DR. SEPSEY TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DR. SEPSEY TAMÁS
DR. SEPSEY TAMÁS (MDF): Elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Kedves Államtitkár Úr! "A kormány feladatának tekinti az állami bürokratikus kiadások csökkentését, a pazarlás megfékezését. A szigorú takarékosságot a kormány saját magán fogja kezdeni. A kormány megvalósítja a terhek méltányos elosztását" - olvashattuk a szocialista-szabaddemokrata kormányprogramban. (Egy hang a jobb oldalon: Ha-ha!)
Nem is csodálkozott nagyon a magyar közvélemény, amikor a közismerten - legalábbis frakcióvezetői szerint - szavahihető kormánypártok miniszterei tízmillió forintos gépkocsikat vásároltak, új és új kormánybiztosokat neveztek ki új és új kormányhivatalok élére, a részvények és üzletrészek öröklését, ajándékozását illetékmentessé nyilvánították. De hadd ne soroljam tovább a listát, mert az igen hosszú lenne!
A "tisztességes" takarékosság legújabb gyöngyszeme, hogy az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Részvénytársaság megoldotta saját tekintetében a privatizációs bevételek - többletbevételek - hónapok óta feszítő dilemmáját: ugyanis prémiumot fizetett a dolgozóinak, azoknak a dolgozóknak, akik egyébként bekerülhetnének a Guinness-rekordok könyvébe. Hiszen az Állami Számvevőszék J/1661. számú jelentése óta tudjuk, hogy az ÁPV Rt.-nél egy általános iskolai végzettségű személy havi átlagkeresete elérhette - és el is érte - a havi 122 188 forintot. Ezek után talán még csodálkozhatnánk is, hogy a legmagasabb szintű vezetők beérhették a havi egymillió forintos jövedelemmel.
Az egyszerű magyar állampolgár és az egyszerű ellenzéki képviselő úgy gondolja, hogy ilyen jövedelem mellett elvárható a kiemelkedő munkavégzés. Azonban tudnunk kell, hogy az ÁPV Rt. nem egy átlagos munkahely, ezért 1995-ös teljesítményei után - amikor a Számvevőszék megállapításai szerint több mint 22 százalékos bérfejlesztést hajtottak végre - úgy döntött a cég vezetése, hogy a titkárnőknek öthavi átlagkeresetüknek megfelelő, a középvezetőknek héthavi, a legmagasabb vezetőknek pedig tízhavi átlagkeresetüknek megfelelő prémiumot fizetnek ki.
Tudnunk kell emellett azt, hogy 50 személyt elbocsátottak végkielégítéssel, annak ellenére, hogy már 85-öt az összevonásnál - de utána 90-et fölvettek, úgyhogy megint volt kiből elbocsátani 50-et. Azt is tudnunk kell, hogy 2 milliárd forintot fizettek ki tanácsadói díj címén, a nagy privatizációban részt vett tanácsadó cégeknek.
Ezek után meg kellett kérdeznem miniszter urat és most helyette államtitkár urat: mikor fognak véget vetni a pazarlásnak az ÁPV Rt.-ben? Nemcsak én, hanem azt hiszem, a magyar társadalom is várja miniszter úrnak az államtitkár úr által előadott válaszát. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem