DR. BIHARI MIHÁLY
DR. BIHARI MIHÁLY
DR. BIHARI MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Éppen egy évvel ezelőtt alakult meg a 25 tagú alkotmány-előkészítő bizottság, amelyik ez év március végéig elkészítette azt az alkotmányszabályozási koncepciót, amelyik 500 ezer példányban jelent meg 5 napilapban - erre még nem volt példa a magyar történelemben -, hogy kettéválasztották volna az alkotmány elveiről, koncepciójáról szóló vitát, 500 ezer példányban azt nyilvánosságra hozták volna, lehetővé téve azt, hogy 45 nap alatt állampolgárok, szakmai szervezetek, szakemberek, civil szervezetek, bárki az országban hozzászóljon. El kell mondanom azonban azt is, hogy a 45 nap után érkezett javaslatokat, véleményeket az alkotmány-előkészítő bizottság titkársága ugyanúgy az alkotmány-előkészítő bizottság rendelkezésére bocsátotta, mint azokat, amelyeket határidő alatt adtak be.
Hét tárgyalási napon vitatkozott az Országgyűlés - ha nem is mindig tömeges részvétel mellett - az alkotmányszabályozás elveiről. 823 észrevétel érkezett be azalatt a 45 nap alatt, ami alatt az állampolgárok, szakértők, szakmai szervezetek leírhatták, elmondhatták volna a véleményüket.
Előre lehetett látni, előre lehetett tudni - hiszen egy éven keresztül rengeteg tárgyalási órában próbáltuk meggyőzni egymást különböző álláspontjainkról -, tehát előre lehetett látni, előre lehetett tudni, hogy melyek lesznek a szabályozási koncepció legfőbb vitakérdései. Azt hiszem, hogy ezek be is jöttek, valóban azokról - bár nem csak azokról - folytak a viták. Így az állam jellegével kapcsolatos viták nagyon sok hozzászólásban előtérbe kerültek, főleg az állam szociális jellegének a kinyilvánítása, deklarálása és legfőképpen az ebből fakadó következményeknek a jogi szabályozása a viták középpontjába került, szociális piacgazdaság, szociális jogállam, szociális állam különbözőféle fogalmazási formákban.
Ugyancsak nyilvánvaló volt, hogy a külső nemzetközi jog és a hazai belső jog viszonyát illetően, azaz az a 3-4 évtizedes szakmai vita, amelyik az úgynevezett egységes - vagyis monista -, s a kétféle, egymástól elválasztott - dualista - álláspont között van, az vitatéma volt az elmúlt egy év során, vitatéma maradt a nyilvános vitában, és ne legyenek kétségeink, hogy vitatéma lesz a normaszöveg előkészítése során is, sőt az új alkotmány esetleges elfogadását követően is, hiszen a világ nemzetközi jogtudósai, belső joggal foglalkozó alkotmányjogászai szinte mindenhol többféleképpen foglalnak állást ebben a kérdésben.
Nagy vitát váltott ki az emberi jogok szabályozása. Szerencsére abban nem volt vita, abban minden párt egyetértett, hogy az emberi jogoknak a jelentőségét alá kell húzni azzal, hogy az általános rendelkezések után, rögtön az emberi jogokra vonatkozó rendelkezések következzenek az alkotmányban, és hogy az eddig ismert, akár nemzetközi szerződésekből levezethető, akár pedig jogelvi, jogfilozófiai alapokból levezethető összes ismert emberi jogot és állampolgári jogot nevesítve az alkotmányban meg kell jeleníteni, és valamilyen módon a garanciájukat is meg kell teremteni. Erről nem volt vita.
Vita volt arról, hogy az úgynevezett gazdasági, szociális jogokat miként szabályozza az alkotmány, kikényszeríthető egyéni vagy kollektív alanyi jogokként-e, vagy pedig az állam feladataként rögzítse, amelyek megvalósítására az államnak törekednie kell. Ez a vita sem fog lezárulni még akkor sem, hogyha az új alkotmány koncepciójában egyik vagy másik megoldás fog érvényesülni, hiszen a nemzetközi jogirodalomban is erről vita folyik. Ez még azonban nem akadályozza meg azt, hogy a jelenlegi alkotmánykoncepció alapján lényegesen jobb, több és pontosabb garanciákat adó módon legyenek szabályozva ezek a kérdések, tehát ez a vita nem jelenti azt, hogy nem lesz majd jobban, pontosabban szabályozva ez az egész kérdéskör az új alkotmányban.
Várható volt, hogy éles vita lesz a társadalmi érdekegyeztetés témakörében. Ez vitát váltott ki az egy év alatt is, vita volt a szakértők között is, vita van a szakmában és a pártok és a szakértőik álláspontjai is eltértek ebben a kérdésben. Itt a nyilvános vitában is kellő súllyal pertraktálta a parlament ezt, pro és kontra felhozva érveket, és hát azt gondolom, hogy ebben a kérdéskörben is a vita fennmaradása ellenére lehet megoldást találni, akár úgy, hogy alkotmányos szabályozási tárgy lesz, a társadalmi érdekegyeztetés témaköre is bekerül az alkotmányba, akár úgy hogy nem kerül be az alkotmányba, de más törvényben részletesen szabályozni lehet az országos érdekegyeztetést, az ágazati érdekegyeztetést, a területi, megyei szintű érdekegyeztetés kérdéskörét.
Éles vitát váltott ki - ahogy erre utalt előttem összefoglaló módon hozzászóló Hack Péter vagy Torgyán József képviselőtársam is - a köztársasági elnök választásának a módja, valamint a parlament egykamarás vagy kétkamarás megoldása egyaránt.
Ugyancsak vitát váltott ki az igazságszolgáltatási tanács léte, nem léte, szükségessége. Ez inkább az igazságszolgáltatásban dolgozó szakembereket érintette, érdekli, és nyilvánvalóan, hogy elsősorban onnan kaptunk javaslatokat. Megítélésem szerint, úgy tűnik a vita kapcsán, hogy közel kerültünk ahhoz, hogy megegyezés, konszenzus szülessen ebben a kérdésben, de hát nem előlegezhetem meg természetesen a módosító javaslatokról jövő héten elinduló vitákat, csak mint egy összegezésképpen merném előrebocsátani azt a reményemet, hogy ebben a kérdésben a hat, illetve hét párt szakértői és képviselői megegyeznek abban, hogy ez a kérdéskör bekerüljön az alkotmányba.
Éles vita volt várható és vita is alakult ki a közpénzügyek szabályozását illetően, ne felejtsük el, hogy ez az egész rész lényegileg új rész - nem teljes mértékben -, de lényegileg új rész lesz az alkotmányban, rendkívül fontos garanciális elemeket, rendkívül fontos garanciális szabályokat fog tartalmazni a közpénzügyekre, a költségvetés elfogadására, a zárszámadás elfogadására, a Magyar Nemzeti Bank jogállására, az adózással kapcsolatos alapelvek elfogadására vonatkozó rész.
S végül vitát vártunk - és vita alakult ki - az új alkotmány elfogadását illetően, népszavazás útján való megerősítést illetően.
(13.20)
Nem volt vita abban, hogy népszavazás útján kívánja megerősíttetni az új alkotmányt minden párt, ebben nem volt vita. Viszont kicsit zárójelbe is tettük az előkészítő bizottsági üléseken, és nem sok időt fordítottunk arra - itt az általános vitában már többen hozzászóltak viszont -, hogy a konkrét folyamata, eljárása, lezajlása a népszavazásnak hogy történjen. A vita alapján azt mondhatom, hogy kismértékben változtak az egyes pártoknak az álláspontjai a különböző kérdésekben, de a legtöbb párt nyitottságot mutatott. Hiszen az általános vitának nem az volt a funkciója, hogy mindenki mereven ragaszkodva egy, mondjuk az előkészítés során kialakított álláspontjához azt indokolja csak, hanem azt, hogy pro és kontra próbáljuk meg figyelembe venni - az alkotmányjogi szakma képviselőinek az írásait, véleményét is figyelembe véve és felhasználva - egy-egy jogintézmény, egy-egy megoldás mellett vagy ellen szóló érveket.
