DR. TROMBITÁS ZOLTÁN
DR. TROMBITÁS ZOLTÁN
DR. TROMBITÁS ZOLTÁN, a Fidesz képviselőcsoport részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A törvényjavaslat, amely T/2423. számon fekszik előttünk, az egészségügyi ellátási kötelezettségekről szól és a területi ellátási normatívákról, de valójában igazi célja a kórházi ágyszám drasztikus leépítése, radikálisan rövid idő alatt. Véleményünk szerint a javaslat kizárólag az ágyszámra koncentrál. A törvényben alkalmazott képlet, a Fidesz-Magyar Polgári Párt szerint nem valamilyen tudományos meggondolás szerint jött létre, hanem egy meghatározott cél: 10 ezer kórházi ágy leépítése függvényében számították ki, ehhez igazították hozzá tulajdonképpen a képletet. Ha jól értem, akkor 160 különböző paraméter alapján próbálták meg kiszámolni azt, hogy milyen képletet is alkalmazzanak a normatíva kialakításához, és ez a 160 különböző paraméter már önmagában is magában rejti a hibák lehetőségének számos módját.
A Fidesz véleménye szerint valódi reformra van szükség, jó koncepcióra, és ez nem az. Először a feltételeket kell megteremteni, csak utána lehet ágyszámot csökkenteni. A fordított megoldás veszélyezteti a betegellátást. Véleményünk szerint három alapvető problémát kell először megoldani. Az egyik ilyen az alapellátás, a másik a járóbeteg-ellátás, a harmadik pedig a szociális gondok és az egészségügy összefonódott helyzete, ennek kettéválasztása és ennek megoldása. Az alapellátás kérdésében azt hiszem egyetérthetünk abban, hogy szükséges a jelenlegi alapellátásban dolgozók számának növelése, mindkét oldalon. Egyrészt a felnőtt betegeknél, a felnőtt alapellátás növelése, már csak azért is, mert a háziorvosi ellátásban igen nagy számban jelennek meg naponta a betegek a háziorvosoknál, és az ottani megfelelő szintű ellátásuk biztosítása - főleg az utóbbi időben megnövekedett lehetőségeik szerint - problémákat okozhat.
Azonban ennek a kielégítő megoldása nem biztos, hogy egyszerűen fog kialakulni és megoldódni. Egyrészt azért, mert a háziorvosi ellátásban dolgozók természetesen féltik a számukra eddig kialakult körülményeket attól, hogy lényegesen többen jelennek meg a háziorvosi ellátás szintjén, és így a számukra kialakított, jelenleg jól működő finanszírozási rendszer rosszabbá válhat, részint pedig azért is, mert az előzőekben is szóltak már arról, hogy ma már egyszerűen adminisztratív eszközökkel nehéz egy új ellátási rendszert az alapellátásban, csak úgy, kialakítani.
(11.30)
A másik ilyen alapellátásban, a gyerekorvosi alapellátásban kicsit könnyebb lehet a helyzet, hisz a házi gyermekorvosi ellátás nem terjed ki Magyarország egész területére, körülbelül a 2/3-a az, ami teljes házi gyermekorvosi ellátásban részesül, és amennyiben itt gyerekkórházi ágyak, illetve gyerekosztályok bezárására kerülne sor, abban az esetben könnyebbé válna az ittlevő megüresedett orvosi állásoknak a pótlása, mert itt nagyobb a lehetőség.
Ez azonban itt is egy sor problémát vet fel, hisz teszem azt, egy Budapesten megszüntetett gyermekorvosi állásból nem következik az, hogy az ott dolgozó gyermekorvos majd valahol egy távoli vidéki faluban tud könnyen gyerekorvosi állást vállalni.
Tehát ez mindenképpen számos problémát fog jelenteni, de az alapellátás kérdésének radikális megoldása nélkül, és ez az első pontja javaslatunknak, nem lehet hozzáfogni e probléma széles körű rendezéséhez. A másik ilyen a járóbeteg-ellátás szintjének a javítása és lehetőségeinek bővítése. Véleményünk szerint nagyobb átjárhatóságot kell biztosítani a járóbeteg-ellátásban dolgozó szakorvosok és a kórházban dolgozó orvosok munkájának és lehetőségeinek körében, mint ez több nyugati országban is ismert.
