DR. DORNBACH ALAJOS
DR. DORNBACH ALAJOS
DR. DORNBACH ALAJOS (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásomban az Alkotmánybírósággal kapcsolatos elemeiről kívánok beszélni az alkotmánykoncepciónak, valamint röviden érinteném az Állami Számvevőszékkel kapcsolatos rendelkezéseket. A magyar Alkotmánybíróság rövid, mintegy hatéves pályafutása során a közvélemény megbecsülését vívta ki, bár rengeteg vitát is okozott működésével, és nyilván vitát fog okozni a jövőben is. A magyar társadalom számára, az újságolvasók és újságírók számára kezdetben szokatlan volt ez az intézmény, de különösen szokatlan volt, és csak az utóbbi egy évben válik természetessé, hogy ennek az intézménynek a munkájáról is lehet nyilvános vitát folytatni.
A nyugat-európai fejlett polgári demokráciákban az a legtermészetesebb, hogy amiként a kormány vagy a parlament döntései viták tárgyát képezik - akár politikai, akár szakmai viták tárgyát -, ugyanígy az alkotmánybíróságok, mint a közjogi intézményrendszer egy fontos pillérének az intézkedései, döntései szintén vitákat váltanak ki, és senkinek nem jut eszébe ilyen viták hallatán valamiféle alkotmányos anarchiáról beszélni.
A magyar Alkotmánybíróság annak dacára, hogy döntései rengeteg vitát váltottak ki és szinte természetes - a helyzetéből, az Alkotmánybíróság helyzetéből adódik -, hogy elsősorban mindig a kormánypártok oldaláról éri a bírálat az Alkotmánybíróság tevékenységét, de ennek ellenére az Alkotmánybíróság kormánypárti és ellenzéki politikai körök soraiban csakúgy, mint a társadalom széles köreiben nagy tekintélyt vívott ki. Ezt bizonyítja nemcsak a közvélemény-kutatás, hanem a sajtó és a politikai pártoknak az Alkotmánybírósághoz való viszonya.
Ma senki nem kérdőjelezheti meg eredményesen az Alkotmánybíróság létét, funkcióját és jelentőségét. Aminthogy a nyugat-európai polgári demokráciákban is az utóbbi két-három évtizedben teljesedett ki ennek az intézménynek a funkciója, működési rendje, és fokozatosan növeli a tekintélyét és a jelentőségét, ugyanígy Magyarországon is, ez alatt a rövid hat év alatt is mind szélesebb elfogadottságot nyert ez az intézmény.
Nem kérdőjelezi meg egyetlen számottevő politikai tényező ennek az intézménynek a jelentőségét. Mégis fel kell vetnem ugye a kérdést, hogy az intézménynek a jelenlegi szabályrendszere kielégítő-e vagy sem. És itt röviden fel kell idéznünk, hogy miként jött létre a magyar Alkotmánybíróság:
1989-ben az utolsó reformkommunista kormány és parlament igen gyors intézkedéssel néhány alapvető alkotmánymódosítást hajtott végre, sőt ezt több részletben tette, és az 1989. október 23-án hatályba lépett alkotmánymódosítás rendelkezett az Alkotmánybíróság felállításáról, és az ugyanakkor meghozott alkotmánybírósági törvény bizonyos részletes szabályokat is tartalmazott.
Azóta tudjuk pontosan, azoktól az alkotmányjogászoktól is, akik ennek az alkotmánymódosításnak, és Alkotmánybíróságról szóló törvénynek az előkészítését végezték, hogy szinte tűzoltómunka végzése történt. Pár hét alatt néhány alkotmányjogász - gyakorlati tapasztalatok híján, a nemzetközi szakirodalmat és a nyugati polgári demokráciák alkotmánybíróságaira vonatkozó szabályokat tanulmányozva - alkotott egy Alkotmánybíróságról szóló törvényt, amely természetszerűleg nagyon sok kérdést nyitva hagyott, a későbbi igényeket maradéktalanul kielégíteni nem képes. Az Alkotmánybíróság tagjai részéről már 1991-ben megfogalmazódott az igény, hogy bizonyos módosításokra lenne szükség. Ennek ellenére mind az előző parlamenti ciklusban, mind a jelenlegi ciklus első két évében valami tétovaság mutatkozott a törvényhozók részéről és a kormány részéről is, hogy szabad-e hozzányúlni az alkotmánybírósági törvényhez, nem fogják-e egyesek úgy tekinteni, hogy a kormány és a törvényhozás - tehát az Országgyűlés - az Alkotmánybíróság hatáskörét, jelentőségét korlátozni kívánná.
Kétségtelen, hogy a hatalmi ágak egyensúlya egy kényes kérdés. És a hatalmai ágak egyensúlya kérdésében, tehát a hatalommegosztás gyakorlati megvalósítása kérdésében az Alkotmánybíróság helyzete különösen speciális, és amiként hogy a hatalmi ágak egyensúlyát úgy kell megteremteni, hogy sem az Országgyűlés mint törvényhozó hatalom, sem a kormány mint végrehajtó hatalom túlhatalomhoz ne jusson a másik ágakkal szemben, ugyanez áll az Alkotmánybíróságra is. Ugyanakkor az Alkotmánybíróság, a saját funkciójával az egyik legfontosabb őrzője ennek az egyensúlyi helyzetnek, tehát az alkotmányos alapértékeknek a törvényhozás során történő érvényesítését ő kéri számon, és beavatkozásával meggátol minden olyan törvényhozási aktust, vagy egyéb állami normatív intézkedést, amely sértené az alkotmányos elveket és az alkotmányos rendet, főként, amely a hatalmi ágak egyensúlyát megbontaná.
Az 1989-ben elfogadott alkotmánybírósági törvény néhány nagyon fontos eljárási és szervezeti rendelkezéssel adós maradt. Az egyszerűbb megoldást választva úgy rendelkezett, hogy az Alkotmánybíróság szervezetéről és működéséről szóló szabályt egy ügyrendi törvényben kell majd megalkotni.
(10.20)
De előtte maga az alkotmány, amely egyetlen paragrafusban rendelkezik az Alkotmánybíróságról, az alkotmány is ebben az egyetlen paragrafusban, annak a (6) bekezdésében szintén úgy rendelkezik, hogy az Alkotmánybíróság szervezetéről és működéséről szóló törvényt kétharmados többséggel az Országgyűlés alkotja. Ez a kétharmados törvény az alkotmánybírósági törvény. Mint már az előbb idéztem, ez az alkotmánybírósági törvény a szervezeti, működési szabályzatot egy ügyrendi törvénynek adja tovább. Néhány fontos garanciális rendelkezést megold vagy tartalmaz, tehát néhány feladatot megold, de számos garanciális jelentőségű szervezeti és működési kérdést szabályozatlanul hagy, és egy feles törvényre, az ügyrendi törvényre ruházza ennek a feladatnak a megoldását. Ez eleve kodifikációs szempontból egy nagyon gyarló megoldás.
Nem véletlen, hogy az Alkotmánybíróság a viták kereszttüzébe került, hisz a megfelelő eljárási és működési szabályokat a törvény nem tartalmazta, az ügyrendi törvény hat évig késett, és ez természetesen elsősorban az Országgyűlés, a törvényhozás mulasztása, bár hozzátegyem, mulasztott e tekintetben az Alkotmánybíróság is, mert bár az ügyrendi törvényjavaslatot a törvény szerint ő köteles elkészíteni, de bizony az Alkotmánybíróság is ezt bizonyos késedelemmel készítette el. De kétségtelen, hogy amikor elkészítette, az Országgyűlés azzal - ha jól emlékszem - 1992-ben vagy '93-ban nem volt hajlandó foglalkozni.
Valamiféle félelem munkálkodott a törvényhozókban ennek a kérdésnek a napirendre tűzésével szemben, mindenki attól tartott, hogy ez a közjogi vitákat övező politikai csatározásokhoz fog vezetni. Márpedig mind a törvényhozásnak, mind a törvény-előkészítésért felelős kormányzati apparátusnak nemcsak joga, hanem kötelessége, hogy ezt a feladatot megoldja.
1996. év elején elkezdődött az ügyrendi törvényjavaslat vitája - mai napig is napirenden van -, de szerencsére ezt a vitát utoléri az alkotmánykoncepció vitája. Ugyanis a korszerű alkotmánybírósági szabályozás szerte a polgári demokráciákban olyan, hogy maga az alkotmány tartalmazza a legfontosabb rendelkezéseket az Alkotmánybíróságról, az Alkotmánybíróság hatásköréről, szervezetének és eljárási rendjének legfontosabb kérdéseiről, minden olyan kérdésről, amelynek garanciális jelentősége van abból a szempontból, hogy a hatalmi ágak egyensúlya ne változhasson.
Részletszabályokat egy külön törvény szabályoz, és tovább törvényi szabályozás az Alkotmánybíróságokról általában nincs. Az úgynevezett ügyrendi kérdéseket, amelyek egy intézmény belső működési rendjét szabályozzák, és amelyeknek már nincs garanciális jelentősége - akár a szervezeti, akár a hatásköri kérdésekben -, azokat egy olyan ügyrenddel szabályozzák, amit nem a törvényhozó, nem az Országgyűlés alkot, nem a parlament alkot, hanem maga az intézmény, vagyis az Alkotmánybíróság. A ma hatályos magyar rendszer - mint ismerjük - egy nagyon rövid alkotmányi szabályból áll, egyetlen paragrafus hat bekezdéssel, nem is a legfontosabb rendelkezéseket tartalmazza, majd az ezzel egyidejűleg megalkotott alkotmánybírósági törvény tartalmaz rendelkezéseket, és igen fontos rendelkezéseket egy ügyrendi törvényre bízott a törvényalkotó.
Ez a hármas tagozódás, háromszintű törvényi szabályozás elfogadhatatlan. Ebben a parlamenti vita során minden parlamenti párt egyetértett. Mindenki egyetértett azzal - és az Alkotmánybíróság is kinyilvánította ebbéli véleményét -, hogy a helyes és korrekt megoldás az lenne, ha az alkotmány tartalmazna lényegesen részletesebb szabályokat, mint a jelenleg hatályos alkotmány. Ezeket a szabályokat egy alkotmánybírósági törvény egészítené ki, és tovább, törvényi szinten az intézményre vonatkozó szabályokat alkotni nem kell.
Az alkotmánykoncepció vitája során az a kérdés merült fel, hogy a jelenleg hatályos alkotmány rendelkezései változzanak-e vagy sem, továbbá ezeket meghaladóan, milyen rendelkezések kerüljenek be az új alkotmányba az Alkotmánybíróságra vonatkozóan. Az alkotmány-előkészítő bizottság tagjai abban egyetértettek, többségi álláspont alakult ki, de lényegében egyhangú állásponttá alakult, hogy az alkotmánynak az Alkotmánybíróság tagjainak jelölésére, megválasztására vonatkozó szabály ne változzon.
Ne változzon a létszámra vonatkozó szabály sem. De itt kell egy kis kitérőt tennünk. A jelenleg hatályos szabályozás szerint 11 tagú az Alkotmánybíróság. Az alkotmánybírósági törvény 1989-ben úgy rendelkezett, hogy 15 fősnek kell lennie az Alkotmánybíróságnak, és az akkor meghozott törvény szerint az első öt alkotmánybírót az 1989-ben még hivatalban lévő Országgyűlés választotta, tehát az utolsó egypárti parlament választotta. A következő öt, vagyis második öt alkotmánybírót az első többpárti parlament választotta meg, és további öt alkotmánybírót lennek hivatott vagy lett volna hivatott a jelenleg működő parlament megválasztani.
1994-ben a jelenlegi parlament azonban nagyon gyorsan módosította az idevonatkozó rendelkezéseket, és úgy döntött, hogy az Alkotmánybíróság létszáma mindössze 11 legyen, vagyis nem élt azzal a lehetőségével vagy azzal a jogával a most hivatalban lévő parlament, hogy további öt alkotmánybírót választana, sőt, ugye egy hely korábban megüresedvén, hogy hat alkotmánybírót választhasson, hanem mindössze két alkotmánybíró választását tűzte ki célul, mert időközben az a tapasztalati ismeret adódott, hogy elégséges egy 11 fős testület ahhoz, hogy hatékonyan és jól lássa el a feladatát. Részben költségkímélés, részben működési szempontok miatt tehát a parlament a létszámot korlátozta.
Az más kérdés, és nem idetartozik most, hogy a két alkotmánybíró megválasztása miért nem került sorra, mert a jelölésről szóló, alkotmányban megfogalmazott és az alkotmánybírósági törvényben megfogalmazott szabály lehetővé tette egy parlamenti patthelyzet kialakulását. Ennek kapcsán viszont nyilvánvalóvá vált, hogy vagy a meghozandó új alkotmányban kellene szabályozni a választás kérdését, de ha ahhoz nem nyúlunk hozzá, és a koncepció úgy döntött, hogy ehhez nem nyúlunk hozzá, akkor ezt a kérdést, ennek további részleteit az Alkotmánybíróságról szóló törvényben kell majd szabályozni. Nevezetesen a választás feltételeit úgy meghatározni, a bíróválasztás feltételeit, hogy ne alakulhasson ki ilyen tartós mulasztás egy parlamenti patthelyzet folytán.
Fontos új rendelkezései a koncepciónak az Alkotmánybíróság hatáskörére vonatkozó rendelkezések. Eredetileg az alkotmány csak egy generál klauzúrát tartalmaz, hogy az Alkotmánybíróság az alkotmányellenes jogszabályok és törvények megsemmisítésére hivatott és jogosult. Azonban jól tudjuk, hogy a hatásköri szabályok ennél bonyolultabbak, részletesebbek, és az alkotmánybírósági törvény tartalmazza eddig nálunk az Alkotmánybíróság hatáskörének tételes felsorolását. Az új alkotmánykoncepcióban viszont bekerül magába az alkotmányba tételesen az Alkotmánybíróság hatáskörének a felsorolása. Változás történik az elképzelés szerint azonban oly módon, hogy a jelenleg hatályos rendelkezés szerint az úgynevezett absztrakt normakontroll, vagyis bárki által kezdeményezhető utólagos normakontroll intézménye megszűnne, és állampolgárok vagy állampolgárok csoportjai csak érdekeltségük valószínűsítése esetén kérhetnének utólagos normakontrollt.
(10.30)
Ennek a rendelkezésnek az a fontos magyarázata, hogy Alkotmánybíróságot az elmúlt hat évben sok ezer olyan indítvánnyal árasztották el állampolgárok, amely indítványokat az Alkotmánybíróság megfelelő módon képtelen feldolgozni. Tehát szükség van arra, hogy bizonyos szűrőt alkalmazzon maga a törvényhozó, hogy az Alkotmánybírósághoz ne feldolgozhatatlan mennyiségű kérelem érkezzen. Természetesen ez a lehetőség az állampolgárokat nem rekesztené ki a kezdeményezés lehetősége elől, mert megfelelő szervezeteken keresztül az igényeiket érvényesíthetik, és kezdeményezőlépéseket tehetnek. De nem közvetlenül fordulhatnának az Alkotmánybírósághoz.
A különböző alkotmánybírósági eljárások, tehát különböző hatáskörök esetén maga a koncepció tartalmazná, hogy kik jogosultak az előterjesztésre. Kik, illetve mely intézmények lehetnek kezdeményezők. Ugyancsak rendelkezést tartalmaz a koncepció arra nézve, hogy az Alkotmánybíróság hivatalból nem indíthat eljárást. Ez az Alkotmánybíróság és a Legfelső Bíróság álláspontjával is egyezik, hisz az Alkotmánybíróság és a Legfelső Bíróság egy közös munkaokmányban részletezte azokat a legfontosabb szempontokat, amelyeket fontosnak tartott hangsúlyozni. 1995 tavaszán alkották meg ezt a munkaokmányt, amely tulajdonképpen az alkotmányozó parlamenti bizottság számára információt tartalmaz, hogy ezekről a hatásköri kérdésekről hogyan vélekedik mind az Alkotmánybíróság, mind a Legfelső Bíróság.
