DR. KRISTÓF ISTVÁN
DR. KRISTÓF ISTVÁN
DR. KRISTÓF ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Örvendetes, hogy napjainkban az éttermek, vendéglátóhelyek étlapján egyre gyakrabban találkozunk a vadhúsból készült ételekkel, és az is örvendetes, hogy a tízegynéhány évvel ezelőtti gyakorlattal szemben ezek az ételek már valóban vadhúsból készülnek, és nem elvadított szarvasmarhából, hiszen a magyar táplálkozás-történetben a vadhúsnak mindig is jelentős hagyománya volt. Az is örvendetes, hogy ezekkel az ételekkel már nemcsak luxuséttermekben és vendéglátóhelyeken találkozunk, hanem egyszerű falusi vendéglőkben is.
Hát az életben a fény mellett ott az árnyék, ennek a jelenségnek is megvan az árnyoldala, nevezetesen az, hogy feltételezhető, hogy ezeknek a vadhúsoknak a jelentős része nem legális forrásból származik. A saját fogyasztásra történő orvvadászat mellett a hozzáértők szerint egyre nagyobb teret nyer a piaci célból történő orvvadászat. Annak érdekében, illetve a törvény tanulmányozása során elgondolkodtam azon, hogy milyen módon lehetne itt egyfajta gátat állítani a vad védelme érdekében. Csak utalni szeretnék arra, hogy az orvvadászat nem mai jelenség, mióta a vadászati joggal a jogalkotó foglalkozik, mindig a tevékenységének egyik fő iránya volt az orvvadászat megakadályozása, illetve szankcionálása.
Már az 1872-es, illetve az 1883-as vadászati törvény is tartalmazott olyan rendelkezéseket, amely kimondta azt, hogy egy vadfaj tilalmi időszaka alatt a tilalom kezdetét követő 8, illetve 12 napon túl az éttermek az étlapokon nem szerepeltethetnek olyan ételeket, amelyek a tilalom alá eső vadból készülnek. Nyilvánvaló, napjainkban, amikor a tárolás, illetve a hűtőtechnika olyan színvonalú, mint amilyen színvonalú, ilyen korlátot állítani nem lehet, valamiféle más módon kellene a kívánt megoldást elérni.
Úgy ítéltem meg, ha megteremtjük annak a törvényi kötelezettségét, hogy a vadhúst forgalomba hozók, feldolgozók a beszerzési forrásaikról egyfajta nyilvántartást vezessenek, amelyből egyrészt a forgalmazott mennyiség, másrészt annak az eredete megállapítható akkor már lehetséges, hogy egyfajta gátat tudunk állítani a piaci célú orvvadászat elé. Örömömre szolgált az, hogy ezt a javaslatomat az előterjesztő a bizottsági ülések során, ha némileg átdolgozott formában is, támogatta, annyiban, hogy nem abban a törvényhelyben helyezte el, ahova én ezt eredetileg szántam, én azt hiszem, hogy ez mellékes körülmény, a cél az, személy szerint nekem az a célom, hogy ez valamilyen szabályozott formában valósuljon meg.
Az előterjesztő által támogatott változat fővonalaiban megegyezik a módosító javaslatommal.
Két észrevételt azért hadd tegyek vele kapcsolatban: egyrészt szükségesnek érezném azt, hogy ezt a nyilvántartást, amelyet a jogszabály kötelezőn előír, ezt állandóan az üzemelés helyén tartsa az üzemeltető, már csak azért is, hogy ne legyen olyan kimentési vagy védekezési alap, hogy "nincs itt a nyilvántartás, otthon van, hazaszaladok érte, holnap behozom", nyilvánvaló, hogy ez egyfajta kibújási lehetőséget teremt.
(20.00)
A másik észrevételem, és ezt bevallom, ebben gyenge volt az én javaslatom is, a szankciók kérdése. Nevezetesen, én a mai napon, úgy nagyjából, átnéztem a szabálysértésekről szóló 1968. évi I. törvényt, megpróbáltam behelyezni az adott tényállások közé, hogy melyek azok a szankciók, amelyekkel esetlegesen a kötelezettség megszegőjét sújtani lehet. Megmondom őszintén, hogy megnyugtató válaszra nem jutottam. Azt hiszem, hogy ezt a részét ennek a javaslatnak - esetleg - tovább kellene gondolni. Köszönöm szépen.
