ELNÖK (dr. Gál Zoltán)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Gál Zoltán)
ELNÖK (dr. Gál Zoltán): Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a helyi önkormányzatok 1996. évi új induló címzett támogatásáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Az előterjesztés T/2303. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/2303/6. számon kapták kézhez képviselőtársaim.
Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő jelezte, hogy a benyújtott módosító javaslatok egyikét sem támogatja. Az ajánlás négy módosító javaslata két-két összetartozó indítvány. Így a mai határozathozatal két döntést igényel.
Az 1. és a 3. pontokban Rapcsák András és képviselőtársai a hódmezővásárhelyi Kútvölgyi Szakosított Szociális Otthon rekonstrukciójára, szennyvízcsatorna építésére kívánnak címzett támogatási fedezetet biztosítani. A javaslatot egyik bizottság sem támogatja. A tisztelt Országgyűlés elfogadja-e a módosító javaslatot? (Bal oldalról: Igen, nincs gépünk.) Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 82 igen szavazattal, 205 ellenszavazattal, 13 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az ajánlás 2. és 4. pontjában Kövér László címzett támogatást javasol a pápai Egyesített Szociális Intézmény 20 férőhelyes bővítéséhez. A javaslatot az önkormányzati bizottság nem támogatja, és a tisztelt Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (A padsorokból hangos nem.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 78 igen, 203 nem szavazat, 18 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalunk végére értünk, zárószavazásra jövő héten kerül sor.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem