DR. HACK PÉTER
DR. HACK PÉTER
DR. HACK PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Egyik fontos fázisa lezárul a mai napon az alkotmány vitájának. Az elmúlt hetekben ebben a Házban rendkívül sok fontos és értékes felszólalás hangzott el az alkotmány egészéről, az alkotmányozási folyamatról és az alkotmány egyes részelemeiről, az egyes intézmények mellett és ellen. Igen színvonalas, szakmailag is alátámasztott érveléseket hallhattunk.
Azt tapasztalhattuk, hogy - talán megengedhetem magamnak ezt a megjegyzést - a vita színvonalasabb volt mint a parlamentben megszokott viták. Ennek egyik oka talán az volt, hogy nem lehettünk tanúi fogcsikorgató küzdelmeknek, nem lehettünk tanúi éles szóváltásoknak, nem lehettünk tanúi azoknak a küzdelmeknek, amelyek általában jellemzik a parlamenti vitákat és amelyek általában jellemzik az alkotmányozó vitákat is.
Azt is tapasztalhattuk, mint ahogy tapasztalhatjuk ma is, hogy nincs zsúfolásig megtelve a vita során a parlamenti patkó, a karzatokon nem hemzsegnek az újságírók és a fotóriporterek, ahogy éles helyzetekben megszokhattuk ebben a teremben. A sajtót figyelve azt láttuk, hogy nincs tele az újság az alkotmányozással kapcsolatos tudósításokkal. Talán azt is megkockáztathatjuk, hogy aki csak a sajtóból próbál tájékozódni a vitánkról, nem sokat tud meg arról, hogy miről is folyt valójában itt a vita.
A közvélemény sem ég izgalomban. A magam részéről több alkalommal volt szerencsém olyan országokba ellátogatni, ahol valóban éles alkotmányozó vitahelyzet volt, valami olyasmi, ami 1989-ben volt Magyarországon.
Azokban az országokban az alkotmányozási helyzetet, vagy az itt bevett szakkifejezéssel, alkotmányozási szükséghelyzetet az jellemezte - mint ahogy jellemezte 1989-ben Magyarországot is -, hogy a különböző hatalmi tényezők legélesebb konfrontációja zajlik. Az elnök, a parlament, a kormány egymás terhére próbálja saját hatalmát megerősíteni. Ezek a harcok sokszor rendkívüli éles politikai küzdelmekké, sokszor utcai demonstrációkká változtak. Voltak olyan országok, ahol valódi polgárháborús helyzetek is keletkeztek az alkotmány körüli vitákból. Ezek a helyzetek nincsenek meg Magyarországon. Ezt az alkotmányozási lázat, ezt az alkotmányozási szükséghelyzetet nem tapasztalhatjuk. Ebből én a magam részéről - és azt hiszem az egész képviselőcsoportunk nevében mondhatom ezt - levonhatom azt a következtetést, hogy alkalmas a pillanat arra, hogy nyugodtan számot vessünk az elmúlt hat év eredményeivel. Alkalmas a pillanat arra, hogy rögzítsük mindazt, ami bevált, ami működőképes, ami beváltotta a hozzá fűzött reményeket az elmúlt hat esztendő vitáiban, és lezárjuk ezt az alkotmányozási folyamatot. Hiszen az alkotmányozási szükséghelyzet, mint ahogyan többen elmondták a vitában, tipikusan forradalmakhoz, rendszerváltáshoz, szerkezetváltáshoz, közjogi berendezkedés váltáshoz kapcsolódik. Ilyen helyzet Magyarországon most nincs, mert volt 1989-1990-ben, és ilyen helyzet Magyarországon reményeink szerint nem is lesz. Hiszen amit 1989-1990-ben közösen, valamennyi, ma a parlamentben lévő és parlamenten kívüli politikai erők nagy része elért, az egy olyan polgári demokráciának a közjogi struktúrája, amely polgári demokráciának semmi oka nincs szégyenkezni bármelyik európai országgal való összehasonlításban. Olyan közjogi berendezkedés jött létre, amely a magyar történelemnek ritka korszakát jelzi. A magyar történelem 1100 éves történetében szinte nem volt olyan hat esztendő, amely olyan mértékben aggálymentesen biztosítaná a modern polgári demokrácia intézményeit, mint ahogy az elmúlt hat esztendő biztosította.
Ne felejtsük el azt, hogy a sokak számára szimpatikus századforduló korszakában is, a szavazati jog területén nagyon szigorú korlátozások voltak. A népképviselet elve soha nem érvényesült ilyen mértékben, mint 1990-1996 közötti időszakban, és sorolhatnám még az igazságszolgáltatás függetlenségét, a hatalmi ágak elválasztását. Nem akarok ebbe részletesen belemenni. Azt szeretném mondani mindezzel, hogy 1989-1990-ben megvívtunk egy olyan csatát, egy olyan éles politikai, alkotmányozó konfliktust, amely konfliktus eredményeként létrejött egy intézményrendszer. Ezen intézményrendszer végső formába öntését teheti meg az az új alkotmány, amiről most tárgyalunk, és amely intézményrendszer Magyarországot visszaemeli a fejlett európai országok sorába, és amely intézményrendszerre méltán büszkék lehetünk.
Ezért mondjuk mi azt, hogy most alkalmas az idő arra, hogy éljünk a lehetőséggel és igazából nem látunk érveket arra, hogy miért kellene elhalasztani ezt a döntést. Hiszen abban bízunk és azt hisszük, a felszólalások alapján és minden frakció részéről - vagy majdnem minden frakció részéről meghallgatott felszólalások után is -, hogy nem akarnak a magyar politikában komoly tényezők új forradalmat, nem akarnak új rendszerváltást, nem akarják a közjogi berendezkedést alapvetően felforgatni, nem akarnak új rendszerváltó folyamatot kezdeni. Milyen érvekre hivatkoznak azok, akik azt mondják, hogy mégsem kellene most ezekben a hetekben, hónapokban dönteni, hanem valamikor később kellene dönteni?
Három érvet szeretnék számba venni, amely a leggyakrabban hangzott el.
Az egyik érv az, hogy a társadalom nem tudott kellő mértékben részt venni a vitában, a társadalmi szervezetek, intézmények, szakmai fórumok nem tudták kifejteni kellő súllyal a véleményüket. Azt kell mondanom, hogy ez a megállapítás véleményem szerint nem igaz. A társadalmi szervezetek, szakmai szervezetek, szakmai fórumok - és szeretnék utalni Isépy Tamás képviselőtársam felszólalására is - minden korábbinál szélesebb körben ismerkedhettek meg az alkotmánykoncepció különböző megoldásaival. Itt nem csak az 1996. március végén publikált, több mint 1 millió példányban publikált szövegre gondolok. De már egy évvel ezelőtt megismerhették az Igazságügyi Minisztérium alkotmánykoncepcióját, amelyből nyilvánvalóvá vált, hogy lényeges új elem, lényeges olyan körülmény, amely mindeddig az elmúlt hat évben vagy hét esztendőben nem került szóba, ilyen elem bevételére, beépítésére az alkotmányba nincsen igény.
Tehát azok a szempontok, amelyek az alkotmánnyal kapcsolatban megfogalmazódtak, a társadalom széles köre előtt és a szakmai körök előtt is maradéktalanul ismertek voltak. Ezek a szakmai körök nagyon széles körben ki is fejtették a véleményüket.
Már az elmúlt évben a Magyar Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Intézetének megbízásából, részben pedig az Igazságügyi Minisztérium megbízásából több száz tanulmány, dokumentum készült el az alkotmányozás folyamatából. Az elmúlt két hónapban - nem 45 napban, hanem több, mint két hónapban - szintén több száz észrevétel érkezett a lakosság különböző csoportjaitól, egyénektől, szervezetektől, szakmai fórumoktól, egyházaktól, különböző érdekképviseleti szervezetektől, amelyek nagyon részletesen és nagyon alaposan fejtették ki a véleményüket. De azt is el kell mondani, hogy ezek a vélemények tulajdonképpen rendszerbe szedve ugyanazok a szempontok, amelyek már évek óta megjelennek a vitában. Tehát ezért - véleményem szerint - nem áll az az állítás, hogy nem volt mód, nem volt lehetőség a széles körű bekapcsolódásra az alkotmányozó folyamatba.
Akik ezt hangsúlyozzák - ezt is el kell mondanom -, azok a szervezetek, amelyek ezt hangsúlyozzák a parlamenten kívül, tipikusan azok a szervezetek, amelyeknek a dolog érdemével kapcsolatban legkevesebb mondanivalójuk van. Azok a szervezetek, amelyeknek a dolog érdemével kapcsolatban van mondanivalójuk és ezt eljuttatták a vitába, azok többnyire nem is sérelmezik a bekapcsolódás lehetőségének a hiányát.
(12.20)
A másik szempont, ami a társadalmi részvétel, szakmai vita, szakmai kiérleltség hiányát emlegetőkkel szemben felhozható, hogy ez az érvelés bizonyos értelemben nélkülözi a logikát. Nélkülözi a logikát, mert azt mondja, hogy ne hozzuk meg ezt az alkotmányt, amihez több száz szakmai észrevétel érkezett, ne foglaljunk erről állást, hanem hagyjuk meg még két-három-négy-öt évre, ki tudja, hány évre azt az alkotmányt, ami 1989-90-ben megszületett, és amiről - tegyük a szívünkre a kezünket - nem igazán jelent meg olyan mértékben szakmai publikáció és társadalmi részvétel.
Itt az iménti vitában szóba került a konstruktív bizalmatlansági indítvány. Megint csak tegyük a szívünkre a kezünket, a konstruktív bizalmatlansági indítványt annak idején, 1990-ben a politikai pártok, a parlamenten kívüli pártok, a szakmai szervezetek, különböző fórumok mind-mind kritizálták. Azoknak a mentségére, akik bevezették ezt az intézményt, el kell mondani, hogy most viszont senki nem szorgalmazza, hogy szüntessék meg. Tehát akik annak idején kritizálták, azok közül egyikük sem említi azt fel, hogy most itt az alkalom, szüntessük meg a konstruktív bizalmatlansági indítványt. Ez azoknak a történelmi érdeme, akik annak idején bátrak voltak, hogy adott esetben a közvélemény nyomásával szemben is bevezettek egy intézményt, amely hat év alatt, úgy tűnik, hogy beváltotta a hozzáfűzött reményeket és a kritikák elenyésztek.
De amit mondani szeretnék az az, hogy olyan alkotmányt megőrizni, amiről igazából nem volt társadalmi vita, nem volt szakmai vita, nem volt széles körű vita - nemhogy 40 órás vita nem volt, hanem néhány órás nyilvános vita sem volt -, ezt megtartani azért, hogy nehogy egy olyan alkotmányt hozzunk, amit azért mégis a társadalom széles köre megvitatott, ez szerintem, még egyszer mondom, nélkülözi a logikát.
A másik érv, amit el szoktak mondani, hogy nem kell most, 1996-ban meghozni, ráérünk még, halaszthatjuk tovább ennek az alkotmánynak a megalkotását. Ezzel kapcsolatban ismét szeretném leszögezni az SZDSZ nevében, hogy nem tudtak minket meggyőzni arról, hogy amiben most nem tudunk megállapodni, abban miért tudunk majd '97 elején megállapodni. Ma is azt látjuk, hogy bár két év van még a választásokig, de már a pártok programjaiban, deklarációiban megjelenik a választásokra való előretekintés.
Miért hiszi azt bárki, vagy miért próbál arról meggyőzni minket, hogy 97-ben, egy évvel a választások előtt, nagyobb lesz a kompromisszumkészség a politika tényezői között, mint most? Miért állítja bárki is, hogy 98.-ban, a választások évében, nagyobb lesz a kompromisszumkészség, mint most? És miért hisszük azt, hogyha most nem sikerül kompromisszumot kötni, most nem sikerül megállapodni, akkor majd '98-at követően vélhetően megint ugyanezek a politikai tényezők - itt szeretnék újra utalni arra, amit Bauer Tamás előttem elmondott -, hiszen ugyanezek a politikai tényezők voltak már '90 óta ebben a parlamentben, '98 után valószínűleg nagymértékben ugyanezek a politikai tényezők miért fognak jobban megállapodni, ha most kudarcot vallunk, mint ahogy most meg tudnánk állapodni? Ezért mi azt állítjuk, hogyha most nem tudunk megállapodni, akkor akár évtizedekre elhalasztódhat az új alkotmány megalkotása, és ez nagyon sok kárral jár. Erről a vitában nagyon sokan nagyon sokat beszéltek, ezeket nem akarom megismételni.
Végül a harmadik érv, ami elhangzott - nem itt a plenáris vitában, hanem az egyik sajtóközleményben - egyik ellenzéki képviselőtársam, azt hiszem, a pártjának a vezérszónoka is volt, azt mondta a sajtóban, hogy hát az az egyik nagy baj, hogy ennek az alkotmánynak az elfogadása a kormánypártokat juttatná politikai sikerhez ebben a ciklusban. Szeretném felhívni a figyelmet arra, és ismét leszögezni, amit a vita nyitásaként is elmondtam, hogy meggyőződésünk szerint az alkotmány elfogadása nem a kormánypártok sikere lenne. Az alkotmány elfogadása a magyar demokrácia sikere lenne, és mindazoknak a sikere, akik érdekeltek a magyar demokrácia megőrzésében.
Ezért vállalták a kormánypártok az önkorlátozást, ezért adtak 10 százalékos mandátummal vagy 5 százalékos mandátummal rendelkező pártnak ugyanakkora szavazatot, mint az 54 százalékos mandátummal rendelkező pártnak. Ezért van minden frakciónak egy szavazata az alkotmány előkészítésében, mert azt szeretnénk elérni, hogy amit megalkotunk, az valamennyiünk közös sikere legyen.
De még ha úgy is lenne, hogy a kormánypártok sikere lenne, ami - még egyszer állítom - szerintem nem így van, akkor - én azt hiszem - el kell gondolkodni annak az ellenzéki pártnak, amely csak azért ellenzi az alkotmányozást, hogy nehogy a kormánypártok politikai sikerhez jussanak. Hogy ez mennyire a demokrácia vagy az alkotmányosság mellett elkötelezett álláspont, nem csak szűk pártpolitikai érdek. Adott esetben korlátolt elfogultság az a szempont, hogy csak azért ne szülessen meg most az alkotmány, mert akkor, jaj, a kormánypártok sikerhez jutnának.
Szeretném hangsúlyozni még egyszer, nem a kormánypártok sikere lenne, hanem a magyar demokrácia iránt elkötelezettek és az alkotmányosság iránt elkötelezettek közös sikere lenne, azoké, akik ennek a patkónak valamennyi oldalán ülnek és akik a felszólalásaikkal is kifejezték ilyen irányú eltökéltségüket.
Tisztelt Ház! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az SZDSZ véleményét képviselőtársaim a vitában elmondták. Az SZDSZ részéről voltak, akik többször is megszólalva, az alkotmány szinte minden részével kapcsolatban elmondták a véleményünket, felszólalt a frakciónk részéről Bauer Tamás, Dornbach Alajos, Fodor Gábor, Gulyás József, Hankó Faragó Miklós, Horn Gábor, Juhász Pál, Kaszás Tibor, Kőszeg Ferenc, Molnár Péter, Mészáros István László, Szigethy István, Tardos Márton és Wekler Ferenc. Az ő felszólalásaikat, az őáltaluk elmondott érveket az egyes intézményekkel kapcsolatban nem kívánom megismételni, mert szemben egy korábbi megszólalással, én azt gondolom, hogy ebben a vitában a felszólalók szinte kivétel nélkül mind alapos szakmai érveket alapos felkészülés után mondtak el. Ezeknek a hátralévő tízen-egynéhány percben a megismétlésére nincsen mód.
Én a zárófelszólalásomban azon túl, hogy az alkotmány megalkotásának szükségessége mellett érvelek, szeretném felhívni a figyelmet az igazán vitatott kérdésekkel kapcsolatban néhány elemre. Három kérdéskörről kívánok szólni: az emberi jogok problémájáról, az elnökválasztás módjáról, illetőleg a két kamara és az ehhez kapcsolódó érdekképviselet vagy érdekegyeztetés kérdésköreiről.
Az első téma nagy vitát váltott ki, és ezzel kapcsolatban elmondhatjuk azt, hogy általában a vitának két vonulata volt, kétféle vitatéma került elénk. Az egyik, ahol nagyon világos volt, hogy igazából alapvető kérdésekben nincs véleményeltérés a pártok között. A meglévő véleménykülönbségeket az intézmények részleteit tekintve a vita későbbi fázisában lehet kompromisszummal közelíteni egymáshoz. Meggyőződésem, hogy az alkotmány-előkészítő bizottság a későbbiekben fog élni azzal a lehetőséggel, hogy nagyon sok ilyen ponton módosító indítványokat fog ötpárti támogatással elfogadni.
A vitának a másik vonulata - és idetartozik az elnökválasztás kérdése is -, ahol hosszú-hosszú évek óta nem közelednek egymáshoz az álláspontok. Tegnap azt hallhattuk egyik képviselőtársunktól, hogy nem hallott véleményt, nem hallott érvet a parlament általi választás mellett. Majd a képviselőtársunk elhagyta a termet, és így nem volt alkalma hallani például Kutrucz Katalin kitűnő felszólalását, aki nagyon hosszan sorolt fel érveket a parlament általi választás, illetőleg a hatályos alkotmányos berendezkedés mellett.
De arra kell számítani, és én a magam részéről maximálisan szeretném kifejezni a tiszteletemet azok álláspontja iránt, akik más véleményen vannak, mint én, akik a közvetlen választás hívei. De ezek az álláspontok 1988-89-ben már megütköztek. Szinte valamennyi érv, valamennyi vitán újra és újra előkerült. Ugyanezek az érvek jelennek meg az érdekképviseletek leveleiben, ugyanezek az érvek jelennek meg a szakmai dokumentumokban, ugyanezek mellett az érvek mellett folyik, folyt a vita Lengyelországban vagy Grúziában, vagy Oroszországban, vagy a világ más tájain, Namíbiában vagy Dél-Afrikában az utóbbi időkben.
(12.30)
Ugyanazok az érvek, ugyanazok a szempontok, ugyanazok az ellenérvek, ugyanazok az ellenszempontok ütköztek össze. Ez egy olyan pont, ahol én a magam részéről nem számítok arra, hogy akár két év múlva, akár öt év múlva, akár tíz év múlva, akár száz év múlva is valaha közeledni fognak az álláspontok, és eljutunk egy olyan pontig, amikor mindenki számára elfogadható, megnyugtató megoldás fog születni.
Mert igaz az, és szeretném leszögezni az SZDSZ álláspontja mellett, hogy az elnökválasztás módja nem választható el az elnöki jogkörtől. Nem választható el attól a kérdéstől, hogy ki a végrehajtó hatalomnak a feje. Itt megint csak szeretnék arra utalni, akik nem vettek részt a tegnapi vitában, ajánlom a figyelmükbe, Kutrucz Katalin nagyon széles érvrendszerrel és példákkal sorolta fel, hogy az európai demokráciákban hogyan függ össze az elnökválasztás módja az elnöki jogkörökkel. Mindenhol, ahol közvetlen elnökválasztás van, Izlandtól kezdve Németországon és Ausztrián keresztül, ott az elnöknek a hatályos magyar alkotmányos berendezkedéshez képest lényegesen többlet jogosítványai vannak, egy elnöki többlet jogkört ír le.
De nemcsak arról van szó, hogy az elnökválasztás módja nem elválasztható attól, hogy milyen jogai vannak az elnöknek, attól sem választható el, hogy ki a végrehajtó hatalomnak a feje, vagyis ki a felelős a kormányzásért. Ugyanis a választás a mi felfogásunkban mindig egy felelősségre vonást jelent. A választás, legyen szó elnökválasztásról vagy parlamenti választásról, mindig arról szól, hogy a lakosságnak négyévente lehetősége van az urnák elé járulni és véleményt mondani az addigi kormányzásról. Márpedig szeretném hangsúlyozni, és erről Szigethy István képviselőtársam beszélt a vitában, hogy akkor, amikor elnök jogköre tulajdonképpen szimbolikus, akkor miről mond véleményt a közvélemény, miről folyik a kampány. Ha az elnöktől függ, hogy milyen a lakáspolitika, hogy milyen a gazdaságpolitika, hogy milyen az adópolitika, hogy milyen a szociálpolitika, mint ahogy függ az elnöktől mindez az Egyesült Államokban és a prezidenciális rendszerekben, akkor a lakosság négyévenként vagy ötévenként, amikor az urnához járul, akkor elmondja, hogy az elnök mint a végrehajtó hatalom feje nem jól, nem a lakosság, a többség érdekében cselekedett és ezért leváltjuk őt. Vagy azt mondja, hogy igen, olyan politikát folytatott, amit támogatunk, és azokkal a célokkal, amiket az elnök maga elé kitűzött, azzal egyetértünk.
Ehhez képest azokban a rendszerekben, ahol a végrehajtó hatalom feje a miniszterelnök és az államfő, legyen az monarchia, legyen király vagy királynő, mint az európai parlamentáris monarchiák jelentős részében, itt a skandináv országok nagy többségét, illetőleg az Egyesült Királyságot említhetem. Vagy legyen az parlament által választott elnök, ahol szimbolikus az elnöki jogkör, mint a Német Szövetségi Köztársaságban vagy Csehországban, ott nem az elnök alakítja a politikát, nem az elnök irányítja a végrehajtó hatalmat, hanem a parlament, illetőleg a parlament által megválasztott kormányfő és a választók azoknak a tevékenységéről tudnak véleményt mondani.
A másik érvrendszer, amire szeretném felhívni a figyelmet az, hogy arra hivatkoznak a közvetlen választás hívei, hogy eltávolítja a közvetlen választás a pártoktól az elnököt. Tisztelt képviselőtársaim! Ez az állítás tapasztalatokkal nem igazolható. Mindazokban az országokban, ahol közvetlenül választják az elnököt - és erre utaltam már a bevezető felszólalásomban is -, nagyon világos párt-elkötelezett elnökök vannak. Vélhetően mindenki tudja ebben a teremben, hogy milyen pártállású a Francia Köztársaság elnöke hogy milyen pártállású az Amerikai Egyesült Államok elnöke, vagy hogy milyen pártállású a Lengyel Köztársaság elnöke, hiszen pártok jelölik az elnököket.
Az utóbbi évtizedek történetében egyetlen példát tudok, amikor a pártoktól független elnök indult egy választásokon: Peruban Fuji Muri elnök a pártoktól függetlenül indult, miután megválasztották, szét is verte a hadsereg segítségével a parlamentet, és azóta egy ilyen kvázi diktatúrát vezetett be. Más példát, ahol pártsemleges, párttól független elnök indult volna közvetlen elnökválasztáson és nyert volna, én nem ismerek. A közvetlen elnökválasztás pártokhoz közelíti, pártokhoz még közelebb viszi az elnök személyét, mint a parlament általi választás, hiszen az ellenpéldát is felsorolhatnánk. Hányan tudják a teremben, hogy a Német Szövetségi Köztársaság elnöke milyen párthoz tartozik, vagy a Cseh Köztársaság elnöke, vagy sorolhatnám a példákat.
Arra is szeretném felhívni a figyelmet, amiről Szabó Lajos Mátyás képviselőtársam szólt a tegnapi vita napon nagyon érzékletesen, és azt hiszem, nagyon meggyőzően, hogy nem igaz az az állítás, hogy a közvetlenül megválasztott elnök a nemzet egységét jobban megjeleníti, mint a parlament által választott elnök. Szabó Lajos Mátyás elmondta - ezt azok kedvéért említem, akik nem hallották a felszólalását -, hogy az elmúlt évben jelen volt és figyelemmel követte a lengyel választásokat, és megrendült azon, hogy milyen mértékben meg tudja egy közvetlen választás osztani a nemzetet, hogy egy közvetlen választás mentén milyen mértékben kettészakad egy nemzet, az elnököt támogatók és az elnököt nem támogatók között. Hiszen ne felejtsük el, hogy az elnöki rendszerben nincs ellenzéke az elnöknek. Az elnöki rendszerben, aki nyer, az a hatalom 100%-át szerzi meg, míg a parlamentáris rendszerben, aki nyer, az csak egy szeletét kapja meg a hatalomnak, és ezt a hatalmat másokkal megosztva kell gyakorolni. Így nagyobb a valószínűsége annak, hogy akik a végrehajtó hatalmat gyakorolják, azok mögött a társadalom nagyobb többsége van, mint az elnöki rendszerben. Trombitás Zoltán képviselőtársam is utalt arra az előbbi felszólalásában, hogy az Amerikai Egyesült Államok történelmében is volt arra példa, hogy olyan elnököt választottak meg az elektori rendszer következtében, aki a szavazatoknak, a szavazópolgárok leadott szavazatainak a többségét nem birtokolta.
Azokban az országokban is, ahol az elnököt már hagyományosan közvetlenül választják - én nem állítom, hogy ez kevésbé demokratikus rendszer -, ott is láthatjuk, hogy az elnökválasztás nagyon élesen meg tudja osztani a nemzetet, a közvéleményt. A francia elnökválasztások után rövid idővel nagyarányú sztrájkok és megmozdulások voltak Franciaországban az elnök politikájával szemben. Tehát az az állítás sem fedi a valóságot, hogy az elnök szükségképpen jobban fejezi ki a nép egységét. Megint csak a lengyel példát és más példákat is lehet említeni.
Ezért mi a magunk részéről azért támogatjuk változatlanul a parlament általi választást, mert nem ez a számunkra a fő szempont, hogy hogyan választják az elnököt, hanem az, hogy milyen az alkotmányos struktúra. És az az alkotmányos struktúra, amit mi jónak tartunk, az parlamentáris köztársaság. Ott a végrehajtó hatalom feje a parlamenttel szemben felelős, így interpellálható, kérdezhető, számonkérhető miniszterelnök, és a köztársaság elnöke egy szimbolikus pozíciót, az államfői pozíciót tölti be.
Tisztelt Elnök Asszony! Szeretném megkérdezni, hogy az SZDSZ számára még jócskán maradt idő, több felszólaló az SZDSZ részéről nem jelentkezik, túlléphetek-e a harminc perces időkorláton.