Ebből következően én azoknak a hozzászólásoknak örültem a leginkább, amelyek meditatív jellegűek voltak, vagy hogyha határozottan elkötelezettek voltak egy álláspont mellett, tisztességesen elmondták azzal az állásponttal szemben álló álláspontokat, érveket is, és a hozzászólásoknak szerintem a 70-80%-a ilyen típusú meditatív gondolkozó érvelő pro és kontra érveket számbavevő volt, és ez nagy nyeresége - megítélésem szerint - a magyar közjogi szakmának is, de a felelősen politizáló közjogi kérdésekhez valamilyen módon affinitással rendelkező vagy valamennyire konyító politikusoknak egyaránt.
Összegezésképpen szomorúan kell megállapítanom azt, hogy - bár a legtöbb párt hangsúlyozta azt, hogy az eljárási szabályokat, amelyeket kialakítottunk az új alkotmány koncepciójának az elfogadására vonatkozóan, senki nem sértette meg, ennek ellenére hát határozott véleményként hangzott el, legutóbb éppen Torgyán József szájából az -, hogy elfogadhatatlan a Független Kisgazdapárt számára az az alkotmánykoncepció, szabályozási koncepció, ami kialakult.
Azért vagyok szomorú, mert ez az úgynevezett modern, előre szabályozott demokrácia alapelvének a megkérdőjelezése. Tudniillik a modern demokráciában, amelyik tárgyalásos demokrácia, mindig többféle fél, érdekek, vélemények alapján megosztott fél alkudozásán alapul, ott először megállapodnak a szabályokban. Megállapodnak előre, hogy mi lesz a tárgyalás menete, mi lesz a szavazás módja, hogy kerülnek az érvek nyilvánosságra stb., tehát megállapodnak a szabályban. Ahogy a sakknak vagy a kártyajátéknak a szabályait előre ismerik azok, akik leülnek játszani. Ha betartják a játékszabályokat, akkor senkinek nincs joga kétségbe vonni az eredményt. Tehát, hogyha veszít valaki a sakkban, miközben betartják a szabályokat, akkor tudomásul kell venni azt is, ha győz, azt is, hogyha remizik és azt is, hogyha veszít.
Itt nincs szó veszítésről és győzelemről, itt arról van szó, hogy a pártok és a szakértők a legnagyobb közös nevező elérésére törekedtek. Nem a legkisebb közös többszörösre, mert az lett volna az ideális, de az lehetetlen az alkotmányozás során, hanem a legnagyobb közös nevezőnek az elérésére. Azért alakítottuk ki és fogadtuk el azokat a tárgyalási szabályokat, a négy-négy fős delegációt, azt, hogy minden delegáció szakértőjét is magával hozhatja, azt, hogy az állandó jelleggel meghívott szakértőktől bárki ott rögtön véleményt kérhetett, sőt olykor írásban adtak véleményt, és ezzel a lehetőséggel nagyon sokszor éltünk is, azt, hogy minden egyes delegációnak egyetlenegy szavazata volt; ennél demokratikusabb eljárási szabályt - véleményem szerint - politikai döntéshozatalra vonatkozóan nem lehet kitalálni. És nem kezdtünk el azon sajnálkozni és meditálni, hogy hány százalékos aránya van az egyik pártnak a parlamentben, hány százalék a másiknak, hanem arra törekedtünk, hogy valóban a parlamentben képviselettel rendelkező pártok mindegyike érveinek a súlya alapján is és meggyőző ereje alapján, számarányától teljesen függetlenül, alkotó módon hathasson közre ennek az új szabályozási koncepciónak az elfogadására.
Ezt a szabályt senki meg nem sértette. Ebből következően az ötszázezer példányban nyilvánosságra hozott szabályozási koncepcióban vagy olyan szöveg van, ami legalább öt párt egyetértését bírta, tehát öt párt egyetértett benne, vagy olyan szöveg van, amely a hatályos, a jelenleg hatályos alkotmányból lett átvéve. Semmilyen más szöveg, egy pont, egy a betű, egy és nincs benne, csak ennek a két szabálynak megfelelő. Ebben állapodtunk meg. Ebből következően mindenki mondhatja azt, hogy az elfogadott, végül nyilvánosságra került anyagban, hát ő ezt meg azt szerette volna bevenni, ő úgy gondolta, hogy jobb lett volna ez és ez a megoldás. Az ő pártjának vagy szakértőjének a meggyőződéséhez amaz és amaz a megoldás közelebb állt. Ehhez mindenkinek joga van természetesen, hiszen nem dogmák és nem hát kőbe vésett koncepciót készítettek.
Ahhoz nincs joga, hogy kétségbe vonja az általunk elfogadott és mindvégig betartott szabály alapján megszületett koncepciónak a legitimitását, demokratikus előkészítettségét és az ennek következtében való elfogadását. A vitát természetesnek tartottuk azután is - ezért ugyan néhány képviselőtársunk meglepődött -, hogy egy-egy pártnak a képviselője a szavazatához képest nyitottabbnak mutatkozott az általános vitában, pro és kontra hozott fel érveket, szerintem, ezen nem kellett volna meglepődni. Ez abból következett, hogy nem kőbe vésett doktrínát akartunk elfogadni, hanem vitaalapanyagul szolgáló, de ugyanakkor széles politikai megegyezésen, konszenzuson alapuló szöveget.
Úgyhogy szomorúan kell megállapítanom, hogy valamilyen módon a modern demokráciának eljárásos, alkudozásos, tárgyalásos demokráciának ez a kultúrája, ez az etikája, ez az etosza még nem minden képviselőtársunkat tudta kellőképpen áthatni.
Néhány értékelő szót és értékelő szempontot a koncepcióról a vita tükrében is. Többféle szempontból értékelhetjük ezt a koncepciót, ami nyilvánosságra került és amely a módosító indítványok során és alapján, amelyekről jövő héten indulnak meg a tárgyalások. Hitem szerint javulni fognak, pontosabbá válnak, a politikai konszenzus még szélesebb lesz.
Tehát többféle szempontból lehet értékelni. Az egyik lehetséges szempont az - aminek hangsúlyt kívántam adni, különösen az előttem hozzászólónak az értékelő ítélete után -, hogy vajon ez a koncepció megfelelt-e az előkészítő bizottság eljárási, döntési mechanizmusának és követelményeinek.
Minden tekintetben megfelelt. Azt gondolom, hogy ilyen szempontból, demokratikus eljárásban hozott, demokratikus tartalmú koncepciót vehetett kézbe az az olvasó és a szakemberek, akik eziránt érdeklődtek.
A másik értékelési szempont, hogy vajon ez új koncepció a jelenleg hatályos alkotmányhoz képest több, jobb, kerekebb alkotmánnyal kecsegtet-e vagy sem. Határozottan az az álláspontom, hogy igen. Koherensebb, részletesebb lesz az új alkotmány, hacsak ennek a koncepciónak az alapján készül el a normaszöveg, akkor is, hát még ha a módosító indítványok során följavul, tovább javul ez a koncepció, részletesebb lesz az új alkotmány, koherensebb, tehát kevesebb ellentmondás, hézag vagy lyuk lesz ebben az alkotmányban, ugyanakkor megőrzi a magyar demokratikus alkotmányozásnak a folytonosságát, a közjogi rendszerünknek a stabilitását, beépít új elemeket, olyan új elemeket az alkotmányba, új jogintézményeket - közpénzügyekre utaltam az előbb például -, amelyeket már régebben is be kellett volna építeni, és véleményem szerint, ha csak az eddig ismert koncepció alapján készül el a norma szövege, akkor a jövőre nézve egy stabil, minden kritikát kiálló, vagy ha nem is minden kritikát, de a legfontosabb kritikát kiálló új alkotmány születik, amely még a vitáknak a tárgya lehet ezután is természetesen.
A harmadik értékelési szempont az, hogy vajon a nemzetközi alkotmányozásban elfogadott és elismert közjogi elveknek, általános értékeknek, demokratikus értékeknek, jogi értékeknek, megfelel-e ez az alkotmány, kiállja-e a próbát.
(13.30)
(Az elnöki széket dr. Füzessy Tibor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Én azt gondolom, hogy megfelel az emberi jogokkal kapcsolatos alapvető nemzetközi szerződések követelményeinek, megfelel a demokratikus értékeknek, a hatalommegosztás követelményének, amely a hatalomkoncentrációt hivatott megakadályozni, megfelel a parlamenti demokrácia értékeinek, megfelel a versengő többpártrendszer értékeinek, megfelel az általános állampolgári és emberi jogokkal kapcsolatos garanciális követelményeknek.
A negyedik értékelési szempont az a szakmai kiérleltség. Vajon ez az alkotmány tükrözi-e a magyar közjogi szakmának, alkotmányhoz értő szakembereknek az álláspontját, illetve olyan színvonalon építette-e be ezeknek a szakembereknek a véleményét, javaslatát, ami elvárható egy alkotmánytól? Azt kell hogy mondjam, hogy megfelel. Az egyes jogintézmények, amelyek újként vagy megőrzött jogintézményekként bekerülnek az alkotmány szövegébe, véleményem szerint magas szakmai kiérleltségi fokon vannak. Ez nem jelent vitanélküliséget. A közjogi szakmában sincs vitanélküliség - hála Istennek, mert a tudomány halála a vita megszűnése -, a politikában viszont nem lehet a vitákat örök időkre fenntartani. A tudományban fönn lehet, sőt, fönn kell tartani a vitákat, a politikában - és az alkotmány végső soron egy politikai döntésnek, parlamenti döntésnek a tárgya és a terméke -, ott viszont a viták után, egy idő után pro vagy kontra, A vagy B megoldás mellett döntést kell hozni. Úgy vélem, hogy akármelyik alternatíva, szakmai megoldás mellett születik meg a döntés, azt nem lehet mondani, hogy a másik megoldás érveit és megfontolásait ne vette volna számításba akár az alkotmány-előkészítő bizottság, akár pedig a parlament.
Értékelhetjük abból a szempontból is ezt az alkotmánykoncepciót, hogy vajon az megfelel-e az egyes pártok igényeinek, követelményeinek és programjainak? Erre az a válaszom, hogy nem. Nagyon nagy hiba lenne, hogyha pártprogramokat írnánk - akár a mienket, amely hozzám közel áll -, írnánk paragrafusokba, és ez lenne az alkotmány. Más műfaj a párt programja, és más műfaj az alkotmány. Az alkotmány az egész nemzethez szól, politikai megosztottságra tekintet nélkül, aktuális, parlamenten belüli többség-kisebbség arányokra tekintet nélkül, nem veheti figyelembe az alkotmány az éppen aktuális parlamenti erőviszonyokat, éppen attól lesz alkotmányos és attól lesz stabil, hogyha ezeken felül tud emelkedni. Ebből következik, hogy nem is szabad pártprogramokat vagy célkitűzéseket - bármennyire magasztosak azok, bármennyire is elkötelezett mellettük valaki -, alkotmányba foglalni.
Ezért tehát hogyha valaki szigorúan a saját pártja programját kéri számon az alkotmányon, biztos, hogy csalódni fog. Kérje számon azokat az általános emberi, nemzeti, egyetemes emberi és a nemzetközösséghez vagy a nemzethez tartozó értékeket vagy abból fakadó értékeket, amelyeket ő maga is fölvállal, ezeknek meg kell hogy feleljen. A demokrácia általános elveinek meg kell hogy feleljen. A magyar történelem, jogtörténelem, államszervezeti rendszer és alkotmányozás értékeinek meg kell hogy feleljen az alkotmány, de pártprogramoknak természetszerűen nem, ez nem azt jelenti, hogy a pártprogramoknak a megvalósításáról bármelyik párt képviselője, tagja mondjon le. Vívja tovább a harcát demokratikus keretek között a pártprogramban foglaltak megvalósításáért, itt a parlamentben, a társadalmi nyilvánosság előtt, de ne kérje számon az alkotmányon saját pártja programjának a pontos definiálását és paragrafusba szedett tételeit.
Ha azt nézzük, hogy megfelel-e a társadalmi közvélemény igényének és elvárásainak az új alkotmány koncepciója, akkor én a magam részéről azt mondom, hogy nem tudom. Nem ismerem a közvéleménynek, a széles társadalmi közvéleménynek az alkotmányozással kapcsolatos igényeit, szabályozása szükségleteit. Sok mindent ismernünk, nemcsak közvélemény-kutatásokból, hanem a beérkezett anyagokból elsősorban, különösen jól tudtuk kezelni azokat az észrevételeket, amelyek egy-egy közösségnek, egy-egy szervezetnek, egy-egy intézménynek a kollektív véleményét tükrözték, és ezeket a szabályozási szükségleteket vagy szabályozási igényeket, illetve az ezeknek megfelelő szabályokat beépíteni a koncepcióba.
Viszont azt gondolom, hogy nincs ember, aki igazán biztosan hivatkozhat arra, hogy ő tudja azt, hogy a társadalom mit akar és milyen alkotmányt akar. A társadalomnak az alkotmányozással kapcsolatos alkotmányos jogtudata jelentősen növekedhet, jelentősen fontosabbá válhat például az alkotmányról szóló koncepcionális vita, majd a normatív vita társadalmi nyilvánossága során.
Sajnálattal kell megállapítanom azt - és ezt, félreértés ne essék, nem valamiféle politikai kritikának, hanem szigorúan magánemberi bírálatként vagy kritikaként fogalmazom meg -, hogy például a közszolgálati magyar televízióban az elmúlt másfél hónapban meditatív viták, tehát nem éles politikai csatározások, hanem meditatív viták alkotmányról, alkotmányos jogintézményekről alig-alig folytak, több folyt az írott sajtóban és a rádióban. Úgy gondolom, hogy a magyar közvélemény és társadalom alkotmányos jogtudatát, jogismeretét jelentősen növelhette volna, hogyha öt-hat fontos alkotmányjogi kérdésben meditatív vitát hallhatott volna szakértőktől, nemcsak politikusoktól, hanem jogász szakértőktől is.
Természetesen a társadalom alkotmányos jogtudatának a fejlesztésében, fejlődésében, alakulásában jelentős szerepet fog betölteni az alkotmányról folytatott további viták sorozata, illetve a népszavazás, hiszen a népszavazásra kerülő szöveg kapcsán remélhetőleg mindazok a pártok, akik részt vesznek mindvégig az alkotmány előkészítésében, demokratikus kötelezettségüknek érzik majd azt, hogy arra biztassák az állampolgárokat, hogy menjenek el a népszavazásra, és valamilyen módon nyilvánítsák ki akaratukat és szándékukat, még akkor is, ha kettő-három vagy akár négy-öt kérdésben is az alkotmány végső szövege nem tükrözi az ő saját személyi vagy pártpolitikai álláspontjukat.
Összességében azt mondhatjuk, hogy tökéletes alkotmány nincs, vita nélküli alkotmány nincs, de egyes jogintézmények tekintetében sem szabhatjuk azt a követelményt, hogy majd akkor alkotmányozzunk, öt év múlva, három év múlva, két parlamenti ciklus után, és a többi és a többi után, ha lezajlanak a nagy közjogi viták. Nem fognak lezajlani a nagy közjogi viták, újból és újból vitakérdésekké válnak, például az egész önkormányzati jog, az önkormányzatiság, mint az adott településen, adott területen élők alanyi joga, nem ez a jog vitatott, hanem ennek az érvényesülése, ennek a viszonya a parlamenti rendszerhez és a többi, tehát minden kérdéshez a tudomány is - és azt gondolom, hogy a politika is - újból és újból visszatér és vissza fog térni, és ez ne akadályozzon bennünket abban, hogy egy, a jelenlegi alkotmánynál jobb alkotmányt fogadjunk el.
Úgy gondolom, hogy komoly esély van arra, hogy a jelenlegi alkotmánynál jobb alkotmányt fogadjunk el, és ebben a munkában - megítélésem szerint - el kell szakadni attól a szemlélettől, hogy bármelyik kormány, bármelyik párt, bármelyik parlament ajándékot adna a társadalomnak. Ez az elmúlt 40 évnek a jellemzője volt, amikor valamiféle politikai ajándékként fogalmaztak meg egy-egy ágazati törvényt, annak elfogadását vagy módosítását. Egy alkotmány az nem ajándék a társadalomnak, egy alkotmány az éveken keresztül készülő szakmai és politikai döntési sorozatok eredménye, fáradságos szakmai munka 80 százalékban, s a társadalmi közvéleményt és társadalom véleményét figyelembe vevő politikai akarat, döntéshozatali szempontból ebbe a folyamatba beépítő norma, olyan norma, amely csak akkor lesz papíralkotmány, hogyha a társadalom igényeinek nem felel meg, a demokrácia és a jog általános elveinek és értékeinek nem felel meg, egy adott ország történetileg kialakult jogi kultúrájának, államszervezeti megoldásainak nem felel meg.
Ebből a szempontból vonjunk le következtetést arra vonatkozóan, hogy ez az alkotmány papíralkotmány lesz-e vagy élő, szerves alkotmány. Szerintem ma is élő, szerves alkotmánya van a Magyar Köztársaságnak, ez az új alkotmány szerintem annál jobb lehet, és komoly esély van arra, hogy lényegesen jobb lesz.
(13.40)
Néhány kérdésre szeretnék csak egy-egy mondat erejéig kitérni, amelyekről nagyon sok hozzászólás hangzott el. Az egyik a halálbüntetés kérdése. Azt gondolom, hogy a halálbüntetés megengedése vagy meg nem engedése nem közjogi kérdés, nem alkotmányozási kérdés. Ez nem azt jelenti, hogy nem jelentős kérdés és hogy ne osztaná meg a társadalmi közvéleményt jelentősen, és ne lehetne akár népszavazáson megkérdezni a társadalmat arról, hogy vajon kívánja-e visszaállítani vagy nem kívánja, de hiba lenne a halálbüntetés kérdését az új alkotmány koncepciójával, illetve szövegével összekötni, mert ebben az esetben nem az alkotmány kétszáz paragrafusáról, hanem erről az egy paragrafusról folyna a vita, és hangulati elemek alapján döntenének az emberek, illetve a halálbüntetés kérdésében elfoglalt álláspontjuk alapján. Márpedig a halálbüntetés kérdésében az álláspont nem politikai, nem pártpolitikai álláspont, az szigorúan magánemberi, erkölcsi, világnézeti kérdés. Ezen az alapon ugyanahhoz a párthoz tartozó két ember közül az egyik szükségesnek tarthatja, átmenetileg vagy véglegesen, a másik pedig lehetetlennek, illetve elfogadhatatlannak tarthatja a halálbüntetés kérdését. Úgyhogy én óvnék attól, hogy a majdani alkotmányról folytatott népszavazás során erről a kérdésről is döntsenek. Ennek a technikáját meg lehet találni valamilyen módon, csak nem szabadna az alkotmány szövegének az elfogadásához kötni.
A köztársasági elnök megválasztása, illetve az egykamara, kétkamara. El kell hogy mondjam azt, hogy a köztársasági elnök megválasztása tekintetében az MSZP kezdettől fogva a közvetlen választás mellett volt; 1990-ben a Király Zoltán által kezdeményezett népszavazás kapcsán is, amit az MSZP támogatott, 1994-es választási programjában is és az alkotmány-előkészítő bizottságban is. Más döntés született, tudomásul vettük. Nem mondjuk azt, hogy ettől antidemokratikus az a koncepció, ami megszületett, tudomásul vesszük, hogy a pártok többsége nem ért egyet a közvetlen választással.
Ettől a vitába még be kívántuk hozni, éppen azért, hogy a szélesebb társadalmi közvélemény is érveket és ellenérveket hangoztasson ezzel kapcsolatban. Csak egyetlen dologtól óvnék. Hogy valaki a közvetlen vagy a közvetett választást úgy állítsa be, hogy az az egyedül demokratikus és az egyedül jó megoldás. Mindkettőre van példa. A nemzetközi példák özönét hozhatjuk föl. Mindegyik mellett és mindegyik ellen szólnak érvek. Azt gondolom, hogy ezeket az érveket még egyszer számba vehetjük, aztán majd kialakul valamilyen többségi álláspont, amelyet a demokrácia követelménye alapján természetesen mi is kötelezőnek fogadunk el a magunk számára.
Ugyanez a véleményem az egykamara, kétkamara ügyében. Mindenre van példa: nem-szövetségi államok, új államok esetében működő kétkamarára: Lengyelország, Csehország, Szlovénia, Horvátország és Románia esetében, vagy Ausztria, amely ugyan szövetségi, de hasonló nagyságú ország, és vannak egykamarás parlamentek, amelyek demokratikusak. Például a mai magyar egykamarás parlament megfelel a parlamenti demokrácia követelményeinek, sem a demokratizmusát, sem a legitimitását, sőt még a racionalitását sem lehet kétségbe vonni. Az én véleményem szerint lehet jobban működtetett képviseleti rendszert kiépíteni; de nem úgy áll a dolog, hogy az egyik demokratikus, a másik diktatórikus, az egyik a parlamenti demokráciának megfelel, a másik tagadja, az egyik racionális, a másik pedig irracionális, hanem számba lehet venni a pro és kontra érveket egyaránt mindkettő esetében.
Végül az utolsó mondatban azt hadd mondjam el, hogy az alkotmány-előkészítés eddigi folyamata a koncepcióról folytatott nyilvános vita alapján - véleményem szerint - a meglévő alkotmány-koncepció alapján elkészítendő alkotmány. Stabilizálni fogja a magyar közjogi rendszert, biztosítja a magyar közjogi rendszer, államszervezet és jogrendszer folytonosságát, nagyobb belső koherenciát, ellentmondás-mentességet fog biztosítani. Először a magyar alkotmányozás történetében a nép megerősítő szavazatával véleményt mondhat az alkotmányozásról és az alkotmány végső szövegéről. Végül - megítélésem szerint - az újonnan elfogadott alkotmány a jövőre nézve is stabil és büszkén vállalható jog lesz, alkotmány lesz a Magyar Köztársaság történetében. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