Ez további olyan lehetőségeket teremt, amelyek az új reform bevezetését megkönnyíthetik. Jelenleg a járóbeteg-ellátás területén az országban rendkívül nagyok a különbségek, a vidéki legrosszabb megyében a járóbeteg-ellátási óraszám és a budapesti átlagóraszám között négyszeres a különbség, ez tehát mindenképpen egy olyan anomália, amire oda kell figyelni. Itt kell megemlítenem még azt a pontot is, hogy néhány évvel ezelőtti adat szerint, míg Magyarországon egy átlagos polgár 16 alkalommal jelent meg orvos előtt, 16 alkalommal fordult egy évben orvosi ellátásért, addig ez az adat Svédországban egy állampolgárra vetítve 4 volt. Tehát négyszer akkora volt Magyarországon, Svédországéhoz képest.
Természetesen ez a különbség nagyon sok okból fakad. Fakad abból az okból, hogy egyrészt valóban Svédországban valószínűleg jóval szervezettebb az egészségügy, esetlegesen ugyanazokat a vizsgálatokat nem végzik el az alapellátásban, a szakellátásban és a kórházban, mint nálunk ez sajnos sokszor még most is előfordul. Fakadhat abból is, természetesen, hogy a magyar lakosság egészségügyi mutatói jelentősen romlottak, és sajnos romlóban vannak, míg Svédországban lényegesen jobb a helyzet. Fakadhat továbbá sok más finanszírozási kérdésből is, valamint fakadhat abból is, hogy nyilván a svédországi egészségügy lényegesen jobb technikai felszereltséggel rendelkezik, amely elősegíti azt, hogy kevesebb helyen kell egy betegnek megjelennie, mint Magyarországon.
A harmadik ilyen pont, amit véleményünk szerint meg kellene oldani még bármiféle leépítés, struktúraátalakítás előtt az, hogy a szociális kérdésekben próbáljunk meg kialakítani egy, a jelenlegitől jelentősen eltérő rendszert. Mindannyian tudjuk azt, hogy ma egy jelentős probléma, főleg a vidéki kórházak esetében az, de ez természetesen Budapesten is fennáll, hogy számos olyan beteg fekszik a kórházi ágyakon, akik valójában nem igényelnek kórházi ellátást, hanem a szociális helyzetük miatt kerülnek olyan helyzetbe, hogy az orvosok kénytelenek biztosítani számukra a betegágyat. Hisz ha például egy vidéki kis faluból valakit egy egyszerű lábtöréssel, egy idős embert, egy egyszerű lábtöréssel behoznak a kórházba, lehet, hogy azért kell a traumatológiai osztályon számára az ágyat biztosítani, mert ez az idős, egyedülálló beteg ember nem volna képes a maga ellátására otthon, a maga falujában.
Ebből tehát számunkra két alapvető kérdés fakad a szociális rendszer és az egészségügy kapcsolata területén, hogy egyrészt szükség van arra, hogy a fekvőbeteg szociális ellátás kialakítása megtörténjen, az eddigiekhez képest szélesebb mértékben, és amíg ez nem történik meg, addig nehéz a kórházi ágyszám leépítése, a másik pedig az, hogy a házi betegellátás, amiről sokan és sokfélét beszéltek már eddig, annak a valóságos érdemi kiépítése megtörténjen, hisz addig nem tudom, hogy tud dönteni majd egy orvos, például egy ilyen idős beteg esetében, hogy ő hazabocsátható-e vagy sem, hisz így az ellátása veszélyeztetve van.
Ez tehát az a három pont - véleményünk szerint - amelyek megoldása feltétlenül szükséges ahhoz, hogy egy normális és egészséges reform kibontakozhasson.
Több véleményt eljuttattak valószínűleg minden képviselőtársamhoz, de kifejezetten az egészségüggyel foglalkozókhoz is, amelyek a szakszervezetek, orvoskamarák véleményét tükrözik. Engedjék meg, hogy a Budapesti Orvosi Kamara egyik leveléből idézzek egy mondatot, amely azt mondja, hogy helyes az a koncepció, hogy a betegeket a legracionálisabban, legolcsóbban különböző szintű orvosi munkahelyeken lássák el, de előbb meg kell teremteni a megfelelő kapacitást, háziorvosi, szakrendelői ellátást, házi betegápolást, ápolási kórházakat, és csak utána lehet az aktív ágyak számát drasztikusan csökkenteni.
Ez az tulajdonképpen, ami alátámasztja az előbbiekben elmondott, három pontban felvázolt javaslatunkat, a Budapesti Orvosi Kamara véleménye szerint.
A stratégia nem látszik igazán ebből a törvényjavaslatból. Valójában itt csak tüneti kezeléssel próbálkozik meg a kormányzat. Hangsúlyozom, hogy az ágyszám csökkentésének következménynek kell lennie, nem pedig kiindulópontnak. Ki kell mondani, az előző vélemények alapján is, hogy ez a törvényjavaslat úgy rossz, ahogy van. Az ágyszám leépítésénél a javaslat, optimális esetben többszáz orvos munkanélküliségéről és több ezer egészségügyi dolgozó munkanélküliségéről beszél. Valójában ennél jóval több is lehet ez a szám.
Nincs megoldva az előbb említett három alapkérdés, és az orvosok átképzése sem. A Magyar Orvosi Kamara ezzel kapcsolatban a következőt mondja: “Az egészségügyi kormányzatnak felelősséget kell vállalnia az orvosok megfelelő elhelyezkedési lehetőségeinek kimunkálásáért, az alap- illetve járóbeteg-szakellátásba való áramlás feltételei, átképzések, rezidensi rendszer bevezetése, nyugdíjba vonulás kérdése tisztességes megélhetéssel stb. ”
Az említett rendszer olyan hiányokat okoz a betegellátó rendszerben, amelynek következményei beláthatatlanok. A kórházi ágyszámok regionális elv szerinti merev szabályozása, az adott körülmények között leginkább racionálisan működő progresszív ellátás teljes rendszerét boríthatja fel, erről részletesen szóltak előttem többen is, többek között Surján László képviselőtársam.
Egy jó reform esetén szükséges az egészségügyi ellátás, és jelenleg az egészségügyben kezelt szociális problémák - amikről az előbb már beszéltem - elkülönült, finanszírozási rendszerének kialakítása is. Erről beszél egy hozzánk érkezett levélben az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezete is, amelyben azt is elmondják, hogy a struktúra átalakítására középtávon, 3-5 éven belül van reális lehetőség, és nem ilyen gyors módszerrel, hiszen az általam felsorolt feltételek kialakításához mindenképpen időre van szükség.
A prevencióra, a járóbeteg-ellátás fejlesztésére, valamint a krónikus rehabilitációs és ápolási szociális ellátórendszerek kiépülésére feltétlenül szükség van, míg az intézmények megszüntetésére való törekvést az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezete nem tudja támogatni.
(11.40)
Kiindulópontnak mi a finanszírozási reformokat kell hogy tekintsük. Ez az új kormány megalakulása óta véleményünk szerint sajnálatosan lelassult.
Tisztelt Ház! Szólni kell itt még az orvosi egyetemeknek a képzéssel kapcsolatos problémájáról. A Magyar Orvosi Kamara erről úgy nyilatkozik, hogy az orvosi egyetemek helyzetét a felsőoktatás támogatottságának csökkentése és az egészségügyi szervezetváltás tervezett leépítései együttesen katasztrofálissá tehetik. Ez egy komoly figyelmeztetés, azt hiszem, az orvosi kamara véleménye. A Budapesti Orvosi Kamara szintén hozzátesz ehhez egy mondatot, amit engedjenek meg, hogy idézzek: “az ágyszámcsökkentés az orvosképzés és az orvostovábbképzés ellátását lehetetlenné teszi, miután az egészségügyben az oktatáshoz megfelelő beteganyag kell.”
Tisztelt Ház! Szolnoki Andrea, tisztelt képviselőtársam megemlítette, hogy a törvénytervezetben bizonyos intézmények, így a HM a BM, illetve a MÁV számára a szükségesnél nagyobb biztosítékok állnak rendelkezésre. Én ezzel a véleménnyel maradéktalanul nem tudok egyetérteni, legalább is a HM esetében semmiképpen sem, mert azt gondolom, hogy a Honvédelmi Minisztérium kezelésében levő honvédkórházak azok ma Magyarországon, amelyek egy valódi katasztrófahelyzet esetén a leginkább alkalmasak arra, hogy akár polgári katasztrófa, akár más katasztrófa történik az országban, leginkább a leggyorsabban tudjanak reagálni erre az adott helyzetre, éppen ezért - véleményem szerint - egy bizonyos fokú védettség számukra mindenképpen szükséges. Nem hallgathatom el itt, hogy magam is három évet dolgoztam egy honvédkórházban, tehát itt lehet lobbyvéleményként is ezt elmondani, másfél évet mint sorkatona, és másfél évet mint a pécsi Honvéd Kórház Általános Sebészetének orvosa, de úgy érzem, hogy ezt el kellett mondani. Kaptunk több levelet még, egyből engedjenek meg, hogy egy rövid idézetet elmondjak, a Magyar Kardiológiai Intézetnek a véleményét, amelyet azért tartok nagyon fontosnak, mert ma Magyarországon az összes halálozási ok 52%-a szív- és érrendszeri problémák miatt következik be. Ez egy olyan alapvető probléma, amivel nem lehet nem szembenéznünk, és ezzel kapcsolatban említi meg a Magyar Kardiológusok Társasága a következő véleményt: A szív- és érbetegek szakosított ágyszáma ma is alacsonyabb a szükséges 9 ágy/tízezer lakos aránynál, ennek a felét sem éri el. Kardiológiai, illetve kardiológiai rehabilitációs ágyszám feleslegéről így józan szakmai megítélés alapján nem szólhatunk. Magyarországon a kardiológia és a szív-, érrendszeri betegségek jelentik a legnagyobb problémát, akkor azt hiszem, erre a törvényjavaslatban jobban oda kell figyelni. Megérdemli azt.
Az az új finanszírozás, vagy a speciális kódszám, vagy nem tudom minek nevezhetem, ami ebben a törvényjavaslatban szerepel, számos problémát fog felvetni a későbbiekben. Az egyik ilyen az anyagi kényszer, amely orvosetikai problémákat fog felvetni, hogy ki jut be majd arra a kevesebb ágyra. Ugyanis a rendszer önmagában nem oldja meg azt, ez az átalakítási szituáció nem oldja meg azt, hogy kevesebb beteg legyen, kevesebb beteg kerüljön be a kórházi ellátási rendszerbe, ugyanakkor ma is több olyan kórház van, amely igen magas kihasználtságon működik, hogyan fognak ott majd dönteni arról, hogy kiknek az ápolásáról mondjanak le, kik jutnak be majd ezekre az ágyakra. Ez feltétlenül sok problémát fog jelenteni a következőkben. És itt egy idézetet hadd mondjak el még egy, a Budapesti Orvosi Kamara hozzánk intézett leveléből, amely úgy szól, hogy az OEP finanszírozási kényszere miatt azt a beteget, akit eddig a kórház helyesen továbbküldött, most maga fogja ellátni, holott erre megfelelő háttérkapacitása nincs, pl. sebészeten, gyomorrák diagnózissal operált beteget inoperábilisnak nyilvánítanak, holott megfelelő háttér esetén operálható, vagy belgyógyászaton, mellékvese betegséget látnak el megfelelő laboratóriumi háttér nélkül. Ezek olyan valós problémák, amelyeket mind a Magyar Orvosi Kamara, mind a Budapesti Orvosi Kamara felvetett, vagy akár a Magyar Kardiológusok Társasága, vagy az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezete, amire véleményem szerint oda kell a Háznak figyelnie, és a törvényjavaslat, bár számomra és a Fidesz-Magyar Polgári Párt számára így nem elfogadható, mert nem onnan közelíti meg a problémát, ahonnan meg kellene közelítenie, hanem más oldalról közelít, de tudjuk azt, hogy a parlamenti többség természetesen e javaslatot meg tudja szavazni, és meg is fogja szavazni, azért megpróbálkozunk azzal, hogy módosító indítványainkkal igyekezzünk a helyzeten valami módon javítani.
Egy utolsó problémát még, ha megengedik, a hátramaradt időben felvetnék, miszerint az elmúlt 10 évben a hozzám eljutott rendelkezésre álló adatok szerint az egészségügyben körülbelül a felére csökkent az elkölthető, megelőzésre és a gyógyításra fordítható pénz reálértéke. Ugyanakkor itt szembe kell nézni az egészségügynek, hogy a high-technológia rendkívüli árrobbanása az egészségügyben még fokozottabban érvényesült, mint más területeken, általában az országban. Hacsak másra nem, gondolunk arra, hogy a jelenlegi infláció mellett is... (Az elnök előreszól a képviselőhöz.) elnézést... a jelenlegi inflációs nyomás mellett is az egészségügyben lényegesen magasabb inflációs nyomás helyezkedik rá a kórházakra és az egész egészségügyi ellátásra és magukra a betegekre is, hisz akár csak a május 1-jei 35%-os gyógyszerár-emelésre gondolunk, vagy a kórházi gépek beszerzésénél az igen magas árrobbanásra gondolunk, akkor arra a következtetésre kell jutnunk, hogy itt az egészségügyben az inflációs problémák sokkal fokozottabban jelentkeznek, ezek is okozhatták többek között azt a helyzetet, hogy az egészségügyben az elmúlt 10 évben a felére csökkent az ellátás reálértéke. Az időm lejárt, és mivel egy közelgő látogatás is itt áll a Parlament előtt, úgy illik, hogy befejezzem. Köszönöm megtisztelő figyelmüket, és miniszter úr, kívánom, hogy a törvény jobb legyen, mint a javaslat.