Ugyancsak egy lényeges rendelkezés bizonyos elvárásokkal szemben, hisz nagyon sokféle igénnyel találkoztunk a koncepció kidolgozása során, hogy az Alkotmánybíróság ne foglalkozzék - úgy, mint eddig sem foglalkozott -, ne foglalkozzék esetbíráskodással, vagyis állampolgárok egyes jogvitáikkal ne fordulhassanak Alkotmánybírósághoz, vagyis az Alkotmánybíróság a rendes bíróságoknak ne váljék jogorvoslati fórumává.
Egy kivétel van, és ez volt eddig is, ha rendes bírósági eljárásban egy állampolgár sérelmes határozatot kap, és ez a határozat alkotmányellenes jogszabályon alapszik, abban az esetben az állampolgár, tehát a peres fél kezdeményezése, vagy a bíróság kezdeményezése, folytán, az Alkotmánybíróság az ügyet megvizsgálhatja és az alkotmányellenes jogszabályt megsemmisítheti, és ezzel az állampolgárnak megnyílik újra a joga, hogy rendes bíróság előtt perújítási eljárás során az igényét az igazságszolgáltatás előtt érvényesíthesse. De a konkrét jogvitában itt sem az Alkotmánybíróság mondja ki a döntést.
Szintén megfogalmazódott különböző szakmai körök részéről az alkotmányjogi panasz kérdése, pontosabban az alapjogi bíráskodás kérdése, hogy állampolgárok alkotmányos alapjoguk sérelme ügyét egyedi ügyként az Alkotmánybíróság elé vihetik-e. Ebben a szakma széles egyetértése azt az álláspontot képviseli, amit természetesen a bizottság is magáévá tett, hogy ezek az alapjogi sérelmek rendes bíróság előtt érvényesíthetők. Hiszen az új alkotmány a rendes bíróságok számára is olyan jogforrás lesz, amelyre közvetlenül hivatkozhatnak.
Fontos rendelkezés a koncepcióban az, amely úgy szól, hogy az Alkotmánybíróság a döntésével ne változtathassa meg a parlament által meghozott törvény tartalmát. Ezzel némileg szemben áll az Alkotmánybíróság álláspontja, amikor azt mondja, hogy ha egy törvénynek valamely elemét megsemmisíti az Alkotmánybíróság, az rendszerint a hatályban maradt rendelkezések tartalmát is változtatja. Ez kétségtelenül nehéz kérdés és fogas kérdés, és tulajdonképpen azt a kérdést veti fel, hogy az Alkotmánybíróság jogalkotói feladatokat betölthet-e. Egyes felfogások szerint - sőt, hát ez kézenfekvő - egy törvény megsemmisítése, az egy negatív törvényhozási aktus. Ha azonban a negatív törvényhozási aktus, vagyis egy rendelkezésnek a törvényből való kiiktatása alapvetően megváltoztatja a hatályban maradt rendelkezés tartalmát, az alkotmányossági aggályt vet fel, nevezetesen azt az aggályt veti fel, hogy az Alkotmánybíróság nem veszi-e át a törvényhozó hatalom, az Országgyűlés funkcióját.
Helyesnek látszik az a megoldás, hogy az Alkotmánybíróság ilyen esetben vagy semmisítse meg az egész törvényt, vagy éljen azzal a lehetőséggel, hogy nem megsemmisíti a törvényt, hanem megállapítja a törvénysértést, megállapítja az alkotmányellenességet, és az Országgyűlésre, a törvényhozóra bízza az alkotmányos rendelkezés kiiktatását. Az elmúlt évek gyakorlatában volt erre példa. Például a rádió- és televíziótörvény, illetve annak a felügyeletéről szóló ősrégi, 1970-es évekbeli kormányrendeletnek az alkotmányossági felülvizsgálata során az Alkotmánybíróság - nagyon helyesen - azt a megoldást választotta, hogy megállapította az alkotmányellenességet, de nem helyezte hatályon kívül az alkotmányellenes rendelkezést - mert azzal bizonytalanságot okozott volna -, hanem a törvényhozást szólította fel, még határidőt is adva, hogy az alkotmányellenes rendelkezést iktassa ki, médiatörvény megalkotásával a feladatot oldja meg. Ez járható útnak látszik minden olyan esetben, amikor kérdésessé válik, hogy az Alkotmánybíróság részleges törvénymegsemmisítése alapvető tartalmi változásokat idéz-e elő.
