BALSAY ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

BALSAY ISTVÁN
BALSAY ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Parlament! Tisztelt Miniszter Úr! Köszönöm a szót. A Fidesz-Magyar Polgári Párt a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslattal kapcsolatosan támogatja a törvény benyújtásának szándékát és célját, hiszen az Alkotmánybíróság ilyen irányú határozata ezt szükségessé teszi. Az Alkotmánybírósághoz benyújtott, az önkormányzati törvényt érintő kérdésekben a Fidesz-Magyar Polgári Párt is kezdeményezte ezen módosításoknak akkor a pontosítását, egyes esetekben az újrafogalmazását. Ennek a pontosításnak, helyenként az alkotmányhoz még közelebb álló megfogalmazásnak tesz eleget ez a törvényjavaslat.
Milyen időszakban kerül sor ennek a törvényjavaslatnak a benyújtására? Egyrészt folyik az alkotmánykoncepció készítése és társadalmi vitája, amelyből az önkormányzatok, szövetségeiken keresztül, elég széles körben és jelentős számban részt vesznek. A tisztelt Ház majdnem minden törvénymódosításkor - talán némi kis túlzással mondhatom ezt - érinti, egyes esetekben módosítja az önkormányzati törvényt. Folyik a közigazgatási reform. Ennek egyes változatait megismerhettük, és nemcsak a középszinttel való foglalkozás, hanem az önkormányzatok közeli és távoli jövőjének képe is, legalábbis a reform egyes megfogalmazásaiban, a feladat- és hatáskör módosításaiban, az önkormányzati alapjogok tekintetében ismertté vált. Igen keményen érinti az önkormányzati alapelveket az államháztartás reformja. A parlament elfogadta a területfejlesztési törvényt, amely az önkormányzatokra is nem kis feladatot ró, és nem kis lehetőséget ad számukra. Elfogadta a parlament a csődtörvényt, folyik a címzett támogatásokkal kapcsolatos előterjesztés vitája.
Tisztelt Ház! Valós az a megállapítás, amely az önkormányzati és rendészeti bizottság elnökétől az előbb elhangzott, hogy az önkormányzatok igen feszes és rendkívül sok gonddal, törődéssel járó gazdálkodási körülmények között végzik munkájukat, az európai önkormányzatokkal összehasonlítva széles feladat- és hatáskörben. Igaz az a megállapítás is, amelyet belügyminiszter úr korábban tett, hogy az önkormányzati törvény, az önkormányzatiság, amely napjainkra kialakult, alapjaiban beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és nem kell alapvető változásokat hozni.
Ez a törvény-előterjesztés az egyik legkínosabb, néhány önkormányzat esetében a legnehezebb feladatot segíti megvalósulni, még akkor is, ha az önkormányzatok sokaságából kiemeli a megyei, a fővárosi, a megyei jogú városi önkormányzatokat és a fővárosi kerületeket. A legkényesebb gondra utal: ez az önkormányzatok gazdálkodása és az önkormányzati gazdálkodás ellenőrzése. Ezért tehát a Fidesz-Magyar Polgári Párt fontosnak tartja ezt a törvénytervezetet.
Szeretnénk, ha a későbbiekben is az önkormányzatok költségvetése és gazdálkodása a helyi bevételek százalékának további növelését jelentené, a közpénzekkel való gazdálkodás törvényességét, a kiszámíthatóságot, a tervezhetőséget, az áttekinthetőséget. Ez a törvény segítheti a testület és a polgármester viszonyát, és segítheti az előkészítésért, a végrehajtásért felelős jegyző tevékenységét.
A Fidesz-Magyar Polgári Párt egyes pontokban, amelyek inkább az értelmezhetőség tekintetében pontosíthatóságot jelentenek, módosító javaslatokat fog tenni, és javasolni fogja a tisztelt Háznak, hogy ezt a törvényt fogadja el, hiszen ez segíti az önkormányzatok gazdálkodását és törvényességi munkáját.
Köszönöm a figyelmet. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem