznos eltöltése érdekében végeznek sporttevékenységet, mint ahogy mondom, néhány barátommal én egy kispályás labdarúgó-bajnokságon ezt tesszük.
A másik ilyen probléma pedig a már több képviselőtársam által említett centralizáció. Ennek is megvannak a magyar sport történetében a hagyományai. Ugyanakkor én azt gondolom, hogy a magyar sportszféra szükséges átalakításának nem lehet az az iránya, amelyik a meglévő centralizációs állapotot még tovább fokozza, hisz ma a sporttörvény négy olyan centrális szervezeti egységről, intézményről, intézményrendszerről beszél, az Országos Testnevelési Sporthivatalról, a Magyar Olimpiai Bizottságról, a Sporttanácsról, illetve a sportági szakszövetségekről, amelyek közül kettő szerepe nyilvánvaló és elvitathatatlan, a sportági szakszövetségek szerepe, hisz ezek társadalmi szervezetek alapvetően. Azt gondolom, hogy a sport irányításában a kulcsszerepet ezeknek a szereplőknek kéne ellátni, és nyilvánvaló, hogy elvitathatatlan és nagyon hasznos a tevékenysége a Magyar Olimpiai Bizottságnak, az olimpiai mozgalomban betöltött szerepe kapcsán.
Ugyanakkor azt gondolom, hogy átgondolandó az Országos Testnevelési és Sporthivatal szerepe, és alapvetően újragondolandó az, hogy szükség van-e egy ilyen erős államigazgatási jogosítványokkal bíró Országos Testnevelési és Sporthivatal mellett még egy Sporttanácsra, hisz ahol Sporttanács van, ott sokkal kisebb méretű és sokkal gyengébb államigazgatási jogosítványokkal bír a miniszteriális jellegű központi (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) közigazgatási szervezet. Igen tisztelt elnök úr, befejezem mondatomat, aminek nem tudtam sajnos a végére érni itt, mindenféleképpen folytatni szeretném az általános vita későbbi szakaszában, amennyiben erre sor kerül.
Összegzésképpen tehát azt szeretném mondani, hogy nagyon fontos és a Fidesz-Magyar Polgári Párt szerint üdvözlendő az a helyzet, hogy végre a magyar sport ügyeinek, a magyar sport alapvető problémáinak a megvitatása a parlamentben nyilvánosságot talált. Nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy ezekben a kérdésekben az a hónapok óta tartó együttműködés, ami tapasztalható a különböző pártok sportügyekkel foglalkozó képviselői között, megmaradjon, ugyanakkor azt gondoljuk, és még egyszer szeretnénk aláhúzni, ennek az együttműködésnek azt a célt kell szolgálnia, hogy a most benyújtott törvénytervezetnél egy sokkal jobb, valóban a magyar sportszféra átalakítását szolgáló sporttörvénytervezet előkészítésének a célját érje el. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