Hasonló témát vet fel az ideiglenes intézkedés kérdése. Alkotmánybírósági szakértők részéről is megfogalmazódott, és a szakma néhány tekintélye részéről megfogalmazódott igény, hogy az Alkotmánybíróság hozhasson ideiglenes intézkedést, két esetben.
Az egyik eset az lenne, amikor a törvényhozás mulasztásos alkotmánysértést követ el, vagyis elmulaszt megalkotni valamilyen fontos törvényt, ilyen esetben az elképzelés támogatói szerint az Alkotmánybíróság ideiglenesen, záros határidőre, ideiglenes normát állapíthatna meg. Ez lényegében azt jelentené, hogy az Alkotmánybíróság átmeneti időre, ideiglenes intézkedésként, törvényt alkot. Az alkotmány-előkészítő bizottságban ez az elképzelés nem kapott támogatást - és ezzel magam sem értenék egyet, minthogy a szakma közvéleményének jelentős része ezzel az elképzeléssel nem ért egyet. Ez a hatalmi ágak egyensúlyát oly módon módosítaná, amely indokolatlan túlhatalmat eredményezhetne.
A másik megoldás, hogy ideiglenes intézkedéssel az Alkotmánybíróság meggátolhatná, záros határidőre, egy általa vizsgált törvény hatálybalépését, amennyiben az alkotmánybírósági eljárás még a törvény hatálybalépése előtt megindul. Nagyon logikusnak látszik az intézkedés, illetve a lehetőség, hogy az Alkotmánybíróság egy, esetleg alkotmányellenesnek minősülő, tehát az alkotmányellenesség gyanújába keveredett, már kihirdetett, de még hatályba nem lépett törvény hatálybalépését meggátolhassa.
Kétségtelen, fontos érdek fűződhet ahhoz konkrét esetben, hogy alkotmányellenes törvény ne lépjen hatályba, ne következzenek be a törvény hatályai és utána pár hónap múlva az Alkotmánybíróság, ha azt megsemmisíti, egy áldatlan helyzet ne álljon elő, hisz bizonyos visszafordíthatatlan folyamatok elindulnak, bizonyos következményeket már meg nem történtté tenni nem lehet, tehát bizonyos irreverzíbilis folyamatok elindulnak, és ez a jogbizonytalanságot fokozza.
De ugyanakkor az is fokozza a jogbizonytalanságot adott esetben, ha az Alkotmánybíróság az alkotmányellenesség gyanúját észlelve, de még a kérdésben végleges álláspontot nem kialakítva, felfüggeszti a törvény hatálybalépését - egyes elképzelések szerint ezt három hónapra vagy hat hónapra, legfeljebb kétszer három hónapra tehetné meg - , mert ha az Alkotmánybíróság késlelteti a törvény hatálybalépését, majd végül mégis kiderül, hogy az alkotmányossági aggály megalapozatlan volt, abból is nagyon súlyos hátrány származhat, hogy egy fontos törvény hat hónappal később lép hatályba.
(10.40)
Gondoljunk bele: adótörvények költségvetést fölboríthatnak, sőt egyáltalán a kormány gazdasági, gazdaságpolitikai tevékenységét gúzsba köthetné adott esetben alkotmánybírósági szándéktól függetlenül, annak dacára, hogy az Alkotmánybíróság szándéka nem erre irányulna.
Én úgy gondolom, hogy helyesebb az, ha az Alkotmánybíróság egy még hatályba nem lépett törvény alkotmányellenességét vizsgálva, és ha az alkotmányellenesség gyanúját fennforogni látja, és úgy véli, úgy látja, hogy fontos érdek, hogy ez a törvény ne lépjen hatályba, akkor a hatálybalépés előtt hozza meg az érdemi döntését. Volt erre példa, pontosan a kormány gazdasági stabilizációs törvénycsomagjának a hatálybalépése előtt, az Alkotmánybíróság soron kívül el tudott néhány fontos kérdést bírálni.
Jól tudom, hogy az alapos és körültekintő munkához idő kell, azonban a különböző lehetséges érdeksérelmeket mérlegelve én úgy gondolom, hogy az ideiglenes intézkedés alkalmazása több gondot okozhat vagy több sérelmet okozhat a jogbiztonság rovására, mintha ezt nem alkalmazzuk.
Fontosnak tartom még, hogy maga az alkotmány, ne csak az alkotmánybírósági törvény, maga az alkotmány tartalmazzon rendelkezéseket, amelyek az indítványozóknak, illetve a jogalkotóknak az alkotmánybírósági eljárásban élvezett jogait szabályozzák. Nevezetesen a kvázi ügyféli jogokat szabályozzák.
Fontosnak tartom, hogy érvényesüljenek a kontradiktórius eljárás bizonyos elemei az alkotmánybírósági eljárásban is. Aminthogy érvényesülnek jelenleg is, csak ennek nincs semmiféle törvényi szabályozása. Jelenleg kizárólag az Alkotmánybíróság bölcs belátásán múlik, hogy kit hallgat meg az ügyben, kinek az álláspontját kívánja megismerni, és kiét nem. Azt alapvetően fontosnak tartom, hogy a rendes bíróság legfontosabb garanciális elemei az alkotmánybírósági eljárásban is érvényesüljenek, vagyis az alkotmánybírósági eljárás szabályai kissé kerüljenek közelebb a klasszikus bírósági eljárási elvekhez. Ugyanakkor természetesen megőrizve a különállását, a speciális működési szabályait és jellegét.
Tehát fontosnak tartom, hogy az Alkotmánybíróság által megismert bizonyítékokat vagy a döntéshozatalnál mérlegelt, akár indokul felhasznált bizonyítékokat az eljárás során az indítványozó is és a jogalkotó is megismerhesse, és arra észrevételt tehessen. Vonatkozik ez a szakértői véleményekre és mindazokra a dokumentumokra, amelyek a törvény szerint az Alkotmánybíróság vizsgálódásának tárgyát képezhetik, vagy vonatkozik a meghallgatott személyek nyilatkozataira.
Tehát fontosnak tartom, nem azt, hogy tárgyalótermi vita legyen, mint a klasszikus bírói eljárásban, hanem azt, hogy a kvázi ügyféli jogokat élvező előterjesztő és jogalkotó mindezekben a fontos kérdésekben véleményt nyilváníthasson, és ne történhessék meg az, hogy bárki is úgy érzi egy alkotmánybírósági döntés meghozatala után, hogy valami fontos érv elkerülte az Alkotmánybíróság figyelmét.
Tisztelt Országgyűlés! Ezek a legfontosabb elemek, amelyek, úgy gondolom, és úgy gondoljuk, s az alkotmány-előkészítő bizottság többségi álláspontja is erre az álláspontra helyezkedett, hogy ezek a fontos kérdések magában az alkotmányban kell szerepeljenek.
Mi a teendőnk a következőkben? Véleményem szerint, és ebben a többi parlamenti párt szónokai, vezérszónokai is egyetértettek, amikor az ügyrendi törvényjavaslat vitája folyt, ügyrendi törvényt alkotnunk addig nem szabad, amíg vagy az alkotmány, vagy az alkotmánybírósági törvény szintjén a legfontosabb garanciális hatásköri, eljárási és szervezeti kérdéseket nem szabályozzuk. Ha ezt megtettük, akkor a további szabályozási feladatokat az alkotmánybírákra bízhatjuk. Köszönöm a türelmüket. (Taps a bal oldalon.)
